Az alábbi képen a kísérleti példány húzódik meg bézs színű dobozkában. Ez még nem mintavett jelekkel bűvészkedett, de már programozható módon szólaltatott meg külső szintetizátort, egy Roland ritmusgépet.

Ez pedig már a kereskedelmi változat volt.

Elég húzós volt az ára: 1980-ban 4 995 dollárt kértek érte, ami mai értékén kb. 16 200 dollárnak, vagyis majdnem ötmillió forintnak felel meg. A hangszerből mindössze 525 darab készült, a gyűjtők örülhetnek, ha tízezer dollárért megszerezhetnek egyet. Ismétlésként nézd meg, hol helyezhető el a Linn LM-1 a történelemben!

Ugyancsak ismétlésként olvasd el a sorozat 232. részét a minta alapú szintézisről!

Roger Linn gitárosként ismerte meg, és muzsikált is Leon Russell zongoristával, a Wrecking Crew stúdióegyüttes egyik tagjával.

Russell a 70-es évek közepe óta kezdetleges, merev ritmusokat adó gépeket használt a stúdióban, hogy az akusztikus dobsávokat könnyedén hozzá lehessen adni a hangképhez. Russell módszerei és megközelítése befolyásolták Linn tervezését. A következő felvételen a már említett mintapéldányt próbálta ki Linn és Russel.

Steve Porcaro, aki dobosként kezdte a pályafutását, a Toto nevű banda tagjaként a digitális mintavételt szorgalmazta.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy úgy tűnik, leginkább azoknak sikerül használható előadói elektronikus hangszert tervezni, akiknek közük van a zenéhez, s ha nem is a legjobb muzsikusok, de legalább megtapasztalták, mire van szüksége egy játékosnak ahhoz, hogy a feltétlenül szükségesnél ne szenvedjen többet, de ne is érezze valaminek a hiányát.

Mint minden mintán alapuló szintézist használó korai szintetizátor, így a Linn LM-1 műszaki paraméterei is elég gyengécskék. 18 ütőhangszer minta volt benne, mindegyiket 28 kHz-es mintavételi frekvenciával és 8 bites felbontással készítették. A dobhangmintákat Arthur Wood, egy Los Angeles-i dobos készítette, aki többek között Cher, Bette Midler, Tina Turner, Gary Wright, Peter Frampton és James Brown mellett dobolt, valamint számos filmben és tévéműsorban is szerepelt.

A polifónia és a multitimbralitás 12-szeres volt, a szekvenszer 100 lépést tudott tárolni és lejátszani.

CMOS és TTL kis integráltságú IC-k voltak benne, mikroprocesszorként Z80 típusút használtak.

Az LM-1 egy kis keverőpultot is tartalmazott, amellyel a hangszerek hangerő arányát lehetett folyamatosan változtatgatni.

Minden csatorna külön-külön is elérhető volt a szabályozók után (post fader), a hátoldali kimeneteken. A TS lyukak alatt a hangoló potik láthatók – már amennyire láthatók.

Az LM-1-nek még csak nem is a programozhatóság az érdekessége önmagában, hanem az, hogy un. szving ritmusokat is lehetett programozni. A szving a jazzból jött át, leginkább a funk és a rockzene egyes alkotásaiban használják. Akkor beszélünk erről, amikor egy-egy játékos vagy együttes olyan ritmikusan összehangolt módon lép fel, hogy ellenállhatatlan parancsot adjon a hallgatónak, amelynek következtében bólogatja a fejét vagy dobbant a lábával. Lényegében bizonyos szabályok szerint ismétlődően hangsúlyoz, nyújt meg vagy rövidít le egyes hangokat egy-egy ütemen belül. Az azért nem biztos, hogy az alábbi nótát hallgatva elsőre sikerül a párodat a lábaid közt áthúzni, megpörgetni a fejed fölött, utána pedig féllábon szökdécselni.

Jöjjön egy csöpp elmélet!

A következő egy némileg alaposabb fejtágító, A „straight” az egyenletes ritmus, a „shuffle” a kevert, vagyis a szving.

A Linn LM-1 három változatban készült, egyre gagyibb minőségben, hogy olcsóbb lehessen. Ugyanakkor a hangja javult, bár nem sokat. Viszont a szolgáltatásainak választéka is csökkent, pl. a 2. változattól kezdve már nem lehetett minden hangszerét külön-külön hangolni. A hangszerkészletből eleve hiányzott a kísérő és a beütő cin (lásd a sorozat 165. részét), ezeket akusztikus hangszerekkel lehetett pótolni. Ez a tény egyszersmind megmagyarázza, hogy miért nem oly feltűnő az alacsony felbontás és a kis mintavételi frekvencia, ugyanis a két akusztikus cin meghozza azokat a magasokat, amelyek hiányoznának. Legtöbbször egyébként sem csak a ritmusgépet használták az ütősök felvételéhez. Az LM-1-et a hiányosságait ellensúlyozó erényei oly népszerűvé tették, hogy nem volt nehéz egy igazán sokszínű, hatalmas, 65 nótából álló csokrot összekotorni a számodra azokból a nyolcvanas évekbeli felvételekből, amelyekhez Linn LM-1 ritmusgépet használtak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bármilyen menő is volt a Linn LM-1, volt egy rettenetes hibája, az ára. Ezért 1982-ben abbahagyták a gyártást, és piacra dobták az LM-2-t, amit LinnDrummnak neveztek. Ez se volt olcsó, a listaára 2 995 dollár volt, mégis kb. 5 000 darabot adtak el belőle.

 

A mintavételi frekvencia egyes minták esetében már 35 kHz-re nőtt, és a 16 ütős hangszerből álló készletben már benne volt a beütő és a kísérő cin is. A polifoniája 12-szeres volt, a trimbralitása 15-szörös. Külső eszközök vezérléséhez, illetve külső eszközök általi vezérléséhez a midi elődjét, a DIN Syncet használta.

Ha még képes vagy élvezni a zenét, íme egy kisebb csokor LinnDrumm nótákból.

 

 

 

 

 

 

 

A Linn Electronics cég utolsó darabja a Linn 9000 volt, amelyet 1985-től gyártottak. Alapkiépítésben 5 000, teljes változatban 7 000 dollárért mérték. Kb. 1 100 példány készült belőle.

 

A ritmusgép alapfunkciói közé tartozott a 32 sávos MIDI szekvenszer, a 18 digitális dobminta, a 18 db sebesség- és nyomásérzékeny párna, a kazetta interfész (mikrofonbemenet, vonalbemenet, vonalkimenet) és a 6 külső vezérlő (trigger) bemenet.

A kiegészítő funkciók közül a legfontosabb a digitális minták készítésének lehetősége és a 3,5’’-os hajlékonylemez meghajtó volt.

 

 

A Linn 9000 a megjelenésétől kezdve a gyártás megszűnéséig a sokféle hibájáról volt nevezetes. A korai modelleknél az áramellátás túlmelegítette az Intel 8088 típusú, nyolcbites processzort, a programozási hibák miatt pedig a ritmusgép gyakran fagyott le, ami az ilyenkor áldásos adatvesztéssel járt. Száz szónak is egy a vége: a cég csődbe ment, a maradék cuccot a Forat nevű vállalkozás vásárolta meg. Ez a cég napjainkban is létezik, s az évtizedek során számos kiegészítőt gyártott a Linn Electronics termékeihez. Például kijavította a Linn 9000 programozási hibáit, és F-9000 néven forgalomba hozta a ritmusgépet, amely az SMPTE időkódot is tudja.

 

Ennek a készüléknek befejeződött ugyan a gyártása, de frissítések még készülnek hozzá, ahogy a Linn Electronics termékeihez is.

Roger Linn sem halt éhen. Elszegődött az Akaihoz, és a Linn 9000 tapasztalataival megtervezte az MPC 60-at. Azt a ritmusgépet és szekvenszert, ami szintén bevonult a „Minden Idők Legjobbja” klubba. De ez már másik történet.

 

A Linn korai ritmusgépeinek nincs hivatalos klónja, ámbár a Behringer évek óta fenyegetőzik. Vagy kecsegtet – nézőpont kérdése.

 

Bővítmények azonban léteznek, köztük vannak ingyenesek is. Az egyik közülük a JM-1 Drum computer. Az LM-1-et utánozza azzal a kiegészítéssel, hogy beütő és kísérő cin is van benne.

 

A telepítő filé Windovsra az alábbi linkről tölthető le:

https://web.archive.org/web/20050330052835/http://www.aaa-int.or.jp/jfactory/projects/VST/

 

Letöltés után indítsd el a JM-1 Installer.exe filét, és jegyezd meg, hová rakja a JM-1.dll-t, amit be kell másolnod a hangmunkaállomásod „bővítmények” (Plugins) mappájába.

Noha nincs benne beütő és kísérő cin, viszont hangolható és midizhető a Djindrum bővítmény.

Windowsra és Almára is letölthető a telepítő az alábbi linkről:

https://blog.wavosaur.com/3-free-linndrum-lm-1-vsti-plugins/

 

Windows esetén csomagold ki a DJinnDrum LM-1 VST.zip filét, és az operációs rendszerednek megfelelő .dll-t másold be a hangmunkaállomásod „bővítmények” (Plugins) mappájába! Szerintem kicsit vacakabb a hangja, mint az előző bővítménynek, cserébe többet tud.