A 21. század egyik jellemzője a tömegméretű retró, a nosztalgia. A történelemben számos bizonyíték van arra, hogy ha ez nem csupán szűk körben jelentkezik, akkor igen mély társadalmi válságról van szó. Napjainkban a retró elsősorban a második világháború utáni fellendülés végét, az un. ’68-as időszakot és ± egy évtizedes környezetét favorizálja. Ennek csak egyik oka, hogy ebben az időszakban látványos volt a műszaki fejlődés, hogy valóban gyorsan nőtt az életszínvonal, s hogy kulturális életmódváltás történt, ideértve a beat/rockzene fénykorát is. A másik ok, hogy a civilizált társadalom elöregedett, a háború után született nagy létszámú korosztályok egyedei jórészt még élnek, és az idős kor keserveivel szemben a fiatalságuk emlékeibe menekülnek. A kvadró virágkora is ez a korszak.

Van azonban itt valami más is. Ez pedig szerintem az, hogy a legjobb – hangsúlyozom, hogy a legjobb – egykori kvadró hangfelvételek és közvetítések olyan pszichoakusztikai élményt jelentenek, amire az elektronikus hangcsinálás történetében sem előtte, sem azóta nem volt példa. Az „előtte” nem kíván különösebb magyarázatot, ugyanis a korábbi monó vagy a sztereó nem alkalmas a bennünket körülvevő tér leképzésére. A „sem azóta” ennél mélyebb indoklást igényel. Mint mindenki, te is voltál már a legkülönbözőbb akusztikájú épületekben. Képzeld el, hogy egy kiváló akusztikájú nagy templomban, esetleg bazilikában vagy. Például a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

Még ha nem is ámít el a látvány, tehát mondjuk, behunyod a szemed, akkor is megérzed a tér nagyságát, s ha nem is vagy vallásos, a térnek ez a szellős zártsága (érdekes ellentmondás) valamiféle biztonságérzetet nyújt. Most azt képzeld el, hogy egy jóval kisebb kápolnában vagy! Erre is tudok példát, a városligeti Jáki kápolnát.

Az ilyen kis terek akusztikája a meghittség, otthonosság, melegség érzetét kelti benned, szinte simogat. A legszebb analóg kvadró produkciók valami ilyesmit tudnak, s ennek igen egyszerű oka van. A sorozat több részében fejtegettem már, hogy az analóg eljárások egyik varázsa a kis jelek tartományában van. Ezek a kis jelek az utózengés végződései, amelyek nem hirtelen szűnnek meg, hanem folyamatosan bújnak a zaj alá, de még ott is sokáig nem tűnnek el teljesen, hanem hatnak a hallórendszerünkre. A digitális eljárások erre elvileg sem képesek, ilyen jellegű térérzetet nem tudnak produkálni. Ezt egyébként azok, akik nem vakítani akarnak, tudják jól, és az 5.1-et vagy újabban a Dolby Atmost nem is erre használják.

A kvadró nemcsak teret képez körénk, hanem először tette lehetővé, hogy az irányokkal játszhassunk. A zene ugyanis eredetileg a közösségi tevékenység része volt, ami a munkadaloktól a szertartásokig terjedt. A különböző hangforrások körbevették a „közönséget”. Később sem csupán előttünk zajlottak a hangesemények; számos olyan zeneművet komponáltak, előírva, hogy az előadók hol helyezkedjenek el. Aztán gondolj arra, hogy még az un. koncertmuzsikálás során sem a színpadon tapsol a közönség.

A kvadró mostoha sorsának, vagyis annak, hogy a kereskedelmi kudarcot követően a lemezkiadók és a kufárok még az emlékét is megpróbálták eltörölni, az a következménye, hogy rengeteg felvétel elkallódott, holott tudjuk, hogy nemcsak a BBC-ben, a Magyar Rádióban vagy néhány USA-beli rádióállomáson készültek ilyenek, hanem például a francia állami rádióban, a lengyel állami rádióban és rengeteg hanglemez stúdióban. A kvadró felvételek digitalizálása fontos kulturális feladat lenne, s leginkább a még nem mátrixolt, eredeti, négycsatornás magnóval rögzített anyagokra gondolok. Ezekből több ezer lehet, csak nem biztos, hogy mindegyikük fellelhető, mert – mint említettem a sorozat előző részében – a Magyar Rádióban például 10 éven keresztül hivatalosan egy sem készült, ezért ezeknek semmiféle adminisztrációs nyelvemlékük nem létezik. Fényes Péter hangmérnök kollégám a közelmúltban arról tájékoztatott, hogy amiket megtaláltak, azokat digitalizálták is, és ez nagyon nagy munka lehetett. Ugyanis nemcsak átmásolni kellett ezeket a tekercseket, hanem restaurálni is. Ami vélhetően azt jelentette, hogy a magnószalagok öregedéséből származó, főként a magashang tartományban észlelhető veszteségeket korrigálni kellett, csökkenteni a zajt, pótolni a drop-out miatti jelkieséseket, kompenzálni a szalagnyúlást, eltüntetni az átmágneseződésből származó elő- és utóvisszhangot – és így tovább. Pepecselős, gyönyörű munka ez még professzionális számítógépes programok támogatásával is; olyan műgond, olyan esztétikai érzék, olyan tisztelet, olyan művészi lélek kell, amilyen Fényes Péteré és munkatársaié, hogy alkotásaikban – mert a hangrestaurálás bizony szemérmes alkotás – megcsillanjon az adott kor szelleme még akkor is, ha a digitális változatban éppen az veszhet el, amiért az analógot szeretjük.

Ha netán te is készítettél vagy neked is vannak kvadró magnó felvételeid, javaslom, hogy digitalizáld őket, mielőtt elporladnának. Az volna a legjobb, ha 4*teljessávosak vagy 4*félsávosak lennének, de azért ennek kicsi a valószínűsége, mint ahogy annak is, hogy magnóid lennének hozzá, bár ki tudja…

Az már valószínűbb, hogy esetleg ezekből van neked valamelyik. A baloldalival én is sokat játszottam, most úgy fél milláért mérik. Jó nehéz dög ez, eleget cipeltem a Budapesti Műszaki Egyetemen általam vezetett „A hangtér művészete” című sorozat kvadró bemutatóihoz. A másik két magnó jóval olcsóbb.

Az is lehet, hogy vannak kvadró lemezeid, csak éppenséggel nem tudsz róluk, mert a kiadók nem írták rá, nehogy elijesszenek. Akkor honnan tudhatod meg, hogy kvadrók? Egészen pontosan sehonnan, de néhány dolog gyanús lehet. Ilyen eset, hogy a lemez katalógusjelében szerepel a Q betű, vagy valamilyen más jelölés, de ezt csak a bennfentesek tudják. Aztán van úgy, hogy a felvételt nem azzal a kvadró rendszerrel rögzítették, amelynek a licencét megvásárolta a kiadó, ezért eltitkolták ezt az adatot. Érdemes körülnézni pl. a Discogson, hogy volt-e az előadónak más kiadónál kvadró lemeze, s hogy az milyen rendszerű. Az egyik legismertebb eset, hogy mint azt már tudod, az RCA a CD-4-re esküdött, viszont Vangelis felvételei SQ-ban készültek. Amikor az RCA megjelentette Vangelis felvételeit, naná, hogy nem írta rá az SQ-t.

Arra is van példa, hogy a lemeztársaság nem is tudta, hogy a felvétel hangmérnöke titokban valamilyen mátrix kvadróban rögzítette a mesterszalagon a nótát. Nagy francok vagyunk ám mi, hangmérnökök. Azokat a filmzenéket, amiket az SQ-ból átvedlett Dolby Stereoban vettek föl, gyakran változtatás nélkül jelentettek meg a lemezen. A Dolby Stereo ugyan nem kvadró, de kvadró dekóderen átlökve tudhat úgy szólni, mintha kvadró volna. Igen gyakori, hogy a felvétel ugyan nem kvadró, de a mikrofonozás vagy az effektek szeleburdisága miatt kvadró dekóderen lejátszva kvadróként viselkedik. Például a közönség tapsvihara hátul szólal meg.

Amikor még újdonság volt a sztereó is, és a rádióállomások többsége csak monóban sugározta a műsorát, létezett egy nagyon kétséges hangzást produkáló eljárás, a Haeco-CSG, amelyet Howard Holzer, az A&M Records mérnöke fejlesztett ki Hollywoodban, s amivel jobb monó kompatibilitást lehetett elérni, mintha csak egyszerűen összegezték volna a két csatornát. A közönséges összegzés során a sztereóban középen szóló hang monóban 6 dB szintemelkedést okozhat, ezért évekig külön monó és külön sztereó keveréssel jelentették meg ugyanazokat a nótákat külön monó és külön sztereó lemezeken. Holzer azt ígérte, hogy az ő módszerével elegendő egyetlen, sztereó-monó lemezt forgalomba hozni. Az eljárást leginkább 1968-tól 1970-ig használták, aztán kiderült, hogy nincs rá szükség.

Ennek a módszernek az volt a lényege, hogy a jobboldali csatornában fázistolást alkalmaztak, akár 120°-osat is. A jobb csatorna jelét az un. CSG generátor 8 frekvenciasávra osztotta föl, és az egyes sávokban más-más mértékű fázistolást lehetett beállítani.

Az ezzel az eljárással legnagyobb példányszámban eladott album a The Association együttes Greatest Hits! című LP-je volt.

Két további példát is meghallgathatsz.

Ezek a felvételek úgy viselkednek, mintha SQ-ban vagy BMX-ben rögzítették volna őket. A következő nóta zengetését sikerült ellenfázisban tolni; SQ-ban és QS-ben hátulról szól.

Egyébként önmagában a fázistolás nem ördögtől való. A BBC vezette be elsőként, hogy a sztereó rádióadásaiban mind a két csatornát, tehát a baloldalit is és a jobboldalit is megmasszírozza egy-egy 90°-os fázistolóval. Ezt azzal indokolják, hogy a sztereó rádiózás impulzus átvitele csapnivaló. Képzeld el, hogy egy moziban vagy, amelynek csak egyetlen ajtaja van. Telt házzal megy a vetítés, ám hirtelen kigyullad a mozi, mindenki menekülne, és egyszerre (impulzusszerűen) ront az ajtónak. Nyilván egymást fogják taposni a népek, nemcsak a tűz fog kárt tenni bennük. Ezzel szemben ha képesek megérteni, hogy sorban állva nagyobb esélyük van a menekülésre, akkor kevesebb lesz a sérülés. Az analóg sztereó adásmód is ilyen ajtó. Az impulzusok túlvezérlik a rendszert, nagyobb a torzítás, mint amikor analóg fázistolón – mindentáteresztő szűrőn – szépen, egymás után mennek át az impulzus összetevői. Mivel kisebb a túlvezérlés veszélye, tehát nem kell kisebb szinten lökni a műsort, még a jel-zaj viszony is javulhat. A modern adásprocesszorokban van fázistoló is, de nem ezért nem csípjük kultúrhelyeken az adásprocesszorokat.

Visszatérve a lemezekhez, szinte minden ABBA nóta SQ-ként vagy BMX-ként viselkedik.

Hangsúlyozom, hogy ezek nem igazi kvadrók. Ha a valódi analóg kvadró felvételek és egykori rádióadások legteljesebb (de azért közel sem tökéletes, pl. a volt szocialista országok produkcióról egyetlen szó sincs) listájára vagy kíváncsi, a kép utáni linkre kattintva elámulhatsz milyen sok tételt találhatsz.

http://www.surrounddiscography.com/quaddisc/quadindx.htm

Még olyan különlegességekre is bukkanhatsz, mint az alábbi videó hangjának felsorolása.

Ez a felvétel megjelent Laserdiscen (erről még lesz szó egyszer), valamint Betamax és VHS videókazettán. Ez utóbbiak hangja SQ kvadró. Később kiadták DVD-n, azon van 5.1-es hangsáv is, de a kétcsatornás változat továbbra is SQ.

S ha már a különlegességeknél tartunk, az egyik legizgalmasabb, két LP-t tartalmazó album a Quadrafile.

Ezt az albumot a brit Hi-Fi News & Record Review Magazine dobta piacra 1976-ban, 5 000 példányban. A négy lemezoldalon négy kvadró rendszerben ugyanazokat a nótákat rögzítették.

A lemez tartalmát Mike Thorne, a Studio Sound magazin akkori szerkesztője állította össze, meggyőzvén a négy vetélytársat, hogy járuljon hozzá a kiadványhoz. Az elkészült album referencia hangokkal kezdődik (hogy azonos hangosságúra tudd beállítani a dekódereket), majd az "Electronic Footsy" kvadró bemutatóval folytatódik. Aztán tartalmaz Stéphane Grappelli hegedűduettet, valamint Mahler és Bartók két klasszikus darabját, Pierre Boulez vezényletével. Van továbbá rajta a Pink Floydtól a Money és két részlet Mike Oldfield Tubular Bells című művéből. Minden nóta az eredeti, kódolatlan kvadró mesterszalagokról készült. A legenda szerint amikor Thorne megkapta a Pink Floyd Dark Side of the Moon című albumának szalagjait egy nagy dobozban, elrejtette a szalagokat a zongorája belsejébe, mert valószínűtlennek tartotta, hogy egy betörő ellopjon ekkora hangszert vagy átkutassa a belsejét.

Talán a legizgalmasabb kérdés, hogy ha sikerült meggyőznöm téged, hogy hallgassál kvadrót, milyen berendezéssel tudod a felvételeket lejátszani? Négy megoldás is létezik. Az egyik, hogy építesz dekódereket, ámbár kötve hiszem, hogy a CD-4-hez vagy az UD-4-hez be tudod szerezni az IC-ket. A második, hogy az ócskapiacokon vásárolod meg a kütyüket. Ez azért kockázatos, mert pl. az eBay vagy a Reverb internetes piactér tele van ajánlatokkal, de egyrészt pofátlanul magasak az árak, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy hibátlanok a berendezések, és a restaurálásuk idegrendszert nem kímélő kaland még gyakorlott buherátorok számára is. Igaz, ha sikerül, nagy a boldogság.

A harmadik, hogy valahogyan hozzájutsz jelenleg is gyártott berendezéshez. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy el vagyunk kényeztetve. Az egyetlen, de legalább kvadrós fórumokon igencsak elismert kütyüt az Involve Audio nevű ausztráliai cég gyártja.

A Surround Master harmadik változata SQ és QS mátrix kvadrót tud dekódolni; ez utóbbihoz a „MODE” kapcsolót „involve” állásba kell váltani. Ugyancsak ebben az állásban tud dekódolni EV-4 és kétcsatornás UHJ anyagokat. A szerkezet két digitális hangprocesszorral (DSP) varázsol. Van digitális bejárata is, s fölvetődhet benned, hogy minek, hiszen például kvadró CD nem készült. Ez valóban így van, csak nem egészen. Amikor ugyanis a CD előírások megszülettek, az egyik jellemző között szerepelt a négycsatornás lehetőség. Ennek azonban ára lett volna. Vagy a CD-n tárolható műsoridőt kellett volna csökkenteni kb. 40 percre, vagy a mintavételi frekvenciát 32 kHz-re. Ám még közel volt a kvadró kudarca, ezért egyetlen, diszkrét kvadrót tartalmazó CD-t sem mertek gyártani, így aztán lejátszó készülék és szoftver sem készült hozzá. Majd jött az 5.1 és több társa a DVD-vel, és a dolog már senkit nem érdekelt. Ugyanakkor például a Dutton Vocaliton kiadó folyamatosan jelentet meg SQ kódolású CD-ket, illetve napjainkban diszkrét négycsatornás SACD-t. Ez például egy SQ kódolt CD:

Meg ez is:

Ez viszont SACD:

2022 végén adták ki a Koldusopera 1976-os, kvadró változatát SACD-n. A felvétel eredetileg SQ volt, de az SACD keveréséhez az eredeti soksávos magnószalagot használták.

Mivel a kiadvány hibridlemez, tehát az egyik réteg közönséges CD, rendes CD-játszóra vagy számítógépre SQ dekódert (például a Surround Master V3 cuccot) kötve a korabeli hangzást kapjuk. Illetve, annál jobbat, mert az áthalláscsillapítás 30 dB. Az más kérdés, hogy az egykori hangmérnök nem ilyen jó készülékre keverte a darabot. S mert az Involve is digitalizál, kérdéses, milyen a tényleges térérzet.

Ugyancsak olyan hibrid SACD-ket jelentet meg az Audio Fidelity kiadó, amelyeken az újrakevert diszkrét többcsatornás felvétel mellett, a másik rétegen ott az eredeti, mátrixolt változat. Például az SQ.

A negyedik lehetőség, hogy valamilyen számítógépes programot használsz, tehát digitalizálod az analóg hanglemezeidet vagy átkódoltatod a mátrix kvadrót tartalmazó CD-idet. A már többször említett, becsületkasszás Reaper munkaállomáshoz léteznek ambiszon kódoló és dekódoló bővítmények. Van néhány ingyenes és még több fizetős változat is, de nekem nem sikerült életet lehelni beléjük. A legösszetettebb a kép utáni linkről tölthető le; szorítok, hogy neked elinduljon.

https://www.ambisonictoolkit.net/download/reaper/

A Reaperrel egyébként kvadró keverést is készíthetsz, bármilyen monó jelforrást bárhová tehetsz, csak a beépített ReaSurround VST és a Reasurround Pan VST bővítményt kell használnod.

A legkülönbözőbb kvadró mátrix és ambiszon formátumok dekódolásának profi eszközét egyszer már megemlítettem a CD-4-nél (lásd a sorozat 381. részét, s ott van a link is, ahonnan letölthető).

Egyedül az UD-4 QMX változatához nem készítettek dekódolót, mert 30 lemezért nem akarták szívatni magukat.