• 1
  • 2

brothers johnsonA Johnson testvérek alkotják a zenekart, mint arról a nevük is tanúskodik. George a gitáros vokalista és Louis a basszusgitáros énekes 1973-ban alapították első zenekarukat Los Angelesben. Az első albumuk 1976-os megjelenését követően, – mely platina lemez lett - még öt évig voltak a csúcson, épp úgy koncertjeik látogatottságának tekintetében, mint a slágerlisták előkelő helyein. A következő években olyan soul- funk klasszikusokkal gazdagították a zene történelmet, mint a Strawberry letter 23 és a Get the funk out ma face, vagy a Rod Temperton által írt disco klasszikusnak számító Stomp.

Első zenekarukban, a Johnson Three Plus One-ban középiskolai társaikkal együtt kezdtek muzsikálni, Tommy-val a bátyjukkal és Alex Weir unokatestvérükkel. Az első, még hobbi zenekaruk után, csatlakoztak a rendkívül sikeres és népszerű Billy Preston turnézó session csapatához, majd játszottak Bobby Womack és a Supremes koncertjein is. Quincy Jones-nak is megtetszett játékuk és leszerződtette a fiúkat az ásziai turnéjához. Ez volt talán az igazi fordulópont a Johnson testvérek életében, ugyanis kérték Quincy-t, hogy segítse őket lemezszerződéshez jutni, ami meg is történt és 1975-ben. The Brothers Johnson néven, aláírtak az A&M Records-hoz.

Első albumuk a Look out for No1 azonnal meghozta számukra az országos hírnevet, melyen két dal kivételével mind saját szerzeményük volt. Egy dalt Quincy Jones írt nekik az albumra, egy pedig a Lennon - McCartney klasszikus ( Come together ) volt, de tartalmazta a lemez az azóta már klasszikussá vált I'll be good to You című balladát is, mely előtte nem túl nagy sikerrel megjelent kislemezen. Az album elhozta e dal számára is a méltó elismerést. Megjegyzem, hogy az I'llbe good to you, kétszer élte fénykorát, ugyanis a 80-as évek végén Quincy Jones, Chaka Khan-al és Ray Charles-al karöltve modernebb formában átdolgozva, újra sikerre vitte és talán Európában ez az újabb verzió aratott nagyobb elismerést. A Tomorrow daluk helyet kapott Quincy Jones soron következő Back ont he block nagylemezén is. A Look out for No1 vezette 1977-ben a Billboard R&B Lp listát, 3. helyig vitte a jazz lemezek listáján, és a Billboard összesített éves listáján a 9. helyig jutott.

1977-ben adták ki második nagylemezük, a Right on time-ot. Hogyha összeadjuk a lemez eladási listán elfoglalt helyeit, ugyanolyan jó a fogadtatása, mint az elsőnek, bár a soul lemezek listáján csak második, de a nagy Billboard összesített Lp listán, a rendkívül előkelő 13. helyig vitte. Az album producere, tanácsadója Quincy Jones volt, és rendkívül impozáns a közreműködő zenészek névsora. A teljes Tower of Power csapaton kívül Lee Ritenour, Ralph McDonald többek közt a felsorolásban. A kritikusok utólag Michael Jackson Off the wall és Thriller albumainak felvezető produkciójaként tekintenek rá. Strawberry letter 23, „Q", hogyha írásban 2 dalt kellene ajánlani a lemez ajánlásaként. Majd elfelejtettem: „Q" , ezért a dalért év legjobb soul dala kategóriában Grammy-t is kaptak.

1978. Blam!! lp. Az album, a sophisty funk, vagy más néven uptown funk stílus mintája. Bővebben a stílus jegyeiről, a „stílusok"- „funk" címszó alatt olvashatsz. Viszont, ha nem akarsz róla olvasni, akkor elég, ha meghallgatod a lemezt, mely 1978-ben vezette a soul lemezek eladási listáját és 7. helyre került az összesített könnyűzenei lemezek között. Hogyha lehet fokozni a lemez dalaiban szereplő impozáns játékosok névsorát, akkor ezt meg is tették. A fúvós hangszerek mögött most nem a Tower of Power fenoménjai, hanem a Brecker Brothers, a vokálban pl Patti Austin, a perkák mögött pedig a Funk Brothers-es Eddie „bongo" Brown többek közt. A szerzők között David Foster, Ashford and Simpson, Quincy Jones a fiúkon kívül. Minden dala teli találat köszönhetően Quincy Jones maximalista hangszerelői és produceri munkájának.

1980. Light up the night lp. A negyedik lemez és egyben az utolsó, melyet Quincy Jones-szal készítettek. Az előző három után e negyedik jellemzésében már csak, a maximalista jelzőjű közhelyeket lehetne felsorakoztatni. Ettől függetlenül nem mehetek el szó nélkül a mellett, hogy ez a lemez kezdődik Rod Temperton ötletével a Stomp diszkó „himnusszal" és a vokálban Michael Jackson is közreműködik. Sőt Michael Jackson társszerzőként jegyzi a You make me wanna-t. A lemez természetesen vezette a soul Lp-k eladási listáját és 5. (ötödik) helyre került a Billboard összesített album listán. Ez olyan magas léc, amit nem lehet tovább ugrani egy funk zenekarnak. A Stomp természetesen vezette a slágerlistákat.

brothers johnson winners 1981. Winners Lp. Az album, melyen nem dolgozott producerként és hangszerelőként Quincy Jones. Meg is látszódik rajta. A kritikusok nem javasolják a lemez megvásárlását, csak abban az esetben, ha gyűjtői célzattal valaki ragaszkodik hozzá, hogy a Johnson fiúk minden lemezét sorban a polcán tudja. Azért nem ilyen vészes a helyzet, de mi tagadás, gyengébb lett, mint a 76-80 közötti munkáik. Írtam az előzőnél, hogy azt a lécet már nem lehet megugrani, olyan magasan volt, de azért aki szereti a Brothers Johnson hangzást nyugodtan tegye a polcára. Nem olyan rossz ez, mint ahogy a korabeli kritikusok lehúzták. A közreműködő zenészek névsora kicserélődött itt is, de nem kell kétségbe esni. James Ingram vokálozik, Paulinho Da Costa a perkák mögött Jeff Lorber billentyűzik és sorolhatnám. No-no, azért ezért a névsorért még kisebb sportcsarnok ma is megtelne a világ bármely pontján. A lemez „csak" 10. a soul lp-k eladási listáján és a Billboardon is „csak" 48. helyig jutott.

1982. Blast! lp némiképp gyengébbre sikerült, de hiszen megjelent a Thriller és mindenki azt vette, kettessével. Nem rossz anyag ez sem, de mint minden előadónál, akik soul funk stílusban arattak ez idáig, azoknak ez a 82-es éve azt jelentette, hogy vége. Brothers Johnson-os album. A rajongók nem csalódnak, a többi nem érdekes.

1984. Out of control lp. A lemez a funk rajongókat nem hozza lázba, de a duo rajongóinak ez sem csalódás. Talán garancia, hogy Leon Sylver III. a keverőpult mögött, mint producer jelentősen segítette az alkotói munkájuk kiteljesedését. Az album nyitó dalát a You keep me coming back-et, igazán tudom javasolni a soul rajongóknak, miközben már 84-et mutattak a naptárak. A soul lemezek listáján a 20. a Billboardon a 91. a lemez. Ez a tény viszont már a fiúk kedvét is elvette egy jó időre. 4 évet kellett várni, az újabb lemezre. Ennek a 4 év kihagyásnak oka volt az is, hogy hihetetlen mennyiségű, mai napig megszámlálhatatlan művész lemezén játszottak a sessionben.

1988. Kickin'. 4 év kihagyás után a fiúk igen nagy elánnal vonultak stúdióba. nem véletlenül. Mindent tudtak, amit egy zenésznek egy jó lemezhez, jó dalokhoz tudnia kell. 1988-ben már a zenei tudás, rutin kevésnek bizonyult. Ebben az évben már a különlegesség, extravagancia, zenei egyszerűség mind inkább nyerő volt, mint a professzionális hangszeres játék. Őszintén mondom, hogy sajnálom a fiúkat a lemez eladási sikertelensége miatt, már ami a 70-es évek béli munkáikhoz csatlakoztatott eladási nagyságrendeket illeti.

A Johnson testvérek pályafutásuk során 89 albumot jelentettek meg Brothers Johnson név alatt, melyek közül az első 4 kirobbanó siker lett, olyannyira, hogy mindegyik vezette megjelenése után az aktuális R&B album listát. A 80-as évek közepétől, mint sok más soul-funk előadó Ők is csak vegetáltak tudásuk ellenére.

A 80-as évek elejétől a testvérek külön utakon is kezdtek járni a közös formációjukon kívül. Producerként, dalszerzőként és muzsikusként is értek el önálló sikereket a következő 20 évben. Louis-t például a világ egyik legjobb basszusgitárosaként tartják számon. Ő kezelte ezt a hangszert a világon legnagyobb popsikerként elkönyvelt albumon, Michael Jackson Thriller-én. Louis a 80-as években olyan sztárok albumain munkálkodott sikerrel, mint Steve Arrington, vagy Leon Sylvers, de 1989-ben kimagasló érdemei voltak Quincy Jones Back on the block nagylemezének

 

Vissza