A jeladók jele ezekbe a célszintetizátorokba kerül, s attól függően, hogy a jeladókat akusztikus hangszerekre vagy elektronikus dobokba, cinekbe szerelték, triggermoduloknak vagy dobmoduloknak hívják őket. Elvileg nincs különbség a triggermodul és a dobmodul között, a gyakorlatban azonban a triggermodulok általában egyszerűbbek, kevesebb a szolgáltatásuk. A jeladó jelei a modul bemeneteire jutva, elindítják a hangszintetizálást. A szintetizálás legtöbbször hangmintán alapul, de van úgy, hogy szinuszos vagy inkább összetett generátor jelből képződik a dobok, cinek hangja. A legdrágább modulok fizikai modellezéssel próbálkoznak. Rengeteg hangminta könyvtár létezik. A mintákat részben már gyárilag belepréselték a modulokba, részben letölthetők a netről, és például memóriakártyákon pihenhetnek, ameddig nem használod őket. Léteznek mintázó képességű modulok is, vagy felhasználhatod az általad készített mintákat. A minták nemcsak valódi ütőshangszerekből származhatnak, hanem ritmusgépekből vagy más, eleve szintetizált jelekből.

A triggermodulok és a dobmodulok lehetővé teszik a dobosok számára, hogy különböző műfajokon dolgozzanak az előre beállított, szintetizált készletekkel. Mindössze egyetlen gombnyomásra a modul teljesen új készlettel áll elő, s e váltást zenei felvételek vagy élő fellépések közben is használhatjuk.

A modulok jeladó bemeneteinek száma attól függ, hogy hány és milyen jeladót tud kezelni a modul. A négy alapvető típus:

• az egyszeres jeladó bemenet,
• a kettős vagy többszörös membránváltó jeladó bemenet,
• a valódi kettős jeladó bemenet;
• az FSR jeladó bemenet.

Az egyszeres jeladó bemenet magától értetődő, a csatlakozója vagy TS, vagy XLR lyuk. Függetlenül attól, hogy milyen típusú jeladót vagy kábelt használsz, egyidejűleg csak egy hang rendelhető hozzá. A modulhoz való csatlakozáshoz elég a monó kábel, a sztereó kábelt is monóként használja. A membránváltó bemeneti típushoz sztereó kábel szükséges, a bemenet kapcsolgat a dob részei között, mégpedig háromféle módon. A membránváltó technológiát egyébként a Roland és a Yamaha elektronikus cinjeihez valamint a Yamaha néhány pergő jeladójához használják még ma is. Ha monó kábelt használsz, csak a membrán jellegű ütőfelületre mért hatásokat veszi figyelembe. A valódi kettős jeladó bemenetre a két piezoelektromos átalakítót tartalmazó jeladók dughatók, ehhez a bemeneti típushoz is sztereó kábel használata szükséges. Az FSR bemenet illeszkedik az FSR jeladók paramétereihez, ha a modulon nincs ilyen bemenet, és FSR jeladód van, FSR-piezó átalakítóra van szükség.

A jeladók kimenetein kívül usb-ről is érkezhet vezérlő jel, valamint analóg vagy digitalizált hangjel keverhető némely modulba. A modulnak legalább egy kimenete van, a főkimenet, ami a szintetizált ütős hangjelét löki ki, legtöbbször analóg formában. A kimeneti csatlakozó általában 6,3 mm-es TS, TRS, olykor XLR anya. Még az olcsóbbakban is általában sztereót tud ez a kimenet, s innen mehet a jel a hangosító vagy a felvételi pultok, keverőasztalok bemenetére. Szinte kivétel nélkül van monitor kimenet, amelyre a dobos fülese vagy hangládája csatlakozik. Ennek kimenő szintje a pultra menő kimenettől függetlenül szabályozható. A drágább modulok egy részén az egyes szintetizált hangszerek egyenként vagy legalább csoportokba rendezve is elérhetők, miként a jobb ritmusgépeken. A triggermodul vagy a dobmodul kimenő midi üzikkel kommunikálhat más eszközökkel, például hangmunkaállomással. A midi kimenetek még mindig gyakran ötpólusú DIN lyukak, de az usb nem hiányozhat már. A modult legtöbbször állványra szerelik, hogy a dobos láthassa a kijelzőjén a beállításokat, illetve, kezelni tudja a modult. Tartozékként modultartót is árusítanak, pl. a Pintech UM1 univerzális modulrögzítőt, ami szénacélból készült, és kb. 25 dollárért mérik.

Ha te vagy a dobos, ajánlatos a hangtechnikussal, hangmérnökkel előre egyeztetned, hogy miket fogsz masszírozni, nehogy a frászt hozd rá pl. a keverőasztal túlvezérlésével. Ha pedig te vagy a pultot kezelő, akkor roppant gyógypedagógia érzékkel és az ápolt iránti empátiával győzd meg a dobost, hogy ne baszkuráljon semmit. Nem akarlak elszomorítani, nem fog sikerülni, de legalább megpróbáltad.

A modulok jellemzőinek megértését segíti az alábbi ábra.

A maszk időről már volt szó az előző részben, ez az az idő, aminek végéig a modul akkor sem kezd új szintetizálásba, ha a fene fenét eszik. A modul egyes bemeneteinek érzékenysége az a tartomány, amelyen belül a modul csinál valamit. A tartomány alja a küszöbszint. A szintetizálás azonban nem azonnal kezdődik, ezért lényeges, hogy a modul mennyit késleltet. Már egy ms késés is zavaró lehet, tehát a gyártók igyekeznek ezt az időt minél kisebbre venni. A késés egyik oka, hogy a modulnak meg kell mérnie a jeladó által kibocsátott jel amplitúdóját, pontosabban azt a csúcsértéket, aminek figyelembe vételével a kimenő jel nagyságát is meg tudja határozni. A mérési időtartamot hívják pásztázási időnek. A pásztázási időt úgy kell beállítani, hogy hosszabb legyen, mint a jel burkolójának felfutási ideje. Abban az esetben, ha két érzékelőről van szó, például pergőt kell szintetizálni, firnyákosabb a dolog.

A cinek elfojtása egyszerűbb feladat, ilyenkor nincs pásztázási idő, hiszen csak egy gyors kapcsolásról és annak lecsengéséről van szó. Maszk idő sincs, a lefogott cin kapcsoló jellegű jeladója nem szokott duplázni, de ha tenné is, kétszer nem tudja elfojtani a jelet a triggermodul vagy a dobmodul.

A jeladóról érkező, a modul szempontjából bemenő jel és a kimenő jel amplitúdója között nem feltétlenül van egyenes arányosság. Azt, hogy a küszöbszint felett mekkora bemenő jelhez mekkora kimenő jel tartozik, nemcsak a bemenő jel nagysága, hanem az amplitúdó változás gyorsasága is befolyásolja. Ennek a figyelembe vételével többféle karakterisztika között lehet választani. Magát a paramétert kicsit pontatlanul sebesség jellegnek hívják. Néhány sebesség jelleggörbét mutat az alábbi ábra, és egy képletet is hozzá.

A modul további fontos jellemzője az áthallás, ami azt mutatja meg, hogy a nem az adott bemenetre szánt jel, például egy másik jeladó jele vagy a hangosításból érkező, a jeladó érzékelőjét birizgáló jel mekkora szintje indítja meg a szintetizálást. Hogy az élet ne legyen egyszerű, az egyes paramétereket a különböző gyártók más-más módon nevezik – már, ha egyáltalán megadják ezeket az értékeket, és nemcsak annyit mondanak, hogy baromi jók. Néhány példát tartalmaz az alábbi táblázat négy cégre, az Alternate Mode, a Roland, a Pearl és a Yamaha vállalatokra kihegyezve. A kis- és nagybetűk között nem tettem különbséget, pedig ezeket is variálják.

Mifelénk a legfőbb választási szempont a kütyü ára. Sajnos, a triggermodulok és a dobmodulok túlárazottak, ahhoz képest, hogy mi van a belsejükben, s erre nem mentség, hogy sokkal kevesebbet adnak el belőlük, mint egy lényegesen összetettebb tévéből. A gyártási költségek jelentős részét nem is az elektronika alkotja, hanem a strapabíró és üzembiztos felépítés és a hangminták készítésére fordított idő. Az olcsó modulokban kb. száz minta van, s emiatt is könnyebben kezelhetők, míg a csúcskategóriájúak több mint ezret is tartalmazhatnak. A hangzás minőségét tekintve nem lehet elég finnyásnak lenned. Lényeges, hogy mennyire részletdúsak a hangszerhangok, mennyire finomak és sokfélék a hangzásvariációk. Fontos, hogy a modulok az egyes hangszerek zónáit mennyire tudják megkülönböztetni, és a zónák közti átmenet mennyire egyenletes. A nagyobb különbségek a cineknél mutathatók ki, a lábcsin különösen érzékeny arra, amikor a dobos a zárt tányérokból lassan a nyitottakba megy át. Noha házilag is lehet modulokat készíteni, hiszen mozgó alkatrészük nincs, a vesződség velük gyakran nem éri meg, ám kétségtelenül hasznos és jó szórakozás. Ahhoz, hogy az igényeidnek megfelelő modulhoz juss, nem kell feltétlenül a legújabbat és a legdrágábbat megvenned, mert nem biztos, hogy minden szolgáltatására szükséged van. Viszont ha gondolsz a jövődre, akkor olyat választasz, amelynek sok jeladó bemenete van. A csúcskategóriájú modulok lehetővé teszik a csatlakozást külső számítógépekhez, digitális munkaállomásokhoz, analóg és digitális hangrendszerekhez. Fogadnak és küldenek midi üziket. Dughatók rá médiajátszók (cd-játszók, mp3 játszók, stb.), hogy gyakorolhassad a nóták ritmuskíséretét, továbbá használhasd a modult színpadon és stúdióban egyaránt.

Nincs mindig szükség sem triggermodulra, sem dobmodulra. A jeladók jele ugyanis e modulok nélkül alakítható midi üzikké. Az ilyen átalakítást végző elektronikát hívják trigger-midi konverternek vagy interfésznek. A midi üziket a számítógépre telepített hangmunkaállomásokkal és bővítményekkel, valamint önállóan futtatható alkalmazásokkal lehet feldolgozni. A triggermodulra, a dobmodulra és a trigger-midi átalakítóra, illetve az ez utóbbihoz használható programokra fogok majd néhány érdekes példát bemutatni. Olyanokat, amelyek hazánkban vagy legalább Európában hozzáférhetők.