„Kétszer kell neki odaütni valakire, hogy egyszer elájuljon. Ez az igazi dadogás” – olvashatod Rejtő Jenő A Sárga Garnizon című művében.
Nem sok olyan ember lehet a világ nyugati felén, aki ne ismerné ezt a kiváló dalszerző, énekes, gitáros művészt, de ha Őt magát nem is, néhány dalát biztosan, mint az Aint no sunshine-t,vagy a Lean on me-t. Azok mindenképpen ismerik a nevét, akik figyelik a legrangosabb zenei díj átadó ünnepségeket, ugyanis 3 alkalommal szólították eddig életében a pódiumra, hogy vegye át az év legjobb dalnak járó Grammy díjat, kategóriájában.
William Harrison „Bill” Withers 1938. július 04-én született egy hat gyermekes család utolsó gyermekeként, a Nyugat Virginiai Slab Villa városában. Édesapját nem nagyon ismerte, gyermek volt még mikor meghalt, édesanyja és nagymamája nevelte fel. Amikor lehetősége volt, az első adandó alkalommal beállt katonának. 9 évig szolgált a haditengerészetnél főként távol keleti állomásokon. Amikor leszerelt Los Angelesbe költözött, hogy ott zenei karrierbe kezdjen. Míg nem találta meg a megfelelő muzsikusi állást, munkát vállalt a Douglas Aircraft Company (DC tipusú repülőgépekről lehet ismert) cégnél. Az új repülőgépek wc ülőkéinek a szerelése volt a feladata.
Zenei karrierje akkor kezdődött, mikor találkozott a Sussex Records elnökével Clarence Avant-al. Itt rábízta Booker T Jones producer gondjaira, hogy készítsék el első nagylemezét. Elkészítették a lemezt, de milyen album lett a Just as I am. Néhány hét alatt aranylemez lett, mely akkoriban egymillió eladott példányt jelentett. Bill Withers, az albumon található Aint no sunshine-ért megkapta az év legjobb R&B daláért járó Grammy díjat. Az album összes dalát Ő írta, kettő kivételével. A kivételek közül az egyik, a Lennon-McCartney féle Let it be átdolgozás volt. 1971-ben a nagy siker miatt egy újabb albumot,a Man and boy-t dobták piacra, majd a Still Bill címűt 1972-ben. A harmadik lemeze is egy remekmű volt, amihez kivétel nélkül minden dalt szintén Withers írt. A nagylemez figyelemre méltó összegzése a kortárs stílusoknak, az akkor egyre népszerűbbé váló philly soul-nak, és a kemény füstös funk muzsikának. Nem csak egy lemezen belül keveri ördögien a stílusokat Withers, hanem akár egy dalban is. Erre legékesebb példa, ahogy a bonyolultnak tűnő funky ritmusokat keveri a lágy gospel hangzással például a Lean on me-ben. A dal összességében úgy hangzik, mint egy himnusz. Ebben a dalban mutatkozik meg Withers muzikális zsenialitása. Itt jegyzem meg, hogy több mint 15 évvel később Grammy díjat kapott a Len on me ért a legjobb R&B dal kategóriában.
A Lean on me-ben Withers saját tapasztalait énekli meg, az életet egy nyugat-virginiai szénbányász kisvárosban, ahol felnőtt, ahol nehéz idők jártak és az emberek a szükségben szívesen siettek a másik segítségére. A dal, mint említettem olykor úgy szól, mint egy himnusz, az akkord menetek arra emlékeztetnek, - Withers ezeket úgy írta meg- ahogy gyermek korában a templomból emlékezett rá.
1973-ban egy Carnegie Hall-ban felvett koncertjét adja ki lemezen, majd 1974-ben a Justment album következik. A Justment eléggé megosztotta a kritikusokat, sokan egy megfáradt lemezként jellemezték, mintha Withers-ből kihunyt volna a láng. Ezzel ellentétben 2004-ben a Mojo magazin a 67. helyen hozta le a Justment-et, abban a listában, mely azokról a nagylemezekről szólt, melyeknek ott kell lenni mindenki polcán. 30 év távlatából is mestermunka volt. Mi sem jellemzi jobban az albumot, minthogy Jose Feliciano a világtalan gitárzseni is repertoárjára tűzött róla egy dalt, mégpedig a Railroad man-t. Én inkább azt érzem az albumról, hogy még mindig előtérbe helyezte a művészi önkifejezést a dalaiban, mintsem arra figyelt volna, hogy a pillanatnyi üzleti érdekeket kiszolgáló gépezet része legyen egy „gagyibb” dalcsokorral. Illetve talán megállapodhatunk annyiban, hogy az album azon a Bill Withers előtt álló úton foglalta el a helyét, mely a Lovely day-hez vezetett később.
1975-ben Bobby Womack-el énekelt egy duettet, ez volt a: It’s all over now, majd jogi csatározásba kezdett addigi kiadójával, melynek a vége, mint egyéb más hasonló esetekben szokott lenni: szakítás lett a Sussex kiadóval és aláírt a Columbia Records-hoz. Ebben az évben vette el feleségül Denise Nicholas színésznőt.
1975-ös albuma Making music és 1976-os a Naked and warm nem vette fel a divatos disco hullám ritmusát, dalai továbbra is a családról és a barátságról szólnak. Ezek a nagylemezei, az imént említett disco korszak kezdetének kellős közepén a témájukból adódóan nem ostromolták a listák csúcsát, de aki finom zenehallgatásra akar berendezkedni egy csendes félhomályos estén, azoknak mindenképpen ajánlható.
Az 1977-es albumról ugyanez elmondható, de ez a lemez, a Menagerie tartalmaz egy olyan dalt, mely sokak kedvencévé válik a következő évtizedekben és ez a Lovely day.
1979 ’bout love, tipikusan Bill Withers-es lemez. Viszont ebben az évben elénekli Groover Washington jr-el a Just two of us című balladát, melyet az Elektra Recordnál rögzítenek. Withers szerző társai az a Ralph McDonald és William Salter, akik a Saturday night fever album munkálataiért Grammy díjat kaptak. Sőt mi több a Just two of Us is Grammy díjat kapott 1981-ben, mint az év legjobb R&B dala. A 80-as évek elején nem jelentkezett önálló nagylemezekkel, viszont barátainak, mint Ralph McDonald-nak, vagy a Crusaders-nek akkoriban megjelenő albumain jelentős volt a közreműködése.
1985-ban a Watching you, watching me, majd 1989-ben a Harlem ’89 című albumokkal jelentkezik, de a 70-es évek közepén elért sikereit meg sem közelíti. Bill Withers 1989 után nem adott ki több dalt, viszont még a XXI. században is szívesen fellép ott, ahol szívesen látják dalaival. 2015-ben Donny Hathaway lányával Lalah-val lép fel az Egyesült Államok színpadain, a Back in the day című turnéval.
A legnagyobb soul funk előadókat a rajongóik és a kritikusok, szeretetük jeleként becenévvel, titulussal látták el, melyet szívesen viseltek a sztárok. Általában egy előadó egy ilyennel rendelkezett. Akit nagyon szerettek és nagyra tartottak, esetleg kapott kettőt. James Brown több ilyet kapott a rajongóitól, mint: Soul Brother number #1. ; Godfather of the soul ; Mr Dynamite; Hardest Working man of the Showbusiness.
Emlékszel még az első talidra az általad oly kívánatosnak tartott lánnyal vagy fiúval? Nagyon készültél rá, az is lehet, hogy jóval a megbeszélt időpont előtt érkeztél a randi helyszínére. Amíg megérkezett a másik, ólomlábakon járt azt idő, viszont attól kezdve, hogy megpillantottátok egymást, úgy szárnyalt, mint a kacsamadár.
A húros, vagyis kordofon hangszerek közül azokat, amelyeket pengetéssel szólaltatunk meg, pengetős hangszereknek nevezzük. Aha. Ne röhögj! Mert pl. a nagybőgőt gyakorta szólaltatjuk meg pengetéssel, mégis a vonósok családjába tartozik. A gitárt meg vonóval is hang kibocsátására lehet kényszeríteni, arról nem is szólva, hogy Jimi Hendrix néha ugrált a gitáron, a húrokat olykor az erősítőhöz dörgölte, s ha kedve tartotta, a fogaival vagy a könyökével játszott rajta. Akkor mitől is pengetősek a pengetős hangszerek? Attól, hogy többségüket pengetett megszólaltatásra szánják.
Tettem fel a kérdést a Facebook, Soul-Funk Session – Hungary csoportjának tagjainak. Gyorsabban érkeztek a a jobbnál jobb válaszok, mint azt remélni mertem volna. Mindazon túl kivétel nélkül –azt gondolom- nagyon jó dalokat kaptam válaszul. Átöleli a modern soul zene irányainak jó részét. Ígéretemhez híven most megosztom ezeket az ajánló nevének jelölésével, némi kommentet fűzve hozzá. Remélhetőleg a tisztelt olvasó is talál benne olyat, mely rá is akkora hatással van, mint a dal ajánlójára volt, annak idején.
„Nem torna! Kedves Csoporttagok!
Hogyha egyetlen dallal kellene bemutatnod a soul/funk zenét, melyik lenne az? Ez a dal talán az, mely a képzeletbeli top listádon az első, vagy amely felhívta először a figyelmed a műfajra. Kérlek, hogy e szöveg alá kommentbe linkeld be a dalt, és ha gondolod, írj mellé néhány sort a miértről (ez nem fontos, de jó lenne). Ha többen megtisztelnek válaszukkal, akkor a soulmusic.hu internetes oldalára néhány mondat kíséretében - és természetesen az ajánló nevének megemlítésével- feltenném a listát. Talán sokak számára közelebb tudjuk hozni a műfajt, ahogy rád hatott az adott dal, úgy másnak is örömet okozhat. Köszönöm a válaszokat.”
Ez volt hát az eredeti felhívás, melyre a válaszokat itt is megtekintheted: https://www.facebook.com/groups/124221417622550/
Miután néhány gondolatot fűzök a dalok mellé, azok megírásához le kellett szednem a szóban forgó hanglemezeket a polcról. A nyitóképen azok láthatók. Az ajánlott dalokat az ajánlás sorrendjében mutatom:
KC and the Sunshine Band – Boogie shoes (ajánlotta: Kovács Kálmán)
Harry Wayne Casey (a KC a nevének fonetikus változata, a csoport nevében) és Richard Finch szerzőpáros csoportja a floridai TK Records égisze alatt. Ha nem látnánk, hogy fehérek, el se hinnénk. Sőt mi több, a nevükhöz, mint szerzőpároshoz köthetjük a világ első, listavezető nagy disco slágerét, a George McRae féle Rock your baby-t is. A boogie shoes 1975-ben, a második albumukon kapott helyet és sok más szerzeményükkel együtt, szinte végigkísérte a disco korszak táncparkettjeinek repertoárját. A dal stílusa: disco
The Isley Brothers – Who’s that lady (ajánlotta: Rácz Norbert)
Az Isley fivérek öten és Chris Jasper alkották ennek az ohioi formációnak a gerincét a 70-es években. Az albumon, melyen helyet kapott a dal, a 3+3 címet viselte. Három énekes és három hangszeres zenészt jelölt ez a számtani cím. Az 1959-es, első albumuk után már a második korszakváltásuk kezdete volt ez akkor,1973-ban. A dalt kb 10 évvel korábban már egyszer kiadták southern soul hangzásban, Ez a feldolgozás pedig hangszerelésében és ebből adódóan hangzásában meglehetősen eltért. Ezzel a fajta előadásmóddal tisztelegni szerettek volna a néhai Jimmy Hendrix előtt (nem mellesleg az eredeti dalban gitározott először hanglemezfelvételen az Isley gyerekekkel). A dal stílusa: pszichedelikus soul
The Temptations - Papa was a rolling stone (ajánlotta: Kovács D. Gábor)
Miután a dal keletkezéséről külön cikkben már írtam, így most nem ismételném önmagam. Először az Undisputed Truth adta ki, majd Dennis Edwards szólójával a The Temptations tette igazán világhíressé az All direction albumon 1972-ben. Talán nem árt megjegyezni, hogy az eredeti felvételen a basszusgitáros a magyar származású Bob Babbitt (róla is van külön cikkünk itt a soulmusic.hu-n). A dal stílusa: pszichedelikus soul
The Delegation – Where’s the love (ajánlotta: Bognár Rita)
Nem amerikai csoport! Azon kevesek közé tartoztak –már ami a soul zenei művészek hovatartozását illeti-, akik angliából indulva futottak be karriert. Az 1977-es első nagylemezük (The promise of love) és pályafutásuk talán legnagyobb, illetve legismertebb slágere volt a Where is the love (we used to know). Köszönhetően talán a producer Ken Goldnak (The Real Thing), aki felkarolta és ötleteivel segítette a triót. Jó kis dal. A stílusa: disco
Jocelyn Brown – Somebody else’s guy (ajánlotta: Kanyó Krisztián)
Az észak karolinai származású hölgy a 70-es években végig háttérvokálozta az összes meghatározó formációt, a Salsoul Orchestra, Van McCoy és a Chic felvételeit és koncertjeit is ide értve. 1984-ben már éppen ideje volt, hogy saját szóló nagylemezzel is jelentkezzen. Az első albumán, korábbi nagy slágerek mellett saját szerzeménye lett a címadó dal, ez volt a Somebody else’s guy. A dal stílusa: késői disco
The Love Unlimited – High steppin hip dressin fella (ajánlotta: Kovács Csaba)
Milyen jó, hogy nem hiányzik a felsorolásból Barry White produkció sem. Ugyanis, ha kis hazánkban, -jó messzi amerikától- a soul zenét kell népszerűsíteni, akkor a Kool and the Gang és az Earth Wind and Fire mellett Barry White az, akinek a dalát a felsorolásba bele kell tenni. Vagy így, vagy úgy. Most úgy. Barry White női vokált triója is ugyanúgy kapott önálló albumokat, mint zenekara, az Orchestra (mint az a soulmusic.hu-n, több helyen olvasható, akár a Barry White bio alatt is). A női énektrió utolsó, 1979-ben megjelent korongjára, a Love is back-re került fel a High Steppin', Hip Dressin' Fella (You Got It Together) A dal stílusa: disco
William Devaughn – Be thankful for what you got (ajánlotta: Buczkó Ernő)
A kiváló disco zenei ajánlások után egy igazán jó modern soul produkció. A washingtoni William DeVaughn –egy kivétellel- saját kompozícióit tartalmazó albumának címadó dala 1974-ből. A felvételekhez kibérelték a Sigma Sound Studiót és philadelphiai MFSB zenekar tagjait Vincent Montana jr vibrafonos vezetésével. A végeredmény egy olyan korong lett, mely megfelelő promóciós támogatás híján nem hasított az eladási listán, viszont zenei megoldásait tekintve napjainkban is kísért. Megszámlálhatatlan mennyiségű mintát vesznek belőle immáron közel 50 éve.
James Brown – How do you stop (ajánlotta: Márton Attila)
A Love Unlimited poszt után odaírtam, hogy ha itthon népszerűsíteni kell a soul funk műfajt, kiket lehet bizton ajánlani. Én balga! James Brown nevét nem írtam oda. Hát itt van. A soul zene keresztapja megkerülhetetlen. Sex machine, I feel good, Living in america és sorolhatnám még. A How do you stop egy igazi modern soul zenei remekmű attól az embertől, akinek a funkot köszönhetjük. És attól a szerzőtől, akinek sok disco slágert köszönhetünk. James Brown több száz funk slágert írt, viszont a ’86-os Gravity albumát főként Dan Hartmann jegyzi szerzőként ( a Livin g in Americát is) A dal stílusa: modern soul
Average White Band – A love of your own (ajánlotta: Csillagh István)
Az előző dalok esetében, azok címének elolvasása után mindegyik taktusai, dallamai –azok meghallgatása nélkül- a fülemben voltak. Ez nem, kattintanom kellett. -Húú de jó!- ami rögtön kiszaladt a számon. Bár az összes AWB album a polcon van, mégsem emlékeztem erre a remekműre a ’76-os Soul searching nagylemezről. Soul zenei ajánlás egy alapvetően jazz rajongótól. Köszönjük ezt is. A dal stílusa blue eyed soul.
The Dramatics – A marriage on paper only (ajánlotta Gera Márk)
A megunhatatlan hangzás egy soul zene rajongó számára. A klasszikus hollerezésből majd doo wop-ból hozott énekhangzás. Általában, - de nem elsősorban- 5 főből álló ének csoportok, mint a The Temptations, The Originals, The Delfonics, Harold Melvin and the Blue Notes és sorolhatnám még. A dal az 1979-es Any time, any place albumról, szól az „a2”-es pozícióból.
A dal stílusa: modern soul
Marvin Gaye – Mercy mercy me (the ecology) (ajánlotta: Gulics Norbert)
Talán úgy illik, hogy az én ajánlásom is ide kerüljön. Nem ez volt az első dal, mely a stílus iránt elkötelezett. Nem volt ilyen dal, viszont volt egy zenekar az Earth Wind and Fire –mint sokan másoknak- akik miatt beleszerettem és itt is ragadtam. Aztán voltak az olyan dalok, mint ez a Marvin Gaye klasszikus. Nincs kétség. Ha be szeretném mutatni a soul zenét, akkor ezt venném le a polcról. Az 1971-es Whats going albumot. A keletkezéséről írtam már, megtalálható itt a soulmusic.hu oldalon. A dal stílusa: pszichedelikus soul