Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 423. A hangkar - Hatodik ölelés. Antikorcsolyázás
A hagyományos, megtört radiális hangkarok egyik legismertebb hibája a skating.
Külföldiből magyarra korcsolyázásnak lehetne fordítani, hiszen a skating az a jelenség, amikor a hangszedő szélsőséges esetben a barázdamenetekre fittyet hányva, gyorsan siklik a lemez közepe felé. Noha a magyar nyelvű korcsolyázás igen szemléletes kifejezés, mégsem használjuk, és maradunk a jól bevált angolnál.
A skating-erő az az oldalirányú erő, amely tehát a függőleges tengely körül elfordítható, megtört vonalú hangkaroknál lép fel, mégpedig úgy, hogy a kart a hanglemez középpontja felé húzza. Ameddig a lemez áll, a hangszedő tűereje (Emlékszel még? VTF-nek rövidítik.) a barázda külső és belső falán fele-fele arányban oszlik meg, Ha azonban lemezt le akarod játszani, tehát a lemez forogni kezd, a tű és a lemez anyaga közötti súrlódás miatt húzóerő lép föl, amely a barázdára érintőleges irányú és a lemez forgási irányába, a lemez közepe felé mutat. Mivel a hangszedő hossztengelye nem metszi a kar csapágyának függőleges tengelyvonalát (hiszen nem tangenciális a kar), a kar csapágyazása nem a súrlódásból származó húzóerőt veszi fel, hanem annak csak a tű hegyének a tengelyvonal irányába eső összetevőjét. A súrlódási pontra, vagyis a tű hegyére egy, a lemez középpontja felé mutató húzóerő is hat. Ez az erő az, amelynek következtében a kar a lemez közepe felé igyekszik siklani.
Lehet ezt másképp is fogalmazni, és ennek megértéseben segít a kicsit részletesebb következő ábra, amelyen a skating erőt Fs-sel jelölték. Azért van skating erő, mert a hangszedő tűjének haladása olyan vonalon hat, amely nem megy át a hangkar függőleges, A jelű tengelyén. Az így fellépő erő „húzza” egy képzeletbeli A’ jelű pontba jobbra tőle.
Ennek következtében forgatónyomatékot mérhetünk, amit a fenti ábrán T-vel jelöltek. A forgatónyomaték egyébként a forgatóképességet megadó fizikai mennyiség, amelynek iránya is van, ezt az irányt is láthatod mindkét ábrán. A T forgatónyomaték a tű D jelű húzóerejének és az L távolságnak a szorzata. D nem állandó érték, hanem a barázda pillanatnyi kitérésével, modulációjával változik. Kisebb a halk, nagyobb a hangos részeknél, és frekvenciafüggő is: minél mélyebb a hang, annál nagyobb. Magyarán szólva, minél inkább „beleakad” a tű a barázdába, annál a tű húzóereje.
A skating hatás legfülbetűnőbb megnyilvánulása az, hogy tűt a barázda belső falába szorítva a külső és a belső barázdafal terhelése nem azonos, tehát jól hallható különbség lesz a bal és a jobb csatorna hangzása között. Ez a belső barázdafal jobban is kopik, mint a külső, tehát a különbség annál nagyobb lesz, minél többször nyúzzuk a lemezt holmi lejátszással.
Hogy az élet megint ne legyen egyszerű, a lemez és a tű közötti súrlódás is több tényezőtől is függ. Ilyen a lemez és a tű anyagának felületi simasága, a felületek tisztasága, a tűhegy alakja vagy a barázda geometriai alakja. Igen erős a kapcsolat a tűerő és a skating erő között, és az sem mindegy – bár a sorozat előző része szerint elvileg mindegy –, hogy milyen a kar geometriai kialakítása.
A legnagyobb gondot éppen az jelenti, hogy a skating-erő sok tényezőtől függ, így a kiegyenlítése sem lehet tökéletes. Minél nagyobb a tűerő, annál nagyobb a súrlódás. Ez elvileg igaz, de számos vizsgálatból az derült ki, hogy ha a tűerő 1,5 cN-nál nagyobb, akkor a súrlódási erőt nem lehet pontosan mérni. Ha még emlékszel rá, a tű által okozott nyomás hatására a barázda deformálódik, és tűformától függően ez a deformáció kb. 1,5 cN tűerőnél (vonaltűk esetén kicsit feljebb) maradandó deformációt okozhat. A skating erő annál nagyobb, minél nagyobb a barázda modulációja, tehát minél hangosabb a vizsgált barázda-részlet. Adott lemezjátszó esetén a kar forgástengelye és a lemezközéppont közötti távolság állandó, de a kar hosszúsága a tű hegye és a forgáspont között többnyire állítható, például a papucsban. Rosszul beállított túlnyúlás nemcsak a vízszintes követési szöghibát növeli, hanem a skating-erőt is befolyásolja. Ezt mutatja a már többször hivatkozott Degrell-könyvből (Hanglemezek és lemezjátszók) lopott diagram.
Isaac Newton már sok évszázaddal ezelőtt megállapította, hogy ha valamilyen erő buzgólkodik, akkor egy vele ellentétes irányú és nagyságú erővel móresre lehet tanítani őt. Az antiskating megoldásokkal erre törekednek a hangkargyártók. Ugyanakkor nem valami különleges hókuszpókuszról van szó, már kis antiskating erő is elegendő ahhoz, hogy a skating hatás jelentősen mérséklődjön, ha nem is szüntethető meg teljesen.
Az Ortofon például olyan hangszedővel próbálkozott, amelynek használatakor állítólag nincs szükség külön antiskating erőre. Ez volt a Serato S-120.
A diszkósoknak szánt, félgömb hegyű tűjű típus most is kapható kb. 22 ezer forintért, de nem különösebben magas színvonalat képvisel.
Ha a tűerő 2 cN, akkor vonaltűs hangszedőt feltételezve, egy adatbázis szerint kb. 0,23 cN a skating erő. Ez szerencsére kicsi érték, tehát az antiskating erőnek sem kell nagynak lennie, sőt, egyes szerzők szerint csak audiofil rendszerekben érdemes túlzottan pöcsölni a beállításával.
Az antiskating legegyszerűbb változatában egy tekercsrugó van a kar forgórészéhez erősítve, a rugó másik végét pedig a lemezjátszó alkalmas pontjához van rögzítik. Efféle megoldás az olcsóbb készülékeken található. A skating-ellenerő nem változtatható, értéke csak egyetlen tűerő esetén helyes, s legtöbbször a gyárilag beállított tűerő sem módosítható. Erre a megoldásra vetemedtek a Philips egykor népszerű, 1967-től gyártott, GA 317 típusú automata lemezjátszójában.
Emberibb az a módszer, amit egykor pl. a Dual szeretett az automata lemezjátszóiban alkalmazni, vagyis amikor az antiskating a rugó előfeszítésével megváltoztatható. Ehhez a rugónak a karral ellentétes végét elmozdíthatóan rögzítik, a kívánt beállítás a megfelelő gomb tologatásával vagy elfordításával végezhető el. A szabályozó mellett skálaosztások vannak, amelyeket a tűerő mértéke szerint hitelesítettek. Olykor több skála is van a különböző tűhegy formáknak megfelelően.
A mágneses antiskating használatakor nincs mechanikus zaj, és az antiskating erő változtatható az éppen játszott barázdamenet átmérőjétől függően. Különböző antiskating karakterisztikák állíthatók be.
Mágneses antiskating van a Reed 3P-ben.
Ugyancsak mágneses antiskatingot készítettek a Rega néhány karjához.
A Helius karok antiskating megoldásában a lemez közepénél vízszintes a súly. A damil másik vége a karcsőn van rögzítve. ahogy a kar befelé megy, tekeri magára a damilt. Gyakorlatilag állandó az erő, hiszen mindkét erőkar rövid.
A Pro-ject karok jellegzetessége a damilos-ólomsúlyos megoldás. A damilt három ponton tudjuk átvetni, így megváltozik az erőkar hossza, ezzel párhuzamosan a kifejtett antiskating erő.
Az antiskating beállításához kaphatók speciális tesztlemezek is.
Azonban óvatosan kell közülük választani, mert egyes változatok felülete tükörsima, nincs barázda vágva beléjük. Létezik viszont egy csaknem ingyen módszer. Ehhez mindössze egy sztereó kábelt kell gyártanod, amelyet úgy köss be, hogy az egyik drótpár ellenfázisban legyen a másikhoz képest!
Kapcsold az erősítődet monóba, esetleg kössed össze a kábelnek erősítőbe menő két végét! Ez utóbbi esetben csak az erősítő egyik csatornájába dugd a dugót! Azt ugye tudod, hogy ha e kábel lemezjátszóba menő végébe, vagyis a kábel mindkét bejáratába azonos jelet nyomsz, akkor a monóba kapcsolt erősítő kimenetén elvileg nem szabad jelet kapnod, hiszen az ellenfázis-fázis kapcsolat miatt a jel kioltódik. A kábel bemeneteit dugd tehát a lemezjátszód kimeneteibe! Most jön a lényeg! Játsszál le egy monó lemezt kb. a műsoranyag közepe táján! Fontos, hogy a lemez igazi monó legyen, így a lemezjátszó kimenetére ugyanakkora és ugyanolyan fázisú jelnek kell érkeznie, vagy legalábbis hasonlónak. A lemez lejátszásakor természetesen sosem lesz némaság, hiszen a hangszedő két csatornája nem egyforma, és áthallás is van. De addig masszírozd az antiskating szabályzóját, ameddig a jelet a legkisebbnek hallod. Ha van oszcilloszkópod, nézheted is, mikor a legkisebb a jel. Tök jó, nem?