A hanghullámok soha nem magányosak. Minden hullám találkozik egy másik hullámmal. Sok esetben ez olyan, mint a skizofrénia, vagyis a hullám önmagával – pontosabban, korábbi önmagával – találkozik. Amikor egy hangforrás rezgéseket bocsát ki, és e rezgés energiája tovaterjed a rugalmas közegben, például a levegőben úgy, hogy a közeg molekulái egymást löködik, akkor előbb utóbb beleütköznek valamibe, és onnan visszaverődhetnek. A visszavert hullámok találkoznak a még odafelé haladókkal, s úgy viselkednek, mintha közük se lenne egymáshoz. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a visszaverő felület, például a fal, új hangforrásként viselkedik.

A hanghullámok terjedése azért fontos a számunkra, mert a mikrofonok és a hangsugárzók viselkedését is befolyásolják ezek a tulajdonságok. Nem is szólva arról, hogy emiatt nem mindegy, hol ülsz a nézőtéren, és mit hallasz abból, ami szól. Ha hallasz egyáltalán valamit.

A hangrezgés energiája hanghullámként terjed a rugalmas közegben. Azt tapasztalatból tudjuk, hogy a fény gyorsabban terjed, mint a hang. De mennyivel gyorsabban? Sokkal. 

A hangenergia úgy terjed, hogy a közegben a nyugalmi helyzetükben megzavart molekulák ide-oda mozogva lökdösik egymást. A terjesztő közeg lehet gáz, folyadék vagy szilárd test.

A legegyszerűbb, szinusz hullámformájú hangrezgés mindössze három mennyiséggel jellemezhető: az amplitúdóval (A), a frekvenciával (f) vagy a periódusidővel (T) és a kezdőfázissal (ϕ). E három mennyiség alapján ábrázoltuk eddig a rezgés időbeli hullámformáját. Most viszont egy másik ábrázolással fogsz megismerkedni. Kapaszkodj, mert ez a belépő a digitális világba!

A hang fizikai értelemben rezgés és hullámjelenség is. Felfedező útra indulunk hát, hogy megtudjuk, milyen tulajdonságai vannak a legegyszerűbb rezgéseknek és hullámoknak. S megint rá fogsz jönni, hogy fölöslegesen riogattak egykori tanáraid és sápítoztak a szüleid.