Kezdetnek nézd meg az alábbi videót, amely arról szól, hogy kb. fél évszázaddal ezelőtt hogyan készült a magnószalag az Agfánál. Noha lényegében semmit nem fogsz megtudni, mert a gyártók gondosan őrizték a titkokat – amikor három évtizeddel ezelőtt pár napig a németországi BASF magnószalag gyárának a vendége voltam, mindent készségesen megmutattak, csak éppen azt nem, amire igazán kíváncsi lettem volna –, szóval, arra mindenképpen jó a filmecske, hogy elrettenjél, és mosolyogj a korabeli frizurákon.

Elsőként a magnószalaggal szemben támasztott mechanikai jellegű követelményeket mutatom be.

A szalag méreteinek szabványosnak kell lennie. A szélessége kazetta esetén 3,81 mm, orsós szalag esetén 6,35 mm vagy ennek többszöröse. A névleges mérettől való eltérés nagyon kicsi lehet csak, legfeljebb ±0,02 … ±0,05 mm, mert ha keskenyebb a szalag, lötyögni fog a fej és a szalagvezető elemek között, ha meg szélesebb, akkor nem fér el. Egyes források szerint egy egészen parányival keskenyebbre metélik a szalagot, hogy mindenképpen elférjen a fejek és a szalagvezetők között, de ez csak néhány mikrométert jelent. A szélesebbre legendás példa az az eset, amikor az USA a saját képére formálta a szalagszélességet a 2. világháború után, és az eredetileg 6,5 mm-t 6,35 mm-re (1/4”-ra) csökkentette. A Németországból zsákmányolt, 1000 méteres szalagokat néhány év múlva egydolláros áron dobták piacra, de akik vásároltak belőle, dühödten – és persze, hiába – reklamáltak, mert az USA-ban (és akkor már világszerte) gyártott magnókon használhatatlanok voltak.

A szalag szélei nem lehetnek csipkézettek, fodrozottak, mert akkor a jelamplitúdó ingadozás megnőne.

Ha csak a szalag egyik széle fodrozott, akkor rosszul metélték föl, vagy a tekercselés nem volt megfelelő.

Ha mindkét széle fodros, dugóhúzó-szerű a hullámosság, akkor a szalagot a gyártásakor rosszul szárították, vagy nagy volt a huzat abban a helyiségben, ahol feldolgozták és csomagolták.

A szalag vastagsága két szempontból is fontos. Az egyik, hogy adott méretű orsóra hány méter fér rá, tehát milyen időtartamú felvétel készíthető. A másik a szalag szilárdsága. Ugyanolyan anyagokból készítve, nyilván a vastagabb szalag többet visel el, a vékonyabb viszont jobban fekszik a fejekre. A következő táblázat a leggyakoribb átlagos értékeket tartalmazza.

A japán TDK készített 6 μm vastag szalagot is a 180 perces kazettákba, de ez a szalag a legtöbb kazettás magnó számára fogyaszthatatlan volt, mert nagyon precíz futómű kellett volna hozzá. A nyolcvanas években megjelent digitális magnók már tudták használni ezt a vastagságot is, azonban – mint majd erről is lesz szó – az un. R-DAT rendszer katasztrófa volt.

A szalag szakítószilárdsága az az erő, amivel a szalag eltéphető. Az egykori papír hordozójú szalagok – ha még nem porladtak el - nem nyúltak, hanem elég könnyen szakadtak. Tudtad, hogy hazánkban is gyártottak néhány száz tekercsnyi papír hordozójú szalagot? 1955-ben próbálkozott ezzel az Ozalid nevű budapesti papírgyár: az Ozafon 9b típusjelű termék vastagsága 70 μm volt, a tekercsek hosszúsága 150 méter. Ha véletlenül van az almáriumban ilyen szalagod, ki ne dobd, mert ugyan se felvenni rá, se lejátszani róla nem lehet, ezért ki ne vedd a dobozából, de olyan kevés készült belőle, hogy milliókat ér.

Ugyancsak nagy érték és szintén inkább szakadt, mint nyúlt a westerfest cellulózra, magyarán celofánra készített, immár 170 méter hosszú Ozafon 11.

1957-től 63-ig már acetát fóliára készítették a 47 μm vastag CRF88, illetve a 38μm vastag, CRF88L típusú szalagokat, az időközben Dunára átkeresztelt gyárban. Annak idején 55 forintba került egy tekercs, vagyis a korabeli fizetések 5-10%-ába. Ezekből már viszonylag sok maradt meg. Egy ilyen szalagot nekem is sikerült szétszakítanom érdeklődő kisgyerekként, ugyanis az édesanyám öccsének volt Mambó magnója, amit elhozott hozzánk egy családi házibulira, én meg kipróbáltam, mi történik, ha a baloldali orsót lefogom. Nem kellett sokáig várnom, s a szakadással csaknem egyidejűleg ért célba a nyakleves. Valószínűleg ekkor határoztam el, hogy az életemet a magnózásnak fogom szentelni, amit csak megerősített, hogy ugyanezt a kísérletet két év múlva megismételtem a Magyar Rádió 6-os stúdiójában, immár stúdiószalaggal.

A korabeli szemléletre jellemző, ahogy igyekeztek tájékoztatni a vásárlókat és a szakembereket. Persze, a „csaknem korlátlan élettartam” aligha nevezhető parányi füllentésnek.

Ez egy sokkal precízebb rizsa, az első CRF-ek korából:

Védjegyoltalmi okok miatt a gyárat átnevezték Duna papírgyárrá, s ebben készültek az acetát alapú sorozat utolsó, szintén könnyen szakadó tagjai, az AC30 típusúak.

Erről a szalagról szól az alábbi linken megnézhető kis tudósítás.

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=18554

Az elmúlt 50 évben gyártott, polietilén-tereftalát stúdiószalagok nagyon bírják a strapát, jól beállított magnóval még erős rántásokkal (pl. a tekercs kézzel való megfogásával gyorstekercselés közben) sem szakadnak el, legalábbis, az életük első 20 évében. Ha nem is szakadnak, de nyúlnak. Kétféle nyúlás is van. Az egyik a rugalmas. A nyújtóerő hatására a szalag megnyúlik ugyan és keskenyebb is lesz, de ha az erő megszűnik, a szalag visszanyeri eredeti méretét és alakját. A rugalmas nyúlás mértéke 1,5% lehet. A másik a tartós megnyúlás. Az így megnyúlt szalag a terhelés megszűnése után is hosszabb és keskenyebb marad. Ha a nyújtóerő a szalagtekercs egészére hat, például hibásan beállított szalagfeszítés következtében, az egész tekercs meg fog nyúlni. Ez különösen a vékonyabb szalagokra jellemző, ezért például olcsóbb kazettás magnók használatához nem javasolták a C90-nél hosszabb játékidejű kazikat. Annak érdekében, hogy a nyúlás minél kisebb legyen, a szalag gyártásakor eleve megnyújtják, mechanikai értelemben előfeszítik a szalagot.

A szalag méretei nemcsak mechanikai hatásokra változhatnak. Ha nő a környezeti hőmérséklet, a szalag vagy zsugorodik, mert kiszárad, vagy kitágul a hőtágulás miatt. A nedvesség hatására megduzzadhat, s egyébként sem csípi, ha lé éri. Különösen kellemetlen, ha hideg szabad térből meleg szobába visszük, mert a lecsapódó pára megviseli. A nemzetközi ajánlás szerint ilyenkor egy napot – figyeled, egy teljes napot – várni kell, mielőtt használatba vennéd. Egyébként elegendő rendesen tárolnod, tehát kb. 18-22 C°-on és közepes, 50%-os relatív páratartalom mellett.

A magnószalag következő mechanikai paramétere a tekercselhetőség. Ennek az a lényege, hogy amikor a magnóval felveszünk, lejátszunk vagy éppenséggel gyorsan keresünk egy részt, a tekercselés során nem szabad egy-egy menetnek kiugrania a többi közül, mert ez a szalag sérülését okozhatja, és a szalag akár ki is ugorhat a szalagvezetők közül, de legalábbis megnyekken. Az egyik legrohadtabb jellemzőről van szó, nagyon nehéz jól tekercselhető szalagot készíteni, ráadásul akár gyártási tételenként is változhat a tekercselhetőség. A néhai Magyar Rádió néhai műszaki fejlesztési főosztályának kiváló kapcsolata volt a néhai NDK néhai ORWO nevű gyárával, ennek következtében az ORWO mindig küldött nekünk a legújabb stúdiószalagjainak kísérleti példányaiból, hiszen ha ezek jók voltak, akkor tekintélyes mennyiséget vásároltunk belőlük. Sajnos, ha nem voltak annyira jók, akkor az NSZK márka tetszőleges mennyiségének hiányában is vettünk ORWO szalagot, de 1981-től, a 106-os típustól kezdve az ORWO stúdiószalagjainak paraméterei semmilyen szempontból nem voltak rosszabbak az Agfánál, kicsit jobbak voltak a BASF-nél, és sokkal jobbak voltak az Ampex, a Pyral, a Zonal és a 3M (Scotch) szalagjainál. Minden magnószalag vizsgálatát a tekercselhetőséggel kezdték a kollégáim, s ha ez rossz volt, nem is vizsgálódtak tovább. Akadt olyan ORWO szalagfajta, amit emiatt egyből selejtnek minősítettek. A képeken látható típus az ORWO legjobb, egyszersmind utolsó gyártámánya volt, már a két Németország egyesülése után.

A tekercselhetőség vizsgálatához persze a szalaggyártó ajánlásainak megfelelően kell beállítani a műszereket mérőmagnókat, különben nem a szalag tulajdonságait mérjük. Kazetták esetén a kazetta futómű alkatrészei is játszanak, hiszen azok szalagjait kazetta nélkül nem használjuk. A tekercselhetőségről szól az alábbi reklámvideó. Hozzáteszem, hogy a BASF szalag tekercselhetősége nem volt annyira gyatra, mint ahogy az a nem kicsit manipulált tesztben látható.

A videóban azt is láthattad, hogy a szalagot látszólag nem tartja semmi. Pedig tartja, mégpedig a szalag menetei egymást. A stúdiószalagok hordozója és a mágneses réteg is matt, érdes. A hordozóra többnyire még fel is visznek tapadós réteget. Ha elég nagy a tekercselő feszítőerő, a menetek egymáshoz tapadnak, nem esik szét a tekercs. Az ilyen, orsó nélküli tekercselésű szalagokkal dolgozók rémálma, hogy ha a tekercs mégis szétesik; s minősített agyhalál, ha a tekercs legbelsőbb menetét tartó mag pottyan ki. Egy-egy 1000 méteres tekercs összeszedése legalább egyórai munkát igényel, még ha az embernek van is ebben gyakorlata. Különösen izgalmas tudott ez akkor lenni, ha 10 perc múlva kezdődött az adás, amelyben a felvételt le kellett játszani. Egykori kollégám jegyezte meg, amikor éppen egy 1000 méteres szalaggal bajlódtunk, hogy lám, nincs tökéletesebb a fonográfnál. És a munkatársam megúszta élve…

A stúdiószalagokhoz gyártott stúdiómagnók fejei és szalagvezetői bírják a szalag koptató hatását, az otthoni célra készítettek és a félprofesszionálisak nem. Az utóbbiak számára a stúdiószalag smirgli. A házi használatra gyártott szalagok felületeit polírozzák, otthoni magnóra csak ilyet rakj föl! Amikor a magnószalagot használjuk, nemcsak a magnó egyes alkatrészei kopnak a szalagtól, hanem a súrlódás miatt a szalag is kopik a magnó alkatrészeitől. Hogy a kölcsönös koptatás minél kisebb legyen, a magnószalagba kenőanyagot is tesznek.

De ha már itt tartunk, akkor érdemes számba venni, mi mindenen tárolták-tárolják az un. orsós szalagokat! Az első tehát az un. DIN-mag, ezt főleg Európa stúdióiban terjedt el, mert olcsó, könnyű és nehéz, bár nem lehetetlen szart gyártani belőle. Jelenleg kb. 10 euró darabjának az ára.

A másik, főként stúdiókban használt szerkezet az un. NAB orsó, ami az USA-ból származik. Erről nem pottyan le a szalag, viszont nehéz, feltéve, hogy fémből faragták. Nemcsak 6,35 mm-es, hanem szélesebb szalagokhoz is készült, az ára kb. 40 eurónál indul.

A leggyakoribb az a fajta, amit közönségesen csak orsónak hívunk. Ebből aztán van mindenféle, kicsi, nagy, silány és minőségi műanyag, még fém is. Stúdiókban nem használják őket.

Az egyszerűbb othoni magnókra csak a 15-18 cm átmérőjűek férnek föl, a félprofesszionálisakhoz olyan méretű való, mint a NAB. Szalagfeszítési okokból az a legjobb, ha mindkét orsó ugyanolyan méretű és ugyanolyan típusú.

Az orsó is nyomoríthat a szalagon, mert ha vízszintesen fekszik a szalag, akkor az orsó deformációja – különösen műanyag orsók esetén – megnyomhatja a szalag felső élét. Ezért mindig függőlegesen tárold a tekercseidet, kazettáidat, és sosem vízszintesen! A következő ábra szerint az a legjobb, ha a szalag az orsó mindkét szélétől egyenlő távolságra van.

A szalag mindenféle tulajdonságának, így a mechanikainak is árt a por. A por szintén smirgliz, az intenzív porosodás mind a szalagot, mind a magnót tönkre teheti. Erre is láttam példát; egyszer, régen, a Magyar Rádió felvételtárának egyik részében szakemberek kaparták le a festéket a falról újrafestés előtt. Az így keletkezett finom por a pára hatására ráragadt, szinte szervült több száz szalaggal, és az ezeken levő felvételek lejátszhatatlanul megsemmisültek.

Ha még vagy már vannak magnófelvételeid, ne melegítsd a szalagjaidat, kazettáidat radiátoron, ne napoztasd, hűtőszekrénybe se tedd (bizony, árt neki a hűtés is), ne ejtsd le őket, ne pottyantsd vízbe, ne hagyd porosodni! És akkor a gyártás meg a tárolás kémiai problémáiról még nem volt szó.