A hangszedőkből – ha az egyébként nagyon rossz minőségű kristály- és kerámia fajtáktól eltekintünk – nagyon kis jel jön ki. Ezt a jelet a hangszedő után kábelen vezetjük tovább a lemezjátszó karjában. Természetesen nem mindegy, hogy milyen a kar alakja, mennyire segíti a hangszedőt abban, hogy minél pontosabban legyen képes letapizni a barázda oldalfalait, és az sem, hogy milyen minőségű a kábel.

Most azonban ugorjunk a lehetőleg minél rövidebb drót másik végére! Rögtön ismét gondban lehetünk, mert nem az a kérdés, hogy általában milyen legyenek az erősítők. Természetesen legyen kicsi a zajuk, széles az átviteli sávjuk, alacsonyak a mindenféle egyéb torzítási jellemzőjük. A gramofonlemezek esetén az a kérdés, hogy a lemezvágás során elkövetett frekvencia módosításokat az elektronika melyik részében vagy részeiben korrigáljuk, ha pedig még digitalizálunk is, a lemezanyag tulajdonságaiból és a barázda sérüléseiből származó hibákat ugyancsak hol próbáljuk mérsékelni és mit teszünk annak érdekében, hogy a hangzó anyag a lehető legkevesebbet sérüljön tőle. Sőt, lehetőleg még jobb is legyen, mint amit a lemez készítésekor meg tudtak valósítani.

Kezdjük a lemez vágása során elkövetett szándékos frekvencia módosításokkal! Addig, ameddig a lemez vágásakor nem használtak elektronikát, az átviteli sávot szándékosan nem birizgálták, sőt, örültek annak, hogy egyáltalán került valami a lemezre. Ha egy így készült lemezt játszunk le, észszerűnek tűnik, hogy nem piszkálunk bele a frekvenciamenetbe. Ám ha nem használunk semmilyen hangszínszabályozást, a hasznos jelet elnyomhatja a sellaklemez anyagából és a szemcsézettségből adódó zaj, ami nagyon zavaró lehet, szinte lehetetlenné teszi a felvétel élvezetét. Indokolt lehet tehát a magas hangok – kb. a 7 kHz fölötti tartomány – többé-kevésbé drasztikus eltüntetése. Csakhogy a magasak lemészárlása belepofázik a hasznos jelbe is, tehát ha már eleve levágjuk a magasakat, az a digitális jelfeldolgozás során veszteséget jelent. Akkor válasszuk kétfelé a dolgot! Legyen egy olyan jelút, amit élvezkedésre használunk, és egy olyan, amin digitalizálunk úgy, hogy a lehető legszélesebb sávban rögzítjük a jelet.

Azonban ez még mindig nem teljesen büfé. Képzeld el, hogy a lemezen levő hasznos jel halk, és jön egy nagy-nagy reccsenés! Az, hogy a felső láncban a hangsugárzó kiköpi a membránt, és ezzel egyidejűleg beszakad a dobhártyád, még csak anyagi veszteség és egészségkárosodás, viszont az alsó láncban két eset is lehetséges. Az egyik, hogy számítva a reccsenésre, nagyon visszaveszed az analóg-digitális átalakító bemeneti jelszintjét. Ekkor az átalakító nem fog túlcsordulni, de a hasznos jel kvantálásakor (lásd a sorozat … részét) el fogsz veszíteni néhány kvantálási lépcsőt, tehát rossz lesz a jel-zaj viszony. A másik lehetőség, hogy a hasznos jel csúcsszintjéhez igazítod az átalakító bemenő szintjét, ekkor viszont a reccsenés akkora túlcsordulást okoz, hogy az átalakító elájul, és egy ideig a hasznos jel is torzzá válik. Akkor mit lehet tenni? Az alsó láncból kettőt is csinálunk. Az egyikben úgy állítjuk be a bemenő jelszintet, hogy még a legnagyobb reccsenés se okozzon túlcsordulást. A másik láncban pedig úgy, hogy hogy a hasznos jel csúcsszintjéhez igazítjuk a bemenő jelszintet, de az analóg-digitális átalakító elé kötünk egy gyors csúcslimitert (lásd a sorozat 52. részét). Ez persze lényegesen megdrágítja a dolgot, hiszen két számítógép és két átalakító kellene. Lényegesen olcsóbbá lehet tenni az eljárást, ha továbbra is csak egy alsó lánc van, ki-be kapcsolható limiterrel, feltéve, hogy a digitalizálandó lemez kétszer is lejátszható. De mit érünk el azzal, hogy két hangfilénk lesz? Nos, az okos hangfeldolgozó programok képesek arra, hogy a két filét összehasonlítsák, s az eredő filét úgy készítsék el, hogy kihasználják a teljes kvantálási tartományt, de figyelembe vegyék a gyengébbik jel hasznos spektrumát, és ahol a reccsenés van, ebből számolják ki és pótolják a hiányzó, reccsenés nélküli hangot. Előbb-utóbb az ilyen programok otthoni használtra is megfizethetők lesznek.

Most egy kicsit előre rohantam, hiszen még nem volt szó arról, hogy milyen eszközzel hallgassad a lemezt? Amikor élvezkedni akarsz, azt javaslom, hogy lehetőleg ne fej- vagy fülhallgatóval, mert az fárasztó és rongálja a hallószervedet. A digitalizálás során viszont érdemesebb igen jó minőségű fülest használnod, mert azzal a hibák sokkal könnyebben észlelhetők, de könyörgöm, ne órákon át gyötörd magad egyfolytában!

A sorozat előző részében már volt szó arról, hogy az elektronikus eszközökkel történő, röviden az elektromos gramofonlemez vágás lehetővé tette a hasznos frekvenciasáv kiszélesítését. Hogy a játékidő ne csökkenjen, először csak a mély hangok szintjét csökkentették a vágás során. Később viszont a magas hangokat emelték, mert az akusztikus hangszerek kevés magasat böffentenek ki magukból, és a lemez felületi hibái is sistergést nyomnak a hangképbe. A lemez lejátszása során tehát meg kell emelni a mélyeket és esetleg vágni a magasakat. Így a frekvencia viszonyok is helyreállnak, meg a zaj is csökken. Csakhogy a mikrobarázdás lemezek megjelenéséig minden gyár azt csinált, amit akart, és az még a jobbik eset, ha tudjuk, hogy konkrétan melyik lemezzel mit művelt. Ebben a káoszban nem nagyon lehet rendet teremteni, de azért voltak próbálkozások, és hogy kellőképpen felcsigázzalak, elárulom, hogy majd mutatok példát arra, hogy hogyan lehet ingyen megúszni a dolgot. De addig el kell jutni. Nézd meg az alábbi két diagramot; mindkettő a lejátszáskor érvényes.

Az első olyan szűrő átvitele, amelynek a töréspontja 500 Hz-en van. Ha a meredeksége 6 dB/oktáv, akkor ezen a frekvencián 3 dB-t emel (lásd a sorozat 21. és 63. részét). 20 Hz-en már majdnem 30 dB az emelése, és csak kb. 2,5 kHz-en szűnik meg az emelés.

A második meg olyan szűrő, amely 10 kHz-en 13,7 dB-t vág. Egyébként ennek is 6 dB/ oktáv a meredeksége. Alapesetben ezt a kétféle szűrőt használják (nem mindig 6dB/oktáv meredekséggel), és a mélyemelés végének frekvenciáját, valamint a magasvágás mértékét jelölik meg 10 kHz-en, ha van magasvágás. De ebben sem teljes a következetesség. A korrektorokba szoktak más szűrőket is berakni, pl. egy külön mélyvágót a rumpli csökkentésére vagy a nagyon szapora, 20 kHz fölötti ultrahangok vágására. S ez még nem minden. Ugyanis ha sikerül is kitalálni, hogy milyen korrekcióval vágták a lemezt, még nem biztos, hogy annak kiegyenlítése elég ahhoz, hogy a felvétel szépen szóljon. Ennek az az oka, hogy mielőtt lemezre vágnák a hangot, a vágómérnök masszíroz kicsit a dolgon, figyelembe véve a gramofonlemez vagy később a mikrobarázdás lemez korlátait. Ezt a tevékenységet napjainkban külföldiül masteringnek hívják.

Mivel sokáig nem volt egységes a korrekció, a normállemezek lejátszásához olyan áramköröket készítettek, amelyeken váltogatni lehetett a paramétereket. Látszólag egyszerű áramkörök ezek, hiszen 6 dB/oktáv meredekségű szűrőket két egyszerű alkatrész segítségével könnyedén meg lehet valósítani. Ám ez csak az elv, az alkatrészek minősége és a tényleges kapcsolás nagymértékben befolyásolja a végeredményt. Az egyik leghíresebb korrektort a britek gyártották. Gyanítom, hogy a Quad név mond neked valamit. Igen, ők készítették a hazai Hi-Fi táborban egykor népszerű Quad 405 jelű erősítőt, de ez sokkal később volt, mint amikor piacra dobták a Quad 22 előerősítőt, korrektort és vezérlőt.

Az első változatát 1959-ben tudtad volna megvásárolni. Akkor tehát, amikor még sok normállemez volt forgalomban, illetve az otthoni lemezgyűjteményekben, de már hódítottak a mikrobarázdás lemezek is, és harangoztak valamit a sztereóról. Európában azonban még nem indult el a sztereó rádióadás, s a Quadnál úgy képzelték, hogy két monó rádióadó fogja sugározni a sztereó jelet: az egyik a baloldali, a másik a jobboldali csatornát. A lemezkorrekciós hálózatot hátulról kellett dugni a kütyübe, a második képen láthatod a rózsaszín dugót. Ne riadj meg az alábbi kapcsolástól, csak látszólag bonyolult, inkább azért mutatom meg, hogy lásd, néhány mezei elektroncső is elég volt annak idején csini áramkörök építéséhez.

Az eredeti cuccban persze válogatott, ám alapjaiban kutyaközönséges csöveket használtak – ECC83-at és EF 86-ot. S itt megint érdemes elmerengeni. Szinte nem is létezett olyan csőgyár, amelyik e két típust – legfeljebb más jelöléssel – ne gyártotta volna. Az elsődleges paramétereik mindegyiknek ugyanazok voltak. Ám a belső felépítésük különbözősége miatt egészen másképp muzsikáltak még azonos gyártók különböző évjáratú elektroncsövei is.

A Quad22 elég sok kapcsolót tartalmaz. Az alábbi táblázat azt mutatja meg, hogy a nyomógombok kombinációival milyen sokféle gramofonlemez korrekciót lehet megvalósítani – továbbá a mikrobarázdás hanglemezek RIAA nevűjét.

A készülék működéséről nagyon részletesen szól az alábbi videó, és a végén még egy kis helyreigazítás is van benne.

A Quad 22 az ócskapiacon 6-800 euróért kapható. A Quad elektrosztatikus hangsugárzókat meghajtó két monó erősítőjével együtt 1 500-2 000 euróért kínálják.

Ez az ár elég magas, figyelembe véve, hogy az elöregedés miatt csaknem az összes alkatrészét ki kell cserélni. Márpedig egy-egy Mullard cső több tízezer forintba kerül, és azért ma már sokkal szebb hangú korrektorokat is lehetne csinálni elektroncsövekkel. Lehetne, de nem csinálnak. Ami még szomorúbb, hogy nemcsak csöveset nem gyártanak, hanem félvezetőset sem – úgy tűnik, hogy a gazdasági válság megölte ezt a területet; ezt is. Pedig még 2022-ben is reklámozták például a dán Vadlyd MD12 MK4 modult nettó 2 500 euróért.

A készülék 8 normállemez lejátszási karakterisztikát ajánl föl:

E szűrőkön kívül van dübörgésszűrője, a be- és kimenetei szimmetrikusak, mozgótekercses és mozgómágneses hangszedőt egyaránt tud fogadni. Az az érzésem, hogy olyan nagyon nem fáj a szíved amiatt, hogy ez a méregdrága berendezés sehol nincs raktáron. Például te is építhetsz előerősítő/korrektor áramkört néhány ezer forintért.

A fenti kapcsolás minden alkatrésze kapható, ideértve az NE5532 kiszajú, dupla műveleti erősítőt is.

Így ránézésre nem állítom, hogy a világ legszebben szóló készülékét fogod elkészíteni, de kísérletezéshez nagyon baba lehet. A két kapcsoló segítségével sokféle normállemezhez illeszkedő lejátszási karakterisztikát állíthatsz be.

Magamból kiindulva, könnyen el tudom képzelni, hogy a forrasztópáka szemérmesen vigyorog, amikor meglát téged, de azért valószínű, hogy te legalább annyit tudsz, hogy melyik a páka meleg vége.

Neked is minden fillér számít, lássuk hát, mit tehetsz, ha a lehető legkisebb költséggel szeretnél digitalizálni, konkrétan ingyen, legalábbis, ami a szoftvert illeti. Ennek érdekében töltsd le – ha még nem telepítetted volna – a csórók egyik kedvenc hangmunkaállomását, az Audacityt a kép alatti linkről!

https://www.audacityteam.org/download/

Telepítsd is föl, ez pillanatok alatt megtörténhet, ha az operációs rendszerednek megfelelő változatot töltötted le. Az Audacity fejlesztői között akadt egy megszállott, aki szívén viseli az analóg hanglemezek szerelmeseinek sorsát, ezért előállított egy bővítményt, amely kilenc normállemez karakterisztikáját tartalmazza. Ennek a bővítménycsomagnak .xml formátumú, „EQ toolbox 78 rpm” nevű mappája található a kép utáni linken. A képen bekeretezett részre kattintva töltsd le! Jól jegyezd meg, hogy hová töltötted! Javaslom, hogy készíts egy 78rpm nevű mappát, és abba.

https://wiki.audacityteam.org/wiki/78rpm_playback_curves#EQ_Curves_Library

Most indítsd el az Audacityt, és bökj rá az „Eszközök” vagy „Tools” legördülő menüből az „EQ XML to TXT Converter...” gombra!

Új ablak nyílik meg.

A „Select a file”-vel válasszad ki a letöltött .xml filét, és nyomd meg az OK gombot! Ekkor az alábbi táblázat jelenik meg:

Nyomj OK-t! Ekkor abba a mappába, amelyikben az xml filé van, kibontja a .txt kiterjesztésű bővítményeket.

Ismételd meg az eddigieket, de úgy, hogy a „Filter curve EQ” helyett a „Grafikus EQ”-t választod!

A táblázatban azt fogod látni, hogy minden filének egy számmal hosszabb a neve. A 78rpm mappádban a következők lesznek:

Érdemes készítened két almappát, mondjuk „Filter Curve” és „Grafikus EQ” néven. Az előbbibe a rövidebb, az utóbbiba a hosszabb nevű filéket helyezd át!

Mielőtt a további teendőket olvasnád el, legyen szó erről a kilenc bővítményről!

500-FLAT: a British Columbia, az EMI, a His Master's Voice, az MGM és a Parlophone használta 1931 és 1953 között.
American 78: sok USA-beli sellaklemez általános jellemzője.
BBC Transcription: kisebb brit kiadók (Aco, Broadcast, Linguaphone, Vocalion stb.) használták 1926-tól 1933-ig, a felvételeik mesterlemezét a BBC készítette. Ezt a korrekciót használták a brit rádióállomásokon is.
Blumlein300: a Gramophone Company, a Decca, a Columbia és az EMI brit vállalata használta az 1930-as évektől 1944-ig.
Columbia 78: az USA-beli és kanadai CBS-Columbia használta sellakokhoz 1938-tól 1948-ig.
Decca 78: a londoni Decca az ffrr szélessávú rögzítéshez használta a 2. világháború után.
European 78: általános beállítás az európai sellakokhoz 1926-tól 1944-ig; különösen a Columbia és a brit EMI, valamint a Cetra és a Cetra-Soria által gyártott His Master's Voice-hoz.
Telefunken: 1929-től az European Ultraphon, a Supraphon és Turicaphon, valamint a Telefunken is használta – az Ultraphon átvétele után – egészen az 1950-es évek közepéig.
Western Electric: A nagyon korai Columbia és Victor felvételek (1926) jellemzője. Az észlelt magas hang kiemelés valószínűleg csak a korai Western Electric kondenzátormikrofonok rezonanciacsúcsainak eredménye volt.

Kezdjük a legegyszerűbb alapesettel, azzal, amikor egy szabványos, megtisztított, megszáradt, 78-as percenkénti fordulatszámú, nem agyonjátszott, gondosan őrzött lemezedet digitalizálni akarod! A lemezjátszód tud 78 rpm-en pörögni, és normállemezes hangszedő van benne. A hangszedő jelét kivezették a lemezjátszó seggébe, tehát nincs semmilyen korrekció. Azt is tegyük föl, hogy nincs analóg lineáris előerősítőd, a hangszedő kimenetről kell vinni a jelet a számítógépbe, mert persze külön analóg-digitális átalakítód sincs.

1. lépés. Mivel a hangszedőből kijövő jel legfeljebb néhány mV, ezért nagyon rövid madzaggal a hangkártyád mikrofon bemenetét kell megdugnod. Rengeteg múlik a hangkártyádon, az alaplapival nem fogsz csodát művelni, kicsit már itt is bukik a dolog.

2. lépés A sorozat előző részében volt szó a fénysávszélességről, e módszer segítségével keresd meg a lemez leghangosabb részét, és állítsd be az Audacityn a felvételi szintet úgy, hogy még ennél a résznél se vezérlődjék túl a felvétel!

3. lépés. Másold át a lemez hanganyagát a számítógépedbe az Audacity által felkínált legmagasabb mintavételi frekvenciával és kvantálással úgy, hogy ne csupán az értékes műsoranyagot vedd föl, hanem a befutó és kifutó barázdamenetek tartalma, sistergése is rögzüljön!

4. lépés. Ezt a nyers filét mentsd el két példányban, .wav formátumban! A második példány valamilyen külső adathordozón legyen, a biztonság kedvéért!

5. lépés Mentés után töltsd be a .wav filét, és a teljes tartalmát jelöld ki a CTRL+A paranccsal! Ekkor a hangsáv szürkéből fehérre vált. A „Hatás” legördülő menüben nyomd meg a „Filter Curve...”-t!

Az ekkor megjelent ablakban nyomd meg a „Kezelés” gombot!

Aztán az „Importálás...”-t!

Kattintgass addig, amíg a saját „Filter Curve” mappádban megjelennek a bővítmények!

Válassz ki egyet, és nyisd meg! Meg fog jelenni a szűrő frekvenciamenete.

Az „Elölnézet”-tel kicsit belehallgathatsz a nótába, és ha tetszik, az „OK” gombbal érvényesítheted a korrekciót. Ha nem tetszik, választhatsz mást. Azt is megteheted, hogy másik nézeted választasz. Ehhez a „Hatás” legördülő menüben a „Grafikus EQ”-ra kell böknöd. Majd addig kell kattintgatnod, ameddig a saját „Grafikus EQ” mappádban megjelennek a bővítmények. Innen is kiválaszthatsz egyet, és megnyithatod.

Természetesen mind a frekvenciamenet görbéjén, mind a grafikus beállításon változtathatsz ízlésed szerint az egérrel.

Egy fokkal bonyolultabb a helyzet, ha a lemezjátszódnak nincs lineáris kimenete, csak a mikrobarázdás lemezekhez illeszkedő RIAA kijárata. Megjegyzem, hogy a lemezjátszó USB kimenete is RIAA korrigált. Ilyenkor vagy a hangkártya vonalbemenetéhez, vagy egy USB bemenethez csatlakozzál! A felvételt ugyanúgy kell elkészíteni, mint eddig, de ezt követően először vissza kell csinálni a RIAA-t. Ehhez ismét ki kell jelölnöd a teljes filét, a „Hatás” legördülő menüből ki kell választanod a „Filter Curve…”-t, ebben pedig a „Kezelés” megnyomása után a „Gyári beállítások”-ra kattintva a RIAA-ra bökj!

Meg is fog jelenni a RIAA frekvenciamenet.

Nyomj a „Megfordítás”-ra, majd az „OK”-ra!

Ezután már folytathatod az alapeset 5. lépésével. Ám bonyolítsuk tovább a helyzetet! A lemezjátszód ne tudja a 78 rpm-et, csak a 33 1/3-ot és a 45-öt, és csak RIAA korrigált kimenete legyen! Az azért fontos, hogy továbbra is olyan hangszedőt használj, amit a normállemezek lejátszásához készítettek. A lemezed hanganyagát mondjuk, 33 1/3 rpm-mel, nyomd bele a számítógépbe, és csináld vissza a RIAA-t! Majd ismét jelöld ki a teljes felvételt, és a „Hatás” menüben bökj a „Sebesség változtatása...”-ra!

A megjelenő ablakban válaszd ki a 33 1/3-ot, nyomj OK-t, majd folytasd az alapeset 5. lépésével!

A sebesség megváltoztathatósága nem ám akármilyen szolgáltatás még akkor is, ha vinil helyett bakelitot írtak. Tegyük föl, hogy nem tudod, hogy a lemezedet milyen sebességgel rögzítették, hiszen már többször volt szó arról, hogy egyáltalán nem biztos, hogy 78 rpm-mel. Ha biztos akarsz benne lenni, és a lemezjátszód nagyon pontosan 78 rpm-mel pörög, akkor a lemez kifutó, tehát legbelső barázdamenetét játszd le folyamatosan (ez egy önzáró kör), és vegyél föl belőle tíz kattanást! Az Audacity alapnézete a hullámforma nézet, csak ritkán használunk mást. Ennek időtengelyén mérd meg a 10 kattanás hosszát, és ezt osszad el 10-zel! Ha pl. 8 másodpercet mértél, akkor 0,8 lesz az eredmény. Mivel a fordulatszám percekre vonatkozik, a 60-at osszad el 0,8-cal! 75 lesz az eredmény, tehát a lemezt 75 rpm-mel rögzítették. 75/78=0,962; ez a sebességszorzó, ezt kell beírni a „Speed multiplier” ablakba.

Az Audacityvel lehet tovább is masszírozni a felvételt, pl. van a hatások között kattogás eltávolítás meg mindenféle zajszűrés, de ezek nem igazán profik, tehát sokat lehet rontani velük. A nóta elejét automatikusan fölkevertetheted, a végét elúsztathatod, ha nagyon kicsi volt a jelszint az első lépés után, a normalizálással (lásd a sorozat 57. részét) följebb nyomhatod, stb.

Napjaink akár több tízezer dollárba is kerülő archiváló szoftvereiben nagyon ravasz algoritmusokat alkalmaznak. Például a befutó barázdák zajspektrumát elemezve, e lemezzajt ki tudják vonni a felvételből, vagy a zajban eltemetett jeleket un. autokorrelációs függvényekkel elő tudják halászni, és teljesebbé tudják tenni az élményt. A zajspektrum periodikus változásaiból kiszámítható a nyafi, a programok ezt is képesek mérsékelni. Ugyanarról a lemezről többféle jelszinten és többféle hangszedővel készített felvételt összehasonlítva kiszűrhetők a hangszedő torzítások és egyéb zavarok, pl. a kezdetben említett nagy reccsenések. Mesterséges intelligencia alkalmazásával még mélyebben tárhatók föl a gramofonlemezek titkai. Az egyik legátfogóbb program az Izotope RX 10 bővítmény, amelynek alapváltozata is 200 dollárba kerül. A teljes változat ára 1 200 dollár, és ez igen méltányos ár.

A normállemezek (és persze a mikrobarázdások is) digitalizálhatók érintés nélküli, optikai eljárásokkal, de úgy tűnik, hogy a minőség nem jobb, mint a hagyományos eszközökkel. Nagyon sérült, repedezett és főként darabokra tört korongok esetén azonban nincs más út. Újabban a fénysávszélesség felhasználásával, különböző színű megvilágítással próbálkoznak.

„A múlt idegen ország, ott másképp csinálják a dolgokat” – írta egy Hartley nevű figura. Ezen felbuzdulva, egy 1913-ban rögzített, akkoriban és mostanság is népszerű Beethoven nótát, az V. szimfóniát vették föl 2014-ben, lehetőség szerint ugyanúgy, ahogy 101 évvel korábban, tehát akusztikusan, viaszlemezre, ugyanúgy ültetve a muzsikusokat, és hasonló előadásbeli koncepcióval.

A kísérlet roppant érdekes és részletes elemzése az alábbi linken olvasható; a gugli igen jól fordítja.

http://journal.sciencemuseum.ac.uk/browse/issue-03/the-art-and-science-of-acoustic-recording/

Ahhoz, hogy egy régi felvételt annak érdemei és hiányosságai szerint méltó módon tudjunk értékelni, bele kell élnünk magunkat azoknak az időknek a művészi elképzeléseibe és technikai nehézségeibe, amikor a felvétel készült. Popper Péter pszichiáter szerint ne menjünk a romok közé, ami azt jelenti, hogy ne csücsüljünk örökké a múltban, de megismerni egyes időszakokat egyáltalán nem hiábavaló. Ezért érdemes olykor normállemezeket hallgatni és vesződni velük.