A néhai Maestro Barry White igazán kiemelkedő alakja volt – mint tudjuk - a XX. század zenetörténetének. Mi sem jobb bizonyíték e tényre, mint 100 milliós példányban értékesített hanglemezeinek a száma. Mielőtt részese lett a fénynek és pompának, mely rendkívüli tehetségének és sikereinek volt köszönhető, bizony nagyon viszontagságos gyermek, illetve tinédzser kora volt. Randy Crawford, mintha róla és testvéréről énekelt volna, az 1979-es nagy slágerében, a Street life-ban.

Barry White Los Angeles déli részében, a Cali nevű szegénynegyedében nőtt fel (Watts-ként is azonosítható – gondoljunk a Wattstax-ra- ) testvérével Darryl-el együtt, aki 13 hónappal volt fiatabb nála. Nagyon hasonlítottak egymásra tinédzser korukban. Azt is gondolhatták volna róluk ránézésre, hogy ikrek. Bűnözők voltak, egészen kisgyermekkoruktól utca bandákkal járták a környéket. Darryl egészen fiatalon, először 8 éves korában került fiatalkorúak börtönébe, pontosabban javítóintézetbe, míg Barry 16 évesen. Teljesen egyforma viszontagságos fiatalkoruk után a későbbiekben a sorsuk teljesen más, különböző irányt vett.

Barry White 16 éves volt, amikor bandájuk, - melynek Darryl is tagja volt- ellopott egy jelentős, 30 ezer dollár értékű Cadillac gumiabroncs szállítmányt. Elkapták a bandát és, mint élettörténetében is írtuk, hét hónapra börtönbe kerültek. Akkor ott megfogadta, hogy gyökeresen megváltoztatja életét, soha többé nem szeretne visszakerülni a dutyiba. Mint tudjuk, azután indította zenei karrierjét, mely rendkívül sikeres lett.

Testvére Darryl, viszont nem változtatott életstílusán, bár követhette volna Barry-t, Ő inkább élte tovább az utcai betyárok életét. A legrosszabb volt, amit választhatott, ugyanis 37 éves korában meggyilkolták. Több ellentmondó híresztelés jelent meg halálával kapcsolatban, mely 1982 decemberében következett be. A rendőrségi jelentés alapján, melyet Steve Morgan Los Angeles-i nyomozó készített, hiteles információhoz juthatunk. Darryl szomszédja, egy „Kicsi” Ernest nevű fószer (aki akkoriban 59 éves volt) adott neki 20 dollárt, hogy menjen le a sarki italboltba, cigarettát és sört vásárolni. Morgan nyomozó jelentésében az állt, hogy csak sörrel tért vissza, cigarettát nem vitt, ami miatt szóváltásba keveredtek, sőt tettlegességig fajult a konfliktus. Végeredményben a veszekedés odáig jutott, hogy „Kicsi” Ernest egy kiskaliberű pisztollyal lelőtte Darrylt. A nyomozást gyilkosság vádjával zárták le.

Ez annyira értelmetlen és hihetetlenül ostoba eset, hogy 20 dollárból kifolyólag meggyilkoljanak valakit, de megtörtént. Vélhetően rendkívül megrázta Barry White-ot, testvérének a halála, aki később egy újságírónak mesélt arról, hogy mennyire zavarta, hogy nem tett többet, nem segített eléggé testvérének, az életmód változtatásban. „Senki nem érti, hogy Darryl és köztem miért volt ekkora különbség. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért vett a sorsunk ennyire különböző irányt. A belső vívódásom végig kíséri életem” – nyilatkozta Barry.

A történet egy külső szemlélődő nézőpontjába akaratlanul is egy fő kérdést vethet fel, melyre a valódi választ sose kapjuk már meg. Darryl miért élt olyan züllött életmódban, miközben akkoriban a bátyja már dúsgazdag volt? Valószínűleg a kérdésre több válasz is lehetséges. Talán Barry akart Neki munkát adni, de nem találta igazán megfelelőnek a testvére. Talán Darryl túl büszke volt ahhoz, hogy népszerű testvérétől bármit is elfogadjon. Talán Darryl nem akart a bátyja árnyékában élni. Mi késztethet egy embert arra, hogy az utcán élje le életét, miközben biztosan lett volna több, jobb megoldás is? Egy közmondás jut eszünkbe, melyet Észak-Karolinában élő Nagy Miklós barátunk említett ma reggel az esettel kapcsolatban: „az utat meg lehet mutatni, de járni mindenkinek magának kell rajta”.