Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 222. A végzet hangja

A szintetizátorokkal nemcsak zenét és filmhangokat gyártanak, hanem számítógépes játékok hangját is. A Doom (Végzet) egyik részének effektjeihez a szovjet Поливокс-ot is alkalmazták.

A Поливокс – a továbbiakban Polivoksz, (az angol nyelvű szakirodalomban Polivoks, Polivox, Polyvoks és Polyvox néven is fut) azonban nemcsak ezért érdekes.

avh02

Ennek a szintetizátornak a története azt bizonyítja, hogy egy újdonság kitalálásához nem elég a már ismert receptek elcsenése vagy újrafogalmazása, hanem igen alapos ismeretekre és elmélyült kutatásra van szükség ahhoz, hogy az un. fejlett Nyugattól lényegesen eltérő környezetben használható, népszerű és több tízezres sorozatban gyártható kütyü születhessen. A Polivoksz ugyanis abban különbözik a Minimoog klónoktól, hogy bár az elvárás egy Minimoog D hasonmás volt, a konstruktőri csapat vezetőjének, Vladimir Mihajlovics Kuzminnak esze ágában se volt csupán holmi másolatot tervezni.

avh03

A Szovjetunió felbomlása után éppen a különleges tulajdonságai miatt vált népszerűvé és keresetté a világban, bár lehet vele olyat is csinálni, mint a Minimooggal.

A Polivoksz jellegzetes, karcos, agresszív hangzását inkább az alábbi kompozícióban figyelheted meg. (A többi klipben is Polivokszot hallhatsz majd.)

A szovjet üzemek többségét katonai berendezések gyártására, illetve alapvető közszükségleti cikkek termelésére hozták létre. Ez a helyzet lassanként, a 2. világháború okozta hatalmas károk felszámolása után változott, de a Szovjetunió mindvégig a háborús fenyegetések körülményei között létezett, ezért olyan luxuscikkek, mint az elektronikus hangszerek termelése, az utolsó feladatok közé tartozott. Ennek ellenére, számos üzem gyártott ilyen kütyüket, hiszen ugyanakkor az elektronikus muzsikának és eszközeinek komoly hagyománya volt a Teremintől (a sorozat 209. része) az ANSZ-en (a sorozat 208. része) és a kombó orgonákon át (a sorozat 215. része) mindenféle szerkezetekig.

avh04

A szovjet közszükségleti kütyükön gyakran látszott, hogy a gyártásuk katonai alapokon nyugszik; s ha nagy erőfeszítések árán sikerült olykor pofás dolgot csinálni, a súlyukból kiderült, hogy volt bennük anyag – ahogy akkoriban mondtuk egy-egy alkatrészről: a tankba túl nehéz és erős volt, ezért került a kávédarálóba.

A Polivoksznak a formaterve lett először készen, ami Kuzmin feleségének, Olimpiada Kuzminának a munkája volt. A terv szándékosan játszott rá a katonai érzésre, mert akkoriban az USA-ból induló „military design” volt a divat.

S itt érdemes megállni egy pillanatra! A katonai berendezésekre hajazó forma látszólag csak egy ártalmatlan divathóbort volt a múlt század hetvenes éveinek végétől kb. fél évtizeden keresztül. Holott volt ennek egy nagyon is komoly politikai előzménye, amiről szemérmesen szoktak hallgatni. A hetvenes évek elejétől ugyanis elkezdődött Európában az un. enyhülési folyamat, amelynek lényege az volt, hogy az európai országok a két világrendszer közötti ellenségeskedés helyett a kölcsönös előnyökön alapuló, főként gazdasági jellegű együttműködésre törekednek. Ennek célja az erős Európa lett volna. Az USA azonban nyilvánvalóan nem akart konkurenciát, és minden igyekezete az enyhülés szétverésére irányult. Az USA a szocializmussal való végső leszámolásra készült, ennek egyik kifejezője volt a military design, a háborús szemléletnek a mindennapokba bevitele, annak hirdetése, hogy a hadakozás szép. Persze, nem minden cég tudta ezt, a divatot pedig követni illett. Nálunk is készültek katonai kivitelű cuccok.

avh05

A Polivoksz formatervezésekor egyértelmű cél volt a brutális, férfias, katonai erőt sugárzó kivitel, s eredetileg keki színűre álmodták meg. Íme, az első terv:

avh06

Ez meg az egyik gyártott változat:

avh07

Négy különböző színben készült a hangszer, de kekiben nem. A formatervet – mint mindent – engedélyeztetni kellett. A bizottság csupán egyetlen dologba kötött bele. A szintetizátorban ADSR is volt, aminek első szava, a felfutás (attack) oroszul is támadást – атака – jelent, és a zenéhez nem értő zsűrinek meg kellett magyarázni, hogy nem valami titkos lézerágyúról van szó.

avh08

A Polivoksz formaterve – és nemcsak a formaterve – 1982-ben megkapta az engedélyt. Ráadásul úgy, hogy e fontos dokumentumban „электромузыкальный синтезатор”, elektromos zenei szintetizátor elnevezés szerepel, holott korábban a szintetizátor kifejezés imperialista ártányként volt száműzve a szovjet fogalomtárból.

avh09

De miért is volt szükség központi engedélyre? Elvileg azért, mert a tervszerű gazdaság egyik vonása az volt, hogy ellentétben a piacgazdaságnak hívott kapitalizmussal, nem szabad felesleget gyártani, pazarolni. S mivel ráadásul mindenből hiány volt, nagyon nem volt mindegy a termelői kapacitások kihasználtsága. Sajnos, ez a fajta tervszerűség egyáltalán nem szüntette meg a pazarlást, viszont kellőképpen bürokratikussá, gyakran önkényessé vált a gyártási folyamat – éppen ellentétesen az eredeti céllal. S mielőtt a műszaki részletekre térnék, érdemes azt is megemlítenem, hogy miért helytelen orosz készülékekről beszélni, ahogy az a mi hazánkban is divatossá vált az utóbbi évtizedekben. Azért, mert a létezett Szovjetunió nemcsak az Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaságból állt, sőt, a birodalom lakóinak egyre nagyobb része nem volt orosz nemzetiségű. Gyakori volt, hogy egy-egy készüléket vagy annak egyes alkatrészeit a legkülönbözőbb köztársaságokban állították elő.

Kuzmin 1953-ban született, s 1963-tól élt Szverdlovszkban – a várost a Szovjetunió megszűnése óta ismét Jekatyerinburgnak hívják. Itt szerzett diplomát is, majd elhelyezkedett a Vektor nevű gyárban.

avh10

A Vektornak két gyáregysége volt, a régebbi Szverdlovszkban épült 1811-ben, és a cári, később a szovjet hadsereg számára készített fegyvereket – aztán meg minden mást. A másik üzemet Kacskanarba telepítették. Ez utóbbi várost 1957-ben alapították, a Formanta nevű gyáregységet pedig a múlt század hetvenes éveiben adták át azzal a céllal, hogy a városban és környékén lakó nőknek legyen munkahelyük. A Polivokszot Szverdlovszkban tervezték, de a Formanta terméke lett, amiből két probléma is származott a gyártás indítása utáni hónapokban. Az egyik, hogy az akkor még teljesen szakképzetlen dolgozók hiába kaptak részletes, szájbarágós leírásokat, hiába gondoltak a tervezők egyszerűen összerakható cuccra, minden készülék lényegében selejt volt, amit gatyába kellett rázni.

avh11

A javítás jó esetben csupán a tisztességes hangolás volt, amihez a hangszer belsejében hat potenciométert kellett tekergetni.

avh12

Rosszabb esetben a hőmérséklet stabilizátort elfelejtették beállítani, s ez a hiba nem a gyárban derült ki, hanem az eladóknál, több ezer kilométernyire Szverdlovszktól. Az meg már milyen lehetett, amikor a gombokon levő kis pöttyök a sötétben zölden világítottak, mert a csajok az előírt fehér helyett zöld foszforeszkáló festékkel jelölték meg őket. Mondjuk, egy ilyen példány manapság milliókért kelne el.

A másik probléma szintén a távolsággal függött össze: a szverdlovszki és a kacskanari gyár közötti 205 km-es úton a folyamatos kapcsolattartás miatt a tervezők gyakorta ingáztak. Később a munkásnők belerázódtak a teendőkbe, és a szintetizátoron is végrehajtottak néhány módosítást – főként minőségi jellegűt, pl. jobb anyagból készültek a nyomtatott áramköri panelek.

A Polivoksz 820 rubeles árába néhány tartalék alkatrész és egy kevéssé ízléses, mondhatni, ronda, ámde az ellenség tűzérségének is ellenálló, fém szállító doboz is belefért. Merthogy ez ám egy hordozható készülék volt, a maga huszonvalahány kilójával. A 820 rubel igen magas ár volt, ezért inkább intézmények, kultúrházak tudták megfizetni. Így sem tudták kielégíteni a fizetőképes keresletet, pedig 1982 és 1991. között naponta több száz hangszer hagyta el a kacskanari Formantát.

avh13

A Polivoksz duofonikus szintetizátor. Ez azt jelenti, hogy egyszerre két különböző magasságú hang szólaltatható meg vele, és ha lenyomunk egy billentyűt, majd felengedjük, majd utána egy másikat nyomunk le, akkor az előző hang még szól, ameddig az ADSR engedi. Egy-egy billentyű lenyomásakor egy-egy reed-jelfogó kapcsolja a következő fokozatra az oszcillátort. A reed-jelfogó lényege, hogy egy kisméretű, védőgázzal töltött üvegcsőben két, egymáshoz nagyon közel levő, de egymással nem érintkező, mágnesezhető érintkező van, amelyek csak akkor mutatnak mágneses tulajdonságot, ha valamilyen erős mágnes erőterébe kerülnek. Ha az üvegcső felé a billentyűre szerelt mágnest közelítünk, a két érintkező összetapad; ha a billentyűt felengedjük, az érintkezők szétválnak.

avh14

Ez a megoldás szellemes ugyan, de a billentyűzet nem billentésérzékeny, akár erősen, akár gyengéden nyomod le, nincs hatással a megszólaló hangra. A Polivoksz egyébként leggyengébb része a különlegesen ótvar, rideg műanyagból fröccsöntött, idővel sötét sárgává színeződő, 49 billentyűből álló billentyűzet volt.

A Polivoksz mindkét feszültségvezérelt oszcillátorának (VCF) jelalakja átkapcsolhatóan háromszög, fűrész, négyszög és impulzus lehet, szinusz nem, mert szubtraktív szintézisről van szó. Az elektrofon hangszerekkel szemben támasztott követelmény, hogy a teljes hangtartományban azonos legyen a hang karaktere. A Polivokszban ez a követelmény nem teljesül, a mélyek hangszíne más, mint a magasaké, de erről nem az oszcillátorok tehetnek, hanem a szűrők és az ADSR. Ez a hiba az egyik oka annak, hogy a Polivoksz brutális hangú jószág.

A két oszcillátor egymással is modulálható, gyűrűs modulátorként (lásd a 219. részt) és úgy is, hogy az egyik oszcillátor hangja a másik frekvenciáját buzerálja. E két rezgéskeltőn kívül van még a Polivokszban zajgenerátor és LFO is.

Az oszcillátorok jele a keverőbe megy. A keverőnek van külső bemenete is, tehát vagy valamilyen újabb jelforrást, vagy a Polivoksz saját kimenetét dughatjuk vissza – ez utóbbi lehetőséget a Minimoognál is használták az előadók. A keverő után a szűrő jön. Most kell kapaszkodnod, mert betoppantak a mélyebb elektronikai tudnivalók. Abban az időben, amikor a Polivoksz született, a szintetizátor gyártók egy része az RCA által 1969-től piacra dobott (majd később a General Electric gyártotta, napjainkra elavult) CA 3080 típusú integrált áramkörrel készítette a szűrőit. A hagyományos műveleti erősítők (lásd a sorozat 109. részét) úgy működnek, hogy a bemenetükre adott feszültség a kimeneten attól függően lesz nagyobb vagy kisebb, hogy az erősítést hogyan állítottuk be. Az erősítés nagysága feszültséggel is szabályozható, mint tudod, ez a VCA. A CA 3080 azonban nem ilyen műveleti erősítő volt, hanem olyan áramkör, amelynek a kimenetén nem a feszültség, hanem az áram erőssége változott a bemenő feszültségtől és az erősítés mértékétől. Az ilyen áramkört „operational transconductance amplifier”-nek, magyarul transzkonduktancia műveleti erősítőnek nevezik, jelentsen ez bármit is; szerencsére van rövidítése, az OTA. A rajzjele olyan, mint a műveleti erősítőé, a két karika a kimenet áramgenerátor jellegére utal, a két dióda pedig az áramkör lineárisabb viselkedésére.

avh15

Az un. aktív szűrőkben, tehát amelyekben elektroncső vagy félvezető alkatrész is van, általában kondenzátorokkal és ellenállásokkal (lásd a sorozat 21. részét) valósítják meg a frekvenciamenet változását, az RC elemeknek a visszacsatoló áramkörbe iktatásával. Így volt ez a CA 3080-nal tervezett feszültségvezérelt szűrőkkel, VCF-ekkel is. A Szovjetunióban gyártott OTÁ-k belső felépítése egyáltalán nem hasonlított a CA 3080-ra, külföldről vásárolt IC pedig szóba se jöhetett. A CA3080 ugyanis az un. COCOM listán szerepelt, s a lista tagjait hivatalosan nem adhatták el a tőkés országok a szovjeteknek, nehogy fegyvereket gyártsanak velük vagy belőlük. Fő a bizalom.

Kuzmin elemezte hát a rendelkezésre álló – legalábbis, elvileg beszerezhető – szovjet integrált áramköröket, így talált rá a К140УД12 típusú OTA IC-re. Kuzmin fölfedezte, hogy ennek az IC-nek az erősítése frekvenciafüggő, és a frekvenciamenet különböző ellenállásokkal széles tartományban módosítható. Olyan szintetizátor szűrőt, ami csakis félvezető alkatrészekből és ellenállásokból épül föl, kihasználva az IC belső kapacitásait, a Polivoksz előtt sorozatgyártási célból soha, senki nem készített. Maga Kuzmin is csodálkozott, hogy a szűrő valóban működik. Amikor bemutatta a kollégáinak a kísérleti áramkört, mindenki azt kereste, hogy hová dugta el a kondenzátorokat.

avh16

Pedig a kapcsolási rajzból is látszik, hogy sehová.

avh17

A feszültségvezérelt szűrő (VCF) átkapcsolhatóan lehet aluláteresztő és sáváteresztő szűrő is, a törésponti frekvenciák beállíthatók, és aluláteresztő szűrő üzemmódban az áramkör rezonáns szűrőként viselkedik. A VCF a záró tartományban 12 dB/oktáv meredekséggel vág. Ez a szűrő könnyen begerjeszthető, ilyenkor oszcillátorrá válik. A mély hangok tartományában a szűrő jókorát torzít, ez is hozzájárul a Polivoksz harapós, a torzítós gitárokhoz hasonló hangjához.

Mind a szűrőnek, mind a keverő erősítőjének (VCA) kimenő jele módosítható ADSR-rel. Azonban itt is van egy kis csel: az ADSR burkológörbe generátorok beállíthatók úgy, hogy folyamatosan ismételjék a bemenő jelet. Ha lenyomunk egy billentyűt, akkor a jel először – az ADSR beállításától függő módon – először felfut, visszaesik, kitart, lecseng; majd ismét elindul, felfut, visszaesik, stb. Ilyen lehetőség korábban nem volt a szintetizátorokban. Az LFO-val a szokásos módon lehet vibrátózni és tremolózni, de az LFO az ADSR-re is kapcsolható, s attól függően, hogy mi az LFO keltette jel – háromszög, négyszög vagy zaj –, egészen fura hatásokat is lehet csiholni, miként az alábbi hangpélda is mutatja.

A Polivoksz hangja úgy is értelmezhető, mint a különböző modulációk kavarodása. Normál esetben ez nem válik káosszá, de bizonyos szabályozó állásoknál szinte önállósul a cucc. Éppen ezt szeretik benne azok, akik a Szovjetunió felbomlása után fölfedezték, és akik miatt az eredeti Polivokszok ára egyre följebb megy a régiségek vásárán.

A kilencvenes években 3-400 euróért mérték őket, most 1 500 - 2 000 euró az ára egy jobb állapotban levő példánynak. A Polivokszhoz a mechanikai alkatrészeken kívül minden – a К140УД12 típusú IC is – kapható, tehát a javításuk megoldható.

Minden bizonnyal az agresszív, kaotikus hangzásnak köszönhette a Polivoksz, hogy a Doom hangzástervezője fölfedezte őt.

Az érdemi feltámasztás majd a továbbfejlesztés az ezredforduló, s különösen 2010. után kezdődött. Mivel a kapitalista országokban nem volt kötelező oroszul tanulni, első lépésként lefordították a Polivoksz tekrentyűinek és csatlakozóinak feliratait angolra.

avh18

Az európai országokban általánosan elterjedt DIN csatlakozókat óvatos barkácsolással részben vagy egészben lecserélték TS és TRS (Jack) lyukakra. Az áramköri fejlesztések egy része lelkes otthoni szakik műve volt, aztán néhány áramkörnek, pl. a szűrőnek megszületettek az első klónjai.

avh19

Külön szűrőt a profi cégek között többen is gyártottak, pl. az oroszországi Elta Music.

avh20

Az első Eurorack változatot 2012-13-ban az Industrial Music Electronics ausztrál cég (korábban The Harvestman néven futott, és egyes modulokon ez a felirat van) gyártotta. A teljes rendszer, az Iron Cutrain Electronics (Vasfüggöny Elektronika), aminek az utolsó ára 1 900 dollár volt, már nem kapható, de a modulok többsége megvásárolható.

avh21

Ugyancsak Eurorack modulokat hozott forgalomba 2017-től az észtországi Erica Synth. A teljes cucc ára igen húzós, kb. 1 400-1 700 euró, és egyre csak növekszik. A VCF-ben természetesen a К140УД12 típusú IC van

avh22

Az Erica-féle Polivoksz azonban nemcsak modulonként vásárolható meg, hanem építőkészletként is. Sőt, minden alkatrészt – így a nyomtatott áramköri paneleket, gombokat vagy a félvezetőket is – megveheted tőlük darabonként, de lehet, hogy csomagban olcsóbb, mintha különböző helyekről rendeled meg őket.

avh23

Nemcsak alapos írásos útmutatók, hanem részletes, négy részből álló „tananyag” is van az Erica szintetizátorához.

Ha szereted az elektronikus „könnyűzenét”, ezt hallgassad meg, főként, ha van rá három órád!

2017-től lehet megvásárolni a Polivoksz Pro-t, amelyhez USB-n keresztül csatlakoztatható a midi billentyűzet. Összesen 100 példányt terveztek gyártani belőle, kb. 2 000 euróért mérve darabját.

avh24

2018-ban beharangozták, hogy 500 dollárért kapható lesz az ugyancsak billentyűzet nélküli Polivoksz Mini típusú kütyü, amely butított formája az eredeti Polivoksznak, s amelynek fejlesztésében az örökifjú Murzin is részt vett. Az Elta Music gyártmánya természetesen midivel vezérelhető.

avh25

Az Eurorack változatot 650 euróért láttam hirdetni egy barcelonai kufár honlapján.

avh26

Fizetős Polivoksz bővítményt nem találtam – a szívem csücske Arturiának sincs –, ám ingyeneset készítettek a Syncersoft programozói. Az eredeti helyet valamiért vírusosnak találja a G-Data vírusirtó, ezért javaslom, hogy inkább innen töltsd le a zip tömörítésű filét:

http://www.vst4free.com/free_vst.php?plugin=Polyvoks&id=242

avh27

Kicsomagolás után egy mappát és egy dll filét kell bemásolnod a hangmunkaállomásod „plugins” (bővítmények) mappájába.

avh28

A hangmunkaállomás indítása után ki kell választani a VSTi hangszerek közül a Polivoks 2.2-t, és a virtuális vagy a valódi midi billentyűzettel már meg is szólaltatható a szintetizátor, amely sokkal több effektet tud, mint az eredeti Polivoksz.

avh29

Ha mindezek után Polivoksz rajongóvá váltál, nesze egy Polivoksz póló!

 avh30