A pszichológia egyik irányzata az alaklélektan, amely abból indul ki, hogy az egész mindig több, mint a részek összessége. Ez önmagában nem valami hihetetlenül merész kijelentés, érdekesebbek a csoportosítás elvei:

• A közelség elve: az egymáshoz közelebbi elemeket egységként kezeljük. A kis frekvencia- és időkülönbséggel megszólaló hangokat többnyire egy egységként érzékeljük.
• A hasonlóság elve: az egyforma vagy hasonló elemeket összefüggő egészként fogjuk fel.
• A jó folytatás elve: a hangi folyamat felbontása során hajlunk arra, hogy a legegyszerűbb megoldást válasszuk. Azokat az elemeket, amelyek egy adott irányban követik egymást, összekapcsolva észleljük.
• A közös sors törvénye: az egymással összhangban mozgó elemeket összetartozóként észleljük.
• Az ismerősség elve: hajlamosak vagyunk az elemeket az alapján csoportosítani, hogy a már ismert konfigurációk egybe tartozzanak.
• A zártság elve: észlelőrendszerünk a hiányos ingereket kiegészíti, ezt a folytonosság elvének is nevezik.
• A figura-háttér elve: ha az inger több elkülöníthető területet tartalmaz, hajlamosak vagyunk az egyiket elő- a másikat háttérként értelmezni.

Vegyük hát sorra ezeket! A példák egy része a szomorú zenéből származik, ugyanis én is gátlástalanul loptam őket Asztalos Kata kiváló és nagyon érdekes, 2016-ban készített doktori értekezéséből. Katáról annyit, hogy Hódmezővásárhelyen született, öt nyelven beszél, kétszer is elnyerte a „Nemzet Fiatal Tehetsége” ösztöndíjat, s kitüntetéssel végzett a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán énekművészként. Mostanában tanárként és zenetudósként dolgozik, korábban fotómodell (!) is volt. Naná, hogy a címképen ő látható. Mielőtt visszatérnénk a tudomány világába, gyönyörködj kicsit!

Nézzed hát az első példát (ha nem tudsz kottát olvasni, ne nézzed), és hallgassad is meg! Haydn Esz- dúr trombitaversenyének kezdő ütemeiben jól elkülönülnek az összetartozó kisebb zenei motívumok. A szétválasztás alapja itt elsősorban az időtényező, de a hangmagasság-különbségek is hozzájárulnak a motívumok elkülönüléséhez.

Van, ami azonban erősebb, mint a hangmagasság vagy az idő. Ilyen elsődleges tényező a hangszín. Mozart duettjében a két különböző hangszer által megszólaltatott szólamok hangmagasságukban átfedést mutatnak, a két szólamot a legtöbb ütemben akár egy folyamatos dallamívvé is összevonhatnánk. Ennek ellenére a hallgató a két szólamot egyértelműen szét tudja választani. A csoportosítás a hasonlóság elvére épül.

Hozzáteszem, hogy ezt a nótát szokták két azonos hangszeren is előadni, és olyankor a két szólam gyakorta összeolvad – kivéve, ha a hangszerek térben távol vannak egymástól.

A közös sors törvénye alapján a zenei folyamatban összetartozónak érzékeljük az egymással összhangban mozgó elemeket. Ilyen Beethoven V. szimfóniájának híres motívuma – ti-ti-ti-táá – is, amely más-más hangmagasságokon és zenei környezetben tér vissza a mű folyamán, mégis érezzük, hogy ezek a zenei egységek összetartoznak.

Ez annyira dögös dallam, hogy számos feldolgozás is készült belőle. A jobbak közül való ez:

Az ismerősség elvét figyelhetjük meg olyan esetekben, amikor egy összetett zenei környezet hangjait egy korábbról ismert dallamvonal alapján azonosítjuk. Az oktávlépésekkel sűrített zenei környezet ellenére (89–96. ütem) is tisztán hallható Mozart Török indulójának rondójában a jól ismert dallam, amely korábban, a 25. ütemtől már megjelent a darabban.

Az előbbi nótát már ezerszer hallottad, és talán te is vesződtél vele, amikor zongizni tanultál. De ehhez mit szólsz, he?

A következő példa csaknem kétszer hosszabb, mint az előző kettő. Vagyis nem az időtényező számít, hanem az ismerősség.

A zártság, folytonosság elve a belső hallásnak köszönhetően érvényesül. Az ismert dallam hiányzó hangjait a hangelképzelés segítségével élénk belsőhallási észleletté alakítjuk. Pl. ha a hangok közötti szüneteket zajjal töltjük ki, máris folytonosnak halljuk.

A figura-háttér elve legegyszerűbben a többszólamú zenében vizsgálható, ahol könnyen előtérbe kerülhet egy szólóhangszer vagy – mivel a hallórendszer a hangszín alapján nagyon válogatós – egy fényesebb hangszín. Erre a rockzenében is számos példát találunk, hiszen e műfajcsoport jelentős része a szólista kiemelésére és a többi muzsikus háttérbe vonulására épül. Ugyanakkor e szerepek dinamikusan változhatnak is: hol a gitáros, hol a billentyűs, hol a dobos szólózik. Mégis legtöbbször az énekesé a főszerep. Lazíts hát, kb. 17 percnyi csoda következik.

Az észlelés során megfigyelhető csoportosítás nem csupán az egyszerű pszichoakusztikai tulajdonságokra vonatkozik (mint például hangmagasság, időtartam, hangszín), hanem a hangesemény komplex összetevőire is, mint a hangközök, ritmikai mintázatok, beszédjellemzők. Ezen összetett észlelések három lépcsőben különíthetők el:

• az akusztikus információk hallásélménnyé szervezése (egyidejű, szimultán csoportosítás);
• a hallásélmény összekapcsolása hangfolyammá (sorrendi, szekvenciális csoportosítás),
• a hangfolyam rendszerezése hallási egységekké (elválasztás, szegmentációs csoportosítás)

Az alaklélektan akkor keletkezett, amikor műszerekkel alig lehetett megfigyelni az agybeli folyamatokat. Napjainkban már úgy turkálhatunk az agyban, hogy nem kell szétkalapálni hozzá a koponyát.

A korszerű és egyre jobb minőségű képalkotó eljárások közé tartozik a CT, vagyis röntgensugárral történő számítógépes rétegvizsgálat. A sugarak a test különböző szöveteiben különböző mértékben nyelődnek el, ezért csak nagyteljesítményű számítógép képes kis árnyalati különbségeknek képek formájában történő megjelenítésére.

Az EEG az idegsejtek elektromos aktivitásának folyamatos mérésére alkalmas. Az agy egyes területei külön-külön vizsgálhatók vele egyidejűleg, így a komplex hallásjelenségek szétbonthatók térben és időben is.

Az fMRI, a funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat a leggyakoribb módszerré vált az agy feltérképezésének területén. A vérben az oxigént szállító festékanyag, a hemoglobin "üres" formájának, a deoxihemoglobinnak koncentrációja MRI technikával követhető. A deoxihemoglobin ugyanis külső mágneses tér hatására mágneseződik, és a mágneses tér irányának megfelelően orientálódik. Az így orientálódott deoxihemoglobin molekulák pedig lokálisan árnyékolják a mágneses teret. Ha megnövekszik egy adott agyterület aktivitása, akkor egyúttal megnő annak oxigénszükséglete is. Ennek biztosításaként a hemoglobin molekulák leadják oxigénjüket, megnő a deoxihemoglobin koncentrációja, ezáltal nagyobb mértékben árnyékolja a mágneses teret, vagyis a lokális mágneses térerőt mérve, csökkenő jelet kapunk.

Az fMRI magas térbeli, de viszonylag kicsi időbeli felbontással (néhány mp) rendelkezik. Az EEG közvetlenül méri az agy elektromos aktivitását, magas időbeli felbontást (ezredmásodperc), de alacsony térbeli felbontást adva. A két technika ezáltal kiegészíti egymást és akár egyidejűleg is alkalmazható lehet az agy aktivitásának feltárásában.

A National Geographic szenzációs filmet készített 2009-ben „Gondolkodó zene” címmel. A tudományos ismeretterjesztés kiemelkedő alkotása nem gügyög, mégis szakszerű – ideértve a szabatos és élvezetes magyar fordítást is –, ráadásul úgy pereg, hogy 47 perc múlva sajnálod, hogy már vége van.