A sok dinamika módosító effekteszköz után ismét a hallórendszer pszichológiai sajátosságaihoz térünk vissza. Sőt, ahhoz, hogy az objektív hangerőnek és az észlelt hangosságnak az egyenlő hangosságú görbéket feleltettük meg.

A köznapi életben azt tekintjük normálisnak, aki nem nagyon tér el az átlagtól, megfelel a társadalmi szokásoknak, úgy viselkedik, ahogy az illendő. Aki nem ilyen, azt kinevetik, kiközösítik, kezelni szokták, pedig lehet, hogy amúgy nincs semmi baja, csak bizonyos helyzetekben másképp viselkedik. 

A hangtechnika egyik legnagyobb átka a zaj. A zaj csökkentése tehát – hacsak nem szándékosan zajongunk – a fejlesztések egyik legfőbb iránya. Mert azt, hogy nem dübörögnek eléggé a mélyek vagy nem cincognak eléggé a cintányérok, még csak-csak elviseljük valahogy, de ha a muzsikát vagy a beszédet állandó – ráadásul állandóan változó – sistergések zavarják meg, az teljesen tönkreteheti az élményünket.

Ahhoz, hogy a hallórendszerünk az ember számára fontos dinamika tartományt föl tudja dolgozni, kompresszióra volt szükség.  Ezt a kompressziót a rendszer lineárisnak érzékeli. Azonban annak érdekében, hogy a zavaró hangok, a zajok a lehető legkevésbé érvényesüljenek, e fölösleges hangokat különböző módokon – pl. a frekvenciatartomány szűrésével és intelligens tartalomfigyeléssel  – próbálja eltávolítani, vagy legalábbis a lehető legjobban elnyomni. Vagyis szelektíven ugyan, de széthúzza a linearizált dinamika tartományt.

A kompresszorok témaköre kimeríthetetlen. Ahány gyártó, annyi paraméter, gomb, tolattyú, nyomattyú. Bármily furcsa is, ezeknek mind-mind van szerepük, és minden hangmérnök esküszik arra a cuccra, amit ő használ. Naná, ha már kifizetett érte egy halom zsetont.

A fülben a külső szőrsejtek nemcsak a hang frekvenciájának pontosabb felismerését teszik lehetővé, hanem erősítenek is. Ez az erősítés nemlineáris, kompresszív, mert az erősítés mértéke függ a belső fülbe érkező jel nagyságától. Ez a dinamika szűkítés teszi lehetővé a hallórendszerünk nagy hangerősség átfogását.