Nem sok olyan ember lehet a világ nyugati felén, aki ne ismerné ezt a kiváló dalszerző, énekes, gitáros művészt, de ha Őt magát nem is, néhány dalát biztosan, mint az Aint no sunshine-t,vagy a Lean on me-t. Azok mindenképpen ismerik a nevét, akik figyelik a legrangosabb zenei díj átadó ünnepségeket, ugyanis 3 alkalommal szólították eddig életében a pódiumra, hogy vegye át az év legjobb dalnak járó Grammy díjat, kategóriájában.

William Harrison „Bill” Withers 1938. július 04-én született egy hat gyermekes család utolsó gyermekeként, a Nyugat Virginiai Slab Villa városában. Édesapját nem nagyon ismerte, gyermek volt még mikor meghalt, édesanyja és nagymamája nevelte fel. Amikor lehetősége volt, az első adandó alkalommal beállt katonának. 9 évig szolgált a haditengerészetnél főként távol keleti állomásokon. Amikor leszerelt Los Angelesbe költözött, hogy ott zenei karrierbe kezdjen. Míg nem találta meg a megfelelő muzsikusi állást, munkát vállalt a Douglas Aircraft Company (DC tipusú repülőgépekről lehet ismert) cégnél. Az új repülőgépek wc ülőkéinek a szerelése volt a feladata.

Zenei karrierje akkor kezdődött, mikor találkozott a Sussex Records elnökével Clarence Avant-al. Itt rábízta Booker T Jones producer gondjaira, hogy készítsék el első nagylemezét. Elkészítették a lemezt, de milyen album lett a Just as I am. Néhány hét alatt aranylemez lett, mely akkoriban egymillió eladott példányt jelentett. Bill Withers, az albumon található Aint no sunshine-ért megkapta az év legjobb R&B daláért járó Grammy díjat. Az album összes dalát Ő írta, kettő kivételével. A kivételek közül az egyik, a Lennon-McCartney féle Let it be átdolgozás volt. 1971-ben a nagy siker miatt egy újabb albumot,a Man and boy-t dobták piacra, majd a Still Bill címűt 1972-ben. A harmadik lemeze is egy remekmű volt, amihez kivétel nélkül minden dalt szintén Withers írt. A nagylemez figyelemre méltó összegzése a kortárs stílusoknak, az akkor egyre népszerűbbé váló philly soul-nak, és a kemény füstös funk muzsikának. Nem csak egy lemezen belül keveri ördögien a stílusokat Withers, hanem akár egy dalban is. Erre legékesebb példa, ahogy a bonyolultnak tűnő funky ritmusokat keveri a lágy gospel hangzással például a Lean on me-ben. A dal összességében úgy hangzik, mint egy himnusz. Ebben a dalban mutatkozik meg Withers muzikális zsenialitása. Itt jegyzem meg, hogy több mint 15 évvel később Grammy díjat kapott a Len on me ért a legjobb R&B dal kategóriában.

A Lean on me-ben Withers saját tapasztalait énekli meg, az életet egy nyugat-virginiai szénbányász kisvárosban, ahol felnőtt, ahol nehéz idők jártak és az emberek a szükségben szívesen siettek a másik segítségére. A dal, mint említettem olykor úgy szól, mint egy himnusz, az akkord menetek arra emlékeztetnek, - Withers ezeket úgy írta meg- ahogy gyermek korában a templomból emlékezett rá.

1973-ban egy Carnegie Hall-ban felvett koncertjét adja ki lemezen, majd 1974-ben a Justment album következik. A Justment eléggé megosztotta a kritikusokat, sokan egy megfáradt lemezként jellemezték, mintha Withers-ből kihunyt volna a láng. Ezzel ellentétben 2004-ben a Mojo magazin a 67. helyen hozta le a Justment-et, abban a listában, mely azokról a nagylemezekről szólt, melyeknek ott kell lenni mindenki polcán. 30 év távlatából is mestermunka volt. Mi sem jellemzi jobban az albumot, minthogy Jose Feliciano a világtalan gitárzseni is repertoárjára tűzött róla egy dalt, mégpedig a Railroad man-t. Én inkább azt érzem az albumról, hogy még mindig előtérbe helyezte a művészi önkifejezést a dalaiban, mintsem arra figyelt volna, hogy a pillanatnyi üzleti érdekeket kiszolgáló gépezet része legyen egy „gagyibb” dalcsokorral. Illetve talán megállapodhatunk annyiban, hogy az album azon a Bill Withers előtt álló úton foglalta el a helyét, mely a Lovely day-hez vezetett később.

1975-ben Bobby Womack-el énekelt egy duettet, ez volt a: It’s all over now, majd jogi csatározásba kezdett addigi kiadójával, melynek a vége, mint egyéb más hasonló esetekben szokott lenni: szakítás lett a Sussex kiadóval és aláírt a Columbia Records-hoz. Ebben az évben vette el feleségül Denise Nicholas színésznőt.

1975-ös albuma Making music és 1976-os a Naked and warm nem vette fel a divatos disco hullám ritmusát, dalai továbbra is a családról és a barátságról szólnak. Ezek a nagylemezei, az imént említett disco korszak kezdetének kellős közepén a témájukból adódóan nem ostromolták a listák csúcsát, de aki finom zenehallgatásra akar berendezkedni egy csendes félhomályos estén, azoknak mindenképpen ajánlható.

Az 1977-es albumról ugyanez elmondható, de ez a lemez, a Menagerie tartalmaz egy olyan dalt, mely sokak kedvencévé válik a következő évtizedekben és ez a Lovely day.

1979 ’bout love, tipikusan Bill Withers-es lemez. Viszont ebben az évben elénekli Groover Washington jr-el a Just two of us című balladát, melyet az Elektra Recordnál rögzítenek. Withers szerző társai az a Ralph McDonald és William Salter, akik a Saturday night fever album munkálataiért Grammy díjat kaptak. Sőt mi több a Just two of Us is Grammy díjat kapott 1981-ben, mint az év legjobb R&B dala. A 80-as évek elején nem jelentkezett önálló nagylemezekkel, viszont barátainak, mint Ralph McDonald-nak, vagy a Crusaders-nek akkoriban megjelenő albumain jelentős volt a közreműködése.

1985-ban a Watching you, watching me, majd 1989-ben a Harlem ’89 című albumokkal jelentkezik, de a 70-es évek közepén elért sikereit meg sem közelíti. Bill Withers 1989 után nem adott ki több dalt, viszont még a XXI. században is szívesen fellép ott, ahol szívesen látják dalaival. 2015-ben Donny Hathaway lányával Lalah-val lép fel az Egyesült Államok színpadain, a Back in the day című turnéval.