Az utóbbi évek nagy divatja az úgynevezett virtuális valóság – virtual reality, VR. Számunkra, akik térhatású hanggal foglalkozunk, egyáltalán nem akkora újdonság ez, hiszen a sztereó, kvadró, 5.1 és annál is nagyobb csatorna számú rendszerekben sokkal több a virtuális, vagyis a hallórendszerünk által összerakott hangforrás, mint a valódi. Sőt, tágabb értelemben minden rögzített vagy átvitt információ virtuális, hiszen egy festményen látható képi világ nem is ott van – a kiállító teremben vagy szobánk falán –, ahol gyönyörködünk benne.

A műalkotásokkal szemben sokáig az volt az elvárás, hogy olyanok legyenek, mint a valóság, mi több, még szebbek is legyenek annál. Hiszen mi magunk is szebbek akarunk lenni, mint amilyenek vagyunk, e célból próbálunk divatosan öltözködni, hajat formáztatni, a nők vakolni, a pasik szakállat növeszteni vagy levágni. Mert az igaz ugyan, hogy a szépség belülről jön, meg a természetes a legszebb – kivéve, ha a természetes ronda.

A minimálmikrofonozás elnevezése is azt sugallja, hogy minél kevesebb mikrofont akarunk használni a hang rögzítéséhez vagy továbbításához. Már a sztereónál is kiderült, hogy erre számos eljárás van, a kvadró pedig lényegében kiterjesztette a sztereónál már bevált megoldásokat. Logikus, hogy az 5.1-es megoldások tovább tupírozzák ezeket. Azt gondolnád, hogy az 5.1-hez legalább hat mikrofon kell. Az élet azonban cáfolja ezt a vélekedést, mert igyekszünk elcsalni, amit csak lehet. Így például a szubbasszust a legtöbb esetben nem mikrofonozással, hanem szűréssel állítják elő.

Nem biztos, hogy a címképet látva, a Walt Disney stúdió első egész estés rajzfilmje ugrott be neked, az meg még kevésbé valószínű, hogy láttad a „Hófehérke és a hét elgyötört törpe” című, brazil pornóparódiát – bár ki tudja, az ncore-ról letölthető.

Miközben a film már régen a sokcsatornás hanggal csábította el a nézőket és próbálta őket jobban bevonni a mű környezetébe, a kép nélküli hang nagyon nehezen kecmergett ki a sztereó fogságából. Pedig a jelenlét érzése fontos egy alkotás befogadásához. Ezt bizonyítja az is, hogy nagyon gyakran úgynevezett térmikrofonokat is használunk. Ezek – akár AB, akár közös tengelyű, akár félkoincidens elrendezésűek – a nézőtér felé, a színpaddal ellentétes irányba néznek, s ezek jelét hozzákeverjük a többi mikrofonéhoz. „Csodálatos” eredménye van ennek, az, hogy a közönség tapsait és tüdőbaját is elölről halljuk. Furcsa, hogy ez nem is nagyon zavaró.

Jártál már úgy, hogy az aktuális nagy ő meghívott egy moziba, és nem jött el? Ha nem élted át ezt a szörnyűséget, szerencsés vagy. Az én egyik első nagy szerelmem amúgy azt mondta, hogy ha a két ember valóban szereti egymást, akkor van jobb szórakozásuk is, mint filmet bambulni.

A világirodalom és az emberek többsége társkapcsolatainak egyik legrégebbi problémája, hogy az ember nem monogám lény. A törzsfejlődés során alakult ez így, ami nem azt jelenti, hogy nem léteznének sírig tartó, hűséges kapcsolatok. Persze, ennek annál nagyobb a valószínűsége, minél közelebb a sír; még a 20. század elején is csak 31 év volt az újszülöttek várható élettartama. Ha erre még egy jóféle pestisjárvány vagy háborús pusztítás is rájátszott, nem is volt idő „megcsalni” a másikat, jóllehet, a szándék mindig megvolt.

A hangtechnika történetében számos tévedést tanulmányozhatunk. Számomra a legkedvesebb az, ami Giovanni Battista della Porta nevéhez fűződik, s aki a 16. század egyik leghíresebb természettudósa – mellesleg drámaíró is – volt. Fémcsőben akart csapdát állítani a hangnak. Úgy gondolta, hogy ha a csőbe belebeszélünk, és kellő gyorsasággal lezárjuk a cső nyílását, a hang bent marad, és ott és akkor eresztjük ki újra, ahol és amikor kedvünk tartja.

Noha a műfejes technológia hátrányai nyilvánvalóak – legfőképpen az, hogy csak fejhallgatóval élvezhető a végeredmény igazán – a továbbfejlesztésén továbbra is fáradoznak. Ismét vedd hát föl a lehetőleg jó minőségű fülesedet!

A baszk nők évszázadokon át büszkén viselték egyedien megformált fejdíszüket, de misére nem mehettek benne, mert az egyház illetlen jelképnek tekintette a főkötőt. Be is tiltották. A „szemérmetlen fallikus szimbólum”, ahogy a szigorú egyházatyák nevezték, sok dolgot elárult ugyan viselőjéről, de a férfi nemi szervhez ezeknek az információknak egyáltalán nem volt közük. Ahogy napjainkban sincs semmiféle terrorizmushoz köze annak, hogy ki és milyen módon ékesíti vagy takarja el a fejét.