Ez utóbbi cégnél dolgozott D. Bruce Crockett, Albert Charpentier és Robert „Bob” Yannes. Mindhárman a cég MOS technológiájú áramköreit fejlesztették, Yannes pedig ezen belül a Commodore 64-nek a hang IC-jét, a SID-et (a 6581, később a javított, 8580 típusszámút) alkotta meg.

Elcsodálkozhatsz, mi mindent tudott ez a két IC:

• három, külön-külön programozható hangoszcillátor 8 oktávnyi (16 Hz - 4 kHz) terjedelemben;
• négy különböző hullámforma hangonként (fűrészfog, háromszög, négyszög, zaj);
• programozható szűrők (6dB/oktáv sáváteresztő, 12db/oktáv alul- és felüláteresztő) – ezek kombinálásával sávszűrőt is lehetett létrehozni;
• három ADSR amplitúdó burkoló;
• három gyűrűs modulátor;
• két 8 bites AD átalakító;
• háromszoros polifónia.

A blokkdiagrammon (amit nem fordítottam le, bocsi) is látható, hogy az IC-knek volt analóg hangbemenetük, amelyek mintavételre nem voltak használhatók, viszont effektezésre annál inkább. A SID áramkörökhöz emulátorok is készültek, és napjainkban is komponálnak ráérő emberek muzsikát hozzájuk, sőt, több SID internetes rádiócsatorna is létezik, amelyeken részben eredeti zenék, részben mixek szólnak.

https://www.slayradio.org/home.php#news

A minőség kiválasztásakor egy kis indító filé töltődik le m3u kiterjesztéssel. A neve attól függ, hogy milyen bitrátával, illetve, hogy mp3-ban vagy aac-ben akarod-e hallgatni a muzsikát. Erre a filére bökve, kisvártatva elindul egy nóta.

A három fazon a fejlesztői munkát befejezvén, elhagyta a Commodore-t, és 1982-ben megalapította az Ensoniq nevű vállalkozást. A cég első mintázója a Mirage nevű készülék volt. 1984-től 1988-ig gyártották, többféle változatban.

Rack kivitelű cucc is létezett belőle.

Nem volt nagyon jó ez a hangszer, mondhatnám, elég ócska volt, de legalább nem volt a csillagokban az ára.

Az olcsósága miatt használta sok muzsikus.

Lássuk hát, mire volt képes a Mirage! A processzora ugyan Motorola gyártmányú, 6809-es IC volt, a Q chipnek nevezett ASIC (alkalmazás specifikus integrált áramkör) viszont az Ensoniq fejlesztése volt, ES5603 típusjelzéssel. Ebben 32 db digitális oszcillátor volt, továbbá 8 bites AD átalakító. Közvetlenül 64 kB-nyi, kis trükkel 128 kB-nyi memóriát ért el úgy, hogy a két részre osztott billentyűzet egy-egy feléhez tartozott 64 kB. Valójában nem volt benne 32 oszcillátor, csak a fázisakkumulátor (lásd a sorozat 227. részét) miatt annyinak tűnt. A Mirage a hangmintákat hullámtábla szintézissel dolgozta föl. A mintavételi frekvencia 10 kHz - 33 kHz volt, monóban 2 - 6,5 másodpercnyi lehetett egy-egy minta. A minták lejátszása ugyanolyan mintavételi frekvenciával történt minden hangmagasságon. Ennek az volt a következménye, hogy a névleges hangmagasságnál szaporább frekvenciákon a hangminőség romlott. A polifónia 8-szoros volt, rétegek kialakítására is volt lehetőség. A 61 billentyűből álló klaviatúra sebességérzékeny volt, és a billentyűkövetés sem maradt el.

A hangszerbe a már oly sokszor említett Curtis Electromusic CEM3328 típusú VCF-ből 8 darabot gyömöszöltek, tehát hibrid berendezésről beszélünk, amelynek analóg szűrői voltak.

A hangszer operációs rendszerét minden indításkor 3,5”-os flopiről kellett betölteni. Viszont minden olyan lemezen, amin hangminták voltak, ott volt az operációs rendszer is. A lemezmeghajtó kezdetben csak a lemez egyik oldalát használta, később mind a kettőt. A lemezen a333 lépéses ismétlő lejátszási lépéseit is tárolni lehetett. Természetesen volt teljeskörű midi is. Amikor a cég 1988-ban befejezte a Mirage gyártását, 899 dollárra csökkentette a listaárát, ami abban a korszakban nagyon kellemes összeg volt.

A versenytársak egyre jobb mintázókat dobtak a piacra, az Ensoniq sem élhetett meg tovább a Mirage dicsőségéből. A cég vezetői jó érzékkel ismerték föl, hogy még egy félkész mintázót is érdemesebb a piacra dobni, mintsem várni még pár hónapot, netán éveket, ameddig sikerül elfogadható áron a hangminőséget javítani. A muzsikusok amúgy sem a műszaki paramétereket hajszolják, hanem arra vágynak, hogy minél többféle hangot csiholhassanak ki a hangszerükből a koncerteken. Erre az igényre hajazott az Ensoniq Performance Sampler, az EPS.

Mint a neve is mutatja, elsősorban élőzésre szánták a mintázót. A hangszeren egyidejűleg 8 réteg, 8 hangzás volt megszólaltatható, de miközben ezeket használta az előadó, további 8 töltődhetett be a flopiról. Ha tehát ügyesen hangszerelték a nótát, úgy tűnhetett, hogy 16 hangszer-hang szólalhat meg. Valójában két rendszer dolgozott párhuzamosan a cuccban, két processzorral. Az egyik processzor volt a hangmotor, ez volt felelős a folyamatos hangért, a másik a be- és kimeneteket, így a minták olvasását is kezelte. Erre a módszerre azért volt szükség, mert még mindig baromi drágák voltak a memória áramkörök. Ugyancsak a korabeli áramköri technológia volt az oka annak, hogy a gyártók azért sem szívesen növelték a mintavételi frekvenciát és a felbontást, mert minél nagyobb lett a filé terjedelme, annál tovább tartott a betöltése.

Az EPS belső memóriája 256 kB volt, ami akkor nagynak számított. Ez külső egységekkel a duplájára, illetve a négyszeresére volt növelhető, valamint egy külső cég 2 MB-os bővítőt is gyártott. A mintavételi frekvencia 5,25 kHz és 52 kHz között változhatott, de 52 kHz-es frekvenciával csak 5 s lehetett a minta hossza. AZ AD átalakító 13 bites volt, ami elég szokatlan érték, nem is örültek neki a felhasználók.

A DA átalakító viszont 16 bites volt, tehát ilyen felbontású mintákat is le tudott játszani a hangszer. Az EPS a minták lejátszásához hullámtábla szintézist használt. A hullámtábla bármelyik tagja származhatott a nyolc hangszer-hang bármelyikéből. Az EPS polifóniája 20-szoros volt, ami igen jónak számított. Ugyancsak kiváló volt az ismétlő, ami 8 sávon összesen 80 ezer lépést tudott tárolni. A midi teljeskörű volt, a listaár pedig 1 995 dollár. Következzék néhány hangszer-hang!

Az EPS forgalmazása csak addig tartott, ameddig 1990-ben sikerült megkotlani az EPS-16+ nevű zenei munkaállomást, amellyel lehetővé vált a 16 bites felbontású minták készítése. A mintavételi frekvencia 11,2 kHz - 44,6 kHz között lehetett, de csak monó mintát lehetett készíteni. Lejátszani természetesen sztereót is.

Az 1 MB-os belső memória 44,6 kHz-en még mindig csak 11,5 másodpercnyi minta készítését tette lehetővé. A memória a duplájára volt bővíthető. Ennél fontosabb volt, hogy SCSI-n keresztül merevlemezt és CD-olvasót is lehetett hozzá csatlakoztatni. Munkaállomáshoz illő módon nagyon jól sikerültek a szerkesztési funkciók, tehát a mintarészek összeillesztése, egyesítése, az automatikus hurkolás, a minta felesleges részének automatikus csonkítása, a mintavételi frekvencia-konvertálása, stb.

Noha nem volt rezonáns szűrő a hangszerben, két digitális szűrőjével első-, másod- és negyedrendű karakterisztika is megvalósítható volt (6-24 dB meredekség), és lehetett aluvágó, felülvágó és sáváteresztő módon is használni őket. A programozható effektek száma 13. Az EPS 16+ mintázó 300 dollárral volt drágább, mint az EPS, s létezett rack változat is.

Egy teljes nóta készítését láthatod a videóban.

A zenészek kedvelték ezt a hangszert is.

Az Ensoniq EPS mintázó sorozatának harmadik generációja az 1992-ben megjelent ASR-10 (Advanced Sampling Recorder) volt. A listaára meghaladta a bűvös 2 000 dollárt 499 dollárral, de aztán gyorsan le is vitték 1 999 dollárra. Tulajdonképpen ez volt az a mintázó, amellyel kezdeni kellett volna, ha a piac nem hajszolta volna a tempót.

Ennek is létezett rack változata.

Az ASR-10 egybites Δ-Σ átalakítót használt 64-szeres túlmintavétellel (lásd a sorozat 27. és 144. részét), sztereóban. A névleges mintavételi frekvencia 30 kHz vagy 44,1 kHz lehetett. A polifónia 31-szeres, a rétegek száma 8, a timbralitás 12-szeres. Effektekből 62 volt; ezeket 24 bites belső feldolgozással nyomta a mintákra. Az ismétlő 16 sávon 80 nóta lépéseit tudta rögzíteni, nótánként 999 lépésben. Digitális hangrögzítésre is képes volt sztereóban, mindenféle hordozón (belső memóriában, flopin, merevlemezen, kazettán). Egyidejűleg hét merevlemezről vagy CD-meghajtóról tudott adatokat olvasni. A mintákat 127 részből tudta összerakni hullámtábla szintézissel, minden rész külön-külön effektezhető volt. Az Ensoniq ASR-10 csaknem összes lehetőségét mutatja be egy 13 részes sorozat.

Noha az Ensoiq ASR-10-et sok muzsikus kedvelte, ez a hangszer – mint minden Ensoniq mintázó és szintetizátor – gyakran betegeskedett. Főként a billentyűzet krepált be, pedig pl. az ASR-10-nek nemcsak 61, hanem 88 billentyűs változata is volt, az ASR-88.

Az elektronikus hangszerek legkényesebb, ezért általában nagyon drága része a billentyűzet, ugyanakkor ezzel lehet nagyot spórolni – és elbukni is. 1998-ban még az Ensoniq mintázói és hangminta alapú szintézist is használó szintetizátorai uralták ezen piaci rész 75%-át, valójában a múlt század végére az Ensoniq a teljes elektronikus hangszerpiac jelentéktelen szereplővé vált, mert nemcsak a mechanikus, hanem az elektromos és elektronikus alkatrészek, áramkörök is gyakran hibásodtak meg. Sokszor koncert közben fagytak le a cuccok, ami egy-egy rendezvény hangulatát szétverte. Az Ensoniqnak amúgy sem a hangszerek voltak a legsikeresebb termékei, ezért amikor 1998-ban a Creative ezt a céget is bekebelezte mindössze 77 millió dollárért, nemsokára, 2002-ben az utolsó Ensoniq hangszer – egy szintetizátor – piacra dobásával a hangszerek fejlesztése befejeződött. (Hogy 77 millió dollár miért „mindössze”? Gondolj arra, hogy 1987-ben a Sony kétmilliárd dolcsit – mai árfolyamon 4,5 milliárdot – fizetett a CBS hanglemezkiadóért, amely a világ legjelentősebb vinyl lemez gyártója volt. S amint megvette, évtizedekre fölfüggesztette a hagyományos hanglemezek gyártását, hogy a CD-kre kényszerítse a vásárlókat.) A Creative jól járt az üzlettel, hiszen korábban az E-MU lett az övé, így a hangkártyák területén évtizedek óta az élbolyban van.

Az Ensoniq mintázóinak sem klón, sem emulátor változatára nem bukkantam, viszont az egyik leghíresebb szintetizátorának, az SQ-80-romplernek 2019-ben megjelent a legújabb, ingyenes emulátor bővítménye, SQ8ROM néven.

A szotfver alapjául szolgáló, egykori SQ-80 az Ensoniq készítette mintákat használja, de ez a rompler hullámtábla szintézissel hozza létre a végső hangot.

Az SQ8ROM almára és windowsra is letölthető.

https://www.samplescience.ca/p/sq8rom-download-page.html

A zip filé kibontása után egy mappát és – windows esetében – egy dll vagy vst3 filét kapsz.

A mappa tartalmazza a hangszer-hangokat, ezért ezt a mappát és a dll vagy vst3 filét be kell másolnod a hangmunkaállomásod bővítmények (plugins) mappájába.

A bővítmény eredetileg 50 hangszer-hangot tartalmaz, ezt bővítheted ki az Expansion1 és Expansion2 letöltésével 168-ra.

Kicsomagolás után az mse filéket be kell másolnod a munkaállomásodban levő SQ8ROM Instruments mappába!

Ha sikerült elindítanod az SQ8ROM-ot, LFO-val, ADSR-rel és zengetővel módosíthatod a hangzást. Tök jó hangjai vannak, a kezelése egyszerű, érdemes játszanod vele. De ne felejtsd el megjeleníteni a virtuális midi billentyűzetet vagy valódit csatlakoztatni a számítógéphez!