• 1
  • 2

Grand Master Flash and the Furious Five története a hip hop műfaj története is, hiszen zenei és előadás módbeli újításaik, ma az alapját képezi a műfajnak. Olyan könnyűzenei alapfogalmakat adtak a világnak, mint hip-hop, scratching, vagy „MC". Nem véletlen, hogy 2007-ben, az első hip-hop rap csoportként, beválasztották az együttest a Rock and Roll halhatatlanjainak panteonjába. A soul zene szerelmesei joggal kérdezhetik, hogy mit keresnek itt a rapper lemezlovasok a professzionális hangszeres játékosok és énekesek között. Nagyon is van keresni valójuk, ugyanis az alapokat lerakó újításaik hatására vált a funk zenéből olyanná a következő évtizedekben a hip-hop műfaj amilyennek szeretik. Sőt mi több, a következő évtizedek lemezlovasai számára olyan technikákat mutattak be, melyek alapján a mai discjockey-k dalokat készítenek loop-ok és mash up-ok felhasználásával. Egy lényeges különbség van a múlt és a jelen között. Még pedig: Ők akkor hanglemezekről készítették, rendkívüli érzéket, sok szorgalmat igénylő tudással, ezzel szemben ma már a számítástechnika segítségével szinte bárki képes lett mások hangmintáiból dalt készíteni. Sokak szerint, -akik a persze a kiváló hangszeres játékot részesítik előnyben- Flash volt az első lemezlovas a világon, aki technikájával megölte a hangot. Hogy is volt?A történet

1958-ban kezdődött, amikor Joseph Saddler, alias Flash megszületett Barbadoson. Gyermekkorát már New York-ban, pontosabban Bronxban töltötte. Édesapja megrögzött hanglemez gyűjtő hírében állt, amit később gyermekei is örököltek. A lemezgyűjtemény Glenn Miller, Louis Armstrong, Miles Davis, Dinah Washington és hasonló jazz művészek korongjaiból állt, majd a nővére Michael Jackson, James Brown, Tito Puente és hasonló soul-funk sztárokkal bővítette tovább. Ilyen zenei környezetben nevelkedett Joseph, akit persze rabjává tett a zene, mind azon túl, érdeklődése a technikai dolgok felé irányult, amelynek következtében elektronikai szakközépiskolába íratták szülei. Tizenéves korában otthon kezdte kidolgozni technikáját, melyet később, amikor megismerték szinte minden lemezlovas követett. Neki tulajdonítják a scrathing (szkreccselés gyors ütemes oda-vissza lejátszás, lemezhúzogatás) és a pashing ( a lemezjátszó forgási sebességének megváltoztatásával változtatja a hangot) felfedezését is többek közt, melyekkel új mixelési technikák jöttek létre.

Joseph az akkor új technikáját nem csak a szobája négy fala között akarta élvezni, hanem haverjainak is meg szerette volna mutatni az utcán. Kiköltöztette lemezjátszóit és hangfalait az utcára, ahol nem volt elektromos áram, amivel működtetni lehetett volna, de neki ez nem okozott túl sok problémát. Az utcai elektromos hálózatról ördögi gyorsasággal vételezett, mondhatnánk lopott áramot a performance-ához, ami kockázatos volt, ha elkapják, de Ő ügyesen és villámgyorsan csinálta, ami miatt a barátaitól nagyon gyorsan ráragadt a Flash becenév.

1977-ben a produkciója az utca fiataljait oda vonzotta és egyre nagyobb közönség előtt lépett fel, természetesen ingyen. Az oda vonzott fiatalok között voltak tehetséges srácok is, akik míg ő játszott a lemezjátszóin, azok rapp-elni kezdtek és kialakulóban volt egy új stílus. Flash egyre inkább azon gondolkodott, hogy hogyan tudnák, nagyobb fizetős közönség előtt bemutatni új stílusukat. Ekkor maga köré szervezte azokat a fickókat, akik a legtehetségesebbnek és kreatívabbaknak bizonyultak. Ebben az időben csatlakozott hozzá Cowboy (Keith Wiggins), Melle Mel (Melvin Glover), és Kid Creole (Nathaniel Glover), a három rapper, akik a világon először használták az „MC" , vagyis „Masters of Ceremonies" kifejezést. A nevük Three MC's volt. Cowboy volt az, aki a stílusukra a hip-hop kifejezést először használta, később innen terjedt el a világon. A ritmusos beszédre asszociálva, mely olyan volt, mint a katonai menetelés lépései, pontosabban, annak hangutánzó ritmusára utalt.Flash-hez és a Three MC's-hez röviddel később csatlakozott Rahiem (Guy Todd Williams) és Scorpio ( Eddie Norris, alias Mr Ness). Megalakult a Furious Five, vagyis a világ első sikeres rap csoportja a Grandmaster Flash and the Furious Five 1977-78 környékén.

A csoport első hónapjai nem voltak zökkenőmentesek, ugyanis a hirtelen jött utcai sikerek olykor értelmetlen nézeteltérések melegágyai voltak, melynek következtében a fiúk hetekig, hónapokig összevesztek. Ez idő alatt Flash, Kurtis Blow (Kurt Walker) és Duke Bootee (Ed Fletcher)rapperekkel lépett fel, mint lemezlovas. Persze, ezek a nézet eltérések nem voltak vészesek, mint utólag tudjuk. A fiúk mikor kibékültek, akkor új lendületet kapva folyamatosan fejlesztették stílusukat, egyedi koreográfiát készítettek dalaikhoz. Ebből az időszakból származnak Cowboy híres rigmusai: "Throw your hands in the air, and wave 'em like ya just don't care!," "Clap your hands to the beat!," and "Everybody say, ho!"

1979 első hónapjaiban egy fontos fordulóponthoz érkeztek a fiúk, ugyanis megjelent első kislemezük az Enjoy Records-nál a kicsi harlemi kiadónál. Superrappin' és a Superrappin' theme volt rajta 12 perces verziókban. Akkor már New York-ban tömegeket vonzottak, de még mindig underground előadóknak számítottak. Ez elég volt ahhoz, hogy felfigyeljen rájuk a Sugarhill Records és kivásárolja a fiúkat az Enjoy-tól. Sylvia Robinson-nak nagyon tetszett a fiúk produkciója, amiből a saját csoportja a Sugarhill Gang is merített a Rappers delight sikerességéhez. Persze tudjuk, hogy abban a dalban minden volt, ami előtte sikeressé tette, csak saját egyéni ötlet nem. A Fatback Band, King Tim III dala ugyanúgy felfedezhető a Rappers delight-ban, mint a Chic, Good times akkordok, vagy a Furious Five, akkor még ismeretlen rappes megoldásai, szófordulatai.

A Robinson házaspár tudása kellett a csoport felfuttatásához és világhírűvé tételéhez. Sylvia megírta a Freedom-ot, pontosabban annak alapját, majd a fiúk segítségével megszületett a végleges formátum, mely a megjelenése után. A dal, a rádiók játszási listáján TOP20-as lett és rövid időn belül 50 ezer darabot adtak el belőle és a fiúk megcsinálták a világtörténelem első nagy országos rap-turnéját. Ebben a Freedom-ban is volt egy kis turpisság. Előtte nem sokkal egy Crash Crew nevű rapper, High powered rap címmel kiadta a dalt benne a jellegzetes hangzással. Persze az a stílus, amit Crash Crew képviselt eredetileg Flash-ék találmánya volt. Szóval így indult a hip-hop világ hódító útjára a Rappers Delight és a Grandmaster Flash and the Furious által.

A srácok a következő hónapokban, sorba adták ki Robinson-ék segítségével az azóta, a stílusban alapnak számító dalokat. Újra átgondolták a Superrapin'-t mely egy kettessel újra megjelent, majd a The birthday party, The Adventures of Grandmaster Flash ont he wheels of steel, It's nasty (genius of love) és az Apache sorrendben. Minden dal alapvetően Flash páratlan zsenialitásáról tett tanúbizonyságot. Minden daluk a sláger és eladási listák TOP100-ba került.

1982-ben jelent meg a csoport első nagylemeze a The Message. A helyett, hogy ez a rap csúcs album valamilyen csúcsra járatás kezdete lett volna, ez volt a zenekar életében a csúcs. Ezt a produkciót, illetve annak sikerességét nem tudták többé megismételni. Az addig party hangulatot árasztó produkcióik ezen a lemezen átment társadalmi bírálatba. Ebben a munkában már nem elsősorban a jókedvre derítés jelenik meg, hanem az afro-etnikai öntudat kiteljesedése hallható kiváló dalokban. A lemez címadó dalát minden idők rap himnuszának titulálják a szakmai berkekben. A lemez 8. lett a soul lemezek és 53. a Billboard listán az eladási számok figyelembe vételével. Ami a lényeg, hogy 1 hónapon beül platina, vagyis 1 milliós példányszámon felül teljesített az album.

A Message sikerességét erősen beárnyékolja egy kellemetlen szituáció, mely szerint Robinsonék a milliós eladások ellenére alig fizetnek honoráriumot a fiúknak. Nagy összeveszés következett be néhány hónapon belül, aminek eredményeként Flash elhagyta a Sugarhill Records-t és magával vitte Kid Creole-t és Raheim-et. Robinsonéket távozásakor 5 millió dollárra perelte a ki nem fizetett jogdíjak miatt. A csoport ott maradt tagjai Melle Mel and the Furious Five néven kiadják egyetlen nagy slágerüket a White lines-t. A dal kicsit Flash-ről is szólt, ugyanis időközben a kokain rabjává vált és a White lines fő témája a kábítószer függőség, illetve a kábítószer elleni küzdelem.

Flash aláírt az Elektra Recordshoz, de eluralkodó kábítószer függősége akadályozta a munkában. Három szóló lemeze a They said it couldn't be done 1985-ben, The source 1986-banés a Ba dop boom bang nem aratott különösebb sikert. Amilyen gyorsan az undergroundból a mainstreambe került, legalább olyan gyors volt a visszaút is. A csoport Grandmaster Flash néven új tagokkal kiegészülve, név szerint: The Lord LaVon (Kevin L. Dukes), Mr Broadway (Russell Wheeler) és Larry-Love (Larry parker). A Furious Five nevet nem használhatták, mert annak jogait eladták a Sugarhill Recordsnak még 1979-ben.

Mind e közben, Grandmaster Melle Mel and the Furious Five néven 1984-ben a Sugarhill kiadónál maradt tagok King Lou-val, Grandmaster E-Z Mike-al, Kami Kaze-val és Tommy Gunn-al kiegészülve kiadták az új együttes nevével jelzett albumot. Itt ebben a pontban kijelenthetjük, hogy a sors nem volt különösebben kegyes a fiúkhoz. Kitaláltak egy stílust, egy előadásmódot és nem Ők hanem mások aratták le annak babérjait, az őket utánozó sztárok tucatjai.

1987-ben Paul Simon, a Madison Square Garden-be jótékonysági koncertet szervezett, melyre meghívta a fiúkat. Mindenkit. Ekkor újra egy színpadon állt a klasszikus hip-hop formáció. Ezután On the strength címmel kiadták a Grandmaster Flash and the Furious Five névvel jegyzett csapat második és egyben utolsó albumát. A lemez helyét jól mutatja a Billboard listán elfoglalt legjobb, 189. helyezés. Old school hip-hop-ot bemutatva egy olyan korszakban, amikor már jelentősen túlszárnyalták Őket követőik, utánzóik, sőt a tehetségesek tovább fejlesztették a kitalált stílusukat. Ezekkel az új sztárokkal az eredeti tagok szívesen léptek fel és segítették Őket lemezfelvételeiknél. Kurtis Blow, Whodini, Run DMC többek közt, akikkel szívesen mutatkoztak együtt. Éppen Ők voltak azok, akikkel a 87-es jótékonysági fellépés után együtt színpadra álltak a 90-es évek közepén.

Grandmaster Melle Mel-el,- ilyen néven-, Cowboy és Scorpio 1989-ben jelentette meg utolsó lemezét a The piano-t. Nem túl nagy sikerrel. Még abban az évben Cowboy, kábítószer túladagolás miatt elhunyt.

Lemezborítón, 1995-ben láthatta együtt Flash-t és Melle Mel-t a közönség, a Duran Duran, Whitelines lemezborítóján, a slágerük „érdekes" feldolgozásán.

A 90-as évek elejétől a fiúk olykor összeálltak egy-egy koncert, fellépés erejéig, de alapvetően külön utakon jártak. Flash miután valamennyire kigyógyult a kábítószer függőségéből zenei rendezője lett az Egyesült Államokban népszerű The Chris Rock Show-nak. Melle Mel részt vett Quincy Jones, Back in the block című lemezén, melyért 1991-ben a legjobb rap előadás kategóriában Grammy díjat kapott.

Az elmúlt évtizedekben több díjat, kitüntetést is átvehettek életművükért, mely életműről több könyv is megjelent. Az Ő esetükben értelmetlen felsorolás lenne, ha elkezdeném, hogy kiket inspiráltak. Értelmetlen, mert minden, az elmúlt 30 évben működő, és valamire jutó hip-hop és rap előadót bele kellene tenni a listába. Azt gondolom, hogy az Ő történetük még nem ért véget. Folytatjuk...

 

Vissza