Zenei pályáját a ’70-es évek egyik reggae sikercsapatánál kezdte. A The Equators együttesben játszott, akik az elmúlt évtizedekben Angliától Spanyolországon keresztül Új Zélandig, rangos fesztiválok fellépői voltak. JJ Appleby nem rég határozta el, hogy szóló énekesként is szerencsét próbál, igyekszik meghódítani az említett stílusok rajongóit. Kicsit szentimentálisnak hathat, a szerencsét próbál kifejezés, és talán
magyarázatra is szorul. Ma, amikor a mainstream egyik legnépszerűbb dala (Happy) után, Pharrell Williams, a kiadójától mindössze 2700 dollárt tudott haza vinni, akkor mit várhat egy soul reggae művész az undergroundban?! A támogatásunkat!.. és mindazokét, akik fontosnak érzik a művészet támogatását. Fellépései alkalmával repertoárjában, a jamaikai reggae dalokon kívül ma már soul, gospel és populáris szerelmes dalok szerepelnek, melyek első albumának a hangulatát is meghatározzák. A hangzásuktól talán fontosabb kiemelni, hogy előadásmódja és üzenete, egyedülálló pozitív energiát sugároz a hallgatói felé. A Situation cd változata -16 dallal- rövidesen hazai terjesztőtől is elérhető lesz, de az iTunesról már most is letölthető, dalonként egy gombóc fagyi áráért. [spvideo height="281"]https://www.youtube.com/watch?v=ihUSjolQjLo[/spvideo]