A mikrofonozás esetében azonban nincs így. Annyira nincs, hogy egyáltalán nem használunk számítógépeket. S valószínű, hogy még sokáig nem is fogunk. Ennek az az oka, hogy míg a hangosítás esetében jól meghatározható, hogy mekkora területet kell ellátni jó minőségű hanggal, addig már egy egyszerű felvétel – mondjuk, egyetlen gitár – során is sok függ a műfajtól, a gitártól és a gitáros játékától. Félre ne értsd, koncerthangosításkor is csak a hangsugárzókra vonatkozik a számítógépes tervezés, a mikrofonozásra nem.

Mielőtt tehát mikrofonozni kezdenél, gondolkodnod kell.

Elsőként azon, hogy mi a feladat? Lehet például
• koncerthangosítás;
• színházi vagy művelődésházi hangosítás;
• stúdiófelvétel;
• netán élő rádió- vagy tévéadás.

A következő kérdés, hogy milyen akusztikájú helyiségben kell mikrofonozni? Te választod-e meg, vagy már – mint legtöbbször – eleve adott? Ha adott, változtathatsz-e rajta kicsit? Ha módosíthatod, akkor az akusztika a mikrofonhoz illeszkedjék, ne a füledhez! A termet akusztikailag jobban kell csillapítanunk, mint ahogy egyébként füllel elfogadhatónak ítélnénk. Jó tudnod, hogy egyértelműen „kiváló” akusztika nincs, de minél szabályosabb egy terem alakja, annál kevésbé alkalmas felvételre. Nem váltak be azok az alaprajzok, amelyek közel állnak a négyzethez, körhöz vagy ellipszishez. Hátrányosak a homorú felületek is, mert összegyűjtik, koncentrálják a hanghullámokat. Nem jó a túl alacsony mennyezet sem, mert akkor felülről kapjuk az első visszaverődéseket, holott azoknak nem a mennyezetről, inkább az oldalfalakról kell érkezniük. A szabad térben elvileg nincs visszaverő felület. Gyakorlatilag mindig van, pl. a talaj. A szabad tér akusztikai jellemzői időjárásfüggők. Sok a zaj. A zajok egy része a természet zaja, pl. szél, patakcsobogás, madárcsicsergés; a másik része a civilizáció zaja, pl. közlekedés, gépek, vagy éppen egy hangos koncert.

Az ember teremtette hangzó világnak rengeteg változata van. A négy nagy csoport a zene, a beszéd, a zörej és e három keveréke. A zene lehet tisztán akusztikus, tisztán elektronikus és ezek elegye.

A zenét az előadók létszáma, az előadói apparátus jellege szerint is csoportosíthatjuk:

 szóló
 ének, hangszer (pl. zongora, gitár, orgona, stb.);
 kamara
 egynemű vagy vegyes kórus, kisegyüttes (pl. duó, trió, kvartett, kvintett, stb).;
 szimfonikus nagyzenekar;
 nagy kórus;
 vegyes, pl. nagyzenekar kórussal, szóló hangszerekkel, szólistákkal vagy nagyzenekar rockegyüttessel.

A színpadi zene kategóriájába az opera, a rockopera, az operett, a daljáték, a musical, a rockmusical, a balett és a pantomim sorolható.

Az elektronikus, elektroakusztikus zenében is van komolyzene és könnyűzene – ez utóbbi rengeteg műfajra bomlik, és még a műfajokon belül is számos alfaj, meg annak al-alfaja létezik.

Mivel a hangfelvételek során úgynevezett emberek beszélnek vagy muzsikálnak, ha lehetséges, úgy kell őket elhelyezned, ahogy az a mikrofonnak jó. Ráadásul úgy, hogy az előadók lássák egymást, hallják egymást, és ami a legfontosabb: érezzék jól magukat, mert ha hisztiznek vagy csak látod rajtuk, hogy rossz a kedvük, siralmas lesz a végeredmény.

S most érkeztünk el a legnehezebb feladathoz! Ki kell találnod, mit szeretnél hallani, amit úgy mondunk, hogy tervezd meg a hangképet! A fejedben meg kell szólalnia a kívánt végeredménynek, mielőtt még bármihez is kezdenél. Hallanod kell, hogy az egyes hangforrások egymáshoz képest milyen arányban hangozzanak; honnan szóljanak, és milyen térben helyezkedjenek el; milyen legyen a mélységi tagozódás, az egyes hangforrások kiterjedése, zengetettsége, és így tovább. Ehhez tudnod kell azt is, hogy mihez készül a hang és milyen rendszerben – monó, sztereó, kvadró, 5.1, 7.1, Dolby Atmos, stb. Az is fontos, hogy a terméked hol fog megszólalni: pl. fülhallgatóban, fejhallgatóban, tévékészülék saját hangszórójában, autórádióban, otthoni hangszórós hangsugárzó rendszerben, klubban, kis moziban, nagy moziban, színházban, koncertteremben vagy szabad téren.

Az eddigiek alapján tervezhető meg a mikrofonozás is. A mikrofonnal készült felvételek, közvetítések hangzásának jelentős része a mikrofonnál dől el. Ha rosszul mikrofonozol, a végeredmény biztosan pocsék lesz. Ha jól mikrofonozol, még lehet a végeredmény pocsék. A tervezés – kivételesen – elsősorban nem számításokból áll. Ezért felsóhajthatsz. De nem nagyon. Érdemes mérni, pl. akusztikai jellemzőket. A többi tehetség, tudás, tapasztalat, ízlés kérdése. Ne ijedj meg! A mikrofon veled van!

A mikrofonozás egyik alapelve, hogy a lehető legkevesebb mikrofont használjuk, s e kevésből a legmegfelelőbbet. Jó volna persze, ha rengeteg mikrofonból válogathatnánk, s leginkább a legjobbak közül. Azonban ha technikailag nem is lesz tökéletes, de mégis élvezhető egy olcsóbb mikrofonparkkal készített felvétel, ha annak lelke van. Ezen azt értjük, hogy a produkción átsugárzik a könnyedség, a magabiztosság, a hangzó világ sok-sok árnyalata, a készítők egyénisége, s mindez a tartalmat szolgálja. Azért lehetetlen ezt pontosan leírni, mert gyakran a szakemberek többsége sem tudja megmagyarázni, miért élvezi, amit hall, csak érzi, hogy igen, ez most sikerült. S ami még érdekesebb: nem ritkán neked sem tetszik, amit készítettél, a népek mégis zabálják. Ennél is elkeserítőbb, ha úgy érzed, végre-valahára elkészítetted életed remekművét, de még a legjobb indulatú barátaid is hánynak, ha meghallják.

A végeredményhez két úton juthatunk el, s e két út gyakran találkozik egymással.

Az egyik út neve minimálmikrofonozás. Kezdetben nem is volt más, mert nem találták még föl a keverőasztalt, ezért egyetlen, ma úgy mondjuk, „jól elhelyezett” mikrofont használtak. Természetesen, ha sztereó felvétel készül, akkor két mikrofonra, ha több csatornás felvételt készítünk, akkor legalább annyi mikrofonra van szükség, amennyi a csatornák száma. (Látsz majd néhány példát arra, hogy olykor kevesebb is elég, legalábbis, elvileg.)

A másik utat polimikrofonozásnak nevezik. Ebben az eljárásban minden hangforrás – hangszer, beszélő, énekes – vagy hangforrás csoport külön-külön mikrofont, sőt, mikrofonokat kap. Az utóbbi tíz évben nem is ritka, hogy egy-egy nagyobb produkcióhoz több száz mikrofont használnak. De ne szomorkodj, ha neked soha az életben nem kell ilyen gigászi feladatot megoldanod. A hangfelvételek története azt bizonyítja, hogy a tudást nem pótolja a technika.