• 1
  • 2

A Gap Band-et 1967-ben alakították meg az oklahomai Tulsa városkában, Greenwood, Archer, and the Pine Street Band néven a Wilson testvérek Charlie, Ronnie és Robert, a fiúk, akik Bootsy Collins unokatestvérei voltak. Azon kevés kiváló funk zenekarok közé tartoztak, akik a 80-as években is sikeresek tudtak maradni és albumaik a lemez eladási listák elejére kerültek.

A kezdetek. A három testvér, édesapjuk Pünkösdista egyházi templomában kezdett kötelező jellegűen énekelni és zenét tanulni. Többféle hangszeren megtanultak játszottak, de elsősorban zongorázni szerettek. Nem igazán kedvelték a templomi kötelező zenei órákat, annál inkább a rádiók sugározta pop slágereket. R&B és jazz dalokat hallgattak volna legszívesebben reggeltől estig. Ronnie a legidősebb testvér, már 14 éves korában megalapította saját iskolai zenekarát. Charlie néhány évvel később csatlakozott a másaik, rivális bandához. Egy éjszaka a két zenekar ugyanazon utca két oldalán kezdett muzsikálni, ekkor Ronnie kérte Charlie-t csatlakozzon hozzájuk, ad neki ezért 50 dollárt. Charlie visszautasította, de Ronnie nem hagyta annyiban. A dupláját kínálta, amire Charlie nem mondott nemet. Kicsit vicces, de igaz. Nagyon fontos volt Charlie csatlakozása bátyja zenekarába, ugyanis a tagok között Ő volt a lányrajongók kedvence, az álomfiú, vagyis ahol Charlie játszott oda csődültek a lányok és persze akkor már a fiúk is. 2011-ben, az angol Blues and Soul magazinnak adott interjújában erre úgy emlékszik vissza, hogy 13 éves korában, az iskolai kórusban szólistaként lépett fel, és olyan sikert aratott, hogy a lányok elől az iskolai fiú wc-be kellett menekülnie, ahonnan a tanárok segítségével tudott csak kijönni.

Néhány évvel ezek után, egy koncert végén a basszusgitárosuk távozott és megkérték öccsüket Robert-et, hogy lépjen be közéjük, akkor Robert is még csak 14 éves volt. Az első időszakban név nélkül játszottak, majd az említett hosszú nevet adták zenekaruknak. Amivel volt egy kis probléma, mégpedig a név hosszúsága, melyet nehezen lehetett plakátokon és egyéb promóciókon megjeleníteni. Lerövidítették a nevüket a kezdő betűk alapján GAP Street Band-re. Aztán amikor elkészült a koncertjüket hirdető plakát, már csak, mint Gap Band hirdették magukat, miután a Street szót a nevükből. 1973-at mutattak a naptárak. Ez időben tinédzser zenekaruk, olykor, az utcai fellépéseken 19 tagúra is felduzzadt. James Brown funk dalait játszották elsősorban, azt a stílust, mely a 60-as évek végére az Egyesült Államokban a fekete fiatalok körében divatosnak, favoritnak számított.

A 70-es évek elején a környék, különböző klubjaiban, rendezvényein léptek fel, majd Charlie elhagyta őket, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a nagyobb városok zenei életéből. Így keveredett Los Angeles-be. Los Angelesben földije, a rock sztár, Leon Russel vette pártfogása alá, aki szintén Tulsa-i származású volt, (a mai napig aktív és többek közt George Harrison, B.B.King és hasonló nagyságú sztárok lemezein, koncertjein dolgozott, mint session zenész gitáros). Ez nagyon fontos volt Charlie számára, ugyanis Leon Russel segítségével gyakorlatilag a legnagyobb sztárok közelébe kerülhetett.

Nem sokkal később meggyőzte testvéreit, hogy kövessék Los Angelesbe. 1974-ben jelentették meg első albumukat, a Magicians holiday-t. Az album stúdió munkáit még Tulsa-ban rögzítették, viszont Los Angelesben újra keverték a megjelenés előtt. A három testvér Burgher Jones (Buddy Jones) basszusgitáros dalszerző producer segítségével és 5 másik muzsikussal kiegészülve 8 tagú csapatot alkotott. Az album szinte minden dalát Buddy Jones és Charlie írta. A mai fülnek, „nyers" kemény funk muzsikát nagyon jól keverték a jazz improvizatív stílusával. I Yike it, vagy a Tommy's groove az album erőssége, de a You can always count on me-ben megmutatták a soul gyökereket is. Kereskedelmileg nem lett sikeres, de valami mégis kisugárzott belőlük. Az album nagyon hasonlított a Sly and the Family Stone és a Tower of Power munkáihoz, de Stevie Wonder „hangjai" is domináltak, ugyanis mint később kiderült Charlie-t jelentősen inspirálta gyermekkorától a világtalan géniusz.

1977-ben adták ki a második lemezüket, mely a nevüket viselte, vagyis Gap Band volt a címe. Jellemzésben ugyanaz mondható el erről is, mint az elsőről. Talán annyi különbséggel, hogyha stílusát összességében hasonlítjuk, akkor ez a 77-es munka már az Earth Wind and Fire dalaira hasonlít, de mégis Gap Band jegyekkel. Az album dalait főként Charlie Wilson írta, néhányat a trombitás Tommy Lokey.

1979 az album címe Gap Band. Kicsit kavarós nem? De. Egyszerűsítem az útvesztőt a nagylemezeik között. Az albumokat innentől kezdve római számokkal jelölik és '79-ben indul az 1-es ről, ami úgy az, hogy nincs a nevük mellett római szám. A római számos jelölés alól kivétel az V., mely a Jammin nevet is megkapta a római ötös mellé. 1988-tól ki tudja miért, talán mert nem volt meg nekik, hogy van a római kilences, elkezdtek rendes címet adni lemezeiknek. Tehát: az első lemez 74 volt, a második 77-ben és 79-ben ez a harmadik a római egyes, úgy hogy semmis. Érthető. Vagy nem?! Mindenesetre érdemes ezt a lemezt megjegyezni, mert innen robban be a Wilson fivérek zenekara a köztudatba igazán. Az R&B albumok listáján a 10. helyig jut, Míg a Billboard 200-os a 77. helyen jegyzik. Ez volt az első lemez a Mercury kiadóval és Lonnie Simmons producerrel. A lemezen olyan maradandó értékek, mint a Shake, vagy az Open up Your mind. Érdemes megjegyezni ezt a lemezt, mert a Gap Band nagy sorozata indul vele, az a sorozat, melytől a hazai disco klubok kedvencei lettek.

Áttörés volt a fiuk életében, amikor találkoztak a producer Lonnie Simmons-szal, aki felkarolta és fontos tanácsokkal látta el őket a jövőre vonatkozóan. Akkor már 10 tagúra duzzadt a Gap Band. A zenekar kevésbé tájékozott rajongói képesek azt hinni, hogy ez volt az első nagylemeze a Gap band-nek, ugyanis ezen szólalnak meg először a rájuk jellemző ritmusok és harmóniák. Lonnie Simmons, night club és a The Total Experince lemezkiadó tulajdonosa. 30 év távlatából úgy írhatjuk be a kiadót és Simmons nevét a memoárunkba, mint a Gap Band és a Yarbrough and the People felfedezőjét. Viszont dalszerzőként se volt piskóta az ürge, ugyanis az említett első nagy slágert, a Shake-et, és az Oops upside your head-et is ő írta a Gap band-nek.

Kicsit elkanyarodtam, de még mindig 1979, amikor megjelent, a Gap Band II lemez, amely már a nagyon előkelő 3. helyig jutott rövid időn belül az R&B lemezek listáján és 42. a Billboard TOP200-on. Rajta olyan örök fank művekkel, mint a Steppin out, vagy a Party lights és a hosszú című, I don't believeYou wantto get upand dance (vagyis oops upside your head). Nem titkolták, hogy George Clinton, az Ohio Players és főként az Earth Wind and Fire nagyon nagy hatást gyakorolt rájuk. Megjegyzem, hallatszik, de nem csökkenti az érdemeiket.

1980. Gap Band III. Az albumról megjelenése hetében a kritikusok, egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak. Azt írták róla, hogy kiváló az elejétől a végéig és nincs egyetlen unalmas pillanata sem. A funk zenefüggők kedvenc albuma lesz és közel 35 év távlatából ezt a kritikát csak erősíteni tudom. Simmons és Charlie Wilson a testvéreivel jó munkát végeztek abban az időben. Cameo, Bar kays, sőt az Isley Brothers sokadik virágzását élte. Erős mezőnyben sikerült slágerlisták élére kerülő dalokat készíteniük. When I look in Your eyes, Burn rubber on me, Gash, gash, gash, de ha soul rajongókat említek, akkor nagy kedvencük az óta is a, Yearning for your love. Igazán kiváló, 10 pontos az album minden dala. Ezt megerősítendő, hogy vezették vele az R&B nagylemezek listáját és a Billboard TOP200-on a nagyon előkelő 16. lett a lemez. Ha már szóba került a Yarbrought and the People, -amely a 80-as évektől diszkóba járó funk szerető közönség számára ismert név lehet, ha máshonnan nem, akkor a Dont stop the music című nagy slágerükről- akkor egy történet róluk. 1980-ban Charlie Wilson Texasban lépett fel és itt találkozott Cavin Yarbrought-tal és Alisa People-lel. Bemutatta Őket Simmons-nak aki elhívta a párost egy rövid meghallgatásra. Gondolkozott a furcsának ható stíluson, majd írt két dalt Simmons. Az egyik a Burn rubber on me volt, a másik a Dont stop the music. A Gap Band épp dalokat rögzített a Los Angeles-i stúdiójába és az utolsó pillanatban szólt a Yarbought and the People-nek is, hogy a Dont stop the music-ot inkább ők vegyék fel, mint a Gap Band, ugyanis jobban állna nekik. Jól döntöttek, ugyanis a Gap band albuma a III. sorrendben az ötödik platinlemez lett, míg a Yarbrought and the People The two of Us első albuma, rajta a Don't stop the music-kal aranylemez lett. Természetesen abban az időben még 1 milliós eladás után jártak ezek a lemezcímek.

1982. Gap Band IV. Az előző lemezük a szakma és a kritikusok szerint, az utolsó pörgős ütős funk albumuk volt. Ez után már lágyabb, érzékenyebb vizekre eveztek a dalaik stílusát illetően. Megmaradt ugyan a funk, de már nem az a mindent átütő. Változtak a korok és változtak ők is. Ezen az albumon, olyan nagyszerű dalok voltak, mint az Early in the morning, You dropped a bomb on me, Outstanding, vagy a Stay with me. Kiváló minden dal és változatos a lemez. Főként közép és lassú tempós dalok jellemezték. Viszont, a You dropped a bomb on me-re a kritikusok azt mondták és állítják a mai napig, hogy a 80-as évtized legfontosabb funk dala volt.

Charlie Wilson ebben az időben szokott rá a kábítószerre és az alkoholra. A siker, a sztárság e szükségtelen két velejárója őt sem kímélte. Bár Ő utólag erről úgy nyilatkozott, hogy a kábítószer nagyban segítette a munkáját, a dalok szerzését a stúdióban. Ugyanis ettől voltak ők mások és ezért adhatta önmagát a lemezein, a dalaiban, mert e két szerrel sikerült kikapcsolnia a kinti világot és teljesen önmagát adhatta, amikor megírta a sikeres dalokat. Persze ezt senkinek nem javasoljuk, hogy ha eddig nem írt slágert akkor üljön neki egy kis fűnek és egy üveg whiskynek, mert ezt a Wilson nyilatkozatot ő maga is megcáfolja a 74-77 ben megírt rendkívül jó funk dalaival, amikor még nem kellettek a kiváló alkotó munkához szerv romboló serkentők. A Gap Band IV lemez vezette az R&B album listát és 14. a Billboard HOT200-on.

1983. Gap Band V. Jammin' nagylemez. A Gap Band szakmai elismertségét mi sem mutatja jobban, minthogy Stevie Wonder lemez címadó dalában, a Hotter than july-ban a fiúk biztosították a kiváló háttér vokált. Stevie Wonder viszont közreműködik a Someday dalban. Stevie Visszafizette a fiúk 1980-as vokál munkáját, énekel és szájharmonikázik a dalban.

Van egy olyan érzésünk, hogy nem csak Stevie Wonder-t és szájharmonikáját ihlette meg a dal, hanem közel 30 évvel később egy magyar előadő (Gáspár Laci) is lemezére tette a Somedayt magyar szöveggel. Nem nagyon zavartatta magát, hogy feltüntesse az eredeti előadót, amit gondolom, nem csak én tartok tisztességtelennek. A Someday, Martin Luther King tiszteletére íródott. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején a funk dalokban főként a szexuális célzások, a társadalom problémáiról szóló témák alkották a szövegek jelentős részét. Ez utóbbi a 80-as évek közepére megszűnt. A társadalomban, amelyben születtek a dalok már elenyésző mértékű volt a szegregáció, a fekete lakosság kirekesztése. Nem volt téma a háború, a faji elkülönítés. A Someday mellett ne feledkezzünk meg róla, hogy a hazai és külföldi táncos klubok nagy kedvence a Party train is a Jammin' albumon jelent meg. Még mindig sikeres kereskedelmileg a csapat, ugyanis a 2. lett ez a munkájuk az R&B album listán, a Billboard HOT200-on pedig 28. A saját albumaikon kívül több aktuális művésszel is kollaboráltak, így a Zapp frontemberével Roger Troutman-al, akinek Computer love című itthon is ismert dalában Charlie Wilson énekel.

1984. Gap Band VI. Ebben az évben már általában elmondhatjuk a 70-es évek kiváló soul funk művészeiről, hogy lendületüket vesztették. A Gap Band nem veszített lendületet. Hihetetlenül szárnyaltak, ami annak volt köszönhető, hogy a 80-as évek populáris dalaira jellemző jegyek megjelentek a zenéikben. Nem szégyellték elővenni a dob és tapsgépeket, a szintetizátort és beleolvasztani zenéjükbe az „új hullám" jegyeit ( itt persze, nem az akkor divatos new wave-re gondolok). Az R&B listán elfoglalt 2. helye az albumnak nagyon jól mutatja ezt a tényt. Természetesen a funk rajongók számára már nem okozott akkora örömöt, mint az előző lemezeik, de hallgatható munkának bizonyult az elektromos hangszerek felvonultatása ellenére. Nem szégyellték ötvözni a funk zenéjükben az akkor mainstreamben jót teljesítő Art of Noise féle zenekarok megoldásait. Az albumon vendégsztárként közreműködött a Brides of Funkestein dívája, Dawn Silva. Most veszem észre, hogy a VI-os albummal kapcsolatban az elektronikus hatásokról írtam, miközben a lemez valószínűleg legnépszerűbb dala, a nyitó dal, a The sun don't shy everybody, mely Bill Withers dalait idéző balladai produkció. És milyen igaz. Akkor már a Nap nem fénylett mindenkire egyformán.

1985. Gap Band VII. album. A zenekar még mindig az előkelő 6.helyig tudta tornászni az albumot az R&B nagylemezek eladási listáján, de azt gondolom, hogy már nem az a 6. hely, mint akár 5 évvel azelőtt, 10 évvel korábbról már nem is beszélve. 10 évvel korábban a TOP200-be nem fért volna be. A VI. albumnál megpróbáltam szépíteni a dolgokat soul funk hallgatói szempontból, de ennél a VII-es albumnál már a legnagyobb jó indulattal sem tudnám megtenni. Ez már az a munka, amit talán a stílus rajongói a kiábrándító kategóriába helyeznek, bár az I want a real love egész jó. Azért az egy dalért érdemes érte 5 dollárt fizetni ma egy aukción, többet nem hiszem.

1985. 8. Nincs római szám a továbbiakban, hanem van egy Nyolcas. Azt hiszem a római VII-es után rémálmaik lehettek még a Wilson fiúknak is. A lelkiismeretük nem nyugodott és azt mondták rohanjunk a stúdióba és próbáljuk meg helyrehozni a dolgokat. Megtették. A 8. a Big fun-nal indul. Visszaadták a reményt a 80-as évek közepén a soul funk rajongóknak, ha csak percekre is. Mindenesetre megérte. Visszatértek a dalokba, a dobok, perkák, gitárok és fúvós hangszerek. Megmutatták, hogy igenis a hangszeres zenének nincs párja. Bár nem minden daluk „rendes" hangszeres munka, de azért hallgatható. A Big fun mellett a down tempós Going in circles került a listák TOP10-be.

1987-ben, 2 év kihagyás után jelentették meg utolsó lemezüket a Total Experience kiadónál. Nincsenek már római számok, van, Straight from the heart. Bár csak a 60 valahányadik az R&B lemezek eladási listáján, de azt gondolom, hallgatható modern funk lemez. A nyitó dalra, a Come and dance-re elég jól el lehet lötyögni a táncparketten. Amire felhívnám a figyelmet, az a lemez, záró darabja, az I will never leave You.

1989-ben a Total Experience-es sikeres, közel 10 év után nem volt nehéz leszerződniük a Capitolhoz. Round trip címmel adták ki a lemezüket, teljesen átadva magukat a 80-as évek végi mainstrem hangzásnak. Hogyan jellemezhetném az albumot? Gondolom, sokan emlékeznek a 80-as évek végi MTV-s videoklipekre, amikor hosszú göndör hajú szépfiú püföli az vékony elektromos dobot, és abból minden ütéskor felfreccsen a víz, vagy ki tudja mi. Nos, olyan lemez ez a Round trip, rajta az a dal, mellyel utoljára kerültek az R&B listákra, All of my love címmel. Nem volt különösebben sikeresnek nevezhető, ez a Capitolnál kiadott anyag, így az első itt egyben az utolsó is lett, felbontották szerződésüket. Öt év szünet következett a Gap Band életében.

1992-ben Charlie Wilson szóló karrierbe kezdett, You turn my life around címmel egyetlen albuma jelent meg akkor. A 90-es évek elejére Charlie Wilson teljesen az alkohol és a kábítószer rabja lett. 1994-ben döntött úgy, hogy felhagy addigi életvitelével, mert ráeszmélt, hogy semmi jóra nem vezet az alkohol és a kábítószer. 1995-ben feleségül vette Mahin-t, az ápolónőjét, aki segített neki megszabadulni a drogtól és nagyon boldog házasságban élnek az óta is kaliforniai birtokukon.

A Gap Band a 90-es években 3 stúdió és 2 live lemezzel jelentkezett, de ezek mutatói meg sem közelítették a fénykorukban elért magasságokat. Charlie Wilson, hogy közelebb kerüljön a fiatalabb közönséghez összeállt Snoop Dogg-al. A Snoop's upside your head-et adták elő. A 2000-es években Snoop-al R.Kelly-vel és Justin Tinmerlake-el dolgozott együtt. Sőt, mindhárom mai sztárral nagyon jó a kapcsolata, főként Snoop-al töltik szívesen együtt szabadidejüket. Snoop Dogg adta neki az uncle Charlie nevet, és a 90-es évek közepétől a szakma és mindenki csak Csárli bácsinak hívja. Ő minden modern R&b és hip hop sztár példaképe lett. A 2000-es évek egyik legmeghatározóbb R&B figurájává vált, úgy háttérmunkájával, mint szóló karrierjével. 2000-től újra adot ki lemezeket, utoljára 2013-ban a Love Charlie-t, mely igazán jónak mondható.A sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fiatalok között 2009-ben az R&B dal kategóriában a Billboard magazin az Ő dalát találta a legjobbnak, a There goes my baby-t.

Ami a zenekari tagok egyéb ügyeit illeti, Ronnie Wilson újjászületett Kersztény lett 1984-ben. Robert Wilson 2010 augusztus 15-én otthonában szívroham következtében elhunyt, röviddel azelőtt, hogy szülővárosukban Tulsa-ban a tiszteletükre rendezett zenei fesztiválon felléptek volna. A Gap Band például is mintaképül szolgált muzsikájukkal több 2000 után sikeres művész számára. Nas, 69boyz, Snoop Dogg, Ice Cube, Da Brat, Notoriuos Big, Mary J Blige. Mindannyian, mikor arról kérdezik őket, miért lettek énekesek, rapperek, ki és mi inspirálta Őket, egytől-egyig az első három előadó között a Gap Band-et említik és Charlie Wilson munkásságát. A Gap Band 1979 és 1990 között kiadott, mindegyik nagylemeze benne volt az R&B listák top 10-be, nem egy vezette is azt.

 

Vissza