Cs.Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 90. Sztereó nyalánkságok

Amikor az első sztereó műsort közvetítették a párizsi operaházból, még szinte semmit nem tudtak pszichoakusztikáról, mindenféle effektekről, hiszen még sem hangerősítő, sem hangszóró nem volt. Csak szénmikrofon, drót és fejhallgató. S bármennyit is változott a világ azóta, kidolgozhattak számos térhatású, térhangzású eljárást, a legelterjedtebb továbbra is a kétcsatornás sztereó.

 

sn02

Sokáig azt sugallták a reklámok, hogy a sztereó a lakásodba varázsolja a koncerttermet.

sn03

De hogyan is tehetné ezt, hiszen a pódium szélessége többször tíz méter, az otthoni két hangsugárzó pedig csak 3 – 5 méter távolságban van egymástól. Szerencsére, a hallórendszerünk van annyira intelligens, hogy e parányítás ellenére is el tudja képzelni, mi, honnan szól és a terem mekkora lehet. Az effektekkel pedig olyan hangzásokat is gyárthatunk, amilyeneket hagyományos akusztikai módszerekkel elő sem állíthatunk.

A normál sztereónak tehát két, egymástól elektromos szempontból elvileg teljesen független csatornája van. E két csatorna tartalmát két valódi hangsugárzóval – hangszórósan vagy fejhallgatóval – hallgatva a két valódi sugárzót összekötő szakaszon virtuális hangforrásokat is képesek vagyunk lokalizálni – leginkább akkor, ha hangszórós hallgatáskor az optimális helyen csücsülünk.

sn04

Gyakori azonban, hogy a sztereó felvételt, közvetítést monóban, sőt, monó berendezésen hallgatjuk. Mint már volt szó róla, a monó kompatibilitás azt jelenti, hogy a monó hang technikai értelemben ugyanolyan, mint a sztereó, csak az irány- és térinformációk hiányoznak belőle. A monó készüléknek tehát olyan jelet kell kapnia, ami a két csatorna, a bal és a jobb összege. M=B+J. Ha egy ilyen monó jelet sztereó cuccon hallgatunk, akkor minden középről fog szólni. A sztereó kompatibilitás azt jelenti, hogy a monó hang is hallgatható sztereó készüléken, természetesen monóban.

Az M jel neve nem monó, hanem középjel, amit angolul a middle-nek hívnak.

Csinálhatunk olyan jelet is, ami a bal és jobb csatorna különbsége. Ezt oldaljelnek, angolul side-nek hívják, ezért S a jele.

S=B-J.

A sztereó rádióadás során az adóállomás az M és az S jelet is kisugározza. Ezt a módszert MS sztereónak hívják. Az M jelet minden rádió képes venni, az S jelet azonban csak a sztereó készülékek. A sztereó rádiók dekódere a két jelből visszaállítja a bal és a jobb csatornát.

M+S=B+J+B-J=2B;

M-S=B+J-(B-J)=B+J-B+J=2J. (A kettes szorzónak nincs jelentősége.)

Az MS azonban másra is jó. Az M jel nagysága a hangerőtől függ, az S jelé pedig attól, hogy milyen széles a „színpad.”. Ha S=0, minden egyetlen pontból szól, tehát monót hallunk. Minél nagyobb az S, annál szélesebb a sztereó érzet, sőt, ha az S jelet az eredetihez képest megnöveljük, a két hangsugárzón túl is érzékelünk hangot, noha ez egy lokalizálhatatlan maszat.

Ilyenkor – de sok esetben máskor is – a sztereó jelben ellenfázisú komponensek lesznek, tehát ha a két csatornát összegezzük, a monó jelből hiányozni fognak részek, nem fog teljesülni a monó kompatibilitás. Hogy ezt a hangmérnökök elkerüljék, egy speciális indikátor műszert is használnak: a korreláció mérőt.

sn05

Ha a műszer +1-en áll, monó a jel. 0 és +1 között kompatibilis a sztereó, 0 és -1 között már vannak ellenfázisok, ha pedig -1-en áll a mutató, monóban semmit nem hallunk.

Még ennél is többet árul el a gonioszkóp.

sn06

Ezzel az indikátorral megnézhetjük, hogy mennyire tölti ki a két hangsugárzó közötti távolságot – a sztereó bázist – a jelünk, s hogy az egyes hangforrások iránya micsoda.

sn07

Ha az ábra balra dől, csak baloldali jelünk van, ha jobbra, csak jobboldali. A függőleges a közép irány, a vízszintes ellenfázist jelöl. Ha szűk a maszat, keskeny a bázis, ha jól kitölti a képernyőt, széles a bázis.

Léteznek olyan bővítmények, amelyekkel változtathatjuk az S jel nagyságát, van bennük korreláció mérő is gonioszkóp is. Mivel fizetni semmiért sem akarunk, ilyen a Voxengo MSED is.

http://www.voxengo.com/product/msed/

sn08

Letöltés és kicsomagolás után az msed.dll-t be kell másolni a munkaállomás bővítményeinek mappájába, és már játszhatunk is vele.

sn09

Méghozzá sok mindent, mert alul jobbra nemcsak korreláció mérő van, hanem a két oldal egyensúlyát is mutató műszer, és a „pan” gombokkal el tudod rontani vagy éppen helyre tudod állítani az oldalak arányát is.

A pszichoakusztikai ismeretek disznólkodásra történő felhasználásának módja az összekapcsolt sztereó, amit külföldiül joint stereonak hívnak.

sn10

Az eljárás egyik gondolata, hogy a nagyon mély hangok tartományában nincs iránylokalizáció, ezt a sávot tehát elegendő monóban rögzíteni vagy továbbítani. A másik elképzelés, hogy a magas hangok tartományában a két fül közötti időkülönbségen alapuló irányfelismerés nem működik, itt csak az intenzitáskülönbség játszik. Elég hát a magasokból egy monó jelet és a két csatorna közötti amplitúdó eltérést felvenni vagy közvetíteni. Fontos, hogy ez a különbségi jel nem S jel, mert fázisinformációt nem tartalmaz. Az összekapcsolt sztereóból az eredeti sztereó nem állítható ugyan vissza, de oly helytakarékos, hogy nem illendő meghallani a különbséget.

Már te is imádod a goniométer mozit, ám az eddigi műszerek nem mutatják meg a jel nagyságát, amplitúdóját és különösen nem a hangosságát, pedig ez utóbbit nagyon szeretnénk mérni.

Sajnos, nem mindig azt mérjük, amit szeretnénk. A hangtechnika kezdeti időszakában csak lomha, a változó elektromos tér hatására változó mágneses térre érzékeny, mutatós műszereket tudtak készíteni. Ezek voltak a VU (volume unit)-mérők.

sn11

A VU-mérőnek van némi, nagyon csekély köze a hangossághoz, mert átlagolja az amplitúdót. A mutató a 0 állásról a 0 VU-ig 300 ms alatt fut föl, és ugyanannyi idő alatt is megy vissza. A VU egység valójában decibel: 0 VU = 775 mV, vagyis 0dBu. (Az USA-ban + 4dBu.) A műszer a rövid túlvezérléseket nem jelzi, s mivel az alsó határ -20 VU, a halk zajokat sem. Hogy egy kicsit használhatóbb legyen, a műszert 6-8 dB-vel érzékenyebbé szokták tenni a stúdiókban.

VU-mérő bővítményből sok ingyenes van; az egyik legjobb a Sleepy-Time Records Stereo Channel.

sn12

Lehet vele a bal és a jobb, valamint az MS jel szintjét is mérni, és korreláció mérőt is tartalmaz.

sn13

Részletes beállításáról itt olvashatsz:

http://microchips-sound-studio.blogspot.hu/2016/01/hangero-aranyok-minden-keveresrol-2-resz.html

A másik klasszikus műszerfajta a csúcsmérő, a PPM (peak program meter). Ezzel végképp nem hangosságot mérünk, hanem a jel csúcsszintjeit. Vagyis főként a túlvezérlés okozta torzítások elkerülését segíti, főként analóg cuccokban. Az Európában a legtöbb helyen használatos változatának skálája igen nagy átfogású, -60 dBu-tól +5 dBu-ig tart, tehát a zajok is észlelhetők vele.

sn14

Felfutása gyors, 10 ms, a visszafutás tetű lassú, 2 másodperc, tehát a mutató mindig a csúcsszint közelében jár. Kvázi-csúcsmérőknek (QPPM) is hívják őket.

A digitális technikában dBFS mérőket használunk. Ezek is csúcsmérők, de nagyon rövid (1ms) a felfutási idejük, ezért valódi PPM a nevük (TPPM). A 0 dBFS a maximális szint. Nem szabad ezen érték fölé vezérelni a műsort, a már sokszor emlegetett túlcsordulás miatt.

sn15

A 0 dBFS nem egyenlő az analóg dBu-val, hanem annyi, amennyi a digitális rendszer maximuma. A túlcsordulás elkerülése érdekében a felső 8-18 dBFS tartományt nem szokták kihasználni.

A háromféle csúcsmérő reagálási módját egy olyan bővítmény segítségével hasonlítottam össze, amelyben tetszőlegesen állíthatók be a paraméterek. A bővítmény egyszerre mutatja a bal-jobb és az MS értékeket, és van korreláció mérője is.

Ezt a bővítményt nem érdemes letölteni, szemben az IK Multimedia szintén ingyenes „Track S CS metering”-jével.

http://www.ikmultimedia.com/products/trmetering/

sn16

Meglehetősen idegfeszítő a többszörös regisztráció és a telepítés, de ha sikerült, olyan komplett műszer birtokosa leszel, ami mindent tud, amiről eddig szó volt, sőt, olyat is, amiről csak lesz.