Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 350. Fékezett habzású zajcsökkentők - második flakon

Odüsszeusz szerette volna hallani a szirének énekét, de nem akarta, hogy a csábítók áldozata legyen. Ezért kiköttette magát a hajó árbócához, a legénység fülébe pedig forró méhviaszt öntetett, hogy a dugasz kiszűrje az éneket.

Ezt a legendát tekinthetjük az első zajcsökkentésnek.

fzm02

Homérosz hőse azonban cselekedhetett volna másképp is. Utasíthatta volna az evezősöket arra, hogy énekeljenek hangosan; ekkor a legénység szintén nem hallotta volna a nimfákat, mert a saját hangjuk elfedte volna az ellenállhatatlan dalolást. Persze, ehhez az is kellett volna, hogy a kikötözött Odüsszeusz ne legyen a lapátolók közelében.

A mind felvételkor, mind lejátszáskor használt egykori analóg zajcsökkentők közül a Dolby összes változatában szerepe van a zajszűrésnek és az elfedésnek is.

fzm03

De miért éppen a Dolby? Nos, érdemes kicsit vájkálni a cég alapítójának, Ray Dolbynak az életében.

fzm04

Ray Milton Dolby 1933. január 18-án született az USA-beli Oregon államban levő Portland városában.

fzm05

San Franciscoban nőtt föl. Tíz évesen zongorázni és klarinétozni tanult, s bár soha nem lett sztár belőle, volt lövése a muzsikához. Kaliforniában járt középsuliba, a Redworth Cityben levő Sequoia High Schoolba.

fzm06

Kaliforniában van a világ leghíresebb filmgyártó birodalma, Hollywood. Ray Dolby tehát jó helyen volt. Arról álmodozott, hogy operatőr lesz, és ifjú korában, 1948-ban mozigépészként dolgozott. Elég korán megismerte hát a hagyományos, monó fényhangos film korlátait. Egy évvel később találkozott az Ampex alapító tulajdonosával, az orosz/tatár származású Alexandr Matvejevics Ponjatovval. (Angol átírásban Poniatoff.) Ponjatov se volt akárki, e nagyon nagy tudású zseni fölfedezte Dolbyban a tehetséges alkotótársat, és részmunkaidőben alkalmazta őt a cégénél, annak ellenére, hogy Dolbynak még nem volt diplomája.

fzm07

Dolby megtanulta az akkor újdonságnak számító hangtechnikai berendezés, a magnó működését, majd részt vett a történelem első, kereskedelmileg is sikeres képmagnójának fejlesztésében. Az Ampex VR2000 és későbbi változatai voltak „a” képmagnók, nem is azt mondták a tévések, hogy kép-vagy videómagnóra rögzítünk, hanem azt, hogy az Ampexre.

fzm08

Ray Dolby 1957-ben végezte el a Stanford egyetem – az egyik legmagasabb tandíjú egyetem – villamosmérnöki karát, s ekkor felmondott az Ampexnél. Ennek oka az volt, hogy Marshall-ösztöndíjat kapott, amelynek segítségével 1961-ben az angliai Oxfordon a fizika doktora lett. Két évig az ENSZ műszaki tanácsadójaként dolgozott Indiában, egy tudományos műszerlabor létrehozására küldött csapat tagjaként. Állítólag ott álmodta meg először a hangszalagos felvételek zajcsökkentésének ötletét, miközben segített felvenni néhány helyi népzenét az UNESCO számára.

S itt álljunk meg egy pillanatra! Az egyébként sokat és neves szakmai meg ismeretterjesztő folyóiratokban szakmailag korrekten és érthetően, élvezetes stílusban publikáló Dolby az egyik cikkében elmagyarázza, hogy mi az ő analóg zajcsökkentőinek a lényege a kezdetektől fogva. Tegyük föl – mondja Ray Dolby –, hogy ismerjük az eredeti jelet! Tegyük föl azt is, hogy van egy hangszalagunk, amire felvételkor zajcsökkentővel rögzítettük a jeleket. Játsszuk le ezt a felvételt zajcsökkentő nélkül! Ekkor egy összenyomott, túl éles, az eredetihez képest nagyon torz hangot hallunk, hiszen a felvétel során szűrtük és szintfüggően – az eljárástól függő módon akár több frekvenciasávban is – összenyomtuk, komprimáltuk a hangzó anyagot. A lejátszott felvétel sziszegni is fog, mert a szalagzajjal nem csináltunk semmit, ahhoz felvételkor nem nyúltunk hozzá. Most játsszuk le a felvételt zajcsökkentővel! Ekkor széthúzzuk, expandáljuk a jelet, s mivel az expander nem tudja megkülönböztetni a hasznos jelet a zajtól, a zajt is expandálja, lenyomja. Ezáltal visszakapjuk az eredeti jelet.

Bizony, ez nagyon csecse. Na, akkor nézzük csak meg jobban, ellentmondva Dolby bácsinak! Még ha nagyon jó kompresszor-expander, röviden, kompander rendszerünk is van, akkor is igaz, hogy a kompresszor belepiszkít a hasznos jel finomszerkezetébe. Elmozdítja e szerkezet kis részeit a helyükről. Expandáláskor e finomszerkezet nem áll helyre, mert az analóg kompresszor összes torzítását nem lehet visszacsinálni. Ráadásul – mint azt a sorozat előző részében már említettem – sem a kompresszornak, sem az expandernek nem volt ideje „gondolkodni”, késleltetés nélkül kellett kapkodnia. De mi történt a zajjal? Ezt egy kicsit nehezebb végiggondolni, de érdemes. A zaj valóban kisebb lett, azonban nem az eredeti, még a felvétel előtti zajviszonyok rekonstruálódtak, hanem az történt, hogy az expander un. hamis csendet állított elő. Az analóg zajcsökkentők zajcsökkentése műtermék. Ez a csend nem azonos az eredeti jel csendjével! Azt is mondhatnánk, hogy a kompander elvű analóg zajcsökkentők szintetizálják a csendet, ez azonban sántít. A modern, digitális zajcsökkentők viszont tényleg szintézissel utánozzák az eredeti zajviszonyokat.

De miért nem vette ezt észre Ray Dolby? Egyrészt, ha észre is vette, a korabeli technikai eszközökkel nem tudott volna mit kezdeni e tudással. Másrészt, ha elhisszük neki, hogy nem hazudott, akkor ennek valószínűleg az az oka, hogy a zeneileg képzett emberek a zajt jobban fájlalják, mint a hasznos jel sérülését, az utóbbit ugyanis gyakran nem hallják. Az agyuk nem hallja, azt hallják, amit az adott nótáról hallani vélnek. Nem tudatos ez, így működik a hallórendszerük. Ezért általában nem szabad képzett muzsikusokra hangfelvétel vagy koncertkritikát bízni. Jómagam is gyakran tapasztaltam hangmérnökként, olvasván a kritikát, hogy a zenekritikus meg én két különböző hangversenyt hallottunk, amelyek ugyanabban az időben, ugyanott, ugyanazokkal a zenészekkel zajlottak le. Persze, ha botrányosan rossz volt a koncert, az azért általában kiderült.

Ray Dolby 1965-ben alapította meg Londonban az önmagáról elnevezett céget. 40 éven keresztül volt az elnöke a Dolby Laboratoriesnek. Kezdetben csupán négy alkalmazottja volt. Az első Dolby A jelű rendszert a londoni Decca vásárolta meg. A lemez 1966-ban jelent meg.

fzm09

Ray Dolby 1967- ben a kaliforniai San Franciscoba költöztette a vállalkozást. Mondhatnám, hazaérkezett, de ennél többről volt szó. A kapcsolatai és ügyes megoldásai miatt szinte minden más, analóg zajcsökkentéssel majd később digitális filmhanggal próbálkozó vetélytársat legyőzött. A kevésbé tőkeerős cégek találmányait vissza nem utasítható ajánlatok segítségével megvásárolta. Ezek közé tartozott a Mafilm mérnökeinek szabadalma, egy 3+1 csatornás (elöl 3 és egy effekt) mozi hangrendszer, ami jobb volt, mint a Dolby cég hasonló, Dolby Stereo nevű eljárása. A különbség az volt, hogy a magyar találmányban az effekt csatorna némítva volt, ha nem volt a jeltartalomban effekt jel. A Dolby Stereo kiegészült e zajzárral. Két magyar film is készült a 3+1-gyel.

De még 1967-ben vagyunk, az analóg hangtechnika fénykorában, három évvel a kompakt kazettás magnók megjelenése után, amikor a rockzene szárnyalt, és egyre több felvételt készült soksávos magnóval. Ray Dolby üzleti modellje nem elsősorban az volt, hogy kommersz berendezéseket gyártott, hanem az, hogy az eljárásainak használatáért licencdíjat kellett fizetni. Egy kazettás magnóba való sztereó Dolby áramkör licencdíja 1 dollár volt. Ez önmagában nem sok, de százmillió magnó esetén már tetemes kis zsé lett. Kezdetben ez az üzleti elképzelés nem tetszett a befektetőknek, később, ahogy a Dolby Laboratories gazdagodott, rájöttek, hogy ha minden kazettás magnógyártó, kazetta sokszorosító, filmszínház, filmgyártó cég tejel, az óriási üzlet anélkül, hogy a Dolbynak alkatrészek, áramkörök tömegére és alkalmazottakra volna szüksége. A cég csak a professzionális berendezéseket gyártja azóta is, sok éve már csakis digitálisat.

Ray Dolby és cége több, mint 50 amerikai szabadalom birtokosaként 2004-ben bekerült az USA által alapított Nemzeti Feltalálók Hírességek Csarnokába. Számos kitüntetése és díja között szerepel az Alexander M. Poniatoff aranyérem, az IEEE Masaru Ibuka Consumer Electronics Award. 1986-ban a Brit Birodalom Legkiválóbb Rendje (OBE) tiszteletbeli tisztjévé nevezték ki. 1979-ben a The Academy of Motion Picture Arts and Sciences Tudományos és Mérnöki díjjal jutalmazta, valamint idővel Oscar-, Emmy- és Grammy-díjat kapott.

Ray Dolby az életének utolsó éveiben számos kutatást támogatott, például 35 millió dollárt agykutatásokra és őssejt kutatásokra adományozott. 2013. szeptember 12-én halt meg, miután évekig küzdött két, önmagában is súlyos betegséggel: az Alzheimer-kórral és a leukémiával.

„Sokszor gondoltam arra, hogy nagyszerű 19. századi mérnök lett volna belőlem, mert szeretem a gépeket. Szívesen lettem volna abban a helyzetben, hogy jobb gőzgépet készítsek, vagy feltaláljam az első belső égésű motort, dolgozhassak az első autón. Egész életemben mindent szerettem, ami csak megy; gondolok a kerékpárokra, motorkerékpárokra, autókra, terepjárókra, csónakokra, – vitorlásra vagy motorosra –, repülőgépekre, helikopterekre. Imádom ezeket a dolgokat, és csak sajnálom, hogy abban az időben születtem, amikor a legtöbb mechanikai problémát már megoldották, és nekem az elektronikai problémák maradtak." – olvasható a Dolby Laboratories honlapján. A hangosfilm időszámítása két részre oszlik: Dolby előttre és Dolby utánra – mondták róla egy megemlékezésen.

Az analóg zajcsökkentőknek van még néhány érdekes tulajdonsága, amelyekről többet tudunk, mint néhány évvel ezelőtt. Hogy ne érjen hidegzuhanyként, tanulmányozzad ismét a sorozat 58. részét!

https://soulmusic.hu/diszkonika/cs-kadar-peter-xxi-szazadi-diszkonika-58-oda-is-meg-vissza-is.html