Legutóbb 1984-ben értékesítettek ennyit hetente, ám akkor a CD feljövőben volt, most viszont fordított a helyzet. A kufárok szerint még többet lehetne elsózni, ha nagyobb ütemben fejlesztenék a sokszorosító üzemeket a gyártók. Pedig újabb és újabb gyárak létesülnek, illetve a már meglévőket bővítik. Például a már többször említett csehországi GZ Media évi 20 millió vinillemez előállítását ígéri 2023 végére. Ugyanakkor rengeteg a panasz az új hanglemezek minőségével kapcsolatban. A boltokba kerülő lemezek minősége ugyanis nagyon sok tényezőtől függ, s ha a gyártás során bármelyik részfolyamatban nem sikerül betartani az előírásokat (vegyi összetétel, páratartalom, hőmérséklet, légnyomás, préselési nyomás, időtartam, stb.) vagy szándékosan sértik meg azokat, csak a selejtszám nő. Egyes cégek arcpirító módon hazudnak. Az egyik ismertebb botrány miatt a Mobile Fidelity Sound Lab (MoFi, MFSB) szégyenkezhetne, mert kiderült, hogy a teljesen analógnak füllentett lemezeinek alapja digitális felvétel. 2022. július végén ismerte el a Mofi, hogy több mint egy évtizede digitális mestert használ. Eddig legalább két csoportos keresetet nyújtottak be a céggel szemben. A MoFi persze magyarázkodott, hogy a digitális mesterfelvétel mennyivel jobb, és hogy még a vájtfülűek sem panaszkodtak. Nem biztos, hogy ez így volt, de sajnos a digitális világban fölcserepedettek többsége, akik még soha nem mentek el tisztán akusztikus hangszerekkel előadott koncertekre, könnyen átverhetők. Viszont ez a hazugság volt az egyik mozgatója annak, hogy a magukat tisztességesebbnek tartó gyártók és kereskedők 2022. december 6-án létrehoztak egy új érdekvédelmi szervezetet, a Vinyl Record Manufacturers Association, rövidítve VRMA (Vinillemezt Gyártók Szövetsége) nevűt. Az alakuló ülésen 27 vállalat képviselői jelentek meg, elsősorban az USA-ból, de Görögországból, Olaszországból, Thaiföldről, az Egyesült Királyságból és Kanadából is. Elkészült a QC (Minőségellenőrzés) Képzési Kézikönyv. Ezt a dokumentumot a „Press Operator Manual” követi, amelyet a présüzemek új alkalmazottainak képzésére használhatnak majd fel. Elindult a „tag segít tagot” program is, amelynek keretein belül a szervezet tagjai információval, azonnali gyártási segítséggel, sőt alkatrészellátással is támogathatják egymást. A VRMA olyan kódolási rendszer létrehozásán is dolgozik, amely segít a vásárlóknak eldönteni, hogy az áhított lemez valóban analóg-e, hogy az eredeti mesterszalagról vagy annak másolatáról készült-e a felvétel, netán digitálisra újrakevertről, és hogy hol préselték a lemezt.

Ha igazak a fenti hírek, akkor még inkább érdemes elmerülnünk a vinillemez gyártásának rejtelmeiben. Világviszonylatban is az egyik legalaposabb, a folyamatokat részletesen tárgyaló mű a 2021-ben hosszú szenvedés után elhunyt Degrell László Lemezjátszók és hanglemezek című könyve, amely tévedései, helyenkénti pontatlanságai ellenére napjainkban is hasznos kiadvány.

Lopok is belőle ezt-azt, hozzátéve, hogy akkoriban, amikor Degrell a dorogi lemezgyár minőségbiztosítási vezetője volt, gyakran vitatkoztunk egymással; mindig azért nyúztam, hogy miért nem szólnak szebben a magyar hanglemezek. Nyilván tudod, hogy ezt a gyárat is elkótyavetyélték, egyes pletykák szerint az EMI vette meg, és telepítette újra Indiában, mások szerint az Egyesült Királyságban. A következő kép alatti linken az induló üzemről sasolhatsz meg egy korabeli filmhíradó részletet.

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=21715

Mielőtt azonban a hanglemez gyártásának további részleteiben búvárkodnánk, nézz meg egy rövid összefoglalót az eddigiekről!

A lakk mesterlemezt nem szabad sokáig magára hagyni, mert önálló életbe kezd, ellazul, a szaporább rezgések fénytelenednek el. A lehető leggyorsabban el kell juttatni őt a galvanizáló üzembe. A DMM technológiával vágott lemez nem annyira kényes a tárolásra, többek között ez az egyik előnye.

A következő ábra a lemezgyártás folyamatának legfontosabb lépéseit mutatja.

Ezek a nagy ugrások számos kis lépésre bonthatók. A lakklemezből úgy lesz ezüstös apa, hogy a galvánüzemben, ahol szűrt levegő van, először ultrahanggal rezegtetett folyadékban gondosan lemossák a lakklemezt, hogy a lemezvágáskor el nem szívott lakkport és esetleg az egyéb szennyeződéseket eltávolítsák. A lakklemez felületét abszorpcióra hajlamos anyaggal katalikusan érzékenyítik. Ez egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy olyan anyaggal vonják be, amely segíti más anyag elnyelését, megtapadását. Erre a felületre tiszta nitrogéngázzal ezüstréteget szórnak föl.

A lakk ezüstözésére azért van szükség, mert a folyamat következő szakaszában elektrolízist alkalmaznak; áramot vezetnek fémsók vezetőképes oldatán át. Ezt elektroformázásnak nevezik. Hogy a dörzsölt vegyészek se köthessenek bele, a galvánüzem pongyola elnevezés. A galvanizálás az az eljárás, amelynek során a lerakódott fém a galvanizált termék részévé válik, arról egyszerű eszközökkel nem távolítható el. Az elektroformázás során a felvitt réteget eltávolítják. Hogy ma se halj meg hülyén, ha az elektroformázásról szóló szakcikkekben azzal a szóval találkozol, hogy tüske, az esetünkben nem a rózsa tövisét jelenti, hanem a lakklemezt. Az ezüstöt ezüst-nitrát (pokolkő) redukciójával állítják elő. Az ezüst-nitrát az ezüst salétromsavval alkotott sója; a képlete AgNO₃. Színtelen, kristályos vegyület, vízben oldódik.

A redukció azt jelenti, hogy az oxigén a redukáló anyagba épül be, az ezüst-nitrátból kiválik. Szerves anyagokkal könnyen megy végbe az ezüst-nitrát redukciója, amire jó példa, hogy ha ilyen port a kezedbe veszel, feketévé színeződik el.

Ne próbáld ki, mert égeti és összehúzza a bőrt, akár gyulladásos betegségeket is okozhat. Tehát az ezüst-nitrátot és a szerves vegyületet vízben feloldják, stabilizáló anyagot kevernek hozzá, és a szórópisztolyból néhány százezer pascal nyomású nitrogén gázáram löki rá a lakklemezre kb. 15-30 cm távolságból a cuccost. A lakklemez felületén egy perc alatt kb. 100 µm vastag fémes ezüstréteg keletkezik. Az ezüst jól vezeti az áramot. Erre előnikkelezéssel finomszemcsés, 5 µm vékony nikkelréteget növesztenek.

Ebben az első nikkelrétegben nem szabadna belső feszültségnek lennie, mert a lakklemez barázdamenetei deformálódnának. Nem szabadna, de bizony van kisebb-nagyobb belső feszültség, és a lakklemez esetében ez az oka a megnövekedett elő- és utóvisszhangnak. A DMM technológiában ez a lépés kimarad, hiszen a réz jó vezető.

Az előnikkelezett lakklemezt vagy az alaposan zsírtalanított és ásványmentes vízzel öblített, rézrétegű DMM lemezt nikkel szulfamátba merítik. A nikkel szulfamát képlete Ni(SO₃NH₂)₂ vagy H₄N₂NiO₆S₂; szilárd állapotban kék, vízben oldva zöld színű só. Erősen rákkeltő anyag, mint szinte minden, amit a vegyészek kotyvasztanak. Na jó, ez csúnya előítélet volt.

Az ilyen típusú sók vízben oldva teljesen ionizálódnak. Ez azt jelenti, hogy az oldat nem tartalmazza ezeknek a sóknak a molekuláit, csak az ionjaikat. Ez a lötty az elektrolit. Ebben elkezdődik az elektroformázás második (DMM esetén az első) szakasza, ami kb. két órán keresztül tart. Lakklemez esetén ebben a szakaszban nikkel rakódik le a nikkelre. Meg kellett oldani, hogy a lerakódott réteg elkülönítve maradjon, különben az új rész nem választható el. A legtöbbször használt eljárásban kolloid réteget visznek föl elektroformázás előtt a vékony nikkelre. A kolloidok olyan többkomponensű rendszerek, amelyekben igen apró szemcsék oszlanak, keverednek el. Az eloszlatott részecskék nagysága nagyobb, mint az atomok és a molekulák mérete, de szabad szemmel még nem különböztethetők meg, esetleg erős felbontású mikroszkóppal láthatóvá tehetők. A kolloid kifejezés tehát nem anyagfajtát jelölő, hanem az anyag állapotát leíró fogalom. A kolloidok előállíthatók mesterséges vagy természetes úton. Például a tehén teje kolloid, akárcsak a tojásfehérje átlátszó részében lévő albumin. (Az albumin szót a biokémikusok emlegetik a fehérjék egy csoportjára, egyébként a szó a tojásfehérje latin nevéből származik.)

A tojásfehérjét sok éven át használták a lemezgyártás ezen szakaszában, mert a katódot és a lerakódott fémet elég távol tartotta egymástól ahhoz, hogy később szét lehessen őket választani. (A sárgáját vajon megették?) Aztán nem bíztak a tyúkokban, és mesterséges kálium-dikromát oldatát (K₂Cr₂O₇) alkalmaztak. Ez a cucc narancsvörös színű kristályokat alkot, és fanyar, fémes íze van. Nem tudom, ki az a barom, aki ilyet kóstolgat, mert erősen mérgező és rákkeltő.

Az elektrolízis során, amikor elektromos áram folyik át az ionizált oldaton, az oldatban lévő nikkelionok a pozitív elektródáról, vagyis az anódról a negatív elektródára, a katódra vándorolnak. A pozitív elektróda egy titán kosár, amelyet nikkel tuskókkal töltenek meg; ez a nikkel forrása. Az ezüstözött, előnikkelezett lakklemezt vagy a DMM mesterlemezt katódként használják, erre viszik föl a nikkelt. A lemezt forgó tányérra helyezik, amelyet leeresztenek az oldatba. A lemez tehát forog, hogy a lerakódott nikkel vastagsága a lehető legegyenletesebb legyen a teljes felületen. Az áram erősségét folyamatosan növelik, ennek végső értéke a 200 ampert is meghaladhatja. A növesztett nikkelréteg vastagsága 0,3-0,4 mm. A folyamat közben szigetelő gyűrűvel védik a lemez peremét, hogy ott ne nőjön túl vastagra a réteg.

Ezután a nikkelezett réteget és a lakk- illetve a DMM mesterlemezt szétválasztják. Az összenőtt peremrészt levágják, majd kényeskedés nélkül, egy határozott, erős mozdulattal – mint amikor a begyógyult sebedről letépik a ragtapaszt – leszenvedik a nikkelezett réteget. Figyeld meg, hogy az ezüst tapad a nikkelhez, nem a lakk! Ha az ezüstréteg egyes részei mégis a lakkhoz tapadnak, az zajos levonatot eredményez.

A szétválasztás után a lakklemezt eldobják, mert biztosan megsérült a szétválasztáskor. Ha viszont a nikkellemez sérült meg, akkor bizony új lakklemezt kell vágni; gondolhatod, hogy milyen nemesen kulturált módon üvöltik le ilyenkor az illetékes dolgozó fejét. A DMM technológia előnye az is, hogy a mesterlemezt nem kell eldobni. Alaposan megmosdatják, majd vékony nikkelréteget növesztenek rá, és így tárolják az archívumban. E nikkelréteg védi a rézréteg barázdáját a sérülésektől.

A szétválasztott nikkellemezen a barázda kifelé áll. E levonat barázdáin csillog az ezüst; gyönyörű látvány. Az ezüst miatt a levonatot ezüstös apának (patricának) hívják. A nikkel tetején lévő nagyon vékony ezüstréteget gyakran vegyi úton eltávolítják, mert puha és könnyen megsérül. Ezenkívül ipari környezetben szennyeződések, például szulfidok vannak jelen, és ezek az ezüst korrózióját okozzák. Az apáról már préselhető vinillemez; a lemezgyárak szerint jó minőségben néhány száz darab. Ha ennél sokkal többre van szükség, akkor lakk mesterlemez esetén az apáról galvanikus úton fémmásolatot készítenek. Ennek barázdája befelé néz, mint az eredeti mesterlemezen. E levonat neve nikkelanya (matrica). DMM technológia esetén gyakran az eredeti rézbevonatú mesterlemezről csinálnak újabb ezüstös apákat. Egy ezüstös apáról rendszerint csak egy anyát készítenek, mert az ezüst a levegőn kémiailag gyorsan károsodik. Nem mellékesen az ezüstös apát az anyagyártás előtt ugyanúgy be kell vonni kolloid réteggel, különben az apa és az anya örökre összenő.

Egy pillanatra visszatérünk a mesterlemez vágásához. Amikor a vágótű felszántja a lakk- vagy rézréteget, a kiszorított anyagot a barázda oldalfalaira nyomja. Mikroszkóppal vizsgálva, ez az anyag úgy néz ki, mint egy pár „szarv”; mindkét barázdafal tetején egy-egy. A vágótű melegítésével és óvatos formázásával ezek a szarvak minimálisra csökkennek, de sorja mindig keletkezik. A szarvak nincsenek hatással a hangminőségre, mert biztonságos távolságban vannak a vágótű útjától. Viszont a lakkon vagy a rézrétegen lévő sorja üreggé válik a nyomóformában, amelybe a vinil beszorul. Ez problémákat okozhat a lemeznek a présből történő kiszabadulása során, és a legrosszabb esetben a vinillemez elszakadását okozhatja. A fém anya lehetőséget kínál ezeknek a szarvaknak az eltávolítására, ha az anyát egy keréken pörgetik, és habkő porával impregnált pamuttal polírozzák a felületet. A habkő vagy horzsakő a vulkanikus kőzetek egyike, erősen hólyagüreges, likacsos, durva szerkezetű vulkáni üveg, ami tartalmazhat kristályokat is. A hólyagüregesség, hólyagos textúra az egyik jellegzetes vulkáni eredetű kőzetszövet, amelynek jellemzője, hogy a kőzet felszínén sok üreg van.

Ezt az eljárást egyébként már a fonográfhengerek sokszorosításakor is alkalmazták. Az alábbi fotón egy szarvmentesítő gépet látsz. A gép csak pörgeti az anyát, a polírozás szakember feladata.

Az anyát már le szabad játszani, a lejátszás nem rongálja a fém mamit.

Az ellenőrzéshez nem Hi-Fi és még kevésbé audiofil hangszedőket használnak, hanem olyanokat, amelyek bírják a gyűrődést és a lemez előre-hátra mozgatását. Mondhatnám, diszkóznak.

Az ellenőrök feljegyzik az esetleges hibákat, és ha kisebbek, mikroszkóp alatt kijavítják. A javítások általában magukban foglalják a barázdában lévő apró foltok eltávolítását, amelyeket az elektrolizáló tartályokban felszedett porszemcsék vagy törmelékek okoznak, s amelyeket a hallgatási tesztek során lejátszási „kattanásként és pattanásként” azonosítanak. Egy szakképzett javító még olyan túlvágást is meg tud javítani, ahol a barázdasprirál két szomszédos menete olyan közel kerül egymáshoz, hogy összeolvad. Aztán az anya belső részébe azonosító jeleket gravíroznak. Ne feledd, hogy egy-egy vinillemez készítéséhez a lemez mindkét oldaláról kell papi, mami és fiúgyermek!

A fiúk a már kijavított anyáról készülnek, az eddigiekhez hasonló galvanoplasztikai eljárásokkal, de a fürdőben levő lé összetételét kicsit módosítják. Természetesen az anyára is kennek kolloidot.

Egy anyáról akár tucatnyi fiú is készülhet, ezt követően megvizsgálják az anyát, és ha kell, újból kijavítják. A fiúkra vékony, 0,05 - 0,1 µm vastagságú, nagyon kemény króm réteget is fölvisznek, ezzel növelik a fiú élettartamát és csökkentik a vinil tapadási hajlamát. Esetleg még egy védőfóliát is öntenek rá, hogy a préselésig ne sérüljön meg.

Az utolsó művelet a lemez központosítása. A helyes beállítás ellenőrzését ismét mikroszkóppal végzik. A fiúkat rögzítik, majd kivágják a présszerszámhoz illeszkedő, középen levő lyukat.