Ilyenkor az alkotó el van telve magától; érdemes hát először néhány közelítő statisztikai adattal kezdenem. 2015. decemberében indult a sorozat, tehát csaknem nyolc évvel ezelőtt. Az eddig megjelent részek karaktereinek (betű, írásjel, szimbólum) száma szóközök nélkül is meghaladja az ötmilliót. Ha egy szabványos A4-es formátumú könyvet tételezünk föl, akkor képek nélkül is legalább ezer, képekkel kb. 4-5 000 oldal lenne. Ekkora terjedelmű írásművet csak 7-8 kötetben lehetne megjelentetni, aminek következtében úgy 150-200 ezer forint volna a bolti ára. Természetesen e köteteket fóliába kéne csomagolni, nehogy megrontsák a serdülő ifjúság lelkivilágát.

Nyolc év nagy idő, és még mindig csak az elején tartunk. Ha arra gondolok, hogy heti egy, legfeljebb két rész megírásával tudok megbirkózni, akkor ez azért gond, mert a sorozat többé-kevésbé lineárisan építkezik, tehát az egyes részek egymásra épülnek. Az pedig nem várható el tőled, hogy ennyi éven keresztül minden héten lankadatlan izgalommal lesd, vajon miről lesz szó a következő részben, általában szombat reggel.

Az eredeti Diszkónikát azért sikerült egy elfogadható méretű könyvben megírni úgy 40 évvel ezelőtt, mert sokkal kevesebb volt a fellelhető ismeretek mennyisége. Hozzáteszem, hogy sok esetben sokkal tárgyszerűbbek is voltak a publikációk, hiszen az alapvető információk nem voltak titkosak. Persze, akkor is gyakran a reklámok között bújtak meg fontos tudnivalók, mégis könnyebb volt eligazodni közöttük. A hagyományos, tehát papír alapú tartalmak áttekinthetőbbek voltak, mint azok, amelyekből a 21. században a neten bóklászva kell kihámozni valamit. Az a tapasztalatom, hogy fél évszázaddal ezelőtt az a tény, hogy ha valaki írt valamit, az egy hosszabb procedúra után jelenhetett csak meg, nem mindig jelentett rossz szűrőt. Hiszen többen véleményezték az alkotást, mint napjainkban, amikor bármikor bárki bármilyen okosságot vagy csacsiságot fölnyomhat a netre. Szóval, óvatosnak kell lenni.

Más oldalról nézve, az elmúlt nyolc évben nem történt semmi, illetve, majdnem semmi nem történt a 21. századi Diszkónika szempontjából. Ez azt jelenti, hogy noha mostanában is sok új termék jelenik meg a piacon, léteznek új módszerek is, egetverően nagy újdonságokról aligha értesülhetünk. Inkább a már korábbi eljárások finomítását tapasztalhatjuk. Vannak ilyen korszakok, s van úgy, hogy csak utólag derül ki valamiről, hogy nem vettük észre időben a jelentőségét. A koronavírus járvány időszakában ugyan jelentősen nőtt az otthoni készülékek és hangszerek eladási száma, mert valamivel el kellett tölteni az időt, de pl. a 2020-ban bejelentett midi 2.0 (lásd a sorozat 270. részét) még mindig csak téblábol, alig van olyan elektrofon hangszer, amelybe beépítették volna. Ennek vélhetően nem az az oka, hogy a midi 2.0 nem elég jó, hanem egyrészt az, hogy az eredeti midi faék egyszerűsége, és ezzel olcsósága elvész, másrészt az a felhasználói igénytelenség, amelynek a „jó az úgyis” a jellemzője, tehát amelyik nem igényli azt a sok árnyalatot és sokoldalúságot, amit a midi 2.0 nyújthatna. Hozzáteszem, hogy az eredeti midinek és kiegészítéseinek a jellemzőit és használatát is meg kell tanulnia az alkalmazóknak, a midi 2.0-hoz azonban alaposan fel kell kötni a gatyát. Ám az is lehet, hogy a midi 2.0 túl későn jött, a 21. század népszerű rockzenéje sokkal egyszerűbb, mint amilyen pl. 50 évvel korábban az ún. progresszív rock volt. Ez nem azt jelenti, hogy napjainkban nem születnek új hangzások, a slágervilágnál sokkal igényesebb nóták, de ezek rétegzenék, többségük el sem jut a nagyérdeműhöz. Hiszen ami nincs a Spotify-on vagy a Tidalon, az nincs.

S itt mégis finomítanom kell a korábbi vélekedésemen. Ha a koronavírus járványnak volt pozitív hozadéka, s ha ez nevezhető pozitívnak (szerintem igen), akkor az a folyamatos, rádió- és tv-szerű internetes médiatartalom szolgáltatás hétköznapivá válása volt. Míg 20 évvel ezelőtt a sztrím (stream) csak szakmai körökben és az újdonságok iránt fogékonyaknak jelentett valamit, az internetes zenehallgatás és filmnézés napjainkra nagyon elterjedtté vált, annak ellenére, hogy legtöbbször nem ingyenesek e szolgáltatások vagy kegyetlenül telibe nyomják őket reklámokkal.

Az internet tartalomhordozóként azért jelentős, mert olyanokat is ösztönöz az alkotásra, akik egyébként csak önmagukban és titokban muzsikálgatnának és szerepelnének. A számítógéppel támogatott felvételkészítés ugyan már az internet előtt is létezett, de az így készült alkotásoknak a nyilvánosságra hozatala nem volt egyszerű. A Youtube és társai lehetővé tették e gát megszüntetését. Hogy aztán a minőség milyen, az nem technikai kérdés. A mesterséges intelligencia ügyes, ellenőrzött, mértéktartó, tisztességes alkalmazása azonban sokat lendíthet majd a dolgon.

Technikai, vagy pontosabban technikai kérdés is azonban az, hogy egy-egy készülék vagy módszer a tájleíráson kívül hogyan jellemezhető. Mindazok, akik komolyan szembesültek ezzel a problémával, így valószínűleg te is, talán éppen e sorozatból ismerkedhettél meg azzal a szemlélettel, hogy amit mérni lehet, azt mérjük, és klasszikus módon, számszerűsített paraméterekkel adjuk meg. Csakhogy egyrészt nem mindig azt mérjük, ami igazán jellemző lehetne, másrészt, ha tudjuk is, hogy mit kéne mérni, a mérendő mennyiség vagy e mennyiség eltérése oly parányi, hogy nem tudjuk mérni. A megismerésnek nemcsak a mérhető paraméterekkel történő jellemzés a módja. Az viszont kétségtelen, hogy amit nem tudunk mérni, ott sokszor csak feltételezéseink lehetnek, hogy amit hallunk – ha eléggé képzett és fejlesztett a hallásunk –, annak milyen oka vagy okai vannak. Azért ám nem mindig a sötétben tapogatózunk, de ahhoz, hogy közelebb jussunk az igazsághoz, számos dogmát el kell engednünk, és nyitottnak kell lennünk arra, hogy ne a valóságot igazítsuk a korábbi ismereteinkhez, hanem jobban mélyedjünk el a valóságban. „Minden embernek szüksége van a szélesebb látókörre – hogy többet lásson”; mondta Csontváry Kosztka Tivadar.

Ám valóban látni kell, nemcsak nézni, nézelődni. Nagyon nem mindegy, hogy mit látsz meg először egy-egy csalafinta képen, ahogy az sem, hogy mit hallasz meg, mi kelti föl leginkább a figyelmedet egy hangfelvételt, valamilyen berendezést hallgatva.

S ezzel ördögi körbe kerültünk. Ugyanis a műszaki világban a megfelelő látáshoz alapos tudás szükségeltetik. Ez a tudás azonban nehezen és általában csak lassan sajátítható el, kiváltképpen olyan oktatási rendszerben, amely az összefüggések helyett a szétaprózódást és a tekintélyelvű hitet támogatja. S akkor még tökéletesen kéne beszélni a természet- és műszaki tudományok nyelvét, a matekot. A sorozat eddigi története során igyekeztem addig egyszerűsíteni a dolgokat, ameddig ezt az érthetőség megkívánja, és ameddig ez nem szégyen. Ha ez legtöbbször sikerült, már nem dolgoztam hiába.

Ezután sem lesz ez másképp. Hiszen ha az embert megajándékozta a természet a világ megismerhetőségével, akkor kár lenne ellökni magunktól ezt a páratlan lehetőséget. Mindaddig, ameddig csak élünk. Remélve, hogy sokáig élünk. Remélem, hogy az Ukrajna területén zajló háború minél hamarabb befejeződik. A háború ugyanis a fegyvergyártást pörgeti föl, a kutatások és a fejlesztések a zene szolgálata helyett a gyilkolásra alkalmas rettenetekre irányulnak.

Legyen béke!