Cs.Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 41. Cselek a tudat ellen

A pszichofizika fejlődése során igyekeztek egyre kifinomultabb skálázásokat használni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezekkel az a cél, hogy az emberek segítségével végzett mérések minél kevésbé legyenek személyfüggők, vagyis minél tárgyszerűbbek és pontosabbak legyenek. Emberek segítségével, de nem embereken kísérletezünk.

 

Az egyik gyakorta használt típus a Thurstone skála.

cs02

Képzeld el, hogy egy vizsgálatban különböző hangzásokat ítéltetnek meg veled aszerint, hogy mennyire találod őket tetszetősnek. Arra kérnek, hogy páros választások során mindig két hangzás közül válasszad ki azt, amelyik jobban tetszik. A párokat véletlen sorrendben adják be, mindegyiket többször egymás után. Ha mondjuk ötféle hangzást vizsgálunk, akkor ezekből tízféle pár alkotható. Ezzel a módszerrel egyébként akár hangtechnikai berendezések is tesztelhetők, de csak úgy, hogy nem tudjuk, melyik párban mely berendezések vannak. Végül össze fog állni egy sorrend, csak baromi lassan. Előnye viszont, hogy nemcsak rangsort, hanem az egyes helyezések egymástól való távolságát is megkapjuk, tehát intervallumkskála lesz az eredmény.

cs03

A Thurstone skála kiválóan használható attitűd vizsgálatoknál. Ez a vizsgált jelenséghez való viszonyulást jelenti. Példánknál maradva, elemezhető, hogy az emberek többségének miért éppen az általuk legtetszetősebbnek vélt hangzás tetszik a legjobban. Ez olyan fontos, mondhatni, alapvető kérdése a hangkultúrának, hogy még sokszor vissza fogok térni rá.

A pszichofizikai mérések egyik fő problémája, hogy az ingerek, valamint a rájuk adott érzetek és észlelések nem egytényezős rendszerek. Nemcsak arról van szó, hogy egy érzet több inger hatására jön létre vagy változik, hanem arról is, hogy az agyból kiinduló válaszfolyamatok (visszacsatolások) megváltoztathatják az ingerküszöböket és arányokat. Ezért igyekeznek komplex eljárásokat alkalmazni.

cs04

Különösen érdekes a többdimenziós skálázás (MDS), amikor nem egy-egy inger, hanem több ingert tartalmazó ingercsoport érzeti hatását, összefüggéseit vizsgálják. Arra vagyunk ilyenkor kíváncsiak, hogy az érzetek milyen hasonlóságokat mutatnak, és a hasonlóságokat milyen ingerek, dimenziók okozzák, és azoknak milyen a viszonyuk egymáshoz – milyen „közel” vagy „távol” van egyik a másiktól.

Az MDS egyik nehézsége maga a vizsgálat, de ez még semmi ahhoz képest, ami a vizsgálat eredményének elemzéséhez szükséges. Bevallom neked, hogy amikor az MDS matekjával először találkoztam, megpusztultam. Tudják ezt az MDS kidolgozói is, ezért az adathalmaz elemeit és az adatok közötti összefüggéseket – ma már számítógépes programokkal - térben elhelyezkedő ponthalmazként lehet nézegetni. A pontok közötti geometriai kapcsolatok az adatok között tapasztalt kapcsolatokat tükrözik. Az ábrát vizuálisan sokkal könnyebben át tudjuk látni, mint egy számokkal teli adathalmazt, vagyis az ábrázolás megkönnyíti az eredményt, az értelmezést is.

Az MDS fő ereje, hogy a tisztán pszichológiai eszközökkel nyert különbözőségi vagy hasonlósági-érzékelési adatok alapján lehetővé teszi korábban nem ismert, de esetenként meghatározó dimenziók felismerését.

cs05

Az MDS-nél is használják a páros vizsgálatot, de itt az a fő kérdés, hogy két inger – pl. két hang – mennyire hasonlít egymáshoz.

A különböző skálák, mérési elvek után következzenek a módszertani eljárások!

A konstans ingerek módszerénél egy előre megválasztott ingertartomány kijelölt elemeit kvázi-véletlen sorrendben mutatják be a kísérlet alanyának. A kvázi-véletlen azt jelenti, hogy először véletlenül választunk ki értékeket, de ezeknek a sorrendjét rögzítjük, hogy minden vizsgálat során azonosak legyenek.

A bemutatott ingerek a nagyon gyengétől vagy nulla erősségűtől az egyértelműen, jól észlelhetőig terjednek. Abszolút küszöb mérése esetén lehetséges egyetlen inger bemutatása próbánként, s a kísérleti alany igen-nem választ ad, mellyel jelzi, hogy észlelte-e az ingert vagy sem. Különbségi küszöb mérésénél egy rögzített intenzitású, sztenderd inger jelenik meg minden próbában, s mellette egy összehasonlító inger. A kísérleti alanynak meg kell nevezni, hogy az összehasonlító inger gyengébb vagy erősebb volt-e, mint a sztenderd. Minden egyes ingert sokszor (húsz vagy több alkalommal) mutatnak be, és a rá adott válaszok gyakoriságát rögzítik. Az ingerküszöböket valószínűségi kritériumok alapján állapítják meg (50 vagy 75%).

A határok módszernek lényege, hogy egy előre meghatározott intervallum fölső vagy alsó végpontjáról indulva fokozatosan csökkentik, illetve növelik az ingererősséget addig az értékig, amíg a személy válasza meg nem változik. Növekvő sorozatnál a kísérleti alany kezdetben „nem” válaszokat ad, aztán egy ponton érzékelést vagy különbséget jelez. Ez lesz a növekvő sorozatokból származó küszöb; csökkenő sorozatoknál viszont a pozitív válasz eltűnése jelöli a küszöböt. A kétféle sorozatból származó küszöböt átlagolva kapjuk a határok módszeréből származó küszöbbecslést. A határok módszerével, illetve a konstans ingerek módszerével végzett küszöbbecslések eredményei nem mindig esnek pontosan egybe.

A beigazítási módszernél a kísérleti alany maga állítja az inger erősségét, amely folytonosan változtatható. A vizsgálatban részt vevő személynek az a feladata, hogy beállítsa az adott ingert arra a szintre, hogy éppen érzékelhető legyen (abszolút küszöb), vagy pont egyenlő intenzitású legyen a sztenderddel (különbségi küszöb). E beállításokat többször ismételve és az eredményeket átlagolva kapjuk az abszolút küszöböt, illetve a szubjektív egyenlőség pontját.

A kötelező választás módszere azért érdekes, mert akkor is választani kell, ha a kísérlet alanya nem érzékel semmit. Hogy ez mire jó? Arra, hogy a tudatos döntés kizárható legyen.

Föl kell ismerni például, hogy egy rövid hangjelenség balról vagy jobbról érkezik-e. A kísérlet alanya beigazításos módszerrel állítja be az abszolút küszöböt. Ezután meg kell mondania, hogy melyik oldalról hallja a hangot, melynek erőssége éppen az előzőleg beigazított küszöbérték. Ez többnyire 100%-os sikerrel menni szokott. Ha ezután lecsökkentjük a hangerősségét annyira, hogy már a hallásküszöb alatt lennénk, és ezt a csökkentett erejű ingert kapcsoljuk jobbra vagy balra, még mindig meglehetősen magas – akár 70-80 százalék közötti – valószínűséggel el fogja találni emberünk a hangforrás helyét.

cs06

Hoppá! Bár a szubjektív beszámoló szerint nincs érzékelés, a nem tudatosuló inger mégiscsak sikerrel befolyásolta válaszadásunkat. E jelenségnek – tehát, hogy észlelési és tudatos folyamataink tudatosulás nélkül is befolyásolják viselkedéses teljesítményünket – számos egyéb példája is van a pszichológiában. Így már érthetőbb, hogy vannak helyzetek, amikor szinte siketnek tűnsz, és olyanok is, amikor mások hiszik azt, hogy nem hallod amit mondanak. Pedig de.

Az adaptív eljárások során a bemutatott ingerek intenzitásértékei függenek a kísérleti alany előző próbákban adott válaszaitól. S mivel a személy válaszai valószínűségi jellegűek, az általuk meghatározott ingerértékek is azok lesznek: a kísérlet elején még nem lehet pontosan tudni, milyen ingereket kap majd a személy.

Az adaptív eljárások fő célja a klasszikus módszerekkel szemben, hogy a bemutatott ingerek értékeit a küszöb feltételezett értéke köré sűrítsék. Az egyik gyakran használt módszer a lépcsőzés. Az alapötlet e módszernél az, hogy amint a személy megváltoztatja válaszát, azonnal megfordul az ingerváltozási tendencia. Például, ha az első négy próbában fokozatosan növekvő erősségű ingereket adtunk, ám a személy mindig azt mondta, hogy nem érzékeli az ingert, viszont az 5. próbában már érzékelést jelez, akkor tovább nem növeljük az ingert, akkor az 6. próbában már csak akkora jelet kap, mint a 4-ben. Aztán megint növeljük, finomítva a lépcsőt.

Erre a trükkre is rájöhet a kísérleti alany, ezért véletlenszerűen kijátsszák az éberségét – bár van, akiét nem lehet.

cs07