Felvétel vagy lejátszás előtt be kell szippantania, annak végeztével ki kell köpnie a lemezt. A felvétel vagy lejátszás során meghatározott sebességgel pörgetnie kell a korongot, s eközben terelgetnie a lézersugarat a megfelelő helyre. A CD, DVD, Blu-ray lemezmeghajtók, futóművek kifinomult mechatronikai egységek, de a mérnöki találékonyság eredményeként nagy sorozatban, olcsón gyárthatók, igaz, az élettartamuk és a megbízhatóságuk nem a legjobb.

A számítógépekbe szánt optikai lemezmeghajtók kétféle méretben készülnek. Az asztali gépekbe valók kb. 4 cm magasak, ezeket valamiért félmagasságú meghajtóknak hívják.

Ma már ritkák s egyre drágábbak ezek, a legtöbb számítógép házba be sem rakhatók, s manapság esetleg M-disc (lásd majd egyszer később) archiváló lemezek írásához használják ezt a méretet. A karcsú, keskeny (slim) változatok inkább laptopokban és külső meghajtóként használatosak, de nagyon finnyásak, és nem tudják olyan gyorsan pörgetni a korongokat, mint a leggyorsabb asztali meghajtók. A magasságuk kb. 1 cm. Jelenleg is nagyon sokféle változatuk kapható.

A félmagasságú meghajtók sokkal több elektromos energiát igényelnek. Az egyenáramú tápfeszültség 12 volt. A külső keskeny optikai meghajtók 5 voltos egyenfeszültségről működnek, s általában a számítógép USB portjáról kapják az áramellátást. Egyes esetekben két USB portot is igényelnek, ezek egyikén áramlanak az adatok is. A félmagasságú meghajtók szintén dughatók kívülről USB-re csodakábelek segítségével külső 12 voltos tápegységről; ha szeretsz szenvedni, akkor ez igazán üdvözítő megoldás.

A korai CD-játszók és a hordozható típusok, valamint a konzolok egy részébe (PlayStation One, PlayStation 2 Slim, PlayStation 3 Super Slim, GameCube, DreamCast, Nintendo Wii Mini) egyszerűen felülről kellett betenni a lemezt, nem volt betöltő mechanizmus. Miután a meghajtó orsójára enyhén rányomtad a lemezt, a CD játszó tetejét rácuppantva, a lemez a helyén maradt lejátszáskor is.

Ennek a megoldásnak előnye, hogy akkor is kivehető a lemez, ha nincs tápfeszültség.

Annak érdekében, hogy nehogy véletlenül kevesebb motorra legyen szükség, a CD-játszó fedelét a látvány kedvéért olykor külön motor mozgatta.

A felültöltősek közé tartozik sok diszkós és stúdió CD játszó, hiszen nincs idő a pöcsölésre. Az ilyen CD játszók villámgyorsak, rengeteg szolgáltatásuk van, viszont átlagos a hangzásuk.

Létezett néhány függőlegesen elöltöltős. Elájultunk a látványtól, s különösen az áruktól.

A legelterjedtebb betöltő mechanizmus a tálcás rendszer.

Ha a kilökő gombot megnyomod, a tálcát egy motoros mechanika kinyomja. A gomb ismételt megnyomásakor a tálca visszahúzódik.

Nyitott állapotban a tálca enyhe megnyomása is elindíthatja a motort a tálca visszahúzásához. Ezt azonban nagyon nem csípi a mozgató mechanika. Az alábbi képen a műanyag fogasléces mechanizmus látható, amely a kis egyenáramú motor forgó mozgását a meghajtó tálcájának egyenes vonalú mozgásává alakítja. A szerkezet feltételezi, hogy a számítógép vagy az optikai média játszó elektromosan masszírozza az egyenáramú motort valamilyen polaritással a tálca kinyitásához és az ellenkező polaritással a tálca bezárásához. Amikor a tálca megáll, egy kapcsoló automatikusan, legfeljebb néhány másodperc múlva leállítja a motort. Ugyanis van egy érzékelő, amelyik azt figyeli, hogy mozog-e a tálca. Ez azért szellemes, mert akkor sem nyúzza tovább a tálcamozgató mechanizmust, amikor a tálca valamiért megszorul.

Ha nem a tálca nyitása és bezárása gombot nyomod meg a meghajtó előlapján, hanem fizikailag erőlteted a tálcát, azt kockáztatod, hogy letörnek a fogak a műanyag fogasléces fogaskerekekről. Végül, ha elég fog törik el, a tálca már nem nyílik ki. Előfordulhat, hogy a tálca azért nem nyílik ki, mert áramszünet van. Ilyenkor segíthet egy kiegyenesített gémkapocs. A jobb érzésű meghajtókhoz adnak kinyitó szerszámot, ami egy vékony fém rudacska.

Vagy így is lehet:

A tálca egyik hátránya, hogy helytelen használatkor könnyen törik. Ha a lemezt nem megfelelően helyezed bele, a lemez vagy a tálca megsérülhet. De tegyük föl, hogy a meghajtóba jól tetted be a lemezt, megnyomtad a megfelelő gombot, és a tálca beszippantotta a korongot. A lemez nem marad a tálcán, hiszen akkor nem tudna forogni. Egy mágnesezhető fémből készült, motoros kúpos henger bemegy a lemez közepébe, és megemeli azt. A korong ekkor hozzáér egy felső, rugalmasan, lazán rögzített mágneses gyűrűhöz, ami rátapad a kúpos hengerre, és leszorítja a lemezt, hogy a helyén maradjon, ne nagyon billegjen, mert akkor az írás vagy olvasás pontatlan lehet. A tárcsát és a kúpot hártyaszerű szilikon réteg borítja a kis súrlódás érdekében. A következő videó ezt mutatja kb. 2 p 14 mp-től 3 p 34 mp-ig.

A félmagasságú optikai meghajtók mindkét oldalról a helyükön tartják a lemezeket, a vékony típusúak csak alulról rögzítik a korongokat. A korai CD játszók, mint például a Sony CDP-101, külön motoros mechanizmust használtak a lemeznek a motoros orsóhoz való rögzítésére.

A legtöbb asztali optikai médiajátszóban a tálca kinyitásakor a felső mágneses gyűrű egy rugós mechanizmussal felpattan, a tálca zárásakor pedig leszorítja a lemezt.

Léteztek olyan CD játszók, amelyek több lemezt is le tudtak játszani. Az alábbi videóban jól látszik, ahogy a kiválasztott CD felemelkedik.

Nem tálcás mechanikájúak, de gyártottak olyan CD játszókat is, amelyek 60-300 korongot tudtak befogadni. Egy ilyen jószágot használtunk a budapesti FIKSZ Rádióban. Kicsit lassú volt a dög.

A laptopokban és a vékony meghajtók jelentős részében egyszerűbb a tálcás mechanizmus. A tálca közepén levő orsóra rá kell pattintanod a lemezt, majd kézzel be kell nyomnod kattanásig a tálcát. Ekkor egy rugó megfeszül, ami a kidobó gomb megnyomásakor kicsit kilöki a tálcát. Az orsó enyhe megnyomása elengedi a lemezt.

Ugyancsak ilyen tálcás a legtöbb külső optikai lemezmeghajtó. Sajnos, ezek a szerkentyűk nem ismerik az örök élet titkát.

A tálcás megoldások vetélytársa a résbetöltés. Először autóhifik CD játszóiban használták, aztán az Apple almái szerették meg. Később vékony, elsősorban üzleti laptopok elegáns meghajtói voltak. Amikor a lemezt bedugod a résbe, a mechanizmus megragadja a korongot, és behúzza a meghajtóba. Az egészen korai fajzatok nem csupán a szélén markolták meg a CD-t, ezért előfordult, hogy megkarcolták a lemezt, de ezt a hibát hamar orvosolták.

A tálca hiánya csökkenti a mechanikai meghibásodás és törés esélyét. A lemezt behúzó belső mechanizmus általában robusztus, minimálisra csökkenti a fizikai sérülések kockázatát és meghosszabbítja a meghajtó élettartamát. A résbetöltésű meghajtók egyik hátránya, hogy száll beléjük a retek, a másik, hogy 8 cm átmérőjű lemezt általában csak adapterrel tudnak fogadni. A kivételek közé tartozott pl. a Nintendo Wii.

Nagyobb gond, hogy ha beszorul egy korong, akkor nem hagyja a szerkezet kipiszkálni, szét kell barmolni a meghajtót. A mi matuzsálemi korú, 2000-ben gyártott Renault Megan járgányunkban (név szerint Röné) is résbetöltésű CD játszó van, és amikor azt akarjuk, hogy kiadja a lemezt, idegtépő másodpercek telnek el, várva, hogy sikerül-e neki. Hozzáteszem, eddig még ezzel nem volt gond, a kocsink klímarendszere sokkal több csodát produkált, tekintettel arra, hogy a francia autók elektronikus vezérlése és az alkatrésztemető rokonértelmű fogalmak.

A nagyon korai, csúcsminőségű CD játszókban és CD ROM meghajtókban kipróbálták azt a megoldást is, hogy a CD-t tokba tették.

A tok tetején volt a lemezt megfogó és forgató tárcsa.

Úgy képzelték el, hogy minden CD-nek külön tokja lesz, így védett lesz a portól, karcolástól. Az elképzelés, amely más esetekben bevált, itt megbukott.