Nem egészen így volt ez. Először is, 30 évvel ezelőtt már nem volt kapható Pajtás fényképezőgép, az a még 30 évvel korábbi időszak kezdő fotomasinája volt. Másodszor, a Pajtás 6*6 cm-es képméretű, perforálatlan filmre dolgozott, amiről legalábbis az első időszakban nem lehetett CD-t készíteni. Színes 6*6-os film létezett ugyan, de rendkívül drága volt. (Ma is létezik, már 20-50 ezer forint egy tekercs, 12 kép készíthető rá.) Harmadszor, nálunk nem árultak Photo CD játszót, s ha lehetett is volna ilyet vásárolni, a Color Starnak csak SECAM dekódere volt, a Photo CD játszók viszont csak a PAL vagy NTSC színes normát ismerték.

Ha ezektől az apróságoktól eltekintünk, a világ egykor legbefolyásosabb fototechnikai óriáscége, a Kodak, valóban úgy gondolta a múlt század utolsó évtizedében, hogy a digitális fényképezőgépek megjelenése előtt érdemes egy átmeneti megoldást elterjeszteni, amikor még elsózhatók a hagyományos fényképezőgépek és filmek, de a film előhívása után nem papírkép, hanem a képeket tartalmazó CD készül a laboratóriumokban, a képek pedig otthon, a még szintén hagyományos tévén nézhetők meg. A Kodak elképzelése nem tűnt irreálisnak, hiszen a 19. század végén éppen azzal robbant be a piacra, hogy az addigi otthoni kétes eredménnyel járó pöcsölést felváltó professzionális, megbízható filmlaborokat hozott létre a filmek előhívásához. Ezzel egyidejűleg olcsó és könnyen kezelhető fényképezőgépeket kezdett gyártani, megcélozván a fotózni vágyódó nőket, így a műszaki eszközök világában addig szokatlan módon nő lett 1893-ban a Kodak reklámfigurája: a Kodak Girl. A jobboldali képen Kitty Cramert láthatod, ő volt az első Kodak Girl, aki egyébként titkárnőként dolgozott a Kodaknál.

Mielőtt a száraz tények következnének, gyönyörködj az 1909. évi Kodak Girlben!

1990 szeptemberében az Eastman Kodak Company bejelentette azt a Philips céggel közösen fejlesztett technológiát, amely lehetővé tette a legelterjedtebb, 35 mm széles, mindkét szélén perforált, 12, 24 vagy 36 kockát tartalmazó filmre rögzített képek CD-n való tárolását.

Egy-egy kocka hasznos mérete 24*36 mm volt.

A Photo CD elkészítéséhez szükséges eszközöket – filmszkennereket, CD-írókat, egyszer írható CD-ket 1992-től tette elérhetővé a Kodak, s ekkortól gyártottak Photo CD játszókat. A Photo CD játszók a hang CD-ket is lejátszották.

A Photo CD-k tehát nem sorozatban gyártott CD-k voltak, hanem olyanok, amiket egyedileg készítettek el. Akárki azonban nem juthatott hozzá az üres CD-hez, azokat nem is volt szabad árusítani, s a laborok csak Kodak üres CD-kre rögzíthették a képeket, más gyártóéra nem. Viszont a CD megírása után a lemezt nem zárták le, arra többmenetes CD-íróval és szoftverrel később további képek, esetleg más adatok is rögzíthetők voltak.

A következő képen a laborok és nyomdák által használt Kodak 4050 típusú szkennert láthatod. Ma már nagyon ritka jószág, az ócskapiacon 40 ezer dollárért mérik, de szoftver nem található hozzá sem a Kodak honlapján, sem másutt.

A Photo CD-k teljesítették a CD-ROM XA és CD-i Bridge előírásokat. Egy CD-re kb. 100 képet lehetett rögzíteni, mindegyiket egy-egy képcsomagban. Minden képcsomag – Image Pack, .pcd tömörített filé – öt képfilét tartalmazott ugyanarról a képről 192*128, 384*256, 768*512, 1536*1024 és 3072*2048 képpontos felbontásban. Az a felhasználótól függött, hogy melyiket akarta nézegetni. A két legkisebb felbontás inkább miniatűrökhöz, indexképekhez, esetleg weben szenvedéshez volt jó, a középső analóg tévékhez, a negyedik HDTV-hez (noha akkoriban az még csak álom volt), illetve ahhoz, hogy a tv képernyőjén egy részletet kinagyítva láthassunk, az utolsó pedig plakátokhoz és más nyomdatechnikai alkalmazásokhoz. A Kodak a Photo CD-hez az YCC kódolási eljárást és színteret fejlesztette ki, amely – hasonlóan az YUV-hez – egy világosság és két színkülönbségi csatornát tartalmaz. Mindhárom jelet Huffmann kódolással (lásd a sorozat 96. részét) tömöríti, a színkülönbségi jeleknél azt is figyelembe veszi, hogy a színekre nem annyira háklis az ember színérzékelése. A Huffman-táblázatokat magába a Photo CD-képbe rakták be, és ezek a tömörítési osztálytól függően különböző hosszúságúak. A nagyobb felbontású képekhez tartozó filék csak az információ többletet tartalmazták a kisebbhez képest. Az RGB és az YCC közötti különbségről szól az alábbi videó.

Az eredeti Photo CD-t később Photo CD Masternek nevezték el. A gyalog fogyasztók ugyanis nem kedvelték meg a Photo CD-t, egyrészt, mert még a hagyományos papírképekhez voltak szokva, másrészt a laborok nem mindig álltak a helyzet magaslatán, és a Photo CD játszók sem voltak olcsók.

Igaz, a Photo CD-t le tudta játszani az összes CD-i játszó is, mert minden Photo CD tartalmazott egy erre való CD-i alkalmazást. Az egyik továbbfejlesztett változat a Pro-Photo CD Master volt, amely a 35 mm-esnél nagyobb filmformátumokhoz készült, pl. a 70 mm-esektől egészen a 10,16*12,7 cm-esekig. Ennek a felbontása 6144*4096 képpont volt. A „rendes” Photo CD játszó is le tudta játszani, de persze extra felbontás nélkül.

A Photo CD Portfolio csak a 768*512 és a 1536*1024 képpontos felbontást tudta, de kb. 800 kép fért rá, és volt hangsávja is. CD-i játszón interaktív csodákat lehetett művelni vele. A CD Photo Catalog kizárólag az alapformátumot ismerte, de kb. ezer kép tárolását tette lehetővé. Egészen különleges volt a Medical Photo CD, amely CT és MRI képeket tudott tárolni. A Kodak sosem hozta nyilvánosságra a Photo CD különböző fajtái kódolásának leírását, de természetesen feltörték a kódot, hogy a képeket át lehessen alakítani valamilyen civilizált formátumba. A feltört programokról és más, a Photo CD-vel kapcsolatos munkálatokról Ted Felix honlapján olvashatsz izgalmas információkat. Én is onnan loptam néhány dolgot.

http://tedfelix.com/PhotoCD/index.html

A Photo CD mindaddig életképesnek látszott, ameddig a korabeli számítástechnikai eszközök nem tudtak megbirkózni az olyan, erősen és veszteségesen tömörített képformátumokkal, mint a .jpg vagy a .png. Ez összefüggött azzal, hogy a 21. század kezdetén még lassú volt az internet, tehát nagyon nem volt mindegy, mekkora egy kép terjedelme. A jpg kb. feleakkora helyet igényel, mint a .pcd közepes felbontású összetevője. A digitális fényképezőgép pedig egyre inkább kiszorította a filmeset, hogy azután a mobilteló – néhány speciális alkalmazási terület kivételével – egy letűnt világ furcsaságai közé sorolja be az analóg fényképezést.

Hazánkban az első Photo CD labor a Kígyó utcában volt, valahol itt:

Egy tekercsnyi filmet 6 000 forintért hívtak elő, szkenneltek és csináltak belőle Photo CD-t. Nem szerette a Kodak, sőt, egyértelműen tiltotta, de megbeszélhetted a labor munkatársával, hogy kifizeted a hat rongyot, de ne tegyen a még használatlan, üres lemezzel semmit, csak adja oda neked. Így aztán írhattál te is lemezt, ha már beszereztél egy Plextor CD-írót kb. 120 ezer forintért. Mindenki jól járt.

Amikor a Kodak is belátta, hogy a Photo CD ideje lejárt, azért még egy kicsit próbálkozott, és az Intel közreműködésével 1998-ban kitalálta a Picture CD-t. A Picture CD lejátszható volt minden, 2 000 után gyártott számítógépes CD-meghajtóval.

A Picture CD laborok csakis 35 mm-es színes negatívot dolgoztak ki. A digitális fényképezőgépek felbontása az ezredfordulón még csak 1,5-2 megapixel volt, a Picture CD a 35 mm-es negatív színes filmet 1536*1024 képpontra bontotta, ami kb. 1,5 megapixel. A filé formátuma .jpg volt, a CD-re kizárólag egyetlen filmtekercsnyi képmennyiséget rögzítettek, és a lemezt lezárták, tehát semmilyen további adatot nem lehetett rögzíteni rá.