Hallgassad is meg jó minőségű fejhallgatóval, akár többször is!

Amíg a figyelni kívánt hang és a zaj csak a bal fülbe érkezik, addig az észlelőrendszer azonos hangforrásból származónak tekinti azokat, és a megszokott elfedési hatás érvényesül. Amikor azonban a jobb fülbe zajt adunk, akkor a zaj térbeli elhelyezkedése a hanghoz képest megváltozik (a fejen belüli középre ugrik), mivel az most már mindkét fülben hallható. Vagyis most a hangot és a zajt eltérő forrásból származónak ítéljük. Ez csak akkor működik, ha a két fülbe érkező zaj ugyanolyan fázisú, hangosságú és karakterű.

A bonyolultabb vizsgálatok azt bizonyították, hogy a kétfülű felfedés a valóságban sokkal enyhébb körülmények között is működik, és különösen akkor, ha a figyelni kívánt hang nagyon ismerős, például a saját nevünket említi valaki.

Ezt a jelenséget a modern hallókészülékekben is fölhasználják, vagyis mindkét fülbe zajt kevernek, méghozzá akkorát, hogy azonos hangosságúnak hallják a nagyothallók a zajt, és így a figyelni kívánt beszédet jobban hallják, különösen akkor, ha az egyik fülükre nagyon rosszul hallanak (ebbe kerül a csak zaj), a másikba a hasznos jel és a zaj.

Az egyre kifinomultabb veszteséges tömörítések érzeti modelljében is van BMLD programrész.

A felfedés során iránymeghatározó mechanizmusok segítségével választjuk külön a hallási jelenségeket (azaz a hasznos hangot és a zajt). Ha azok egy forrásból származónak tűnnek, akkor egy hallási jelenségnek tekintjük őket, ha viszont úgy véljük, hogy különálló forrásból származnak, akkor két jelenséget észlelünk.

Már, amikor. Mert van ám az úgy, hogy két vagy több hangforrás szól, de mi csak egyet észlelünk. Ezt nevezik elsőbbségi hatásnak, és azért jó, hogy ez van, mert pl. egy teremben nem külön-külön halljuk az egyes visszaverődéseket, hanem az eredeti hangforráshoz társítjuk őket.

Az elsőbbségi hatás illusztrálása nagyon egyszerű: mindkét fülbe impulzusokat adnak, és változtatják a hangpárok közötti időt, vagyis azt, hogy az első hang mikor érkezik a két fülbe.

Ha a két hang között elég rövid idő telik el (5 ms – 50 ms), akkor a két hang összeolvad, és egyetlen hangot hallunk két különálló helyett. Amennyiben ez az összeolvadás megtörténik, akkor az összeolvadt hang helyének észlelését az első hang iránya határozza meg, függetlenül attól, hogy a második hang milyen irányból jött.

Kagylózz te is! Először a két impulzus között 5 ms az időkülönbség.

Most pedig 60 ms:

Az elsőbbségi hatás nem mindig jelentkezik, amikor a két hang megfelelően kicsi időbeli távolságra van egymástól. A következő feltételek szükségesek a létrejöttéhez:

     • A hangok nem folytonosak, hanem tranziensek, rövid ideig tartók és átmenetiek.
     • A két hang között legalább 1 ms különbség van; ennél kisebb különbség esetén a két hang valamilyen összesítése adja az összeolvadt hang                         lokalizációját.
     • A második hang az elsőhöz hasonló hangerejű: ha sokkal hangosabb annál (legalább 10-15 dB-lel), akkor nem jön létre a hatás.
     • A két hang minőségileg hasonló; minél kevésbé hasonlóak, annál kevésbé működik a hatás.
     • Elég idő áll rendelkezésre a hatás felépüléséhez; az elsőbbségi hatás nem jön létre azonnal, a hangpárok néhány ismétlése szükséges hozzá.

Az elsőbbségi hatás nem azt jelenti, hogy a második hangot teljesen elnyomja az első hang, ugyanis képesek vagyunk meghallani a különbséget a másodikkal együtt hangzó és az anélküli hang között.

Vagyis az elsőbbségi hatás lényege, hogy egyetlen, de eltérő minőségű hangot észlelünk. Úgy is értelmezhetjük mindezt, hogy a hallórendszer elnyomva a második hangot, arra következtet, hogy a második hang ugyanannak a hangnak a visszaverődése, és ezért nem kell figyelembe venni a visszaverődés irányát.

Tanult, és nagyon is magas agyi szinten zajló, kognitív (megismerésen alapuló) folyamatról van szó.

Vannak olyan eredmények is, amelyek azt mutatják, hogy a hatást a hallási környezetről kialakított elvárásaink is befolyásolják (például hogy mennyire zengőnek gondoljuk a helyiséget, ahol tartózkodunk).

Mivel a legtöbb esetben van visszaverődés, az elsőbbségi hatás nagyon fontos szerepet játszik az észlelésben. Ez teszi lehetővé, hogy az akusztikus környezet változásai ellenére viszonylag jól tudjuk lokalizálni, értelmezni és azonosítani a hangokat. Vagyis egy száraz teremben ugyanúgy meg tudjuk mondani, hogy gitár szól-e vagy énekel-e valaki, mint egy nagyon zengőben. Fordítva is igaz: egy helyiség akusztikájának jellegét attól függetlenül is meg tudjuk ítélni, hogy a hangforrás milyen hangokat bocsát ki magából.

Az eddigiekben a hangérzet számos paraméterét – hangosság, hangmagasság, hangszín, irányérzékelés, térérzet – mutattam be. A valóságban nem különálló akusztikai jellemzőket észlelünk, hanem egységes, egész dolgokat. Noha a hangok hullám- és rezgéstulajdonságait dolgozzuk fel, ezek nem önmagukban léteznek, pl. nincs hangosság nélküli hangmagasság, hanem mindig hangjelenségekhez, „tárgyakhoz” kapcsoljuk őket. A hallási észlelés nem frekvencia vagy phon, hanem basszusgitár, kedvesünk lihegése, egy sztár éneke, a patak csobogása, stb. E hangjelenségeket tároljuk a memóriánkban, ezeket ismerjük föl, ha megszólalnak.

A legtöbb esetben nagyon sok hang szól egyszerre, és nekünk ezekből kell kiválasztanunk azt, amelyik számunkra valamilyen okból fontos. De addig, amíg nem választjuk szét az egyes hangokat, felismerni sem tudjuk őket.

Képzeld el, hogy egy rockzenei koncerten vagy. Hang- és fényjelenségek vesznek körül, dübörög a banda, legalább négy hangszer szól egyszerre, és a kiscsajok sikítanak, a kiscsávók meg együtt énekelnek az énekessel. Ekkor a társunk beleüvölt a fülünkbe, hogy „Figyejjémán, haver, mekkorát szólózik a gitáros!”

Sokszor átéltél már ilyet, főként, ha az első sorokban csápoltál. És nem is volt olyan nehéz arra figyelned, amire akartál.

Önműködő jelenségről van szó, ám az automatának szerteágazó vezérlési-szabályozási feladatai vannak. Az észlelés során a hangforrások mentális reprezentációjának hűen kell tükröznie azok különállóságát.

Na, már megint egy új kifejezéssel támadtalak meg.

A mentális reprezentáció kevésbé előkelően azt jelenti, hogy a külvilág jelenségeit valamilyen módon felidézzük, megjelenítjük, tükrözzük magunkban, képet alkotunk róla. E felidézési folyamat megértéséhez javaslom, hogy felidézésként mindent olvass el ismét, amit a hangérzet paramétereiről egyszer már magadévá tettél.