A fenti állítás abból indul ki, hogy a jó hangszer drága és ritka, nem érdemes már kezdetben milliókat költeni, mert hátha kidobott pénz. Ez azonban nem így van, mert a rossz hangszeren nem lehet megtanulni jól játszani. Sőt, rögzülhetnek olyan szokások, amelyek később megnehezítik a jó hangszer használatát, vagyis jó hangszeren is ugyanúgy fogsz muzsikálni, mintha rossz hangszer lenne, és akkor csodálkozni fogsz, mert még annál is gyengébb az eredmény, mint amikor egy vacak instrumentumot nyúztál. Kiváltképp igaz ez az elektronikus ütőhangszerek esetében, amelyeknél a silányabb típusok a játszhatóságot, tehát az önkifejezés szabadságát korlátozzák. A leggyanúsabbak ebből a szempontból az egészen kicsi gyerekeknek szánt e-dobszerkók. Ha netán ilyet vásároltál a csemetédnek, a legjobban akkor jársz, ha azonnal kidobod, csak vedd ki belőle az elemet, mert az a legértékesebb része. Hidd el, hogy egy kisgyerek mindent dobnak vagy cintányárnak használ, így megtanulja a természetes hangokat, a ritmus jelentőségét meg azzal, hogy mondókákat mondasz neki, és tapsikoltok.

Egy konkrét elektronikus dobcuccot külön-külön hangszerekből is össze lehet állítani, sőt, az egyes hangszereket is lehet tuningolni. Ez azonban igen nagy szakértelmet igényel. A nagyobb cégek éppen azért találták ki a teljes e-dobszerkókat, hogy a felhasználónak ne kelljen sokat gondolkodnia. E készletek a kiegészítő tartozékokat, például a dobállványt is tartalmazzák.

A legtöbb e-dobszerkóban a modul, a pergő, a tamok és a cintányérok egyetlen állványon, kereten, külföldiül rack-en vannak Ez a készlet központi eleme. Mivel egy e-dobcucc kisebb méretű, mint akusztikus társa, a keret kisebb is lehet, noha egy ilyen elrendezés megnehezíti a zenész számára az akusztikus vagy hibrid ütősökre való átállást. Az egyes alkatrészek magassága és dőlésszöge az egyéni igényekhez igazítható. Az ütőfelületek és cintányértartók rögzítéséhez szükséges konzolok általában már a rack alumínium csöveire vannak szerelve, így alapvetően csak össze kell dugni őket. Mindenesetre a teljes kábelezéssel együtt 30-45 percet kell szánnod a beállításra. Ne aggódj, minden e-dobszerkóhoz részletes összeszerelési útmutató tartozik. Egy átlagos e-dobszerkó körülbelül 100*60 cm-es területet foglal el. A nagy, professzionális cuccok állványa nagyon hasonlít az akusztikus dobokéhoz, ezeknek a nagy készleteknek nyilvánvalóan több eszközt kell befogadniuk, így az elfoglalt terület is nagyobb.

Egyes modellek a kábeleket a cső belsejében vezetik, ezek kötik össze a jeladókat és a dobmodult vagy triggermodult. Így a kábeleket nem lopják el (legfeljebb az állvánnyal együtt), nem sérülnek meg könnyen, és az egész rendezettnek tűnik. Még a pedálokat is integrálni lehet egyes rendszerekbe, un. kezdő szerkók esetén is. A következő képen a dobszéket is látod, mert valamin ülni is kell. Olyan széket válassz, amin jól érzed magad, minden ütőfelületet elérsz, és nem fáj – na jó, nem fáj veszettül – a hátad. S persze a megszólaltatáshoz dobverők, seprűk is kellenek.

A dobos munkáját monitor hangsugárzók segítik. Noha egyes cégek un. speciális dobládákat gyártanak, ezek egyáltalán nem különlegesek. Többnyire megfelelnek a célnak a szokásos gitármotyók (lásd a sorozat 192 részét), és még olcsóbbak is.

A speciális e-dob monitorok aligha kínálnak egyértelmű előnyöket gyakoribb versenytársaikkal szemben. Általában van egy kiegészítő vonalbemenetük laptopok, tabletek, okostelefonok és mindenféle egyéb lejátszó eszköz csatlakoztatására, de erre ritkán lesz szükség, mivel a modulok többsége már rendelkezik megfelelő bemenettel

A kiegészítők közé tartozik a dobszőnyeg, főként akkor, ha minél kevésbé akarod az alsó szomszédaidat zavarni.

Az állvány lábaira húzhatsz rezgéscsillapítókat, de azért csodát ne várj!

Hogy mi mindenen lehet kaszálni, arra példa a Thomann internetes kereskedőháznak a szállítással együtt kb. 200 ezer forintért mért „dobzaj kiküszöbölő dobogó”-ja.

Ez a varázslat nem más, mint 6 db filcborítású, 19 mm vastag MDF (közepes sűrűségű farost) lap, 27 db kúpos, 8 cm magas „rezonátorral”. Hogy a pódium milyen frekvenciákon mennyit csillapít, arról nincs adat, mindenesetre a 190*190 cm területű szerkezet tetejére egy szőnyeget is kell tenni, hogy a filc össze ne koszolódjon.

Az e-dobszerkók moduljaiban általában van metronóm, s gyakori a dobolást tanító és gyakoroltató edző funkció. Doboktató számítógép programok külön is kaphatók, közülük a legismertebb a Melodics, amelynek próbaváltozata az alábbi linkről tölthető le:

https://melodics.com/welcome-to-melodics?uid=1e84d07d-c25b-4771-9fca-0baec7d9d30e

Az edző programok nem pótolják a dobtanárt, de segítenek a fejlődésben. A másik, de konkrét termékcsaládhoz készült program a Roland V-Drums Tutor.

Az e-dobszerkókat három nagy csoportra szokták osztani. Az első az un. olcsó, kezdő kategória. A tisztességesebb cégek azt ajánlják, hogy ha lehet, ne ezeken tanulj meg dobolni, de ha mégis erre kényszerülsz, akkor is ragadj meg minden lehetőséget az akusztikus dobon történő játékra. Ezek a készletek nem túl tartósak, de - hacsak nem rakod össze és szereled szét őket folyamatosan, vagyis nem haknizol velük -, még az olcsó e-dobszerkók is kibírják addig, ameddig vagy veszel egy jobbat, vagy hagyod a francba a dobolást. Ha mégis elromlik valamelyik részük, nem mindig tudod pótolni ezeket. A modul belső programját nem mindig tudod frissíteni. A cintányérok és különösen a lábcsinek nem erősségei e kategóriának. Sajnos, az olcsó e-dobszerkók elég hangosak (a környezet szempontjából zajosak) is, persze, jóval halkabbak, mint az akusztikusok. Az alacsonyabb árkategóriába tartozó e-dobszerkók gyakran csak egy hangot kínálnak ütőfelületenként. Bár ez nem jelent komoly hátrányt a tamoknál és a cintányéroknál, a kifejezési lehetőségek korlátozottak az olyan összetett hangszereknél, mint a pergő vagy a lábcsin. Azok, akik szeretnek rimshot-ot játszani, és például a jazzben vagy a rokon műfajokban főként a kísérő cint használják ütemadóként, hosszú távon boldogabbak lesznek a két-háromzónás rendszerekkel. Manapság még az olcsó e-dobszerkókban is van a korábban már említett „fojtó” funkció, amellyel a cintányért röviddel azután el lehet némítani, hogy megfogták.

A középkategóriába azok az e-dobszerkók tartoznak, amelyekkel szemben tulajdonképpen semmilyen kifogásunk sem lehet, ha eltekintünk attól, hogy olyan semmilyenek. Míg a kezdő kategória legjobbjai egy rendesebb gyorsétteremi kajáldához hasonlítanak, ez a csoport azokhoz az éttermekhez, amelyekben nem pecsétes az asztalterítő, ha a pincérnő lehajol, nem látszik ki az elhanyagolt csúnyája, nem kell várni egy órát a készételre, az ujházy tyúkhúsleves nem leveskockából készül, bankkártyával is lehet fizetni, mert nem romlott el véletlenül a kártyaolvasó, a klozetben van papír, szóval, minden rendben van, csak az egyediség hiányzik, nem eléggé szellős és árnyalt a hangkép, úgy érzed, nincs a hangban semmi tartalék.

A felső kategória az eliteké. Csak a gazdag zenekarok és stúdiók tudják megfizetni a legszebb hangot, a legárnyaltabb hangzást, a legkreatívabb játékot lehetővé tevő e-dobszerkókat. Erre a kategóriára jellemző, hogy két eset van: vagy még nem kapható, vagy már elavult, hiszen ha éppen nincs gazdasági válság, mire megveszed, már kifejlesztették a még valósághűbb, még több játéklehetőséget kínáló, még kényelmesebb változatot. Viszonylag kis példányszámban készülő, általában előrendelésre kapható, nemes anyagokból előállított, gondosan megmunkált hangszerekről és kiegészítőikről van szó, amelyek kinézete még a szakértőket is ámulatba ejti, mert főként a hibrid csúcsmodellek megszólalásig a legmenőbb akusztikus társaikra hasonlítanak. Mondom, megszólalásig. Ugyanis az akusztikus dobok belső dinamikája nagyon nagy, s „analóg” hangszerként nincsenek dinamika lépcsők, ugrások. Az eredeti midi protokoll csupán 128 diszkrét hangerő értéket tesz lehetővé, a midi 2.0 ugyan sokkal többet (lásd a sorozat 270. részét), de még nem mutattak be midi 2.0 rendszerű e-dobszerkót.