Egyszerűnek tűnik, mégis a három alapváltozaton belül is sokféle megoldás létezik a lemezjátszó tányérjának pörgetésére.

Ennek egyik oka, hogy minden forgó rendszer egyszersmind rezgő rendszer is, annak minden sajátosságával, így a rezonanciájával, ráadásul csaknem minden egyes összetevő rezonanciájának instabilitásával együtt. A másik, hogy más-más tulajdonság fontosabb a lemezváltós, a diszkós, az audiofil és a mindegy, hogy szól kategóriában. Az sem mindig mindegy, hogy monó vagy sztereó lemezeket akarunk-e lejátszani.

A legkézenfekvőbb nyilván az a megoldás, ha a lemeztányért forgató tengelyhez pontosan olyan fordulatszámú, sebességű motor csatlakozik, amilyennel le akarjuk játszani a lemezt. Az analóg hanglemezjátszók történelmében mégis ez volt a legkésőbb megvalósított módszer. Minden más esetben az a megoldás lényege, hogy a gyors motor forgását átalakítják a tányér lassú forgására.

Az első hajtási mód még az elektromos gramofonok idejéből származik, és a múlt század negyvenes éveitől kb. a hatvanasok végéig a dörzshajtás volt a legjellemzőbb nemcsak az otthoni és a táskalemezjátszókban, hanem még a stúdiótechnika területén is használták. Az én első lemezjátszóm is egy dörzshajtású, négysebességes, Crystal-Tone Stereo nevű szerkezet volt; az Elektroakusztikai és Villamossági Kisipari Termelő Szövetkezet (EAKV) gyártotta. A hangkarban átkapcsolható volt a hangszedő (vagy annak tűje) a mikrobarázdás és a normál lemezek lejátszásához. A lemezjátszó a lemez végén kikapcsolt, ha olyan kedve volt. Sőt, azt is kibírta, ha mind a négy sebességváltó gombját egyszerre nyomtam le. 1968-ban az édesanyám kb. egyhavi, adminisztrátori fizetésébe került. A lemezjátszót beépítve árulták egy annak idején divatosabb vagy egy hagyományosabb külsejű bútorba. Az enyém a hagyományosabb volt, aminek a tetején volt a rádiónk.

Nagyon szerettem őt, és hónapokon keresztül nyúztam vele a hozzá kötött Videoton R4900-as monó rádióval az Illés együttes Little Richard című nótáját. Aztán lettek más lemezeim is.

S lám, vannak elvetemültek, akik még az ilyen szerkezeteket is fölújítják. Még cserepes virág is van az ő rádiójának a tetején, csak a csipketerítő hiányzik.

A dörzshajtás nemcsak azért volt a legelterjedtebb, mert viszonylag könnyen meg lehetett valósítani, hanem azért is, mert elég nagy nyomatékot tudott adni a tányérnak, amelyre a lemezváltós lemezjátszók esetén akár 10 darab LP-t is potyogtatott az automatika. Egykor a Videoton is szerelt fadobozba Garrard lemezváltós lemezjátszót.

A dörzshajtás sokkal régebbi, mint a lemezjátszók hajtása; gondolj arra, hogy az emlősök, ideértve az embert is, szexuális tevékenysége két, nedvesített nyálkahártya dörzsölésével történik, de az általunk vizsgált dörzshajtás nem innen vette a példát. A dörzshajtás lényege, hogy a motor és a lemeztányér között gumibevonatú kerék, a dörzskerék teremt kapcsolatot. Ez a kapcsolat nem teljesen merev, a gumibevonatú dörzskerék csúszik. A csúszás a tányér indításakor szinte meg is szűnik, mert nagyon kevés energiát igényel a tányér sebességen tartása, de a gumikerék kopása elég nagy. A teljesen merev változat a fogaskerék hajtás lenne. Ilyen azért nincs, mert a fogaskerék hajtás zötyögős, és minden, a forgatásból eredő zajt átvinne a lemeztányérra, illetve a lemezre, amit a hangszedő érzékelne, és a lejátszó elektronikán keresztül hallhatóvá tenne. A dörzshajtás átka is a magas rumpli, de még mindig kisebb, mintha fogaskerekeket használnánk. A merev kapcsolathoz a nagyon kemény gumis dörzskerék állna a legközelebb, de akkor a mechanikai zajcsillapítás nem lenne elégséges, a zajt jobban tompító, puhább gumis dörzskerék viszont nagyobb nyafit okozna.

Elvileg kétfajta dörzshajtási mód lehetséges: A dörzskerék vagy kívülről, vagy belülről masszírozza a lemeztányért. A tányéron belüli dörzskerék forgásiránya a motoréval ellentétes, a tányéron kívülié azonos.

A gyakoribb a tányéron belüli hajtás, mert kisebb helyet foglal el. A legtöbb dörzshajtású lemezjátszó rugós mechanizmussal ráncigálja be a dörzskereket a motor tengelye és a tányér belső pereme közé. Aztán a motor tengelyének és a tányér forgásának lendülete erősebben húzza be és tartja a helyén a dörzskereket; ez a névleges fordulatszám elérése után stabil forgást eredményez.

A gyors motortengely kis átmérőjű, a lemeztányér pedig nagy. Kezdetben főként szinkron motorokat (lásd a sorozat 341. részét) használtak. 50 Hz-es hálózatban a kétpólusú szinkron motor 3 000-at, a négypólusú 1 500-at fordul percenként. Egy átlagos 300 mm átmérőjű lemeztányér belső pereme 33 1/3 rpm esetén 31 415 mm utat tesz meg. Az 1 500 fordulatszámú motortengely ekkor 6,67 mm átmérőjű; ha a motorfordulatszám a duplája, akkor a fele. Ha a dörzskerék átmérője 40 mm, akkor a fordulatszáma kb 250 percenként, ami másodpercenként 4,16 fordulatot, vagyis 4,16 Hz frekvenciájú rezgést jelent. A sorozatnak az elektrofon hangszerekről szóló részeiben szó volt arról, hogy az ilyen kisfrekvenciás rezgésekkel frekvenciamodulációt, vibrátó effektet lehet csinálni, a lemezjátszó esetében pedig annál nagyobb lesz a nyafi és rumpli, minél kevésébé egyenletesen érinti dörzskerék a motortengelyt és a lemeztányért. Hogy mégsem teljesen elviselhetetlenek ezek a zavarok, annak az az oka, hogy a nagytömegű lemeztányérnak nagy a tehetetlensége, tehát hacsak nem pocsék a dörzskerék, a tányér kiegyenlíti az ingadozásokat valamennyire.

Üzemen kívül a dörzskereket nem szabad a motortengelyhez nyomni, mert a meleg tengelyt egy ponton érintő gumi alakja javíthatatlanul megváltozik. Ez azt jelenti, hogy a dörzshajtású lemezjátszót menet közben nem szabad úgy leállítani, hogy a hálózati dugóját kihúzzuk a konnektorból. A dörzskereket egyébként is időnként cserélni kell, de szerencsére több-kevesebb nyomozás után lehet találni megfelelőt. Egy 50 mm átmérőjű dörzskerék 25 µm nagyságú felületi hibája már 0,1% nyafit okoz, megfelelő gumialkatrészt ennél pontosabbra korábban nem lehetett készíteni. A 21. században már léteznek jobb anyagok, de a dörzshajtás kiment a divatból.

A dörzshajtás előnye, hogy a fordulatszám váltása megoldható úgy, hogy a meghajtó motor tengelyén lépcsőzetesen változó átmérőjű tárcsákat alakítanak ki vagy szerelnek rá, és a sebességváltó mechanika e lépcsők között ugrál.

Az alábbi képen az EMT 930 típusú stúdió lemezjátszója belsejének részletét látod.

A tárcsák kialakítása lehet kúpos is, ekkor a fordulatszám a dörzskerék emelésével-süllyesztésével finoman szabályozható. Sőt, akár maga a tengely is kiképezhető kúposra. Egy ilyen megoldásról volt szó a sorozat 375. részében.

A dörzshajtású lemezjátszók legjellegzetesebb hibája a dörzskerék deformációja, megkeményedése vagy porladása. A többi hiba – a csapágyak kopásából származó nyikorgás vagy tengelyferdeség – más lemezjátszókra is jellemző. Ha azonban a dörzskerék úgy deformálódik, hogy oválissá válik, rángatni kezdi a meghajtó mechanizmus többi elemét is, és azok alakváltozását, elferdülését okozza. A dörzshajtás általában nem tudja kiküszöbölni a lemeztányér függőleges mozgatását, ami zajjelenséget eredményez sztereó lemezek lejátszásakor.