• 1
  • 2

Barbara Berryman, Barbara Lewis, Donald Lee Wyatt, Steve Flanangan és Celeste Rose alkotják az 1972-ban Los Angelesben alakult Creativ Source soul csoportot. A zenekart a 5th Dimension egykori tagja, Ron Towsend alakította. Ron célja a kísérletezés volt a Creativ Source megalakításával, ugyanis egy népszerű férfi-női pop zenekart akart létrehozni, az 5th Dimension mintájára.

A zenekar tagjai közül Barbara Lewis korábban a The Elginsben énekelt, Don Wyatt tagja volt az ötvenes évek egyik népszerű vokál groupjának a Fortunes and the Colts-nak ( nagy slágerük volt a Sweet sixteen és az Oh When you touch me), de ami Don-ról inkább érdekes a magyar zenehallgatók számára, hogy együtt dolgozott sok éven keresztül Nat King Cole-al.

A Creativ Source első két albumát a Sussex lemeztársaságnál készítette Michael Stokes producersége mellett, az 1973-as Creativ Source címűt és az 1974-es Migrationt. Az 1973-as albumon olyan szenzációs muzsikák találhatók többek közt, mint a Who is he and what is he to You, melyet Bill Withers szerzett, valamint az Earth Wind and Fire által később sikerre vitt You can't hide love. Ez utóbbi dalt az a Skip Scarborough írta, (aki Phyllis Hyman-nek, Bill Withersnek a Con Funk Shun-nak Patti LaBele-nek, és még tucatnyi soul előadónak szerzett kiváló dalokat). Az első albumuk 21., míg a második, a 28. helyet érte el az R&B albumok listáján.

A következő két albumukat már a Polydornál adták ki, 1975-ös album slágere a Pass the feeling on volt, míg a '76-os-on a Consider The Source aratott kiemelkedőbb sikert. Az hogy átmentek a Polydorhoz, nagy hibának bizonyult, ugyanis elsősorban a promóció hiánya –amit nem adott meg nekik a kiadójuk- az, ami a zenekar feloszlásához vezetett. Igazából ilyen dalok birtokában, mint amelyeket elkövettek jobb sorsa voltak érdemesek, mint összesen négy nagylemez. A Polydornál két lemezre szerződtek, mely kontraktust, a kiadó nem újította meg. Szubjektív véleményem, hogy legalább 5 évvel megelőzték korukat. A lemezeiken olyan neveket olvashatunk zenészként, mint, Ray Parker jr, Wah-Wah Watson, Clarence McDonald és James Jamerson a Funk Brothersből többek közt. A csoport összes munkája elengedhetetlen kellékei, egy igazi soul zenei gyűjteménynek!

A Creativ Source elő zenekarként fellépett BB.King és Duke Ellington koncertjein is. 1977-ben feloszlottak. Don Wyatt 1990-ben hunyt el. Celeste Rose ügyvéd lett, Steve Flanagan Hollandiába költözött, a két Barbara folytatta az éneklést háttérénekesként kiváló produkciókban.

 

Vissza