Pedig a mozi nemcsak a filmről szól, a mozi közösségi élmény is.

Most még csak egy kicsit csábítalak a moziba, mert a film, pontosabban, a moziban vetített film kapcsán fejlesztették ki a kezdeti több csatornás hangrendszereket. Hogy miért, arra önmagadtól is rájöhetsz. A film hangja annyira összetett – beszéd, zene, zörej, effekt, csönd –, hogy ha ezekből sok van, akkor a monó egyetlen csatornájában összekuszálódik a hang, könnyen elfedik egymást az egyes hangzó rétegek. Ráadásul pl. a beszédnek is több formája fölhangozhat egyetlen képsoron belül: a belső (csak a szereplő agyában játszódó) monológ, a külső (kimondott) monológ, a párbeszéd, a tömeg hangja, a magyarázat, kísérő szöveg (narráció), stb. Ráadásul a vetítővászon egyre nőtt, szélesedett, a monó hang viszont csak egyetlen pontból hangzik.

Valószínűleg úgy tudod, hogy a filmművészet kezdetén, a némafilmek korszakában a filmnek nem volt hangja. Pedig volt, csak nem hallottuk. Nem hallottuk a fülünkkel, de a belső hallásunkkal bizony, hallottuk. A film képi eszközeivel rá is segítettek erre, pl. közeliben mutatott füllel. Megpróbáltak hangfelvételt is készíteni. 1895-ből maradt ránk ez az apró részlet, amelyben a fonográffal rögzített hegedűt utólag szinkronizálták a képhez, 99 év múlva.

A filmhez később zongorista muzsikált, lehetőleg olyan hangulatú zenét, ami illett a képsorokhoz. A drágább mozik nagyzenekart is szerződtettek. Ahogy telt-múlt az idő, az igényesebb alkotók a filmhez egyedi zenét komponáltak. Chaplin a biztonság kedvéért önmaga írta a muzsikát is „A cirkusz” című filmhez, s ez olyan jól sikerült, hogy zörejek nélkül is csaknem halljuk, hogy mi történik a hangzó világban.

A beszéd annyira fontos volt már a korai szakaszban is, hogy feliratok közölték, mit is mondanak a szereplők. Aztán megszületett a valódi hangosfilm, hogy „testet adjon” a képnek.

Kicsit előbbre ugorva az időben, megmutatom neked, milyen is a kép, a zene, a zörejek, az effekt és csend és a beszéd összhangja. Az alábbi, majdnem kilencperces jelenetsorban csupán két mondat hangzik el: „Szerezz örömet a bátyádnak” és „Ki vagy… ki…” de ez a két mondat nagyon súlyos, a film legmegrázóbb két mondata. A némafilmek világát idézi, hogy a fölakasztott ember utolsó szavait nem halljuk, csak a szájmozgását látjuk. A forgatás során a zene készült el a forgatókönyv alapján legelőször, arra mozogtak a szereplők, arra komponálták és vágták össze az egyes képsíkokat a távolitól a csak a szemet mutató szuperplánig. A jelenetsor elején halljuk a lépteket, a gyerekkori emléket visszaidéző jelenetben viszont nem – a hangosfilmben közel sem szól minden, ami a valóságban; a jó filmhang kiemeli, ami fontos, és elfedi vagy teljesen elnémítja, ami nem. Amikor pl. az egyik szereplő elvágja az arcát a borotvával, mi is vele együtt szisszenünk föl. A szájharmonika utolsó megszólalása pedig effekt. Tekerd föl hát tökig a hangerőt, és figyeld meg, hogy semmi nem úgy szól, mint a valóságban! Mégsem jut eszedbe tiltakozni.

Egyetlen olyan játékfilm sincs, amelynek a hangja olyan lenne, amilyen a valóság. Még a beszéd sem. Még akkor sem, ha látszólag laza a csaj vagy a csávó, hiszen úgy kell beszélnie, hogy az a nézőtér utolsó sorában is érthető legyen, feltéve, hogy jó a mozi hangrendszere. Akkor is érthetőnek kell lennie, ha a szereplők a képen távol vannak, és akkor is, amikor csak valamelyiküknek az arca látszik. Még a hangerő sem változhat nagyon – a suttogás ugyanolyan hangos, mint a távoli beszéd –, a hangszín pedig szinte egyáltalán nem, mert akkor romlana az érthetőség. A filmbeli beszédhang egy olyan ember által érzékelhető hanghoz hasonlítható, akinek mondjuk öt-hat különböző érzékenységű, különböző irányokba nyúló füle van. A zörejek készítése is gyakorta művi: Ha valakit megszúrnak a bordái között, azt több rétegben veszik fel: először késsel beledöfnek egy káposztába, majd ronggyal és szivaccsal produkálnak valamilyen nedves hangot. A Gyűrűk urában például egy szamárhangból és egy visításból keverték össze a gyűrűlidércek hangját.

A „Gyűrűk ura” alatt folyamatosan szól valami zene. A valóságban már igen ritkán cselekszünk megszakítás nélkül zenére hétköznapi rutintevékenységek közben, mégis, a hangosfilm gyakori hangeszköze a muzsika. Mint említettem, már egyes némafilmekhez is külön zenét komponáltak. Az alábbi filmhez utólag többet is.

Ez az egyik kedvenc filmem, ami egy igazán különleges film: olyan, mint egy hosszú, de végig pergő videoklip. Minden trükk látható benne, amit a filmesek kitaláltak – kivéve persze a színek változtatását. Lassít, gyorsít, montíroz, egymásra vetít, fotókból készít mozgóképet, még meg is állítja a menetet esetenként. A 90 évvel ezelőtt bemutatott szovjet filmet a világ remekművei közé sorolják.

A monó filmhangból elsőként a zene akart kitörni, hiszen ez kötődik általában legkevésbé a képhez. A zenével és az effektekkel lehet leginkább bevonni a nézőt a film cselekményébe, anélkül, hogy el kéne fordulnia a vászontól. A Bell laboratórium 1934-ben mutatott be egy olyan hangrendszert, amellyel 3D-s hatást lehetett elérni úgy, hogy a több tucat hangsugárzót a mozi nagyon sok helyére telepítették.

A rajzfilmjeiről híressé vált Disney vállalat 1940-ben állt elő a Fantasia című rajzfilmmel. A vetítés során 68 hangsugárzóból szólt a hang, amelyeket részben kézzel kapcsolgattak. Noha a külön filmszalagon levő hangsávok csak a bal, a közép és a jobb csatornákat tartalmazták, az oldalsó és a hátsó csatornákat ezekből képezték különféle keverésekkel. A filmszalag negyedik sávja vezérlő sáv volt. A három hangsávot ugyanis teljesen kivezérelték, a lejátszási hangerőket ez a sáv állította be, feszültségvezérelt erősítők (VCA) segítségével. A VCA lényegéről e sorozat 54. részében olvashatsz.

A filmet Disney eredetileg széles vetítővászonra szánta, és a háború után így is játszották – immár a képet tartalmazó filmszalag szélére ragasztott négy mágnescsík segítségével, és külön kezelő személyzet nélkül. Az elöl három (vagy öt) és oldalt-hátul-fent egy vagy két effektcsatorna, kiegészítve esetleg egy szubbasszussal, évtizedekig a filmhang jellegzetessége maradt. Az effektcsatornákat sok hangsugárzón szólaltatták meg. Az elöl középcsatornának kitüntetett szerepe volt és maradt napjainkig is. Az összes szöveg – ideértve a párbeszédeket is – szinte kizárólag innen szól, még akkor is, ha a két szereplő a kép két szélén van. Olyannyira, hogy a Dolby cég csakis akkor engedélyezi, hogy egy filmen a Dolby jelzés szerepeljen, ha ez a követelmény teljesül, ideértve a legmodernebb Dolby Atmos hangot is.

A film hangja tehát nem Hi-Fi. Nem Hi-Fi abban az értelemben, hogy nem a természetes hangzást varázsolja a moziba. Ám mint említettem, nagy érdeme a többcsatornás hang.