Mi a Diszkónika?
Mi az a Diszkónika, melynek XXI. századi kiadása hétről-hétre megjelenik a soulmusic.hu oldalon? Mielőtt ezeket a sorokat gépbe pötyögtem, kezembe vettem a könyvet. A könyvet, melyet 30 ezernél többen vették a kezükbe a megjelenését követő egy évben... és azt gondolom, az eltelt több évtized alatt milliószor lapozták, sok-sok példányát rongyosra. Egy igazi sikertörténet volt az „átkosban”. Nagyon sokunkban nosztalgiát ébreszt. Talán ezért is lehet, hogy többször levesszük a polcról – mint más könyveket-, leporoljuk és nosztalgiázunk egy kicsit. Olvasása közben, egy letűnt kor emlékképei villannak elénk. Most nem nosztalgiázni szeretnék, csupán leírni mindazt, amiről gondolom, hogy érdekelhet másokat is. A XXI. századi Diszkónikáról, és annak szerzőjéről, Cs. Kádár Péterről.
A Diszkónika első kötete 1984-ben jelent meg az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó gondozásában. Alcíme: a rockzene és a diszkó technikája. Néhány gondolatot szeretnék megosztani a könyv megjelenésének társadalmi környezetéről. Egy olyan korban született, amit a mai fiatalok (gondolok itt a 35 évnél fiatalabb versenyzőkre) – mint többször kiderült – elképzelni sem tudnak. Jövök a közhelyekkel: abban a korban nem volt digitális technika. Következésképen nem volt youtube, zeneletöltés. CD már létezett – hallottunk róla –, de nem lehetett kapni, CD lejátszót pedig végképp nem. Mindössze 3 rádió csatorna működött. A Kossuth, melyben csak a szöveg ment. A Bartók, mely szinte kizárólag klasszikus zenét sugárzott és talán elvétve jazzt. És volt a Petőfi rádió, mely lazább hangvételű adó volt, ma mondhatnám, a populáris, ahol volt heti néhány óra könnyűzenei műsor. Televízió? Hétfőn nem volt adás. Mindössze két adó volt, azok hetente, maximum 1, jó esetben 2 óra zenei műsorral. Szóval különös kor volt mai szemmel nézve.
El ne felejtsem. Volt egy Cocom lista, amiben minden olyan nyersanyag, eljárás, eszköz szerepelt, amelyet tilos volt az egykori szocialista országokba szállítani. Ám nemcsak a Cocom-lista tehetett arról, hogy a hazai diszkók mások voltak, mint a csak filmekből megismerhető, nyugati szuperdiszkók. Hiányzott egy olyan ismeretterjesztő könyv is, amely részletesen, de olvasmányos formában, és az akkoriban éppen csak a megtűrt kategóriába tartozó, lendületes szleng-nyelven foglalta volna össze mindazt, amit a rockzene és a diszkó technikájáról tudni kellene. Ilyen könyv egyébként másutt sem jelent meg, külföldön is sok folyóirat számos cikkéből állhatott csak össze a kép.
Erre a hiányra érzett rá a szerző és fogadta örömmel a tervet Janikovszky Éva, a híres meseíró, és munkatársa, Rigó Béla költő, a Móra Ferenc könyvkiadóban. A Móra kiadó igazgatója azonban elutasította a kéziratot, így lett a könyv gazdája az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, hogy azután néhány év késéssel a legkülönbözőbb terjesztői hálózatokba kerüljön a mű, méghozzá lemezmelléklettel együtt.
A Diszkónika szerzője akkor már néhány éve a Magyar Rádió hangmérnöke volt, és kitalált egy, a hangtechnikával foglalkozó rádióműsort, a Hi-Figyelőt is, amely másfél évtizeden keresztül havonta jelentkezett a Bartók Rádióban. Ebből született három egész napos műsor is, „A hangzáskultúra napja” címmel. Közben rendszeresen jelentek meg cikkei, cikksorozatai a Rádiótechnika folyóiratban, ahol 1996-ban Az év szerzője kitüntetést kapta.
2009-től kezdve leendő hangmestereket, hangtechnikusokat tanított a hangtechnika alapvető tudnivalóira, és eközben jött rá arra, hogy egy-egy eljárás, berendezés minősítését az érzékelés irányából érdemes elkezdeni. Tehát nemcsak elektromos és elektronikai ismeretekre van szükség, hanem tudni kell azt is, mit és miért úgy hallunk. Az elmúlt évtizedekben annyi kiváló újdonság és még ennél is több gagyi született, hogy csakis a pszichoakusztika segítségével vagyunk képesek elbírálni őket. Ám hogyan lehet azt a temérdek ismeretet átadni, mélyebb matematika nyelvezet nélkül? Szerencsére, van valami, amiben mindannyiunknak része lehet, sőt, kívánjuk, hogy részünk legyen benne, s ez a szerelem. Cs. Kádár Péter most is ugyanúgy provokál, mint tette azt a korabeli Diszkónikában a tegezős, laza nyelvezettel. Hasonlatait szándékosan az erotika világából veszi, ügyelve persze arra, hogy a mégoly sikamlós képek se legyenek pornók, megalázók. Remélve, hogy ezek segítségével vidáman, élvezettel sajátíthatók el mindazon tudnivalók, amelyek ismeretében még jobban szórakozhatunk a diszkókban, még szebb felvételeket készíthetünk és hallgathatunk, s még emlékezetesebb élményt nyújthat egy-egy koncert.
A XXI. századi Diszkónika egy modern tankönyv. Tankönyv, mindazoknak, akik évekkel, évtizedekkel ezelőtt már találkoztak ezekkel a fogalmakkal és azoknak is, akik ma kezdik az ismerkedést a technika világával. Mindenkinek szól! Azoknak, akik zenét hallgatnak, és azoknak is akik készítik. Mindazoknak, akik azt szeretnék, hogy jól szóljon.
És végül ne felejtsük el, hogy a jó pap is holtig tanul. Annak idején, amikor az eredeti mű született a legtöbb iskola osztályteremben egy idézet lógott a falon, melyet Leninnek tulajdonítottak. Három igéből állt és így szólt: „Tanulni, tanulni, tanulni”. Most én, több mint 30 év távlatából egy nagy magyar költő, Váci Mihály soraival ajánlanám a hetente megjelenő technikai - elektronikai folyóiratot, mindazoknak, akik magukénak vallják a gondolatait.
„Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jó szándék kevés!
Több kell - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell - az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem szerelem ez már, - könyörgés:
- engedd, hogy magam visszaadjam,
hisz mindazt, mi lehettem volna,
- bár elrontottam - Tőled kaptam.
Nem elég a célt látni, járható útja kell!
Nem elég útra kelni, az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek, elöl indulni el!
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket - tudni kell!”