Cs. Kádár Péter - XXI. századi diszkónika, 319. Menő agyak - harmadik pakli, trigger-midi átalakítók

A dobmodulok és triggermodulok célszámítógépek. A legtöbb modulnak van midi be- és kimenete, és „rendes” számítógéppel köthetők össze. Lehet-e kihagyni a modult?

Lehet, ha van trigger-midi átalakítód. Azonban ennek a megoldásnak több hátránya van. Az egyik legjelentősebb, hogy míg a jobb moduloknak a sztereó főkimeneten kívül négy-nyolc hangszerkijáratuk is van, a számítógépeknek nincs hangszerkimenetük. A hangkártya 5.1 vagy 7.1 csatornás kimenetei ugyan megerőszakolhatók volnának, de ilyen megoldással még nem találkoztam. Ahogy azzal sem, hogy több hangkártyát tesznek ebből a célból a számítógépbe, mert a szokásos operációs rendszereket és alaplapokat ezek egyidejű használatára beidomítani még gyakorlott informatikusoknak sem rutinfeladat. Nehéz olyan alaplapot találni, amin van elegendő bővítő hely. A számítógépbe hangmunkaállomást és bővítményt vagy önállóan futtatható alkalmazást kell telepíteni, s ha szerencséd van, az ingyenesek vagy ingyenessé tettek is jól futnak, de némelyikkel elég sokat kell bajlódni, és ha igazán gördülékenyen akarsz dobost játszani, sok memória – 8 GB-tal éppen csak eldöcögnek – és gyors processzor kell hozzájuk.

E problémák azonban eltörpülnek amellett, hogy jelenleg egyetlen gyári trigger-midi átalakító, sőt, otthoni barkácsolást támogató készlet sem kapható. Az elmúlt időszakban megszűnt olyan legendás trigger-midi átalakítók gyártása, mint a Roland TMC-6 vagy az Alesis Trigger iO.

mhp02

Az egyetlen ígéret a ddrum DDTI, amelynek ára 169 dollár lenne, de ennek is a legkorábbi szállítását 2022 nyarára ígérte december közepén az USA-beli Sweetwater kereskedőház, december végén már viszont csak extra hosszú időről ír a honlapja.

mhp03

A DDTi tehát átalakítja kedvenc elektronikus ütőhangszereid vagy akusztikus dobokra szerelt jeladóid jelét midi üzikké, amelyek segítségével hangokat szintetizálhatsz. Az ötpólusú DIN és az usb midi-csatlakozáson keresztül számítógéphez, szintetizátorhoz vagy dobmodulhoz csatlakoztatható a szerkezet. A DDTi természeténél fogva nem túl bonyolult eszköz. Összesen 10 jeladó bemenetet kínál 1/4"-os TRS lyukakkal, amelyek majdnem minden egy- vagy kétzónás elektronikus ütőhangszert vagy jeladót képesek fogadni. A DDTi a legtöbb lábcsin jeladóval is elboldogul, olyan jeladókkal, amelyek egyszerű be-kikapcsolást (zárt/nyitott) és folyamatosan változtatható vezérlést kínálnak, hogy a legjobban illeszkedjenek a berendezés többi részéhez.

mhp04

Kicsit macerás beállítani, de ez teszi lehetővé az átalakító rugalmasságát. Masszírozható az érzékenység, az egyes jeladók midi csatornákhoz való hozzárendelése, a pásztázási és a maszk idő valamint az áthallás. Húszféle beállítás-csoport menthető el; lábkapcsolóval könnyen hívhatók elő e beállítások.

Noha a dobszoftverek többsége azért készült, hogy trigger-midi átalakítóval is tudd használni őket, egyáltalán nem kizáró ok, hogy egérrel vagy jobb esetben midi billentyűzettel ingerelve őket, dobosnak képzelhesd magad.

Az ingyenesek közül az egyik legjobb a Manda Audio MT Power DrumKit2.

mhp05

Az MT Power DrumKit2 már kompresszorokkal és hangszínszabályzókkal előre feldolgozott hangszerhangokat tartalmaz. A fejlesztők szerint a piacon elérhető drága bővítmények némelyike rendkívül természetes és dinamikus hangzást nyújt ugyan szólóhangszerként, de sokuk eltompul, amint egy erőteljes pop- vagy rockprodukció komplett keverékében használják őket. Például a lábdob hirtelen túl lazán vagy elmosódottan szól a kész nótában, vagy a szóló módban kezdetben természetesnek és dinamikusnak tűnő pergő hirtelen elvész a háttérben, elnyomva a gitárok és más hangszerek által. De pontosan ebben a legerősebb az MT Power DrumKit2. Az egyes ütőhangszerek arányát a keverővel állíthatod be.

mhp06

Több ezer groove közül választhatsz a Groove Library-ban, és saját dobkíséretet komponálhatsz.

mhp07

Különösen az átmenetek létrehozására szolgáló funkciókkal készíthetsz nagyon sima és valósághű dobsávokat.

A felvételek során a fejlesztők dobosa teljes groove-okat játszott. Ezután a szükséges hangok nagy részét kivágták a groove-okból, és különböző sebességekkel dolgozták föl. A bővítmény Windowson (XP-től Win 11-ig), Almán és Pingvinen fut, és rengeteg hangmunkaállomáson tesztelték. Én a szokásos Reaperen szórakoztam vele. Szerintem különösen akkor hasznos, ha gyorsan akarsz dobkíséretet készíteni. A program letöltését az alábbi linkről kezdheted:

https://www.powerdrumkit.com/download76187.php

mhp08

Néhány nyomogatás után gyorsan lecsorog a.zip tömörítésű filé, például az MTPDK-2.1.0-VST-64bit-Win-FULL nevű. Kitömörítve egy újabb mappát kapsz, ebben pedig a telepítési utasításon kívül egy-egy .dll, illetve .pdk kiterjesztésű filét találsz. Ez utóbbi kettőt kell a hangmunkaállomásod „bővítmények” (Plugins) mappájába másolnod. A bővítmény indításakor némi adományt tarhál tőled, de enélkül is működik a program.

Jé, találtam egy magyar nyelvű videót is.

A másik ingyenes programról, az SSD 5.5 free-ről a sorozat előző részében már volt szó. Még mindig az alábbi linkről tölthető le:

https://stevenslatedrums.com/SSD5/#SSD5FREE

mhp09

Noha csak két dobkészletet tartalmaz a fizetős, 99 dolláros változattal szemben, nagyon is ajánlom kipróbálni, noha a kezelésének megtanulásához idő kell. A bővítmény telepítőjének a letöltése is szenvedés pöppet, de vagy bambán nyomogatsz és kitöltöd a megfelelő rovatokat, vagy előtte megnézed az alábbi videót. Nyugi, sokat kell várni, amíg egy-egy folyamat végbe megy, én kb. fél órát vesződtem, viszont érdemes volt bajlódni vele.

A régi szép időkben, amikor még minden jobb volt, például lehetett vásárolni trigger-midi átalakítókat, a gyártók a Toontrack szoftvergyártó cég EzDrummer nevű programjának valamelyik változatát ajánlották. Az Ezdrummer 2 tíz napig használható demó változatának .zip tömörítésű telepítőjét regisztráció után Windowsra vagy Almára az alábbi linkről töltheted le:

https://www.toontrack.com/product/ezdrummer-2/

mhp10

Letöltés után csomagold ki valahová a .zip tatalmát – eltart egy ideig –, és ha Windows operációs rendszered van, indítsd el a 32 vagy 64 bites .msi filét!

mhp11

A telepítés során eljő az a pillanat, amikor az az érzésed támad, hogy a számítógép az emberiség legbosszantóbb találmánya.

mhp12

Nem tévedtél, ennél a műveletnél tetszőleges ideig ácsorog a telepítés, de amikor már éppen a fejszéhez vagy az atombombához nyúlnál, megy tovább. Ha a 64 bites Windows változatot telepítetted, a Program Files mappában fogsz találni egy újabb mappát és két filét.

mhp13

Mivel az EZDrummer 2 önállóan is futtatható, elegendő az .exe filét indítanod. Ha a hangmunkaállomásodban akarsz dolgozni, semmit nem kell tenned, a hangmunkaállomás valami rejtélyes ok miatt megtalálja a bővítményt, ha virtuális hangszert hívsz be. De ezzel még nincs vége a kínnak, mert az alkalmazást regisztrálnod kell, a letöltés előtt létrehozott fiókod adataival.

mhp14

Amikor az e-mail címedet akarod majd beírni, szembesülni fogsz azzal, amiért én elgondolkodtam azon, hogy én vagyok-e a természet genetikai zsákutcája, ugyanis a magyar billentyűzet kiosztásról a @ jelet (Alt Gr+v) nem fogadja el az aktivátor. Át kell váltanod angol kiosztásra, s amikor a kukachoz érsz, nyomd meg a shift+2-t! Ezek után 10 napig egy valóban csodás virtuális dobkészletet használhatsz akár trigger-midi átalakítóval, akár midis valódi vagy virtuális billentyűzettel, akár egérrel.

mhp15

Az alapváltozatban 5 teljes hangszerkészlet van, továbbá külön 5 lábdob és 9 pergő. A kiegészítő ütősök egzotikus hangszerek és tapsok. A midi könyvtárban rengeteg groove-t és átmenetet találhatsz, a dalkészítést midi dalíró program könnyíti meg. Effektekből is rengeteg van.

A tíznapos próbaidő alatt eldöntheted, hogy megveszed-e 149 euróért, sőt, ha az összes, 60 db bővítő csomagot is hozzácsapod egyszerre, kedvezményesen kb. 400 euróért minden a tied lehet.

Létezik azonban más út is. Az EZdrummer 2 a Toontrack cég nagyobb szoftverének, a Superior Drummer 3 – röviden SD3 – nevűnek a része.

mhp16

A Superior Drummer 3 végtelennek látszó választási lehetőséget kínál a dobok és ütős hangszerek csiszolásához, alakításához és formázásához. Több, mint 230 GB-nyi nyers hangot vett föl a belgiumi Galaxy stúdióban George Massenburg hangmérnök. A következő videó erről szól. Nagyon azért nem kell leborulni, végül is, ez a hangmérnök dolga, inkább a következetes munka érdemel elismerést.

Persze, ebből a videóból éppen a lényeg nem derül ki, vagyis az, hogy mit, mivel és hogyan mikrofonoztak. A következőből már inkább. Mikrofonokként Neumann, Sennheiser, Ehrlund, Beyerdynamic, AEA, Sanken, Yamaha és Schoeps gyártmányúakkal próbálkoztak, érdekes, hogy DPA-val nem. A felsoroltak közül én sem ismerem az összes márkát. A mintavételi frekvencia 192 kHz, a felbontás 32 bit. Érdekes lenne megtudni, hogy a 32 bites felbontást hogyan érték el, de ha valóban sikerült, akkor az SD3-on belüli jelfeldolgozás árnyaltabb lehet, ugyanakkor izmosabb processzort igényel. Az analóg jellé visszaalakítás előtt legfeljebb 24 bitesre kell redukálni a felbontást, mert nincs az a DA-átalakító, amelyik ennél többel képes volna megbirkózni.

A felvételek további különlegessége, hogy 11.1 csatornás, térhatású hangokból készültek a minták, és ezt a 11.1 csatornát használhatod is, sokféle teret kialakítva belőle. A 11 csatornából néhány un. magassági csatorna, noha nem Dolby Atmost (lásd a sorozat 160. részét) készítettek.

Miután összeállítottad álmaid dobkészletét, itt az ideje a groove-nak. Az SD3 több mint 1 600 kész groove-ot tartalmaz minden elképzelhető stílusból. Minden minta természetesen midi adatokon alapul, és ennek megfelelően szerkeszthető és használható föl, és ehhez nem kell a hangmunkaállomás szerkesztőjét igénybe venned, mert az SD3-nak saját szerkesztője van.

mhp17

A keverő felület nagyjából a szokványos.

mhp18

Az SD3-ban 35 effektcsoport van, ezek egy része legendás vasakat emulál. De van például szalagos magnót utánzó effekt is.

mhp19

Ha készítettél saját dob hangfelvételeket, akár soksávosakat is, ezeket is berakhatod az SD3-ba, elemezheted és midi üzikké alakíthatod.

mhp20Eljött hát az ideje, hogy kipróbáld a Toontrack Superior Drummer 3-at. Töltsd hát le a demó változatot! Csakhogy nincs ilyen. Még az iskolai változat is 273 euró, tehát több, mint százezer forint, a „rendes” pedig csaknem 400 euróba kerül, és akkor még a kiegészítésekről csak álmodozol. Ám ha profi vagy, és pénzt keresel vele, érdemes megvásárolni, és megvárni, ameddig lecsorog a telepítő. Hozzáteszem, hogy amikor a program megjelent, árusították úgy is, hogy egy ssd-n volt rajta a cucc. Ha rám hallgatsz, mielőtt letöltenéd és telepítenéd a programot, szerezz egy szűz sdd-t te is, célszerűen legalább 128 GB-osat, de inkább a dupláját vagy még inkább a négyszeresét, mert a hangkönyvtárak és kiegészítők 40-50 GB terjedelműek! A számítógépedben a RAM legalább 8 GB, de inkább 16 GB legyen! A gépedről húzd le az összes meghajtót, célszerűen a tápellátásukat szüntesd meg! Csatlakoztasd az ssd-t, telepíts rá operációs rendszert, majd hangmunkaállomást! Mindkét program a lehető legkevesebb sallangot tartalmazza! Ezután töltsd le a megvásárolt SD3-at, és telepítsd! Ha semmilyen más hangkönyvtárat nem vettél hozzá, az EZDrummer 2 fog elindulni, de nem a demó változat. A kiegészítő hangkönyvtárakat is erre az ssd-re telepítsd! Jó esetben az sd3 meg fogja találni őket, de lehet, hogy masszíroznod kell a programot a beállításoknál. Ha nem így cselekszel, úgy fogsz járni, mint én, ugyanis az sd3-mal mindenféle összeakadás történt, már-már ott tartottam, hogy formázom a C meghajtót, de végül sikerült helyreállítanom mindent.

És akkor most következzék a becsszó! Ha megfogadod, hogy egy fillért sem fogsz keresni vele, jószívű ukrán programozók megoldották, hogy nem kell az sd3-ért feltétlenül fizetni. A .rar tömörítésű filét Windowsra az alábbi linkről töltheted le, a kék gombra kattintva:

https://drive.google.com/file/d/1pT3doofYDQ3pyAjjJq2AVm6SucoW_KJM/view

mhp21

Almára meg innen:

https://drive.google.com/file/d/1rtiO_goUIp-wanlltXnO3szi3Oiwrw-4/view

mhp22

A filé kicsomagolásához jelszó szükséges, mindkét esetben ez: www.4download.net. Kicsomagolás után Windows esetben indítsd el a Toontrack Superior Drummer v3.2.7 CE Update.exe filét, a többi megy majd, mint a kisangyal, de a programban kezdetben ebben az esetben is az EZDrummer 2 fog csak működni, igaz, nem a teljes változat, de legalább időkorlát nélkül. Ha hangmunkaállomásban használod, most viszont be kell másolni a „bővítmények” (Plugins) mappába a Superior Drummer 3.dll filét.

mhp23

A hangkönyvtár bővítményekhez szükséged lesz ncore hozzáféréshez. Ha a keresőbe beírod a „Toontrack” szót, kijön egy csomó találat, rögtön legfelül a hip-hop, az EZDrummer 2-höz, de ha lejjebb tekersz, a képen alulról a harmadik az alapkönyvtár – majdnem 40 GB.

mhp24

A következő három videó az EZDrummer 2-t és a Superior Drummer 3-at méri össze.

Zenéljünk is kicsit!