Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 282. TB-303 klónok, replikák, antiklónok

A Roland TB-303 basszus célszintetizátor hangját annyira megkedvelték az acid világában és az elektronikus zene más szféráiban, hogy boldog-boldogtalan másolni kezdte. Én az 50. típusnál abbahagytam a keresgélést, és közülük válogattam néhány népszerűbbet.

A Behringer TD3-at már az előző részben bemutattam, a többiek közül az egyik ilyen a Cyclone által gyártott Analogic TT-303 Bass Bot V2.

kra02

Ez tehát a második változat, ami jelenleg is kapható, kb. 350 euróért. A készülék midivel is vezérelhető, és a szekvenszere 64 lépcsős. 432 mintát tud tárolni, és van benne arpeggiator. Nem az eredeti alkatrészeket és elrendezést tartották fontosnak, hanem a hangminőséget és a szolgáltatásokat.

A Dylab fejlesztette Din Sync RE-303 érdekes kütyü.

kra03

A lehető legpontosabban akarták utánozni az eredeti TB-303-at, ezért nem is klónként, hanem replikaként emlegetik. Az alkatrészeit külön-külön és többféle kitben is megveheted, attól függően, hogy milyen processzort és tranzisztorokat választasz. 700 eurónál indul az ár, összeszerelve kb. 1 200 euróba kerül. A doboz belsejében ugyanolyan nyomtatott áramköri panel van, mint az eredeti TB-303-ban.

kra04

Az RE-303 nemcsak midivel szinkronizálható, hanem az eredeti Roland-féle szinkronnal is. Szinkronjeleken kívül midi üzikre is reagál.

Az egyik legismertebb klón a Mode Machines cég x0xb0x típusú készüléke. A 3. változat után valószínűleg nincs tovább. Ez is barkácstermékként kezdte, de később összeszerelve is árulták.

kra05

Természetesen midizhető, de különösebb extrái nincsenek. Jelenleg csak használtpiacokon kapható, úgy 8-900 dollárért.

Az alábbi felvételhez is használták. Figyeld meg a basszusok egyáltalán nem agresszív, kicsit vékony hangzását, és lazulj el!

Az Acidlab Bassline 3 formaterve nem hasonlít a TB-303-hoz.

kra06

A programozása egyszerűbb, mint a TB-303-é, a hangja kissé keményebb. Kb. 550 euróért lehet a tied.

A MAM MB33 Retro – mint a neve is mutatja – egy korábbi MB33 felújított változata. Kinézetre eléggé fapados.

kra07

A Bajorországban gyártott analóg kütyünek nincs szekvenszere, midi jelet se ad ki, de midivel vezérelhető. A német szaksajtó érthetően elfogult vele, de azt azért megemlítik, hogy a hangja kissé messze van a TB-303-tól. Ezzel szemben olcsó, kb. 130 euró.

Még ennél is kisebb a MAB 303.

kra08

Alapfunkciókat tudott csupán, szekvenszere nincs, viszont midivel vezérelhető volt.

Az Abstract Machines Avalon Bassline a TB-303 áramkörök kapcsolását kombinálja további analóg és digitális kiegészítőkkel.

kra09

A sorozat előző részében bemutatott Ördöghalhoz hasonlóan egy csomó paramétert vezérelhetővé tesz manuálisan, továbbá Eurorack, Sync24 és midi vezérléssel. A szekvenszer 448 mintát képes használni, a különlegessége egy újabb oszcillátor, amely fűrész, háromszög és négyszög alakú jelet tud előállítani. A legalacsonyabb frekvencia 30 Hz. A hátoldalán szűrő egységek hozzáadására van lehetőség. E szűrők néhány nagy cég modelljei – Oberheim, Moog, Roland, Wasp, Arp – alapján készültek, és darabonként kb. 100 euróba kerülnek. Ezt az egészen különleges szerkezetet 2015-ben kezdték gyártani, de már nem készül belőle egy darab sem. Használtan 1000 euró fölött lehet egy-egy példányt elcsípni. Sokoldalúságát bizonyítja a következő videó.

Ha szeretsz sok gombbal pöcsölni, akkor neked a Futureretro 777 való volna.

kra10

Forgatógombból 32 db van, kapcsolóból 29. Két oszcillátora kövér basszushangot ad ki. A modulációs képességek meglehetősen összetettek, maguk az oszcillátorok is képesek modulálni egymást. Az aluláteresztő rezonáns szűrő meredeksége kapcsolható és önállóan is használható. Az egyik állásban 18 dB/oktáv, a másikban 42 dB/oktáv a meredeksége. Ez utóbbi hétfokozatú szűrőt jelent, a cucc innen kapta a nevét. Sajnos, már nem a jövő, hanem a múlt, használtan sem nagyon kapható a texasi cég gyártmánya, hiszen összesen 578 darabot gyártottak belőle 1997-től 2003-ig. A belében levő integrált áramkörök is régen kipusztultak az IC-gyártók választékából.

Szintén népszerű volt egy időben a Syntechno TeeBee. Három változatban is készült, rack kivitelben.

kra11

Az érdekessége, hogy gyűrűs modulátor (lásd a sorozat 219. részét) is van benne.

Már a formaterve miatt is érdekes a Future Retro Revolution.

kra12

A szekvenszer használatakor a ledek körkörösen villannak föl, állítólag ez áttekinthetőbb, mint az egysoros kialakítás. A memóriában 256 minta és 16 dal tárolható. A Remix funkció segítségével 65 ezer sorrend hozható létre. A 24 bit felbontású digitális effektek között van sztereó kórus, késleltetés, flanger és még leslie is. Az összes vezérlési módot – Sync24, cv/gate, midi – tudja, és képes ezeket egymásba alakítani. Ezt se gyártják már, az eBay-en szállítással 400 rongyért néha kifogható egy jobb állapotban levő példány. Egyébként ebből is kétfajta volt, a másodikban több volt a memória és modernebb volt a processzor.

Több, mint három évtizedes kuss után, 2014-ben a Roland felfedezte, hogy volt neki egykor egy basszusszintetizátora. Meglovagolva a retró divatját, meg is alkotott egy digitális változatot, a jelenleg a hazai boltokban 100-130 ezer forintért kapható Aira TB-3-at.

kra13

A kütyü az eredeti TB-303 áramköri működésén alapuló digitális modellezése. Az olcsó előállítás érdekében billentyűzet helyett tapipadja van, a nyomógombok is membrán típusúak, mint az olcsóbb számítógép billentyűzeteké. Gagyi.

Ha a szolgáltatásait nézzük, akkor sokoldalú, önállóan is használható szintetizátor a készülék, de természetesen midivel is vezérelhető. A szekvenszerrel 64 minta készíthető és tárolható el, egyenként 32 lépésben. Számos modulációs lehetőség van, amely a tapipaddal masszírozható. Az Aira TB-03 hangja közel van a TB-303-hoz, de mert digitális szerkezetről van szó, elméletileg sem lehet pont olyan. Ezt némileg ellensúlyozza, hogy sokkal többféle hangzás készíthető vele, mint az eredetivel.

A Roland érezhette, hogy legalább még egy bőrt le lehet nyúzni a történelmi dicsőségből, ezért 2016-ban piacra dobta a BoutiqueTB-03-at.

kra14

Ez is digitális, de majdnem ugyanúgy néz ki, mint az eredeti TB-303. Az igényesebb kivitel az árában is látszik; úgy 120-170 ezer forint között mérik a hazai szaküzletekben.

Van benne túlhajtó torzító, zengető és késleltető. Az USB csatlakozón nemcsak midi üzik küldhetők és fogadhatók, hanem digitális hangkimenetként is használható, 96 kHz-es mintavételi frekvenciával, 24 bites felbontásban. A digitális kimeneti szint azonban nem szabályozható, ezért egyes berendezéseket túlvezérelhet. A szintetizátorhoz analóg és digitális készülékek egyaránt csatlakoztathatók, mert van az Eurorackhez illeszkedő be/kimenete.

A jobb kezelhetőség érdekében a K-25m nyomásérzékeny, 25 billentyűs klaviatúrával is használható A billentyűzetnek kb. 40 ezer forint az ára.

kra15

Az Erica Synth. egyik termékcsaládjával már találkozhattál a szovjet Polivoksz szintetizátor klónjaként a sorozat 222. részében. A Bassline DB-01 fejlesztőinek célja, hogy a szerkezetük hangja ne is hasonlítson a TB-303-hoz. Antiklónról van szó, ez valami egészen meglepő elhatározás. Vagy inkább nem sikerült modellezni az eredetit.

kra16

A DB-01-ben van néhány bevált elem a saját gyártásukból, például az Acidbox III-ban levő, a Polivokszból származó szűrő.

kra17

Ami új, az a szekvenszer és egy hanggenerátor, amely a fő oszcillátor három hullámalakja mellett egy LFO-t és egy zajgenerátort kínál. Arpeggiátora is van. A szekvenszere meglehetősen okos. Lépésről lépésre állítható be és rögzíthető a mintahossz, a minták másolása, a hangnem módosítása, a lejátszási irány, az átkeverés, a moduláció, az ADSR. A tempó 20 és 480 bpm között lehet. A DB-01 hangzása brutálisan agresszív. Az Eurorack cv/gate-tel és a midi kimenettel más szintetizátorokat is tud vezérelni. Körülbelül 550 euróért mérik.

Ha megkérdezel muzsikusokat, diszkósokat, hogy napjainkban melyik vasat használják, valószínűleg azt a választ fogod kapni, hogy egyiket sem. Ehelyett valamelyik szoftveres emulátort fogják említeni. Abból is van rengeteg.