Az előző 27 részben annyi mindenről volt szó, hogy érdemes egyet szusszanni. Ugyanis a következő időszakban boncolni fogunk, a szó valódi és képletes értelmében is. Azt fogjuk igen részletesen vizsgálni, hogy a hallórendszerünk hogyan működik, milyen paraméterei vannak, és hogy mi minden következik ebből.

A sávhatárolt, mintavett és kvantált jelsorozattal már csak egyetlen teendőnk van: a számítógépes rendszerek számára emészthetővé kell tenni. Az emésztést elősegítendő átalakítást nevezzük kódolásnak. A kódolás itt nem titkosítást, hanem átalakítást jelent.

A zajt eddig olyan jelenségként határoztuk meg, ami zavarja az életünket. Fölösleges, rontja a minőséget, az üzenet szépségét, érthetősségét, s legfeljebb mérésekre jó.

Sokszor mondtam már, hogy a természetben minden mozog, változik. Azt az embert, aki állandóan pörög, dinamikusnak tartjuk. A növekvő, gyorsan fejlődő gazdaság a dinamikus gazdaság. A fizikának az az ága, ami a mozgással foglalkozik, a dinamika.

Az idő mérésének több ezer éves története azt bizonyítja, hogy életünkben milyen fontos szerepe van az időnek. A napóra, a homokóra, a vízóra vagy éppen a képen látható gyertyaóra mind-mind egy-egy próbálkozás volt arra, hogy minél pontosabban tudjuk megmondani, mennyi is az idő.

Az anyagi világ térben és időben végtelen – bármit is jelentsen ez. E végtelen világnak bármilyen parányi vagy hatalmas részét is vizsgáljuk, egyrészt azt tapasztaljuk, hogy minden folyamatosan változik, hullám természetű, másrészt különálló részecskékből áll. Erről a látszólagos ellentmondásról bizonyára hallottál és olvastál már, hiszen az ezzel kapcsolatos, máig meghatározó elméletek több mint száz esztendősek. S hogy ezen elméletek nemcsak képzelgések, azt éppen 2016. február 11-én bizonyították be a tudósok, amikor kísérletileg is igazolták Einstein gravitációs hullámokról szóló feltevését.