Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 395. Perdülj, fordulj! – Nulladik pörgetés. A tökéletes lemezjátszó

Minden lemezjátszó egyforma: egy forgó tányér meg egy kar drótokkal, amiben hangszedő van.

Sosem számolták meg, hányféle lemezjátszót gyártottak a mikrobarázdás hanglemez megjelenése óta, de ha az altípusokat is figyelembe vesszük, nem túl merész megbecsülni, hogy legalább százezer fajtát. Az egyetlen közös tulajdonságuk, hogy van bennük egy forgó tányér, meg egy hangszedőt tartalmazó kar drótokkal. Illetve, még ez sem biztos, hiszen már olyan lemezjátszót is láttunk, amelyben a tányér nem forog, hanem a hangszedő mászkál a lemezen.

pfn02

De még ha nem is vesszük figyelembe az ilyen marhaságokat, továbbá eltekintünk a kufárok érdekeitől és a lemezjátszó gyártás anyagainak, technológiájának fejlődésétől, akkor is feltűnő, hogy milyen változatos az a világ, amelyben a pár ezer forintostól a több millióba kerülőig mindenféle szerkezetekre lelhetünk. A sorozat 361. része éppen arról szólt, hogy a hanglemez azért maradt meg, mert a rajta rögzített hanginformáció egyszerűen is lejátszható, meg nagyszerűen is. A sorozat 110. részében a tökéletes mikrofon, a 162. részében a tökéletes hangszer jellemzőiről elmélkedtem. Sajnos a tökéletes magnóról megfeledkeztem, viszont most megnézzük, milyen is volna a tökéletes lemezjátszó!

Kezdjük a külső paraméterekkel! A tökéletes lemezjátszó kicsi, szinte nem is látszik, és persze ennek következtében tömege és súlya is alig van. Így felválthatja az 50-70 évvel ezelőtti koffer lemezjátszókat.

pfn03

A kis méret és tömeg ellenére – vagy tán éppen amiatt – nem érzékeny a rázkódásra, és nemcsak gyaloglás vagy futás közben lehet lóbálni, hanem gépkocsiba is szerelhető. Jól el is fér. Voltak ilyen próbálkozások, csak akkoriban még nem voltak tökéletesek a lemezjátszók.

pfn04

Az természetes, hogy a tökéletes lemezjátszó színét bármilyenre választhatod, és mintás is készíthető, hiszen a „dizájgnak” már ma sincs határa.

pfn05

Anélkül, hogy most még részletesen belemennénk a műszaki jellemzők taglalásába, nyilvánvaló, hogy a lemezjátszó legalapvetőbb feladata az, hogy lejátssza a lemezt. A tökéletes lemezjátszó mindenféle hanglemezt – hangsúlyozom, hogy most csak a mikrobarázdás hanglemezekről beszélünk, nem a gramofonlemezekről – le tud játszani, tehát az egészen kis, néhány cm átmérőjűtől akár a 35 cm átmérőjűig. Nem gond neki a képeslap lemez vagy a flexi sem. A lejátszási sebesség sem akadály, akár 10 rpm-től 100 rpm-ig. A beállított fordulatszám tökéletesen stabil. Tehát ha pl. 45 rpm-es lemezt játszunk le vele, biztosan tökéletesen 45 rpm-mel fog pörögni, és ugyancsak természetesen, 0 s idő alatt, azonnal fut föl 45 rpm-re. Mivel a tökéletes lemezjátszó nem nyávog, és más zajt sem csinál a futóműve, rumpli sincs. Csakhogy amikor a lakk- vagy rézlemezt vágják, akkor is a lemezvágónak csak a névleges sebessége 45 rpm, a tényleges nem annyi. Igaz, csak kicsit tér el, ráadásul ez a kis eltérés sem állandó, parányit ugyan, de a vágógép is nyávog. A tökéletes lemezjátszóban tehát van egy antinyávogtató elektronika, amely a lemezvágás során keletkezett sebesség eltéréseket korrigálja, s e korrekció is azonnali. Miként egyidejű az excentricitás, a vetemedés és más disznóságok hatásának eltüntetése is.

Hasonló a probléma akkor, amikor a hangszedő tapizza a barázdát. Az nyilvánvaló, hogy a letapogatásnak tökéletesnek kell lennie abban az értelemben, hogy újabb torzítást nem vihet a jelbe a lemezjátszó. Csakhogy a barázdában rögzített jel már eleve torz. A tökéletes lemezjátszóban tehát olyan áramkörök is vannak, amelyek ezeket a torzításokat szüntetik meg. A jelenlegi tudásunk szerint ilyen antitorzítót lehetetlen készíteni, ám mivel a hallórendszerünk fölismeri e torzítások eredőjét (bizonyos összetevőit is), a nem túl távoli jövőben a mesterséges intelligencia bevetésében reménykedhetünk. Ellenkezhetsz, hogy a mesterséges intelligencia működtetése csak digitális rendszerekben értelmezhető, márpedig ha a hangfrekvenciás láncba digitális szakasz kerül, megette a fene az egészet, valójában nincs ellentmondás. Ugyanis azok az áramkörök analógok maradnak, amelyeken a hangfrekvenciás jel áthalad, csak a vezérlésük digitális. Igaz, ezek az analóg áramkörök a tökéletes lemezjátszóban önmagukban teljesen torzításmentesek, tehát ha netán tökéletes jelet kapnak a hangszedőből, nem csinálnak semmit.

Azt talán írnom se kéne, hogy a tökéletes lemezjátszó hangszedője nemcsak a CD-4-es kvadró lemez (lásd a sorozat 381. részét) barázdáját tapizza le hibátlanul, hanem a bármilyen nagy amplitúdóval (sebességgel) vágott lemezét is. Az ágyúlövések sem zavarják meg, ha a kép alatt látható videó forrásával, az eredeti LP-vel kell megbirkóznia. (A fotón jól látható, hogy ez a legendás Telarc korong hibrid lemez volt, vagyis a felvételt digitális eszközzel készítették.)

pfn06

A tökéletes lemezjátszó önmagától megtisztítja lejátszás előtt a lemezt, és van benne porfelismerő és recsegésmentesítő áramkör. Ez azt jelenti, hogy a lemez nem csupán újkorában, hanem a sokadik lejátszás után is ugyanúgy, tökéletesen szól. S persze azért is tökéletesen szól, mert a tökéletes lemezjátszó nem roncsolja a barázdát.

A tökéletes lemezjátszó hangszedőjének és egyéb alkatrészeinek az sem okoz gondot, ha a lemezzel szkreccselsz.

A tökéletes lemezjátszó sosem gerjed össze a hangsugárzókkal, bármekkora hangnyomással is bömbölteted őket, hiszen a káros rezgések ellen tökéletes védelme van. A tökéletes lemezjátszónak van saját, tökéletes sztereó (esetleg kvadró) erősítője és hangsugárzó rendszere, de külön külső erősítőhöz is csatlakoztatható, sőt, ha igazán trendi készülékről van szó, akkor USB kijárata is van, meg blutúszt is tud ám! Ne mondd, hogy kell a francnak! De tényleg, ki a francnak kell?

A tökéletes lemezjátszó kezelése teljesen automata. Neked csak annyi a dolgod, hogy megmutatod neki, hol vannak a lemezeid, ő szépen kiveszi a meghallgatni kívánt lemezt a borítójából, és miután lejátszotta azt, vissza is teszi a helyére.

A legfontosabbat hagytam a végére. A tökéletes lemezjátszóért nem kérnek pénzt a boltban, és soha nem romlik el. Akkor ideje magunkhoz kapnunk. Ha lenne tökéletes lemezjátszó, akkor valóban elég lenne egyetlen fajtát gyártani. Mivel azonban nincs ilyen, többféle kategóriába sorolhatjuk őket.

Az egyik csoportosítás a felhasználás módja. Ebben az értelemben két fő csoport van: a profi és az otthoni. A profi kategóriának a legfőbb jellemzője a biztonság. A tű nem ugorhat, a készüléknek strapabírónak kell lennie, a szerkezet nem gerjedékeny, lehet akár lökdösni is, távvezérelhető, a szkreccselés alapkövetelmény. Ami a hangminőséget illeti, ezek a lemezjátszók nem szólnak csúnyán, de a korongon rögzített hang megszólaltatásából számos árnyalat hiányzik. Ebbe a kategóriába tartoznak a stúdiólemezjátszók és a dj-gépek.

A másik csoport az otthoni felhasználás alapján jött létre. Ennek legalsó osztályába azok a lemezjátszók tartoznak, amelyek lejátsszák ugyan a lemezt, de a minimális Hi-Fi követelményeket sem teljesítik, ámbár azért egy kihangosított mobilnál elviselhetőbb a hangjuk. Nem kímélik a lemezeket, cserébe olcsók és egyszerű a kezelésük. A középső osztály már Hi-Finek nevezhető, mondhatnánk, hogy élvezhető a belőlük szóló muzsika, de valahogy minden egyformán szól. A legfelső osztály a high-end, audiofil. Itt már csak egyetlen szempont van: a hang. Ez az a kategória, amely alkalmas annak megítélésére, hogy egy-egy korong milyen minőségű, s a legjobb felvételek valóban gyönyörűséget okoznak. De nemcsak a hangjuk öröm, hanem egy csomó műszaki megoldás is ámulatba ejthet. Nem feltétlenül azért, mert bonyolult, hanem mert szellemes. Nagyon kímélik a lemezeket, de ennek az is feltétele, hogy akik élvezkednek vele, gondos gazdák legyenek. A hátrányuk nemcsak az, drágák, hanem az is, hogy nagyon kevés automatikájuk van.

Az alábbi videóval ellentétben, amely két percben látványosan elintézi a tudnivalókat, ebben a sorozatban sok-sok héten át néhány barátom hathatós segítségével sorra vesszük, hogy a lemezjátszó melyik részének milyen szerepe van, s hogy mi az egyes megoldások előnye és hátránya.