Cs.Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 98.A virágnak megtiltani

„Miután anyukám meghozta Bécsből a kétkazettás magnót, kölcsönkértem G-től a metalikákat, és esténként az ágyamon ücsörögve próbáltam a virtuális szerkón dobolni a zene alá (módosított karaoke), aminek legalább olyan masszív racionális érv szolgált alapul, mint amilyen egy házgyári fal, kisvakondos tapétával: hiszen köztudott, hogy a Metallica dobosa a legjobb a világon. Két szám után totál vörös lett az alkarom, és kidagadtak rajta a szivárvány minden színében játszó erek, ekkor odahagytam a dobot és addig ráztam a fejem, amíg a nyakam el nem fáradt, az este hátralévő részét pedig archaikus-misztikus deszmetál hörgéssel töltöttem, amíg rám nem szóltak, hogy most már kuss legyen.”

17 évvel ezelőtt jelentek meg a fentiekhez hasonló sorok, akkor, amikor a Metallica megvádolta a Napstert. Azt a filécserélő hálózatot, ami az mp3 sikerét hozta el, noha megismétlem, az mp3 voltaképp egy szutyok. De azért nagyon szeretjük, mert olyan cuki, és az mp3-nak köszönhetjük, hogy alapjaiban változtatta meg a tartalomterjesztő ipart.

Nem ez volt az első per, amit szerzők, előadók, kiadók és kufárok indítottak a gépi rögzítés és sokszorosítás ellen. Már Guttenberg is gyanús volt, legalábbis hazánkban csak titokban nyomtatták ki az első néhány száz Bibliát.

vm02

De volt per a képmagnókkal szemben is. 1982-ben Jack Valenti, az amerikai filmszövetség, az MPAA akkori vezetője a kongresszus előtti patetikus vádbeszédében az új találmány, a képmagnó jövőbeni hatását a bostoni fojtogatóéhoz hasonlította. Ám e jóslattal szöges ellentétben a képmagnó a filmipar égből pottyant jótéteménye lett.

Az mp3-mal kapcsolatos első perek egyikének tárgya a Rio mp3 walkmann volt.

vm03

A felperesek szerint az mp3-lejátszók a szerzői jogok megsértésére és hamisításra specializált eszközök. A bíróság szerint viszont nem azok, ezért betiltani sem lehet őket.

Tiltani, tiltani, tiltani – s persze nyerészkedni; hatalmas kártérítési összegeket követelni.

A legvérmesebb ezen a téren a RIAA, az USA hangfelvétel gyártóinak szövetsége. Ez a kapzsi szervezet úgy működik, hogy ha perel valakit, akkor akár több millió dollárra is perel. Ha az alperes magánszemély, alig van esélye kifizetni ekkora lóvét. Ilyenkor a RIAA peren kívüli egyezséget ajánl föl, vagyis megkérdezi az áldozatot, hogy mennyi pénze van, és azt mind elveszi tőle. Általában néhány ezer dollárról van szó, a szerencsétlen kifosztott meg örül, mert ugyan földönfutóvá vált, de még mindig jobban járt, mintha ügyvédeket kellett volna fizetnie.

vm04
A Napster ötlete az akkor 19 éves Shawn Fanning fejéből pattant ki, aki a chicagói Northwestern Universityn tanult. Célja az volt, hogy barátai ingyen jussanak hozzá kedvenc zenéikhez. A Napster első változata 1999. júniusában készül el.

vm05

Az alkotó eredetileg nem szánta nyilvánosnak a cuccot, csak 30 ismerősének küldte át tesztelésre, és szigorú titoktartásra kötelezte őket. Annyira sikerült a titkolózás, hogy a Napster néhány nap múlva 15 000 felhasználót szolgált ki.

1999. végére a Napster 1 000 000 regisztrált felhasználóval dicsekedhetett. Ekkor lépett a RIAA, majd pár hónap múlva a Metallica is, miután az I Disappear című daluk megjelenés előtt vált elérhetővé az oldalon. Nemcsak a Napstert, hanem három egyetemet is vádolt a Metallica a szerzői jog megsértése, hamisított termékek előállítása és terjesztése miatt.

A Napster-használók már másnap reagáltak. Feltörték a Metallica honlapját, és egy rövid üzenetet hagytak rajta: "El a kezekkel a Napstertől!"

Dr. Dre, a rapper szintén nem nézte jó szemmel a munkái letöltögetését, és több százezer dollárra perelt.

A Napster sikerén felbuzdulva, a Nullsoft nevű cég – a winamp fejlesztője – megalkotta a Gnutella nevű filécserélő szoftvert, ami már profi cucc volt, és a P2P elvén alapult.

vm06

A peer-to-peer vagy P2P lényege, hogy az informatikai hálózat végpontjai – a kliensek – közvetlenül egymással kommunikálnak, központi kitüntetett csomópont – szerver – nélkül.

vm07

A P2P esetében a kliensek egymás gépéről töltögetnek, vagyis a hálózat üzemeltetője nem vonható felelősségre a jogok megsértéséért.

A következő újítás a torrent volt.

A kliensek a filéket szeletekben (darabokban) töltik le. Minden pont megkeresi a hiányzó részhez a lehető leggyorsabb kapcsolatot, miközben ő is letöltésre kínálja fel a már letöltött filédarabokat. Minél keresettebb egy filé, annál többen vesznek részt az elosztásában, ezáltal a rendszer gyorsabb, mintha mindenki egy központi helyről töltene le. A filék darabolásából adódik, hogy a megszakadt letöltések könnyen folytathatók.

A képen a különböző színek jelzik, hogy a gépek kapcsolata, így a filécsere is véletlenszerű.

vm08

Mértékadó becslések szerint napjainkban az internet forgalmának 70%-a P2P-n keresztül zajlik.

De ugorjunk vissza a Napsterhez!

2000. nyarán a RIAA elveszítette az első kört. A Napster azzal érvelt a tárgyaláson, hogy amíg a felhasználóknak nincs anyagi hasznuk a zenék letöltéséből, addig nincs bűncselekmény. Nagy fordulat volt a történetben a Bertelsmann (a BMG tulajdonosa) és a Napster megállapodása, miszerint a jövőben egy előfizetéses rendszert fejlesztenek ki. A Bertelsmann visszavonta valamennyi keresetét a hálózat ellen.

2001. februárjában a Napster megpróbált peren kívül megegyezni a RIAA-val, és felajánlott egymilliárd dollárt, amit öt év alatt fizetnének ki a lemezkiadó cégeknek. Ugyanebben a hónapban a letöltések száma 2,8 milliárd. A bírói figyelmeztetésekre olyan rendszert dolgoztak ki, amelyek fizetőssé tették volna a filéletöltést. Így viszont nem volt értelme a továbbiaknak, 2001. július 3-án a Napster az eredeti formájában leállt.

vm09

A filécserélők viszont szaporodtak, a RIAA pedig vérszemet kapott, látván, hogy a Napster megszűnése semmin sem segített. 2003-ban a RIAA elkészítette az első olyan szoftvert, ami „illegálisan” letöltött zeneszámok és azok letöltői után kutatott.

Az egyik leghíresebb akkori eset a bíróság elé citált 79 éves Ernest Brenot ügye. Szegénynek nem volt sem számítógépe, sem internetes hozzáférése. Ennek ellenére azzal vádolták, hogy több mint 700 dalt kínált fel letöltésre egy internetes filécserélőn keresztül. A számok között állítólag voltak Creed, Linkin Park és Guns 'n' Roses dalok is. Később persze kiderült, hogy a tata nem tehet semmiről (nem is igazán tudta, mi az az mp3), csak a RIAA kémszoftvere tévedett, ugyanis a kábelhálózaton volt net, de Brenot nem kért belőle. Szívás.

Madonna egy másik, azóta szintén „megtért” filécserélőt perelt be, a Kazaa-t.

vm10

Sőt, hamis albumcímmel még egy filét is feltöltött oda, amiben a kívánt nóta helyett olyan csúnyaságot mondott, amit nem is merek lefordítani.

De valójában mi is a gond? Noha az USA jogrendszere és bírói gyakorlata más, mint az európai, most azért idézem a magyar törvény bevezető részét, mert ez viszont példamutató is lehetne akár.

„A technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás meghatározó szerepet tölt be a szellemi alkotás ösztönzésében, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában; egyensúlyt teremt és tart fenn a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei között, tekintettel az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás igényeire is; gondoskodik továbbá a szerzői jog és a kapcsolódó jogok széles körű, hatékony érvényesüléséről.”

Arról lenne hát szó, hogy egyensúlyt kell létrehozni a szerzők és felhasználók között. Jelzem, az USA-ban is létezik ilyen jogszabályi rész, „a tisztességes felhasználás elve”.

Megítélésem szerint az ingyenes filécserélők nem borították föl ezt az egyensúlyt, hiszen minden nemzetközi kimutatás azt bizonyítja, hogy egyre többet költ a világ jogvédett művek vásárlására. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy ha fizetni kéne, akkor többen vásárolnának azok közül, akik most nem vásárolnak. Sőt, az ingyen letöltés akár üzleti forgalmat is generálhat. Ráadásul, a szerzői művek túlnyomó többsége már nem is vásárolható meg, nem hozzák forgalomba őket.

Az EU sokáig ellenállt az USA-beli és más cégek zsarolásának, és nem hozott olyan kötelező érvényű jogszabályt, hogy a filécserélőket le kell állítani. Ezt minden tagállam saját belátására bízta. Sőt, a magyar „jogvédők” várakozásaival ellentétben, 2012-ben nemcsak elkaszálta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezményt, az ACTA-t, hanem meg is tiltotta a tagállamok csatlakozását ehhez az amerikai szeméthez. 2013-ban az Európai Bizottság kutatóközpontjának felmérése szerint az illegális másolatokat letöltők nem hogy ritkábban, hanem inkább gyakrabban látogatják a hivatalos online boltokat, azokból több zenei tartalmat szereznek be, így nem túl valószínű, hogy a digitális kalózpéldányok ártanának a zeneiparnak. Az EU álláspontját igazolja, hogy 2016-ban ismét nőttek a zeneipar bevételei.

Úgy tűnik azonban, hogy az EU is kezd megtörni. 2017. június 7-én az Európai Unió Bíróságának egyik főtanácsnoka szerint az internetszolgáltatókat közvetlen felelősség terheli az általuk biztosított internethasználat során elkövetett szerzői jogsértésért. Továbbá szerinte kötelezni kell az internetszolgáltatókat, hogy tiltsák le a szóban forgó weboldalhoz való hozzáférést.

Ha ez az ötlet átmegy a bíróságon, akkor végünk.

Frászkarikát. Biztosan van valami frankóság.

vm11