Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 438. Akadályok versenye

A múlt század utolsó évtizedeiben és nem sokkal az ezredforduló után annyiféle kazettás audiovizuális rendszer volt, hogy szinte lehetetlen eligazodni közöttük.

Ha csupán a korabeli piacvezető Sonyt nézzük, már azt is nehéz összegyűjteni, hogy ez a cég (időnként másokkal közösen) mi mindennel próbálkozott: U-matic, U-matic SP, Betamax, Betacam, Betacam SP, ED-Beta, Betacam SX, Digital Betacam, MPEG IMX, D1, DVCAM, HDCAM, HDCAM SR, DV, miniDV, HDV, Video8, Hi8, Digital8. Feltűnő lehet, hogy e 20 változat – és még vagy tucatnyi kísérleti formátum – közül egyik sem lett az otthoni felhasználók számára a végleges digitális hangkazetta. Ma már csodálkozunk ezen, holott számos olyan jelenség, ami akkoriban közrejátszott ebben, módosult formában napjainkban is visszaköszön.

Egy technikai ellentmondással kezdem. A Sony által kezdeményezett Video8 rendszert 1982-ben dolgozták ki. A Video8 a korábbi videokazettákkal szemben lényegesen kisebb méretű volt, a szalag szélessége 8 mm-re csökkent, a maximális felvételi játékidő normál sebességen akár 120 perc is lehetett. A Video8 a JVC VHS-C rendszerének fenyegető konkurense akart lenni a videokamerákban, mert elődje, a Betamax a Sony legendás bukásához vezetett.

ave02

A Video8 – és főként két utóda, a Hi8 és a Digital8 –, minden szempontból jobb volt, mint akár a VHS C, akár az utód SVHS C. Már a mezei Video8-ra is lehetett a kamerákkal analóg Hi-Fi hangot rögzíteni, hasonló frekvenciamodulált eljárással, ahogy az korábban egyes Betamax vagy VHS magnókkal lehetséges volt (lásd a sorozat 359. részét). Igaz, ez kezdetben csak monó hang lehetett, de gyorsan megjelentek a sztereó hangú kamerák is. Sőt, már 1982-ben jóváhagyták a 3*2 csatornás PCM hangú, tehát digitális Video8 hangmagnó változatot is. A 3*2 csatorna azt jelenti, hogy egyidejűleg csak egy sztereó jelet lehetett fölvenni vagy lejátszani, viszont három ilyen sztereó jelünk lehetett, mintha egy hagyományos analóg kazettának három oldala volna. Ez utóbbi módszer egyik hátránya azonban az volt, hogy a szalagot 220 fokos szögben tekerte a futómű a forgófej körül, vagyis jobban koptatta a szalagot. A 220 fokos szöget a PCM hangjelek speciális elhelyezése indokolta. A későbbi cél viszont az volt, hogy szalag a lehető legrövidebb ideig érintkezzen a fejjel. Az analóg forgófejes videomagnók magnók esetében legalább 180 fok kell ahhoz, hogy a két forgófej megszakítás nélkül legyen képes tapizni a szalagot, hiszen az analóg jel folyamatos. A digitális jel azonban nem folyamatos, itt elég, ha a szalag 90 fokban érintkezik a fejjel.

ave03

Persze, lehetett volna olyan Video8 hangmagnót is készíteni, amelyben az érintkezés csupán 90 fok, de a Sony nem akart ilyet. Viszont a Video8-nál is jóval kisebb kazettát akart, és 8 mm-es szalag helyett a Philips-féle kompakt hangkazetták 3,81 mm széles szalagját akarta használni, hiszen így sokkal olcsóbb lesz az R-DAT-kazetta. A Video8 befűzése is lassú, legalább 20 mp volt, s a Sonynak az volt a célja, hogy a felvétel/lejátszás indítása alaphelyzetből ne legyen lassabb, mint amikor hagyományos hangkazettát teszünk a kazettás magnóba. S valóban, az R-DAT üzemkész ideje 7 másodpercre csökkent. Ám nem ez volt a legfőbb gond. A Video8 mintavételi frekvenciája csak 31,25 kHz volt, tehát még a 15 kHz-es jel rögzítése is csak éppen sikerülhetett, a felbontás pedig mindössze 8 bit volt nemlineárisan, amit úgy értek el, hogy a tízbites, lineáris kvantálású jelet megnyomorították. A digitalizálás előtt még analóg zajcsökkentőt is használtak.

ave04

Ez így nagyon nem volt baba már 40 évvel ezelőtt sem, ezért csak nagyon kevés fajta, úgynevezett PCM Multi Audio magnót gyártottak.

ave05

A Video8 hangrögzítők később új felállásban jelentek meg, de ott még nem tartunk. Ott tartunk, hogy Japánban már bemutatták a Sony R-DAT-ot, amikor 1986-ban az USA-beli CBS és néhány szövetségese, nem utolsó sorban az európai Philips, megtámadta a Sony rendszerét. A hanglemezek kiadóiból és más tartalomterjesztőkből ugyanis megannyiszor kitör a sikítófrász, amikor szembesülnek azzal, hogy a kiadványaikat le is lehet másolni. Hogy ennek milyen szép hagyományai vannak kiváltképp az Amerikai Egyesült Államokban, arra példa, hogy a RIAA (amelyet te jobbára csak a lemezkorrekcióról ismersz, valójában a legádázabb és legmohóbb nagytőkés kiadói jogvédő) 1949-ben meg akarta tiltatni, hogy az otthoni magnókkal felvételt is lehessen készíteni. Később ugyanezt eljátszotta a képmagnókkal is. Természetesen az R-DAT-ot illetően is örömmel csatlakozott a többiekhez, ráadásul most komolyabbnak látszott a tét. Míg ugyanis az analóg eszközökkel csak jelentős minőségromlás árán lehetett felvételt készíteni és sokszorosítani, az R-DAT-tal alig romlik a minőség. A legfontosabb volt, hogy a még csak néhány éve hódító digitális hanglemezeket, a CD-ket ne lehessen digitálisan másolni. A RIAA megfenyegette az USA-beli kufárokat, hogy ha R-DAT magnókat adnak el, pórul járnak. Ez azonban nem tűnt elég ijesztőnek, a Japánból valahogyan mégis behozott készülékek hamar gazdákra találtak. Több „szellemes” ötlet is született, például az, hogy az otthoni R-DAT-ok csak lejátszani tudjanak a CD szabványos, 44,1 kHz-es mintavételi frekvenciájával, felvenni ne, de ez nem lett volna elég durva. Sokkal átfogóbbnak tűnt a CBS javaslata, mert azzal az analóg hanglemezek és kazetták másolása is lehetetlenné vált volna digitális magnókra.

A CopyCode néven elhíresült eljárás kötelező bevezetését az USA-ban törvénnyel akarták elérni, s a CBS akkori vezére, Walter Yetnikoff meg is találta Al Gore szenátort és Henry Waxman képviselőt, akik beterjesztették a törvényjavaslatot.

ave06

S itt érdemes megállnunk egy pillanatra! Mind a három jóember hivatalos életrajzából hiányzik ez a kis epizód. Ugyanis mint minden emberi lény, az ő tevékenységük is ellentmondásos. Persze, mindhárman dúsgazdag, elit családból származtak, s ez alapvetően meghatározta a cselekvési lehetőségüket. Yetnikoffról azt jegyzik meg, hogy folyamatosan jó kapcsolatokat ápolt a Sonyval, és ő hozta össze a CBS 1988-as eladását, a CBS-ért a Sony kétmilliárd dollárt fizetett. Ami ennél is fontosabb, hogy amikor a nagyon népszerű zenei televízió, az MTV megtagadta a fekete, a latin, az ázsiai és más nem fehér zenészek klipjeinek sugárzását, Yetnikoff rasszizmussal vádolta az állomást, és kijelentette, hogy a CBS Records összes felvételét letiltja az MTV-től, ha az állomás nem sugározza Michael Jackson " Billie Jean " című nótáját, amely az Egyesült Államok első számú slágere volt. Michael Jackson a CBS legmenőbb arca volt. Az MTV megadta magát, és attól kezdve nem volt akadálya a nem fehér muzsikusok népszerűsítésének.

Henry Waxman az USA minden polgárára kiterjedő egészségbiztosítás, az úgynevezett Medicare kidolgozója volt; továbbá megalkotta az idősek otthonára vonatkozó kötelező előírásokat, s keményen harcolt a dohánytermékek gyártóival szemben.

Al Gore – teljes nevén Albert Arnold Gore – annak idején ellenezte a vietnami háborút, több könyvet írt a globális felmelegedés veszélyeiről (közülük három magyarul is megjelent), 2007-ben pedig Nobel-békedíjat kapott.

A CopyCode-t egy másik szenátor, Pete Wilson is támogatta. Ő Reagan elnök bizalmi embere volt.

ave07

De mi is volt a hírhedt CopyCode? A CBS kitalálta, hogy a gyári műsoros hanghordozókon – legyen az bármi, tehát CD, vinil hanglemez, analóg műsoros kazetta –rögzítendő jelből ki kell vágni a 3 838 Hz frekvenciájú összetevőt (sok helyen kicsit pontatlanul 3 840 Hz-et írnak), tehát a jelfolyamba a rögzítés előtt be kell iktatni egy lyukszűrőt (lásd a sorozat 63. részét).

ave08

Az R-DAT-ra történő másoláskor egy áramkör figyeli, hogy ezen a frekvencián van-e jel. Ha nincs, letiltja a másolást. A CBS kezdeti álláspontja szerint az eredeti hanghordozó lejátszásakor ez a szűrés nem okoz hallható minőségromlást. Ennek bizonyítására Yetnikoff bemutatóra csődítette a jelentősebb amerikai lapok újságíróit, vigyázva arra, hogy a Hi-Fi szaksajtó munkatársai még véletlenül se kapjanak meghívót. Hogy szerinted a CopyCode hatása hallható-e vagy sem, ahhoz hallgass meg egy CopyCode nélküli felvételt, persze, igen jó minőségű hangrendszeren! Kattints az alábbi linkre!

http://www.amstereo.org/files/no%20copycode.wav

A CBS első javaslata szerint a két törésponti frekvencia 3 715 és 3 965 Hz-en volt. Ez 250 Hz szélességű lyukszűrőt jelent. Az alábbi linkre kattintva az így szűrt változatot hallgathatod meg.

http://www.amstereo.org/files/original%20copycode.wav

A CBS a második javaslatában a lyukat 112 Hz-re szűkítette; ennek hatását hallgathatod meg az alábbi linkre kattintva.

http://www.amstereo.org/files/revised%20copycode.wav

Mivel minden elővigyázatosság ellenére szakemberek is belopóztak az eseményre, a CBS később úgy módosította az álláspontját, hogy a minőségromlás nem jelentős. Azonban az is kiderült, hogy a CopyCode hamisan is tud tiltani, például nagyon halk részleteknél. Az audiofileket képviselő szakma nem hagyta magát. A Stereophile, és különösen annak főszerkesztője, J. Gordon Holt például látványosan beszállt a küzdelembe. Az alábbi cikk jelent meg 1987. augusztus 2-án:

„Honnan lehet tudni, ha egy politikus hazudik? Az ajka mozog. Hogyan állapítható meg, hogy egy rögzítési rendszer tökéletes? Úgy, hogy a CBS megpróbálja törvényen kívül helyezni. Pontosan ez történt Washingtonban áprilistól júniusig. Az amerikai lemezipar annyira elborzadt egy "tökéletes" otthoni felvételi médium – az új DAT-rendszer – lehetőségeitől, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt törvénybe iktassák. Attól tartanak, hogy az új DAT-rendszer, amelyet a japánok az Egyesült Államokban akarnak forgalomba hozni, lehetővé teszi a szerzői joggal védett felvételeik illegális sokszorosítását olyan hűen, hogy azok megkülönböztethetetlenek legyenek az eredetitől. Az általuk javasolt megoldás ugyanolyan, ahogyan a számítógépes szoftvereket gyakran védik.

Ennek érdekében a CBS Labs egy ötletes rendszert dolgozott ki. Egy IC-s áramkör rendszeresen pásztázza a jelet, s ha másolásgátló kódot érzékel a felvételen, 30 másodpercre leállítja a felvevő rögzítési funkcióját. A "kódolás" egy mély, keskeny, 3 840 Hz-es középpontú lyuk, amelyről a CBS mindenkit biztosít, hogy "teljesen hallhatatlan". Annyira elbűvölték a törvényhozókat a találékonyságukkal és számtalan lobbidollárral, hogy sikerült két olyan javaslatot a Kongresszus elé tenniük, amelyek kötelezővé tették volna az áramkör beépítését minden egyes USA-ba behozott DAT egységbe, a lemezkiadókat pedig a CD-jükből a 3 838 Hz körüli hangjegyek kivágására kötelezni éppen az emberi hallás szempontjából a legérzékenyebb tartományban.

Úgy tűnik, mintha azok a törvényjavaslatok, amelyek véget vetettek volna a legtöbb otthoni felvételnek az Egyesült Államokban, a bizottságban haldokolnak – részben azért, mert még a bizottság tagjai is hallhatták a hangban okozott károkat a kódolás által. De biztosak lehetünk benne, hogy szegény, küszködő lemeziparunk (amely 1985-ben és '86-ban nagyobb profitot termelt, mint valaha az univerzum történetében) nem készül olyan könnyen feladni. Mert meg vannak győződve arról, hogy évente több millió dollárt veszítenek.

Az 1987. február 5-i kongresszusi ülésen, amelyen Albert Gore és Pete Wilson szenátor bemutatta a „DAT Bill”-t, számos utalás volt a „tökéletes másolatokra”, amelyekre a DAT állítólag képes. Ez szerintem lényegtelen. A legtöbb illegális másolás a zene megszerzése érdekében történik; a hang minősége nagyon másodlagos, és a DAT kiváló hangzása nem valószínű, hogy bármilyen hatással lesz az ilyen másolások mennyiségére. Az is szerepel az indoklásban, hogy az illegális otthoni másolás a lemezkiadó cégeknek az őket megillető bevételek "körülbelül egyharmadába" kerül. Nem tudom, hogy a törvényjavaslat készítői hogyan állították elő ezt az adatot, de azt hiszem, nagyon nehezen tudnák dokumentálni.

Az illegális másolások túlnyomó részét tinédzserek készítik a barátaik számára, illetve bármilyen korosztályú lemezvásárlók, akik személyre szabott kazettákat szeretnének az autóba. A legtöbb gyerek, akárcsak a legtöbb felnőtt, szívesebben birtokolja egy album legális másolatát, mint az eredetit kétszer. A birtoklás elengedhetetlen része a fogyasztói misztikumnak, és a zene birtoklása csak a fele a lemezvásárlás indítékának. A hanghordozó birtoklása a másik fele. (Emellett a tinédzserek azt is megállapították, hogy az üres kazetták, amelyek sokkal olcsóbbak, mint egy nagylemez, hajlamosak arra, hogy a kazettás lejátszók megegyék a szalagjukat, ezért inkább a lemezt részesítik előnyben.)

Ezenkívül az igaziról a vásárlók tudják, hogy jobban hangzik, mint egy másolat, még ha nem is hallják a különbséget. De az átlagos tinédzsernek – ellentétben a lemezcég átlagos vezetőjével, aki ujjal mutogat rá, és azt kiabálja, hogy Tolvaj! – korlátozott a jövedelme. Egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja az összes 6,98 dolláros lemezt, amit akar, de gyakran kiköhög 1,98 dollárt egy üres kazettáért. Ha nem tud másolni egy barátja LP-jéről vagy CD-jéről, akkor másképp fogja megszerezni a nótát. Nem kezd el kollektíven több millió dollárt betáplálni a lemezgyártók felduzzadt kasszájába, mert nem tud. Lemeziparunk aranytojást tojó tyúkja a szivárvány végén van!

Egy másik nagyon gyakori eset mind a felnőttek, mind a gyerekek körében a saját CD-k vagy LP-k másolása kazettára az autóban való használatra. Nyilván a lemezcégek azt szeretnék elérni, hogy mindenki vegyen egy CD-t a nappaliba, egy LP-t egy másik helyiségbe, és egy műsoros kazettát az autóba, de az emberek nem így gondolkodnak. Azokon a CD-fanatikusokon kívül, akik az analóg lemezeiket olyan gyorsan CD-kre cserélik, ahogy azok megjelennek, senki sem fogja megvásárolni ugyanazt a felvételt két formátumban. Ha nem tudnak másolni, akkor vesznek egy felvételt abban a formátumban, amelyik leginkább megfelel az igényeiknek. Lehet, hogy a pénz több formátumú másolat vásárlására is rendelkezésükre áll, de nem erre költik el. Más lemezre költik majd.

Itt talán az a kérdés, hogy egy felvétel megvásárlása a zenei előadás adott példányának tulajdonosává tesz-e vagy csupán a kölcsönzőjévé? Ha Ön egy lemez tulajdonosa, jogosultnak kell lennie arra, hogy személyes használatra másoljon, ahogyan a törvény megengedi a megvásárolt könyv másolását. Ha pusztán bérbe adja, akkor bármely irat megvásárlásával köteles aláírni egy végrehajthatatlan, kizárólagos használati szerződést, mint amilyet számos számítógépes program tartalmaz.

Ez az iparági paranoia túl messzire ment, és máris helyrehozhatatlan károkat okozott az új DAT-formátum bevezetésében. Az új rendszer támogatói engedtek a CD-erők – elsősorban a Philips – nyomásának, olyan mértékben, hogy a DAT gépekből kihagyták a 44,1 kHz-es mintavételi frekvenciájú felvétel lehetőségét. Az ok nyilvánvaló: megakadályozni a CD-kről történő közvetlen digitális másolást, hogy valóban tökéletes illegális másolatokat készítsenek. De maguk a CD-k lehetnek védettek, anélkül, hogy bármilyen módon rontanák a hangjukat. Egyszerűen egy PQ-alkód adatjelző beállításával a megjelölt lemezek digitális másolása egyébként is lehetetlen lenne az átlagfelhasználó számára. De annyira aggódnak a lemezcégek a digitális másolás miatt, hogy sokan nem is veszik a fáradságot a CD-k másolásvédelmére! Szívesebben látnák a DAT-gépeket kapálózni.

A CD-felvétel DAT-rögzítésének ez a hiányossága esztelen ostobaság, különös tekintettel a Sony folyamatos állítására, miszerint a DAT az ideális rendszer a professzionális felhasználók számára. Valójában a professzionális felhasználók nyála csorog a DAT-ért, mert az sok olyan dolgot képes elvégezni, amire szükségük van, például az SMPTE időkóddal történő automatikus szerkesztést. Minden bizonnyal azok a kis lemezcégek, amelyek azt remélték, hogy a DAT lehetővé teszi számukra, a CD-k masteringjét, nagyon elriadnak attól, hogy a rendszer nem tud CD-formátumban rögzíteni. Igen, vannak bitkonverterek, de állítólag körülbelül annyira rontják a jelet, mint egy AD vagy DA konverzió. Ennyit a digitális mastering tisztaságáról!

Miért ne lehetne az otthoni DAT-gépekkel 44,1 kHz-es mintavétellel analóg forrásokból rögzíteni, viszont ugyanakkor kizárni a digitális forrásokat? Talán a nagy lemeztársaságok valódi aggodalma az, hogy a DAT ugyanazt a versenyt idézheti elő, mint az analóg magnó az 1950-es évek elején, amikor bárki, akinek volt egy professzionális magnója és néhány mikrofonja, alapíthatott lemeztársaságot.

A DAT-nak még a nem CD-formátumú tilalom nélkül is elég nehéz lesz érvényesülnie. Noha létezik technológia a nagysebességű másoláshoz – kontaktnyomtatással a célszalag Curie-pontja feletti hőmérsékleten –, ehhez még nincs hardver. Jelenleg a DAT-másolás csak valós időben végezhető, ami elég magasan árazza az albumokat ahhoz, hogy fölöslegessé tegye a széles körben elterjedt otthoni másolást. Viszont nagyon kevés olyan DAT gép lesz a piacon a belátható időn belül, amely képes másolni, mert túl drágák lesznek ahhoz, hogy az átlagos vásárló megfontolja a vételt.

A Sony arra számít, hogy a nagy sebességű, sokszorosított DAT-kazetta ára nem lesz magas, ami arra utal, hogy a leghatékonyabb eszköz a kalózmásolat ellen: a cél a fogyasztói költségeket elég alacsonyan tartani ahhoz, hogy az illegális másolás gazdaságtalanná váljon. Ha egy előre felvett DAT kazetta vagy CD csak 2 dollárral drágább, mint egy üres kazetta, akkor az egész másolási kérdés okafogyottá válik.

Ahogy én látom, a lemezipar úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett-rohadt köcsög: "Gimme, gimme, ez mind az enyém !!" Nagyon keményen igyekszik megőrizni a már nem létező idilli múltat is. Egy olyan világban, ahol az információk nagy pontosságú másolásának eszközei mindenütt jelen vannak, a kiadóknak hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a szerzői jogok megsértéséből eredő bevételkiesésről az üzletvitel árának részeként gondoljanak, mint például az étteremben leírt rezsire, az edények törésének fedezésére.

Ha az iparág úgy érzi, hogy a 300 milliót meghaladó rekordértékesítésből származó nyereség túl kevés, emelje fel árait, hogy növelje a bevételt, vagy csökkentse árait, hogy több embert ösztönözzön a termékeik megvásárlására. Bármelyik más iparág is ezt tenné, ahelyett, hogy a törvényhozóinkhoz rohanna, hogy megvédje őket a piac valóságától. De mindenekelőtt hagyják abba, hogy törvénybe akarják iktatni az audiotechnológia fejlődésének meggátlását egy olyan időszakban, amikor a tökéletesség a spájzban lehet.”

Az imént hosszasan idézett cikk megjelenését megelőzően J. Gordon Holt levélben fordult az USA akkori elnökéhez, Ronald Reaganhez, amelyben a cikkben szereplő álláspontját ismertette. Nem ez volt az egyetlen ilyen tartalmú levél. A Home Recording Rights Coalition nevű fogyasztói érdekképviseleti szervezet, amely a megalakulása óta az otthoni másolási lehetőségekért harcol, levélírási kampányt indított. A CopyCode mindenesetre megbukott, ám ezzel a harc még nem fejeződött be. A RIAA továbbra is fenyegetőzött. A Stereophile is utal arra, hogy például a CD-k egyik alkódja is tilthatná a másolásvédelmet, de amikor majd e sorozatban a CD-ről lesz szó, ki fog derülni, hogy ez nem is olyan egyszerű. Végül aztán olyan megoldás született, amely kibékítette a háborúság résztvevőit. Ez volt az SCMS (Serial Copy Management System). Lényege, hogy ha az eredeti hanghordozó egyik alkódja azt jelzi, hogy eredeti, gyári kiadványról van szó, a másik alkódja pedig azt, hogy a felvétel jogvédett, akkor az R-DAT készülék a másolás során egy tiltó alkódot rögzít a kazettára. E kódnak köszönhetően arról a DAT-kazettáról további digitális másolatok nem készíthetők. Az SCMS-t nemcsak a Sony-féle R-DAT-okban, hanem más digitális felvevőkben is használták; például a minidiszkben vagy a Philips-féle DCC-ben. Ugyanakkor az SCMS le van tiltva a legtöbb számítógépes CD, DVD és Blu-Ray íróban, illetve az mp3 rögzítő berendezések nem is ismerik föl. 1997 decemberi számában az egykor magyarul is megjelent Elektor magazin közölt egy kapcsolást, amit a lejátszó készülék és a felvevő készülék közé lehetett beiktatni.

ave09

Az SCMS gyilkost akár szettben, akár teljesen készre szerelve is meg lehetett vásárolni.

ave10

A készlet 126 NSZK márkába, akkori kb. 20 ezer forintba került. Ez a kütyü elkapja a szerzői védettséget jelző alkódot, és átállítja „nem védett”-re. Végül is, mindenki jól járt. Vagy mégsem?