A nemlineáris torzítási paraméterek közül a legegyszerűbb, legkönnyebben mérhető a harmonikus torzítás. Azért az a neve, mert ennek mérésekor csak azt nézzük, hogy az eredeti, egyetlen frekvenciájú mérőjelhez, a hanghullám kimeneti értékéhez képest a kimeneten a torzításból származó harmonikusok külön-külön mekkorák, illetve, az összes felharmonikus aránya mekkora a kimeneten a mérőjel kimeneti értékéhez képest. Ez utóbbit hívjuk teljes harmonikus torzításnak, THD-nek.

Noha már elég sok szempontot vettünk figyelembe a mikrofonok frekvenciamenetének okait vizsgálva, egy nagyon fontos tényező azonban kimaradt, ez pedig a membrán átmérője. A tökéletes mikrofon esetén láttuk, hogy e paraméter nem lehet nulla, de akkor mekkora lehet és miért?

A mikrofonok akusztikus és villamos/elektronikus paramétereinek mérése hosszadalmas, nagy gyakorlatot igényel, kell hozzá jól hangszigetelt és gyakorlatilag visszaverődésektől mentes süketszoba, s az eredmény sokszor siralmas. A mikrofonok adatlapjain nem is szerepel minden – éppen 2017. nyarán kezdtek árusítani világszerte egy olyan mikrofont, amiről lényegében semmit nem tudhatunk meg, csak az árát: 200 000 Ft körül vesztegetik darabját a drágának.

Noha a hangszedők többségét az acélhúros hangszerekhez készített szerkezetek alkotják, az elektronikus hangosítás kezdetei óta volt igény arra, hogy szinte minden hangszert mikrofon nélkül is hangosítani lehessen. Talán a doromb maradt ki ebből a törekvésből, bár az sem biztos.

A mágneses hangszedők a szerkezeti felépítésük alapján két nagy csoportra oszthatók. Az egyik csapat az egytekercses (single coil), a másik az ikertekercses (humbucker) hangszedők világa. Volt időszak, amikor e két társaság vetélkedett egymással, de napjainkra lecsitultak a harci idegek, hiszen mindkét fajta másképp szól, és inkább elviselik egymást, mintsem a hangszedők újoncai mindkettőjüket eltüntessék.

Ha visszagondolsz a „Torzonborz torzítás” című részre, abban arról regéltem, hogy a torzítás fogalmát és mérését olyan mérőjelekkel végezzük, amilyenek a természetben nincsenek. Ha továbbra is elfogadjuk, hogy a természet nem torzít, akkor másképp ítéljük meg a mágneses hangszedőket is. 

Úgy 90 évvel ezelőtt, a háború utáni mámorban, kiderült, hogy az énekesek hangereje nem mindig elég nagy ahhoz, hogy a fúvós szekciót túlüvöltse. Hogy mégis szóljon valami, a ’20-as évek közepétől egyre gyakoribbá vált, hogy az énekesek szája elé mikrofont tettek, és annak jelét erősítőre, majd hangsugárzóra vezették.

Amikor az első tranzisztort megalkották, még nem sejtették, hogy a fejlődés milyen rohamos lesz. De nincs még egy találmány az emberiség történetében, ami akkora karriert futott volna be, mint a tranzisztor, és annyira megváltoztatta volna világunkat. Hiszen az első tranzisztor még nagyon nagy volt, és nem is rétegszerkezetű.

Szeretjük a kristályokat. Van bennük valami misztikus; szabályos szabálytalanságuk ékesíti a testünket, ritka példányai milliárdokat érnek. A krimik jelentős része is kristályok elrablásáról szól, amelyért emberek az életüket is kockára teszik. Persze, a mindig ügyes nyomozók néhány megtévesztő hulla után a tettesek nyomára bukkannak, és az ékkő végül elfoglalja a helyét az őt megillető – de legalábbis gazdag – hölgyemény kebelén.

A 19. század végén már nyilvánvaló volt a fizikusok számára, hogy a mágnesség és az elektromosság között nemcsak szoros kapcsolat, hanem nagy hasonlóság is van. Tehát ha léteznek olyan anyagok, amelyeket ha belső mágneses erőtérbe helyezünk, a mágneses erőtér megszűnése után is mágnesként viselkednek (ferromágnesek), van északi és déli pólusuk, akkor létezhetnek olyan anyagok is, amelyeket ha elektromos erőtérbe helyezünk, akkor az elektromos tér megszűnése után is az egyik oldalukon pozitív, a másikon negatív töltöttségűek maradnak. Az ilyen anyagokat ferroelektromos anyagoknak hívjuk.