• 1
  • 2

Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 259. A muzsika és az idő

Emlékszel még az első talidra az általad oly kívánatosnak tartott lánnyal vagy fiúval? Nagyon készültél rá, az is lehet, hogy jóval a megbeszélt időpont előtt érkeztél a randi helyszínére. Amíg megérkezett a másik, ólomlábakon járt azt idő, viszont attól kezdve, hogy megpillantottátok egymást, úgy szárnyalt, mint a kacsamadár.

Az az idő, amit mi érzékelünk, bizony, csalóka. Példa erre rengeteg sláger, ahogy a következő két réges-régi nóta is

Lám, egykor Cini úgy hajtotta volna, Koncz Zsuzsa pedig megállította volna az időt. A slágerszövegektől persze ne várd az élet és a halál kurva nagy kérdéseinek természettudományos vagy filozófiai mélységű elemzését, de ne is legyints, hiszen a tudomány nagyjai a maguk korában és az akkori ismereteik alapján megpróbáltak válaszolni arra a kérdésre, hogy mi az idő. Arisztotelész, Newton, Einstein, Hawking – sorolhatnám napestig, hogy ki mindenki foglalkozott azzal a furcsa valamivel, amit időnek nevezünk.

ami02

Ám nemcsak filozófusokat és fizikusokat, hanem írókat és költőket is élénken izgatott ez a kérdés. Olyan nagyokat is, mint Marcel Proust (Az eltűnt idő nyomában) vagy Thomas Mann (Varázshegy).

ami03

Megmondom neked az őszintét: Éppen az időről való elmélkedések miatt többszöri nekifutás után sem jutottam tovább a Varázshegy első köteténél, úgy döntöttem, hogy erre nincs – mim nincs? – nincs időm. Biztosan bennem, az én türelmetlenségemben van a hiba, mert József Attila „Thomas Mann üdvözlése” című költeményében olyan szépen ír róla, hogy nincsenek kétségeim a regény nagyszerűségét illetően. József Attila számos költeményében is szerepel az idő. Nem csupán önmagában az idő, hanem az időbeli állapotok: a múlt, a jelen s a jövendő. Az „Eszmélet” című versének 4. szakaszában ezt írta:

ami04

József Attila jól ismerte korának természettudományos felfedezéseit, valamint a filozófiának azt az irányzatát, amit Friedrich Engels dialektikus materializmusnak nevezett el.

ami05

Talán nincs a világon még egy költő, aki ezeket a gondolatokat művészi szinten megfogalmazta volna. Mélymagyarkodás helyett erre lehetünk büszkék. Meglehet, nincs még egy olyan színész sem, aki úgy tudná elszavalni, ahogy az az alábbi videóban hallható

Az elmélet szerint a világ törvényszerűségei a változások, a kölcsönhatások törvényei, s az idő e jelenségek leírásának egyik paramétere. Az anyagi világ történései meghatározottak (determináltak), de nem eleve meghatározottak (predetermináltak). A változások, kölcsönhatások eredményét nem tudjuk megjósolni, csak azt becsülhetjük meg, hogy a különböző eredmények bekövetkezése mennyire valószínű. Ráadásul az idő sem valami állandó paraméter. Engels mintha megérzett volna valamit ebből. 1848-ban kezdte írni „A természet dialektikája” című művét, s ebben szerepel, hogy „Tudjuk, mi egy óra, egy méter, de nem tudjuk, mi az idő és tér! Mintha az idő valami más volna, mint csupa óra, és a tér valami más, mint csupa köbméter!” Einstein 1905-ben nyilvánosságra hozott sejtése szerint – amit az „idő”, vagyis tudományos vizsgálatok sokasága igazolt, és amit speciális relativitáselméletnek hívunk – az idő másképp telik, ha egy völgyben vagyunk, mint ha egy hegy tetején, s másképp telik, ha valami sebesen mozog, mintha áll. Gyakran kicsi az eltérés, ezért nem vesszük észre. A mozgás és a mozdulatlanság persze megint „mihez képest”. A végtelen világegyetemben nincs olyan pont, ami minden szempontból vonatkoztatási pont lenne, amihez mindent viszonyíthatnánk. Amikor ezt a mondatot leírom, az nekem a jelen. Most. Ám ahogy pontot tettem utána, már a múlt. De neked mindaddig, amíg ezt a mondatot el nem olvastad, a jövő - volt. Már neked is a múlt. Amikor meg akarom mérni az időt, ahhoz is idő kell. Sosem a jelenidőt, mérjük, hanem azt, ami már – egészen picit vagy nagyon – a múlt idő.

Az ember nagyon régóta méri az időt. Az idő méréséhez mindenféle órákat – vízórát, napórát, homokórát, mechanikus órát, elektronikus órát, atomórát, stb. használt, s egyre pontosabban tudott mérni. Mit is? Nem mit, hanem hol? Ott, ahol éppen volt. Ameddig az emberek szinte ki sem mozdultak a falujukból, addig mindegy volt, hogy a föld másik felén mit és mivel mérnek. Arra azonban elég hamar rájöttek, hogy van egy megbízható égitest, amelyik minden nap ugyanolyan módon – majdnem ugyanolyan módon jár az égbolton. Amikor ez az égitest, a mi fényességes napunk az égbolt legmagasabb pontjára érkezik, akkor van az időmérés „közepe”, a dél. A két dél közötti időtartamot aztán kisebb szakaszokra bontották, és e szakaszok régóta az időmérés hagyományos értékei. Csakhogy van itt egy kis bibi. Évekkel ezelőtt írtam, s e sorozat 3. részében olvashatsz arról, hogy a nemzetközi mértékegység rendszer, az SI, mindössze egyetlen tagot engedélyez, a másodpercet. „Lefelé” lehet osztani ezt a 10 hatványai szerint (ms, µs, ns, stb.) de „fölfelé” (ks, Ms, Ts) nem lehet szorozni. A rendszer még önmagában sem egységes. A másodper és a perc, illetve a perc és az óra között 60 a szorzó, az óra és a nap között 24, a nap és a hónap között négyféle is lehet (28,29, 30, 31), a hónap és az év között 12, aztán az évek, évtizedek, évszázadok, évezredek között helyreáll a 10 hatványainak rendje, de ez már nem érdekli az SI-t. Ha eltekintünk attól, hogy picit állandóan korrigálni kell, illetve kéne, egészen használható ez a mérési rendszer. Csak megjegyzem, hogy az időnek van egy, nagyon egyedi mértéke, amit még senkinek nem sikerült definiálnia, s amitől gutaütést kapsz, ha nem te ejted ki a szádon: ez a „mindjárt”. Amikor a kereskedelem és a közlekedés, később a hírközlés fejletebbé vált, megpróbálták a helyi időket egy közös idővel fölváltani. A föld akkori legnagyobb gyarmattartó monarchiája, Anglia, kijelentette a tutit, hogy mindenütt a világon akkor van dél, amikor Londonban dél van. Hamar rájöttek azonban, hogy ez így mégsem lesz jó, ezért időzónákra osztották a bolygót. Tudjuk, hogy a zónák határait kivéve sehol nem annyi az idő, mint amennyit az (elvileg pontos) órák mutatnak, de ezt mindenki elfogadta.

Tegyük föl, hogy un. rádióvezérelt órád van, tehát nem te állítod be rajta a pontos időt. Ez az óra úgy működik, hogy a németországi Mainfingerben egy rádióállomás, a DCF 77 nevű, 77,5 kHz-en nagyon pontos időazonosító jeleket sugároz. A te órád ehhez igazítja magát. Csakhogy a te órád késik, mert a rádióhullámok terjedéséhez idő kell. Ott, ahol nagyon pontos időre van szükség, a rádióvezérelt órákat picit siettetik.

ami06

Az ember azért képes mérni az időt, mert az egyetlen olyan lény, akinek tudomása van az idő múlásáról. Az embernek ez a tudása azokból az ismeretekből származik, amelyek szerint bizonyos jelenségek ismétlődnek. Vannak nappalok és éjszakák, különböző évszakok, stb. Ezek az ismétlődések valamiféle rendezettséget mutatnak, s egyszersmind rendetlenséget is. Például minden nap nappala más hosszúságú. Más hosszúságú? A hosszúság mióta az időre utaló mennyiség? Nem inkább az idő utal a hosszúságra? Gyakran nem azt mondjuk, hogy valami 1 km-re van, hanem 10-15 percnyire. A téridő elmélet ugyan nem erről szól, mégis elgondolkodtató, hogy a hétköznapi életünk során is milyen gyakran csúszik át az idő és a tér fogalma egymásba. Ha a zeneszerző kottát ír, akkor térben ábrázolja, hogy az általa elképzelt hangoknak időben egymás után hogyan – pl. milyen tempóban, milyen hosszan – kell majd megszólalniuk. Sőt, ha több szólamot ír egymás alá, amelyeket különböző hangszerek fognak eljátszani, akkor e hangszereket időben egymáshoz illeszti, a technika nyelvén szólva, a szinkronizáláshoz szükséges utasításokat jegyzi le. Ezeket az utasításokat – miként arról már a sorozat 253. részében volt szó – a karmester, karnagy fogja „kényszeríteni” az előadókra. Ismét technikai értelemben tehát a kódokat előállító adóberendezés a zeneszerző, a tároló eszköz a kotta, a szinkronrendszer a karmester, karnagy, a vevőkészülék(ek) pedig az előadó(k). Ahhoz, hogy a muzsika életre keljen, elő kell adni a művet legalább képzeletben, kottaolvasás fedőnéven. Persze, sokkal többen élvezik, ha tényleg el is játsszák. Ez pedig időbeli folyamat. Idő-tér átalakítás az is, ha fölvesszük a muzsikát hangrögzítővel, és tér-idő átalakítás, amikor lejátszunk egy felvételt. 

„Az ember az időt a múlt, jelen, jövő fogalmával méri, de mikor e fogalmat definiálni kell, ez szétfolyik előtte. Az idő a mozgás mértéke, amelyet a térbeli mértékkel ellentétben, szellemben mérünk: Az idő fogalmát legvilágosabban a zene állítja elénk. Egy dallamot akarok énekelni, amit már ismerek. Mielőtt elkezdem, várakozásom az égre irányul, amikor énekelem, mindaz, ami már elhangzott, az emlékezetemre lesz utalva, mégpedig úgy, hogy amit már elénekeltem, az a múltban, az emlékezetben van, amit pedig énekelni akarok, az a várakozásban, a jövőben. A jelen nem egyéb, mint a tapasztalatom arról, ami átment abból, ami az előbb jövő volt, abba, ami múlt lesz. Ami itt az énekben történik, az történik az egyes versekben, a beszédben és ugyanez érvényes nagyobb mértékben az ember és az emberi történet egész életére. A zene az idő szimbóluma és az idő az élet szimbóluma.”

Most kapaszkodj meg! Ezeket a gondolatokat az ókor és a középkor határán, időszámításunk szerint 400 körül fogalmazta meg a korai kereszténység később szentté avatott püspöke, Ágoston. Jó, mi?

ami07

Az idő kérdését némely megátalkodottak azzal intézik el, hogy nincs is idő. Közéjük tartozik korunk egyik leghíresebb elméleti fizikusa, az 1956-ban született, olasz származású Carlo Rovelli.

ami08

Rovelli a 2017-ben olaszul, 2018-ban magyarul megjelent, az ncore-ről is letölthető, „Az idő rendje” című művében roppant szórakoztató módon avatja be az olvasót egy olyan elméletbe – a hurok-kvantumgravitációba, bármit is jelentsen ez –, amely szerint a világot fizikai értelemben magyarázó egyenletekbe nem szükséges az időt belevenni. Ám azt ő is elismeri, hogy a zene nincs meg az idő nélkül. Szerinte azért van az embernek szüksége az időre, mert minden ember élete véges. Kezdődik, fejlődik, virágzik, hanyatlik és elmúlik. Mindenkinek megvan a maga ideje. Az ember önmaga végességét akarja elhelyezni a végtelenben, s akarja besorolni magát a társadalomba, mert az ember közösségi lény. Van valami, ami segíti ezt az elhelyezést: az emlékezet. Az emlékezet érzelmeket hív elő, s ezen érzelmek rendezgetik az emlékeinket, a magunk idejét. S ilyenkor megint az első randink meg az un. örökzöld, csöpögős slágerek jutnak eszünkbe.

Rovelli, aki még az ok-okozati viszonyokat és a determinációt is megkérdőjelezi, azt állítja, hogy nem fél a saját idejének végétől sem. Irigylem őt. Ágoston szerint, aki a „Vallomások” 11. fejezetében az emlékezet (a múlt) mellett a reményre (a jövő) is utal, az idő nemcsak kibontakoztat, megmutat, felszínre hoz, hanem gyilkol is.

Rovelli vallásos, vallásossága értelemszerűen más, mint Ágostoné volt, de milyen jellemző az ember gondolkodására, az időhöz való viszonyára, hogy vannak érintkezési pontok kettejük, sőt, az Engels nézeteit képviselő ateista, marxista József Attila gondolatai között is. Talán amiatt is, mert mindhármójukat üldözték. Ágoston a kereszténysége miatt, József Attilát a kommunista nézetei miatt, Rovellit a múlt század hetvenes éveiben a polgári demokráciát bíráló könyve miatt – „véleménybűncselekmény” elkövetése vádjával indult eljárás ellene, sőt, 1987-ben őrizetbe is vették a sorkatonai szolgálat megtagadása miatt. Ez is jó, mi?

Az idővel kapcsolatos fogalmak egyike az időzítés. A létfenntartás szempontjából nagyon fontos szerepe van az időzítésnek az állatvilágban is. Megfelelő pillanatban kell elkapni a zsákmányt, és megfelelő pillanatban kell elmenekülni, ha nem akar az állat zsákmánnyá válni. A természetben nem mindig sikeres az időzítés, mert más parancsok erősebbek lehetnek. A virág a meleg hatására kinyílik, mert azt „hiszi”, eljött a tavasz, pedig csak a klímaváltozás mutatkozott be. A zenében viszont fontos, hogy mikor kezdődik az előadás, s hogy mikor van vége, hogy alkalmazkodik-e a hallgatóság (szabad)idejéhez. Ezért bizonyos művek előadását adott napokra időzítik. Bach János passióját nemcsak azért játszották nagypénteken, mert e hatalmas mű erre az alkalomra készült, hanem mert máskor egész napra (a mű két része között egy misét is tartottak) nem lehetett összecsődíteni a híveket.

Idő, abszolút idő, relatív idő, merev tempó, változó tempó, időmérés, késés, szinkronizáció, időzítés, kezdet és vég… A midi eddig nem bemutatott üzenetei két csoportjának mindezekhez van valami lövése. Tulajdonképpen ezen üziket akartam ebben a részben ismertetni, csak közben annyi minden jutott az eszembe, hogy elment az idő másra. De ígérem, hozzákezdek a következő rész megírásához. Hogy mikor?

Mindjárt.

Megjelent: 1579 alkalommal