Jóslások helyett még időzzünk egy pöppet a 20. század nyolcvanas éveiben, amikor a digitalizáció és ezzel együtt a számítástechnika bevonult a professzionális és az otthoni hangtechnika területére. Házi használatra az évtized elején kezdték árusítani a kompakt lemezeket (CD) és -lejátszókat, a forgófejes kazettás magnókat (R-DAT) vagy a Commodore 64 és a ZX Spectrum kisszámítógépeket.

A stúdiótechnika még pár évig ragaszkodott a szalagos magnókhoz és az analóg, de már többnyire feszültségvezérelt erősítőjű, részben automatizálható keverőasztalokhoz. Ám legfőképp a pop/rockzenei stúdiókban jelentek meg a digitális effektcuccok, néhol kisebb keverőpultok is. Az egyre több sáv és a bármikor szalagveszteség nélkül megismételhető finom montírozás igénye a teljes digitalizálás irányát jelölte ki. A korai digitális cuccok azonban elképesztően csúnyán muzsikáltak. A néhány évtizeddel ezelőtt gyártott integrált áramkörök csak más paraméterek rovására voltak képesek teljesíteni a minimális előírásokat, ráadásul a minősítés objektív módja, a digitális méréstechnika sem alakult még ki. A digitális világ előnyei – a kisebb méret, a könnyebb kezelhetőség, a sok szolgáltatás – még sokáig feledtette a hangminőség romlását. Az analóg feltámadás ideje csak évtizedek múlva jött el, amikor már sokak számára nyilvánvalóvá váltak a digitális technika elvi korlátjai. 30-40 évvel ezelőtt még reménykedtek abban, hogy a digitális hangtechnika minden szempontból jobb lesz, mint amilyen az analóg volt, ha kinőtte a gyermekbetegségeit. A félvezető gyárak is érezték a prést: nincsenek emberöltők arra, hogy jóval használhatóbb áramköröket fejlesszenek és sorozatban gyártsanak. Noha akkortájt nem tűnt úgy, valójában minden felgyorsult.

Ebbe a reménykedő környezetbe illeszkedett az okkal ajnározott Yamaha DX7 is. A Yamaha góréi nyilván tudták, hogy ha meg akarják tartani a piacot, három irányban is fejleszteni kell, mégpedig gyorsan, mert a versenytársak a nyomukban vannak, és nem bocsátják meg a DX7 okozta veszteséget. Az egyik irány a hangszerek szolgáltatásainak bővítése, a másik a hangminőség javítása, a harmadik olcsóbb változatok a csóróbbak számára.

Az egyik első futár az 1984-ben bemutatott, 595 dollárért mért CX5M volt. A CX5M a mai számítógépes és hangszerbe épített munkaállomások egyik korai változata, szerzői szintetizátor. Már sztereó kimenete volt, de hat helyett csak négy operátorral dolgozott.

A Yamaha számos programkazettát gyártott hozzá, ezek közül kettő, a hangszerkesztő és a zeneszerző lehetővé tette a felhasználó számára, hogy 48 fajta hangszínű hangot programozzon a CX5M saját beépített szintetizátorához, és akár nyolc párhuzamos zenecsatornát, sávot készítsen.

A szerkezet MSX rendszerhez készült. Na, az meg micsoda? - kérdezném én is, ha nem én írnám e sorokat. Az MSX néhány nagy cég, többek között a Microsoft egyik próbálkozása volt a kisszámítógépek szabványosítására, hátha sikerül legyőzni a játékgépeket.

A Yamaha belehitt ebbe a törekvésbe. Az általa használt változat 8 bites rendszer volt, Z80-as processzorral.

Noha MSX-ből Japánban többet adtak el, mint külön-külön akár Spectrumból, akár Commodore-ból, akár Atariból, az MSX végül úgy tűnt el, hogy sokkal kevesebb nyomot hagyott maga után, mint a versenytársai.

1985-ben jelent meg a DX5 szintetizátor, amely bizonyos szempontból visszatérés egy eddig nem említett korábbi alapmodellhez, a DX1-hez, csak kissé lebutítva. Ezt az indokolta, hogy az 1983 és ’85 között gyártott DX1 13 900 dolláros listaárát le kellett szorítani 3 495 dollárra. Az ős-DX1 elegánsabb, rózsafa karosszériában volt, és a billentés módjára érzékenyebb, sokkal pontosabban súlyozott billentyűzete volt.

A DX5 legegyszerűbben úgy képzelhető el, mint két DX7, mert a 76 billentyűből álló klaviatúra két részre osztható –a DX5 duotimbrális (más elnevezéssel bitrimbláris) hangszer volt.

A DX 7 első billentyűzet nélküli változata a TX7 volt.

Ugyancsak a DX7 áramköreit felhasználva, szintén billentyűzet nélkül árusították a TF1 jelű modult, amelyből 8 db fért el a TX 816-os rack-ben.

Voltak olyan színpadi szintetizátorok is, amelyekben csak négy operátor volt, ám egyszer eljött az igazság pillanata, vagyis a DX7 II, 1987-ben, 2 485 dolcsiért.

Méghozzá többdéle kivitelben is, pl. az FD már hajlékony lemezre mentette a SysEx filéket.

Sokkal használhatóbb, háttérvilágítású volt a kijelzője.

A kezelés és programozás is kevésbé lett bosszantó, mert a membrános gombok helyett – amelyek miatt pl. a számítógép billentyűzetét is hiába csapkodjuk egy idő után – rendes kapcsolókat kapott a hangszer.

Természetesen a szolgáltatások is bővültek és a műszaki paraméterek is javultak.

Lényegesen csökkent a zaj és a fémes hangzás is csiszolódott annak következtében, hogy 12 bites helyett 16 bites digitál analóg átalakítója lett. Méghozzá nem is akármilyen: a Burr Brown cég gyártmánya a korának legjobb ilyen alkatrésze volt.

A 61 billentyűből álló klaviatúra két részre volt osztható, a hangszer bitimbrális. A DX7II végre sztereó volt, amihez térbeli effektek is tartoztak, pl. panoráma automata a két oldal között.

A hangszerben már volt ismétlő, szekvenszer is, s persze sokféle műfajban lehetett játszani rajta.

Létezett egy butább változat is, a DX7s. Ennek nem lehetett megosztani a billentyűzetét, ami ráadásul súlyozatlan volt.

Például Hammond orgonát is tudott némileg utánozni.

Vagy elektromos zongorát.

Ha a Dx7s a csúnya kistesó volt, akkor a DX7II. Centennial maga volt a tömör gyönyör.

Minden gombot, csúszkát és tekrentyűt 24 karátos arany borított, a 76 billentyűre hízott klaviatúra pedig a sötétben zölden foszforeszkált.

Természetesen nem így, pucéran dobták volna hozzád a 300 példány egyikét, hanem járt hozzá kétfajta pedál, egy gyári ROM kazetta meg egy üres RAM, lélegzésvezérlő, állvány, bőrkötésű használati útmutató, természetesen a borítóján aranyozott betűkkel.

S ha ennyi sem elég, adtak még egy E! jelű bővítő ROM-ot is, amellyel akár nyolcszorosan timbrálissá alakítható volt a csoda. Az mondjuk, elég snassz, hogy a billentyűzet nem volt súlyozott, így már nem is kéne, csak az ára, ami úgy 4 000 akkori dollárt lett volna, ha forgalomba hozták volna 1987-ben.

A DX sorozat utolsó darabja a DX11 volt, mindössze négy operátorral és 8 algoritmussal. 1988-ban kezdték gyártani, és elég hamar abbahagyták. A DX11 csak 8-szoros polifóniára képes, viszont 8 részre osztható a billentyűzet is – multitimbrális hangszerről van szó.

A Yamaha 4 és 6 operátoros színpadi szintetizátorainak eme búcsúcuppantása 999 dolláros listaárról indult, de ezzel együtt szinte eladhatatlan volt. A Yamaha trónfosztását olyan szintetizátorok okozták, mint a Roland D-50, a Korg M1 vagy a Waldorf Microwave. (Ez utóbbi nem mikrosütő.) Van az úgy, hogy valami nem tud becsületesen megbukni, ezért kapott még egy pofont a hangszer V50 néven. Ebben a cuccban ritmusgép is volt, és korlátozottan ugyan, de hangmunkaállomásként is lehetett használni őt.

2015-ben dobták piacra a Yamaha Reface DX nevű szintetizátort, ami csak annyiban különbözik a DX11-től, hogy 12 algoritmusa van. 37 csöpp billentyűje még éppen elviselhető, de a kerekeket pótló csúszkák a „Mindent meg lehet-e szokni?” kínzókamra eszközkészletének a része. A tesztek szerzői nagyon udvariasan fogalmazzák meg a bírálataikat, kb. úgy, hogy legalább olcsó, és mégse egy névtelen kütyüvel égeted magad a „Végre elvette valaki Emőkét” című esküvői bulin. Az, hogy bármekkorát romlik is a forint, alig megy száz rongy fölé az ára a Reface DX-nek a hazai boltokban, azért sok mindent elárul.

A szögmodulációs eljárást annyira szerette a Yamaha, hogy tovább is fejlesztette. Ennek a neve FM-X; először egy szintetizátor modulban használták 1998-ban. 2016-ban jelent meg az első Montage szintetizátor, amelynek egyik alkotórésze az FM-X

Az FM-X oszcillátorainak hullámformája nemcsak szinusz lehet, hanem háromszög, fűrész, impulzus, négyszög vagy ezek kombinációja. Így minden FM-X operátor egyenértékű lehet 3-4 DX7 operátorral. Az alábbi spektrumképek az egyes hullámformák összetevőit mutatják, természetesen az analizátor hibáival és a zajjal együtt, de a lényeg jól látható.

Az FM-X rendszerben 8 operátor van. Az algoritmusok száma 88, a polifónia 128-szoros. A Montage sorozat legnagyobb tagjának, a Montage 8-nak a billentyűzete végre teljes, 88 billentyűből áll, és adnak hozzá szalagvezérlőt is. A rendszerben van többféle, köztük rezonáns szűrő is, a rezonancia frekvenciája és mértéke változtatható. A nagy kék buzerátor egy összetett szabályozó; egyszerre akár 8 paraméter is vezérelhető vele.

A Montage 8. kalapácsbillentyűzete a zongoristák szerint már közelít az akusztikus zongorák érzetéhez. Legalábbis, Yamaha szinten.

A Montage sorozat tagjainak van analóg és digitális bemenetük is, az ide beadott jelet a Montage operátorként kezeli. A következő példában egy analóg Moogot masszíroznak.

A Montage nem tudja a DX7 és társainak SysEx filéit használni, de létezik ingyen SysEx internetes átalakító.

https://www.yamahasynth.com/yamaha-fm-converter

A Montage korlátozottan munkaállomásként is használható, viszont piszkosul drága. A 8-as változat itthoni listaára 1 735 500 Ft, de még a Montage 6. is kb. egymillió forintba kerül.

A Montage-nél jóval olcsóbbak a MODX-ek: a 61 billentyűs 1 300, a 88 billentyűs 1 900 dollárnál indul, viszont szögmodulációs szintézissel csak 64-szeres a polifónia, és egyéb szolgáltatásai is szűkösebbek. Pl. nincs szalagvezérlő és billentyűzet utójáték sem.

A Montage és a MODX sorozatnak nincs még klónja, a DX szintetizátoroknak azonban van. A már többször említett svéd Clavia hangszergyártónak a Nord Lead vagy a Nord Stage sorozatú szintetizátoraiba betölthető egy filé, aminek segítségével ez a hangszer Yamaha DX7 II. algoritmusokat utánoz.

A Nord speciális filéje – amely nem az eredeti SysEx sorozat – az alábbi linkről tölthető le:

https://www.nordkeyboards.com/sound-libraries/nord-sample-library-archive/synthesizers/yamaha-dx7-mk-ii

A Yamaha DX7 II. és a Nord nem egészen ugyanúgy szól.

A Korg Kronos azonban az eredeti SysEx utasításokat dolgozza föl.

Sajnos, összehasonlító tesztet nem leltem.

Az előző két munkaállomás egy vagyonba kerül, a 2016-ról kapható Korg Volca FM hangszert és hangmodult viszont már 40-50 magyar rongyért hozzád vágják. Az olcsóság egyetlen komoly hátránya a rettenetes billentyűzet.

Háromszoros polifóniát tud csupán, de hat operátora és a DX7 SysEx filék betöltése után 32 algoritmusa van, továbbá egy 16 lépéses ismétlője. A következő videó nagyon érthetően mutatja be az alapokat.

A Volca FM-ben kóruseffekt is van, s ha már szóba került, röviden elmondom, hogy a kóruseffekt egy hangból többet csinál. Egy kórus attól kórus, hogy sok ember vagy hangszer játssza ugyanazt, de nem pontosan ugyanolyan tempóban, hangszínnel és hangmagasságon. A kóruseffekt a modulációs effektek közé tartozik. Az eredeti jelet kissé el kell hangolni, késleltetni, majd az eredeti jelhez adni. Hasonlít a vibrátóhoz, csak ott az eredeti jelet nem adjuk hozzá a módosítotthoz. A kóruseffektnek két fő paramétere van: az elhangolás sebessége és az eredeti meg a módosított jel szintjének viszonya.

Nagyon egyszerű, ingyenes, de hatásos kórus effekt bővítményt tölthetsz le az alábbi linkről:

https://tal-software.com/products/tal-chorus-lx

A Volca FM-nél már csak az az olcsóbb, ami nem kerül semmibe. A számítógépes szögmodulációs emulátorok közül a legegyszerűbb, a WebFMSynth, a böngészőből működtethető

http://www.taktech.org/takm/WebFMSynth/

Négy operátora van, és az ADSR birizgálásával érdekes hangzásokat lehet kicsikarni belőle. Az eredmény el is menthető. Van iPhone/iPad változat is, ami 1,9 dollárért tölthető le az Apple áruházból.

Ha ezzel már kijátszottad magad, jöhet egy sokkal komolyabb: a Dexed. A tudását tekintve megható, hogy ingyenes. A Dexed önállóan is futtatható, de furcsa módon erre sehol nem utalnak. Jól meg is lepődtem, amikor kiderült.

A Dexed futtatható, önkicsomagoló exe filé pl. az alábbi linkről tölthető le windows 32 és 64 bites operációs rendszerre, MAC-re és Linuxra:

https://www.kvraudio.com/product/dexed-by-digital-suburban

Én a windowsos változatot töltöttem le, az operációs rendszerem 64 bites. A „dexed-09.4HF1.-win.exe” nevű filé csorgott le. Ezt elindítva mind a „Program Files”, mind a „Program Files (x86)” mappában keletkezett egy-egy Steinberg mappa, abban egy-egy „VSTPlugins” mappa, és azon belül egy-egy dexed.dll. Az önállóan futtatható változat a „Program Files (x86)” mappán belül egy „Dexed” mappában csücsül. Attól függően, hogy a hangmunkaállomásod 32 vagy 64 bites-e, a megfelelő dll-t kell a hangmunkaállomás „bővítmények” (Plugins) mappájába másolni. A munkaállomás indítása után a vsti filék közül ki kell választani a Dexedet, és már lehet is heteken keresztül szórakozni.

Ha van külső USB-s billentyűzeted, teljes értékű, polifonikus DX7-ed lett. Beletölthetsz több ezer SysEx filét két zip tömörítésű filéből ingyen, pl. innen:

http://bobbyblues.recup.ch/yamaha_dx7/dx7_patches.html

Te is készíthetsz a Dexeddel Sysex filéket, s ha rendes vagy, nyilvánosságra is hozod őket. A Dexednek nincs hivatalos használati utasítása, kézikönyve, de sok-sok fóruma van, és készült néhány videó is. Pl. ez:

Ez hosszabb, nem is kicsit:

Íme, egy összehasonlító teszt:

Szerintem ennél jobb szögmodulációs bővítményre általában nincs szükség, és nem is tartom valószínűnek, hogy a Native Instruments FM8-ért bárki is fizetne 200 dollárt, még akkor se, ha az árban benne van 960 db SysEx filé és van felhasználói kézikönyve is. Pedig rengeteg mindent tud ez a program, pl. 60 algoritmusból választhatsz.

Az FM8-ra is készült összehasonlító teszt; kicsit hülyén indul, ne add föl!

Ha viszont már fizetős, akkor ismét a kedvenc csomagom, az Arturia V. egyik darabját, a DX 7V-t választanám. A program önállóan is futtatható, továbbá bővítményként is használható.

Ingyenes demó vagy fizetős változata innen tölthető le:

https://www.arturia.com/dx7-v/overview

Érdemes hozzá külső USB-s billentyűzetet használni, anélkül – mint minden midizhető program – elég béna.

Szemben a néhai DX7-tel, nemcsak szinuszos oszcillátorai vannak, hanem operátoronként 25-féle hullámformából lehet válogatni. Kétféle digitál-analóg átalakító között válthatunk: a DX7-et utánzó 12 bites és egy 16 bites között. A kimenete sztereó, a digitális bemeneti rész SysEX filéket képes fogadni, és te is készíthetsz ilyeneket. Nemcsak a DX7-hez hasonló ADSR-t, hanem MSEG (Multi-Stage Envelope Generator) burkolót is használhatsz, amelynek tulajdonságai nem 4, hanem 8 ponton változtathatók. Az Arturia DX7 V-ben sokféle szűrő, köztük rezonáns szűrő is van, s a rengeteg effekt tulajdonságait is befolyásolhatod. Az egyidejűleg megszólaltatható hangok száma 32. Összetettsége ellenére viszonylag könnyen kezelhető a program.

Érdemes összehasonlítani az eredeti DX7-et, a Dexedet és az Arturiát.

S ha már az Arturiát fényezem, van a csomagban a 223. részben említett Synclavier is.

A program demó vagy fizetős változata az alábbi linkről tölthető le: 

https://www.arturia.com/synclavier-v/overview

Ez a program nemcsak a hangszer szögmodulációs részét tartalmazza. Nagyon sajátos hangzások állíthatók elő vele, de mert a használata jelentősen eltér más szintetizátorokétól, ezerszer is meggondolja az ember, hogy érdemes-e egy futó kaland kivételével elmélyedni benne. Ez egy szörnyeteg, akit megszelídítve olyan hangzásokat hozhatsz ki belőle, amilyeneket más szintetizátorból sosem.