Cs. Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 435. Digitalizmus

A digitális hangrögzítés kezdeteit a múlt század hetvenes éveinek első felétől, a tőkés világot megrázó olajválságtól számítjuk. Sokkal drágábbá váltak az energiahordozók és a nyersanyagok, csökkent az otthoni szórakoztatóelektronikai berendezések és jelhordozók iránti kereslet.

Az kétségtelen, hogy az olajválság, pontosabban az USA-dollár elszakadása az aranytól egyik oka volt ennek, azonban voltak más tényezők is. Az egyik legfontosabb, hogy az analóg hangtechnikai eszközök és jelhordozók elérték azt a minőséget, ideértve a stúdiótechnikát is, amelynek meghaladása vagy fizikai korlátokba ütközött, vagy olyan gyártási költségnövekedéssel járt volna, amit a piac nem viselt volna el. A másik, hogy a számítástechnika a második világháború kezdete óta akkorát fejlődött, hogy küszöbön állt a megjelenése előbb a professzionális hangtechnikában, s nem sokkal később a háztartásokban is.

A digitális hangtechnika alapjait a sorozat 22-27. része taglalja, ezért ezeket nem ismétlem meg. Azt viszont továbbra is bizton állítom, hogy a digitális átviteli és rögzítési hangtechnika elvileg sem érheti el az analóg minőségét, mert egyrészt képtelenség végtelen sávszélességgel mintát venni, másrészt a kvantálás sem lehet végtelenül finom, tehát nem lehet a mintavett jelet végtelen bitmélységgel lépcsőkre osztani. Ha e két feltétel, de főként az utóbbi teljesíthető lehetne, akkor digitális eljárással az analóghoz jutnánk. Ám ez nem is cél. A cél az, hogy az analóg eszközökhöz képest könnyebben gyártható és kezelhető, a felhasználók többségének elfogadható minőségű eszközök legyenek gyárthatók. Napjaink analóg csúcshangtechnikája az egyedi nagyestélyi a legfinomabb selyemből, esetleg ezernyi parányi Swarovski-gyémánttal ékesítve, amit legfeljebb csak néhányszor veszel föl az Oscar-gálára.

dus02

A digitális a konfekció, ami persze ma már nem farmeranyagból, hanem válogatottabb összetevőkből készül, de a farmerhoz hasonlóan ugyancsak jóval kopásállóbb, mint a selyem. Ha nem eléggé közelről nézed, a köbös cirkon (tévesen cirkóniának is hívják) is a megtévesztésig hasonlít a gyémánthoz, mert fénytörési jellemzői is ugyanazok, sőt, mivel a köbös cirkont mesterségesen állítják elő, még „szabályosabb” is lehet, mint a gyémánt. A gyémántnál sokkal olcsóbb, csak éppen a gyémánt egyedisége vész el.

dus03

Az analóg hang egyedisége a felvételek és közvetítések áttetszőségében, elemezhetőségében mutatkozik meg. Ahhoz, hogy a gépi hangvisszaadás feldolgozása ne legyen nagyon fárasztó az agyunk számára, bizonyos otthonosság-érzetre van szükség, és ezt a komfortot a hang lecsengésének folyamatossága okozza, különös tekintettel a helyszín akusztikai jellemzőire, vagyis a terem zengetettségére. (Szabad térben persze nincs zengetettség, ott a természet egyéb hangjellemzői segítenek.) Ez utóbbi miatt képes az agyunk leképezni a teret. Ha a lecsengés megszakad, a térérzet bizonytalanná válik, beszűkül, minden a pofánkba szól. A természetben ugyanis nincs olyan, hogy a lecsengés folyamata egyszer csak leáll. Hasonló a helyzet, mint az analóg és a digitális fényképnél. Bármilyen jó is egy digitális fényképezőgép optikai rendszere, a végeredmény az analóg fényképhez képest egysíkúbb, a távlatok elvesznek. Míg analóg fényképen a távolabb levő dolgok nemcsak homályosak, hanem ténylegesen távolabbinak is látszanak (pedig a kép csak kétdimenziós), a digitális képen a homályos rész ugyanabban síkban látszódik, mint az éles. Nemes Jeles László, az Oscar-díjas Saul fia című film rendezője mondta, hogy az alkotása hagyományos, celluloid filmre készült, s azon jól érzékelhetők voltak a távlatok, hiszen ennek a film mondandója szempontjából döntő szerepe volt. Amikor a rendező a filmről igen nagy felbontással készített digitalizált változatot először látta meg, megdöbbent, hogy éppen ez a távlatosság illant el.

A sorozat pszichoakusztikai részeiben részletesen bemutattam mindazt, amit a hallásmechanizmusról és az emberi hallás jellemzőiről, paramétereiről a 21. században tudunk. E jellemzők egyike, hogy a hallásunk alapvetően a halk hangokra van kihegyezve egyrészt azért, mert a természetben sokkal ritkábbak az üvöltő hangok, mint az éppen csak megszólalók, másrészt a neszeket hallva vagyunk képesek fölismerni a lopakodó, surranó veszélyt. Ha a halk hangok észlelése romlik, támadhatóbbakká válunk. A hallásmechanizmus sajátossága, hogy sok esetben egyszerre tudjuk érzékelni és földolgozni a nagyon hangos és a nagyon halk hangokat, annál jobban, minél távolabb vannak ezek domináns frekvenciái vagy a halk hang széles spektrumú. Ilyenkor a hangos nem fedi el a halkat. Mivel egy terem utózengésének általában széles a spektruma, ezért az elfedés nem nagyon zavar be. Nem véletlenül rugózok annyit a lecsengésen, ugyanis ennek folytonossága a minőségi gépi hangvisszaadás legfontosabb követelménye volna.

Azonban mégsem ilyen egyszerű a dolog. Mondhatod, hogy hiszen például a magnószalag aktív rétegének mágneses pigmentjei vagy a celluloid film fényérzékeny ezüsthalogenid szemcséi miatt az analóg világ sem folyamatos, a jel erőssége ingadozik és kimaradozik, sőt, a mozifilm esetében a mozgóképet mintavett jelekből, állóképek sorozatából állítja elő az agyunk. A hangnál maradva, igaz, hogy a magnószalagok mágneskéi pigmentszemcsék, sőt, a kötő- és kenőanyagok (lásd a sorozat 330. részét) miatt nem is hézag nélkül vannak egymás mellett. A szemcsézettség eloszlása azonban véletlenszerű, nem létezik homogén aktív réteg, s éppen e rendezetlen eloszlás miatt inkább zajosságként mutatkozik meg a hatása. A pigmentek határa nem éles, a pigmentek nem négyszögek, ez is oka annak, hogy a váltás pigmentből kötőanyagba és kötőanyagból pigmentbe maszatolást, elmosódottságot okoz, nem hirtelen ugrásokat. Ha az analóg jelhordozó hibája nagyobb, tehát igen nagy a jelszint-ingadozás vagy ahol a mágneses pigmentek sok helyen hullottak ki az aktív rétegből (külföldiül drop out-os a szalag, lásd a sorozat 330. részét), meg is ette a fene az analóg hangvisszaadást is, olyan grízes lesz a hang. S nemcsak a szemcsézettségről van szó, hanem arról is, hogy az analóg magnó fejére sem simul rá tökéletesen a szalag, vagy a hangszedő tűje sem tapizza le tökéletesen a barázdát, el-elemelkedhet onnan. Ám e hibák ellenére a végeredményben, esetleg kis megszakításokkal, a lecsengés folyamatos, az agyunk egy ideig kipótolja a hiányt. Az átviteli sáv pedig nagyon széles, elvileg sosem ér véget, csak egyre kisebb a jelszint a specifikált rezgéseken kívüli hangok tartományában. Az analóg hang nem a torzítása miatt, hanem annak ellenére tűnik hallgathatóbbnak.

A digitális technika alapelvéből, a mintavételi tételből következik, hogy az egybites megoldások kivételével mintavétel előtt az analóg jel frekvenciatartományát drasztikusan korlátozni kell, különben a mintavett jel nem kívánt termékeket fog tartalmazni. E jelenséget átlapolásnak nevezzük. Mivel tökéletes szűrő nincs, átlapolás mindig van, ami torzítás, csak nem mindegy, mekkora.

Míg az analóg módon rögzített vagy továbbított jel előállításához s különösen a hangvisszaadáshoz egyszerűbb kapcsolások, kevesebb alkatrész elegendő, a digitálishoz bonyolult áramkörök szükségesek. Mivel még egyetlen ellenállás minősége is beleszól a hangképbe, pedig az ellenállás karakterisztikája viszonylag lineáris, gondolj arra, hogy egy digitális-analóg átalakító integrált áramkörében milyen sok, akár több milliónyi tranzisztort tartalmaz a lapka, s a tranzisztor közel sem lineáris alkatrész. Ráadásul a DA-átalakítónak sok adattal gyorsan kell dolgoznia, e műveletek megrángathatják a tápegységet, ami újabb torzításhoz vezethet.

Ám ha ennyi baj van a digitalizálással, miért mondják mégis sokan, hogy a digitális hang jó, legalább olyan jó, mint az analóg? Könnyű lenne arra fogni, hogy mert az emberek többsége siket. Nem, nem siket, viszont a hallásának fejlesztése elmaradt. A hallásfejlesztés viszonylag új „tantárgy”, ahhoz hasonlíthatnám, mint amikor az embernek módja van sokfélét enni, s megtanulja az ízek közötti parányi különbségeket fölismerni. Hangsúlyozom, hogy nagyon picike különbségekről van szó, s e különbségeket nagyon csekély mennyiségek okozzák. Egy húsleves leginkább vízből áll, de ha csak egy pöppet kevesebb sót raknak bele, akkor sótlan, ha meg többet, akkor egyből ehetetlenül sós lesz. A mesterszakács tudománya ennél agyafúrtabb, hiszen nemcsak egyféle fűszert használ. A hallásfejlesztés célja, hogy a hallott hang minőségét képesek legyünk értékelni, s ehhez igen sok gyakorlatra van szükség. Tapasztalataim szerint egy fiziológiailag ép hallású és motivált embernek legalább egy esztendőre van szüksége, hogy magabiztosan igazodjon el a hangok világában. De hát mesterszakács sem egyből lesz a kuktából.

dus04

Mondhatod, hogy bezzeg a nagymamád mindig ízleteseket főzött, s való igaz, hogy olyan emberek is vannak, akiknek a hallása kapásból kifinomult. Csakhogy ez igen ritka. Hangsúlyozom, hogy a hallásfejlesztés nem azt jelenti, hogy az illető biológiai-fiziológiai értelemben jobban hall, hanem azt, hogy megtanulja, hogy mire érdemes figyelni. Ez azzal jár, hogy egy bizonyos gyakorlás után semmilyen hangfelvételt nem tud élvezni, mert annyi mindent vesz észre, ami korábban föl sem tűnt. Szerencsére, egy idő után ez ugyanúgy elmúlik, ahogy az orvosnak készülők sem fedeznek föl magukon mindenféle betegséget, miután megkapták a diplomájukat. A hangok világában is hozzá kell szokni, hogy nincs tökéletes gépi közvetítés vagy felvétel.

Ám van itt még valami. Az analóg hangtechnika hibái durvák, feltűnők. A digitális hanghibák alattomosak, első hallásra nem biztos, hogy felismerjük őket, hiszen nincsenek hallható zajok, jóminőségű rendszeren hallgatva nem tűnnek torznak. Az analóg rendszerek – hacsak nincs valamilyen katasztrófa – folyamatosan rohadnak le, és e rohadást a hallásunkkal elég hamar észre is vesszük. A digitális rendszerek pusztulását viszont csak akkor vesszük észre, ha már összeomlottak. De hiszen éppen ez az előnyeik egyike, mert a digitális jelnek részei a hibajavító kódok; a digitális rendszerek redundánsak (lásd a sorozat 97. részét). S bár a digitális meghibásodások jelentős részét nem észleljük, a rendszerek öntesztjei figyelmeztethetnek.

Az analóg hang visszaszorulása, netán eltűnése különösen azokon a területeken jellemző, ahol az audiofil hangzás nem a legfontosabb követelmény. Ilyen például a telefon, akár a drótos, akár a mobil. Vagy ilyen a televíziózás összes változata – ideértve az internetes sztrímeket is. A digitális átállás az analóg tv legrettegettebb hibáját, a szellemképet szüntette meg.

dus05

S ilyen az egyik legizgalmasabb, társadalmilag legértékesebb munkák egyike, a hangrestaurálás is. Sajnos, már a digitális hordozókon levő (CD, DAT) hanganyagok egy része is restaurálásra szorul, ha ez egyáltalán lehetséges. Ugyanis, ha ezek elrohadtak, akkor annyi volt…

dus06