Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 205. Újabb szalaggyakorlatok

Az elektrofon hangszerek históriája is éppen olyan, mint bármi a történelemben. Nagy-nagy disznóságok is szolgálhatják az emberiség, de legalábbis, a rockzene javát.

Ám mielőtt belemerülnénk a múlt mocsarába, hallgass egy kis Mellotront!

Meg még egy kicsit!

A Chamberlin, az első magnószalagos elektromechanikus hangszer drága volt ugyan, de egyre népszerűbb lett. Néhány darabról száz példány fölé ment a gyártás, a további fejlesztés gátja az lett, hogy a szalagok lejátszásához szükséges 2x35 db magnófejet nem tudták beszerezni, mert a 3/8”-os szalaghoz illeszkedő, fej elkészítéséhez nem akadt gyártó.

usz02

Harry Chamberlin ekkor megbízta Bill Fransent, az egyik üzletkötőjét – korábban ablaktisztítóját –, hogy segítsen gyártót találni.

usz03

Most nem azért, de ahogy ennek az ürgének az orcájára pillantok, nem sok jót nézek ki belőle. Utólag persze könnyű okosnak lenni. Fransen „a hóna alá kapott” két darab Chamberlin 600-as hangszert, és az Egyesült Királyságba repült velük. Birminghamben meg is találta Leslie Bradley-t és testvéreit, akik a Bradmatic nevű cég tulajdonosai voltak, és vállalták, hogy elkészítik a 70 db fejet. Természetesen érdekelte őket, hogy milyen masinába kell ilyen speciális elektromágnes. Fransen készségesen megmutatta a két hangszert, és arról is beszélt, hogy néhány konstrukciós hibát is ki kéne javítani. Csupán arról nem tett említést, hogy a Chamberlain nem az ő találmánya. A cég arra is engedélyt kapott Fransentől, hogy új hangszert készítsen. 

Az új instrumentum, amely majdnem úgy nézett ki, mint a Chamberlin 600, a Mellotron (MELOdy ElecTRONics) Mark I. nevet kapta. Az első példányok 1963-ban készültek el. A sorozatgyártás előtt két új céget is alapítottak. Az egyik a „műsoros” szalagokat állította elő, ez volt a Mellotronics. A hangszereket pedig a Streetly Electronics gyártotta. A kb. 160 kg-os monstrumból 55 darabot gyártottak, és ez elég volt ahhoz, hogy egy esztendőn belül a gyártás híre eljusson Chamberlinhez is. El tudom képzelni a hapsi dührohamát. Chamberlin azonnal pert indított, pontosabban, perek sokaságát. Az éveken keresztül tartó perek végül egyezséggel végződtek: Harry Chamberlin 1966-ban kapott 30 ezer dollárt, és ettől kezdve viszonylag együttműködött a két fél egymással, azzal a kikötéssel, hogy a Chamberlinek csak az USA-ban, a Mellotronok meg kizárólag Európában hozhatók forgalomba, 1977-ig.

Időközben, 1964-ben megjelent a Mark II. Ez sokkal jobb konstrukció volt, mint az elődje, a legtöbb Mark I-et át is építették erre a változatra.

usz04

usz05

A hangszer akkori listaára 2 800 dollár volt, ami ma 25-30 ezer dollárnak felel meg. A Mark II.-nek beépített sztereó erősítője és hangszórói voltak, s kibővítették zengetővel és hangmagasság szabályzóval, angolul pitch controllal. Az előerősítő még csöves volt, a végfokok már tranzisztorosak. A Hammond orgonához hasonló bútordarab tömege 160 kg volt.

usz06

usz07

S most újabb figurával kell megismerkedned! Michael Pindernek hívták a fazont, aki a gyárban minőségügyi ellenőrként dolgozott.

usz08

A Mellotront ő hozta össze a rockzenészekkel, elsőként a saját zenekarával, a Moody Blues-zal.

Az igazi nagy dobás az volt, amikor a Beatles is ráharapott a Mellotronra.

Paul McCartney annyira belezúgott a cuccba, hogy még előadásokat is tartott róla.

S aztán jöttek a többiek, pl. a Mannfred Mann…

a Rolling Stones…

a Simon Dupree and the Big Sound…

a Graham Bond OrganiZation…

a The Kinks…

vagy a Genesis.

A Mark II-es Mellotron a BBC-nek és később több brit tv-szervezetnek is megtetszett. A műsorkészítéshez azonban nem muzsikálásra használták, hanem rövid zörejek, effektek lejátszásához filmekben, rádiójátékokban. Az FX konzolt 1965-től 1970-ig gyártották. A ritmusokat, a kíséreteket és a hangszereket 1 260 db. effekt váltotta föl. Az FX Console nem igényelt olyan nagy erősítő rendszert, mint a Mark II: csak egy kis félvezetős erősítő és egy közepes méretű hangszóró volt benne.

usz09

Kb. 60 darab készült belőle fekete és szürke színben, mindenféle csicsa nélkül.

usz10

Ugyancsak mindössze 60 db készült az 1968-ban fejlesztett és 1970-ig gyártott M300-as típusból. Ennek tömegét sikerült 137 kg-ra leküzdeni. Vadonatúj hangtár készült hozzá, új felvételeket készítettek, amelyek szebben szóltak, mint az ezt megelőzőek. Kétféle hangtár is készült, attól függően, hogy az M300A vagy a később gyártott M300B típusról volt-e szó. A szalagok végre – és utoljára – szabványosak, ¼”-ak (6,35 mm szélesek) voltak, és nem három, hanem két sávra osztották őket. Azonban a hangszalagok tekercselési módját úgy változtatták meg, olyan szerencsétlenül, hogy gyakori volt a meghibásodás. Üzemzavart okozott az is, hogy a szalagok sztatikusan feltöltődtek, és töredezni kezdtek. A billentyűzet 52 billentyűből állt.

usz11

usz12

usz13

Noha az M300 bukta volt, azért néhány együttes ezt az instrumentumot is használta. Természetesen a Moody Blues…

az Earth and Fire…

a Barclay James Harvest…

a Gentle Giant…

vagy az Aphrodite’s Child

A Mellotron nagy húzásárara tehát még egy kicsit várni kell. A várakozási idő alatt érdemes egy egyszerű rajzon ismétlésként megnézned, hogy hogyan is működött a Mellotron.

usz14

Alaphelyzetben, amikor a billentyűt nem nyomta le a muzsikus, nem történt semmi. A szalag a jobboldali dobra volt föltekerve. Amikor a zenész lenyomta a billentyűt, a nyomó görgő a továbbító motortengelyéhez, a filc pedig a lejátszó fejhez nyomta a szalagot. A szalag a szalaggyűjtő tárolóba került (ha volt ilyen). Innen a bal oldali tároló dob motorja csévélte föl. Ha a szalag a végére ért vagy a játékos elengedte a billentyűt, a rendszer átkapcsolt, és egy rugós szerkezet rásegítésével a jobb oldali tároló dob motorja visszatekerte a szalagot az elejére. A konkrét megvalósítás nagyon sokféle volt, ettől függött, hogy a hangszer hangja mennyire volt stabil, mennyire nyúltak meg a szalagok, s hogy mennyire volt üzembiztos a szerkezet. Gondolj arra, hogy minden mechanikai alkatrészt egyenként kellett beállítani, ideértve a nyomó filc nyomását vagy a lejátszó fejek rését is. A résnek ugyanis merőlegesnek kellett lennie a szalagra, különben matt, magasak nélkül szólalt meg az adott hang. S mivel a szalagon a sávváltást a fej mozgatásával oldották meg, szinte lehetetlen volt ezt a merőlegességet tartani. Aligha érthető, hogy miért nem gyártottak háromsávos fejeket, hiszen a technológia már régóta ismert volt.