• 1
  • 2

50 éve, maga a funk stílus: Maceo Parker

Maceo Parker január elején, Philadelphiában, az Ardmore Music Hall-ba vitte sztárzenészekből álló zenekarát és lenyűgöző, örökzöldjeit. Ebből az alkalomból egy riport is készült vele, melyet magyarra fordítva teszünk közzé. A riport, illetve a cikk a szaxofonos legenda weboldalán, a maceoparker.com-on volt olvasható. A funk zene rajongói, a riport által kicsit a kulisszák mögé tekinthetnek.

 

Maceo Parker a legjobbakkal – és a legjobban öltözöttekkel - játszott. Ő az a szaxis, akire James Brown így kiáltott: - Blow Maceo! - , vagyis „Fújd, Maceo” a ’65-ös „Papa’s Got a Brand New Bag*” számban. Ezt a felhívást aztán több tucat más felvételen is hallhatjuk, hiszen Parker, Brown jobb keze volt.



Amikor 1974-ben otthagyta a bandát, Parker a Mothership Connection* produkcióhoz csatlakozott majd folytatta egy csomó Parliament-Funkadelic albumon, és adta zúzós, ütős játékát a rá következő évtizedben. Későbbi, jellegzetes szaxofon-hangzását bárki meghallgatja számos albumon, a Red Hot Chilli Peppers-től Prince-ig.

Az elmúlt negyed században Parker a saját bandáját is vezeti, amelyet gyakran így emlegetnek: „A Legnagyobb Kis Funk Zenekar a Földön”. Fülbemászó groove dallamokat és meredek szólókat játszik mind a lemezeken, mind pedig személyesen, évente nagyjából 100 fellépésén a világ minden pontján – még 72 évesen is. Képlete, ahogy évek óta magyarázza, olyan egyszerű, mint amilyen hatásos: 2% jazz, 98% funky érzés.

Parker saját szerzeményei ugyanúgy hallhatók a koncerteken, mint egy csomó James Brown vagy P-Funk* szám. Aztán ott van még, többek közt, Sly Stone és Marvin Gaye, valamint –különösen az elmúlt néhány évben – példaképének, Ray Charles-nak maroknyi dala. Általában ragaszkodik ezekhez a számokhoz, de hogy mit hoz ki ezekből a darabokból, az fellépésről-fellépésre, felállásról-felállásra változik, mivel Parker minden turnéjára más-más zenészeket visz magával

- Bátorságot ad az, amit csinálunk, és az idő 98%-ában nem hagyom veszni ezt az érzést. A zsigereim, az ösztöneim irányítanak, olyan hosszú ideje csinálom már.

Parker mosolyogva lép fel, és úgy tűnik, mintha a mosolyával is kommunikálna. Még a Philadelphia külvárosa és az Észak-Karolina közötti telefonvonalon is érezni, ahogy átragyog.

- Ha úgy érzem, hogy szárnyalok, akkor ez a bandámat is felemeli, és velük együtt az embereket is. Ez majdnem olyan, mint amikor egyedül vagyok a stúdiómban a keverőpult mögött, és azt hallgatom, amihez éppen kedvem van. Ez a szabadság annak, akinek saját zenekara van.

Parker, az Ardmore Music Hall-beli, januári fellépésére néhány régi jó barátot is meghívott: több p-funk album háttérdobosát, Dennis Chamberst és a basszusgitáros Rodney „Skeet” Curtist*. 

- Olyanok, mintha a rokonaim lennének, persze jó értelemben. Alkalmasint nem annyira jó értelemben vannak rokonaid - tette hozzá nevetve Parker -, Szinte már történelem az, ami köztünk van, és ez olyan közelséget ad, mintha családtagok lennétek. És ismered ezeket az embereket, jól érzed magad velük, különösen akkor, amikor valóban tudnak játszani. Ez egyszerűen fantasztikus érzés.

Családi együttesben kezdte Parker is, először a saját bandájukban a bátyjával játszott együtt, majd később Brown-nal. És ha valóban a ruha teszi az embert, akkor ez megmagyarázza, hogy Parker honnan érkezett, és hogyan is csinálja azt, amit ma csinál.
2 kep
A ruhatár a James Brown-féle zenekarnak mindig is fontos volt, amikor Parker a 60-as évek elején csatlakozott hozzájuk.

- Az egész az egyformaságról szólt - emlékszik vissza -; egészen a nyakkendőig mindennek szinte ugyanolyan méretűnek kellett lennie.

A koncertlehetőséghez is a bátyján, Melvin-en keresztül jutott, akit eredetileg keresett föl Brown. A Parker-testvéreket jól ismerték az észak-karolinai A&T Egyetemen, ahová jártak, és ahol játszottak. Brown látta Melvin-t dobolni, és azt mondta, hogy bármikor, amikor készen áll, mindig lesz egy hely számára a James Brown zenekarban.



Az A&T egyetemen töltött évei alatt, Parker rájött, hogy a jazz helyett inkább a burjánzó funky hangzást kellene követnie. Amikor az énekes Marvin Gaye eljött a városba, hogy ideiglenes zenekart keressen magának, azt mondták neki, hogy nézze meg a Parker-testvéreket. Maceo már addig is „hallotta” a funky bizsergését, ám ez az esemény véglegessé tette az elköteleződését.

- Ha valaki bejönne az egyetemre, bedugná a fejét az ajtókon, és én ott lennék az egyik szobában 30-40 másik dzsessz-zenésszel, nehéz lenni felismerni engem köztük - mondta -,. de ha a szobában 5 funkys muzsikussal lennék együtt, könnyebben felismernének.

Így történt hát, hogy 1-2 évvel később, amikor Brown visszatért a városba, Maceo és Melvin felkereste őt. Brown befogadta Maceo-t is, de tenor szaxofon helyett baritont kapott, amin akkor játszott először.

Nos, Parker felkapott egy baritont, de hamarosan kezdte tenorral váltogatni többi muzsikussal cserélve. Majd amikor a zenekar a „Papa’s Got a Brand New Bag”-et rögzítette, visszavette a fő szaxofonját. Parker és a másik tenoros nem is tudta, hogy melyikük fogja a szólót játszani, egészen addig, amíg Brown, egy kreatív pillanatában, bele nem énekelte, hogy „Maceo!” „Fújd!” A többi már történelem.


Végül Parker lett egyike annak a talán két embernek, akik másként is öltözhettek, mint a többiek. Az ő feladata volt az is, hogy segítsen Brownnak ruhát választani az egyes fellépésekre. 

Az egyik napon a zenekar későn érkezett egy helyszínre. Brown azt mondta Parkernek, hogy az ő öltözőjében találkozzanak. Parker a hangolást hamarabb fejezte be, így a szobába az egyik ajtón ment be, közben a főnöke őt keresve a másikon ment ki. Így egyfolytában elkerülték egymást. Kabaréba illő jelenet volt, de ebben a bandában ez jó néhány dollárba került.

- Már nem emlékszem, hogy mennyi volt a büntetés, de valóban volt büntetés. Egyszerűen csak nevettem egyet - emlékszik vissza Parker. - Annyira jellemző volt.

Évekkel később, fellépő ruha-csere is történt már a Parliament-tel, bár egészen más eredménnyel. A zenekarvezetőnek, George Clintonnak a ruháit tartalmazó bőrönd nem érkezett meg a koncertre.

A ruhák ennek a bandának is fontosak voltak, de egészen más módon.

- George elmélete az volt, hogy „Az élet nem más, mint egy nagy buli, különösen a színpadon” - mondja Parker. - Az egyik fickó azt mondta:”Imádom a vonatokat, viselhetek ellenőr-ruhát?” „Miért ne?” „Odavagyok a cowboyokért, két pisztolyért és egy tízgallonos kalapért.” „Miért ne?!” Aztán a másik: „Fáj a lábam. Nem akarok ma este cipőt felvenni.” „Király.” 



Tehát, amikor a zenekar már a színpadra lépett volna, és Clintonnak még mindig nem volt ruhája, rögtönzött egyet. Maceo csodálkozva nézte, ahogy a zenekar vezetője leveszi a zenekar egyik hölgytagjáról a parókát, majd körbetekeri magát egy asztalterítővel, és elindul a színpadra.

- Ez volt az első dolog, ami dobott egyet a George-nál töltött rövid időmön - nevet Parker-, James Brown és az egyformaság után.
vegeManapság egy Maceo Parker show sok hasonlóságot mutat egy Brown-felépéssel, mint elegancia, kifinomult előadások, fegyelmezett szóló-körök, könnyedén koreografált be- és kilépők. Ugyanakkor nem hirtelen vált egyik dalról a másikra, mint egykori főnöke. A szólók kényelmesen, akár 6-10 perces groove-okká is terjedhetnek, és a zenekar maga is sokkal lazábbnak tűnik.

Természetesen, ez sehol sincs a Parliament terjedelmes és teátrális előadásához képest, ahol a színpadon 25-30 jelmezbe öltözött ember táncolt, énekelt és zenélt, valamint a show elején még egy űrhajó – a Mothership – is landolt. Parker elmondása szerint ez volt az egyik dolog, amit megváltoztatott, miután a Parliament vezetője lett, és így a szervezett káoszt egy kicsit uralni tudta. Évekkel ezután ezt a módszert a saját bandájánál is alkalmazta.

- James Brown felé hajlok. De nem kényszerítünk senkit sem arra, hogy ugyanabba az öltönybe öltöztessen, mint a Temptations-t, ugyanakkor öltönyt és nyakkendőt viselünk - mondta Parker. - Az elképzelésem az, hogy van egy szobányi zenészed, és anélkül, hogy játszanának, kiválogatsz 6-7 embert, aki a színpadra léphet. Aztán megkérdezheted tőlük, hogy ismerik-e a „Knock on the Wood”-ot. És ha még el is tudják játszani, akkor az nagyszerű. De ha úgy öltözöl, mintha éppen most jöttél volna le a kosárpályáról és kaptál volna fel egy hangszert, tudat alatt az emberek ezt látják, és úgy érezhetik, hogy éppen most jöttetek össze. Én szeretem, ha az emberek azt érzik, hogy készültünk rájuk. Szerintem ezt, az emberek egy kicsit jobban értékelik.

A közönség ezt már évtizedek óta nagyra tartja, és Parker a zenekarát a kiterjesztett funk daraboktól a soul balladákig vezeti. Szóló karrierjét rajongó zenészek hadával kezdte, majd a ’90-es években még jó néhányan csatlakoztak hozzájuk. Amikor vendégművészeket hívott meg és csodálóinak olyan fiatal nemzedékével készített lemezeket, mint Ani DiFranco, De La Soul, vagy Dave Matthews zenekara.

És ő maga is rajongó lett, amikor végül sikerült Ray Charles-szal játszania. James Brown és Marvin Gaye előtt, a 60-as évek legelején, az akkor még tinédzser Parker elment egy Charles-koncertre. Az öltözők körül mászkált, amikor Charles elment mellette, és ekkor ezt mondta magában: - Egy napon, Mr Ray Charles, meg fogod ismerni Maceo Parkert.

Nem tudni, hogy Charles észrevette-e őt akkor, de a jóslat valóra vált 1993-ban: Parker fújta a nyitányt a zongoristának, majd meghívták, hogy csatlakozzon a nagy szenzációhoz egy dal erejéig, egy estére.

Még több évtizednyi tapasztalat után is Parker nagyon ideges volt: Charles éles hallásáról, valamint arról a szokásáról volt ismert, hogy kihívja azokat a zenészeket, akik csak egy kicsit is kiestek a dallamból. A fellépés után megállt példaképe öltözőjénél.

- Ray csak nevetett. Szinte mindenen állandóan nevetett - mondja Parker. - Még inkább akkor, amikor a most már veterán szaxofonos meglepődött a reakcióján, vagyis amikor elmesélte, hogy mennyire szeretett volna mindig is Charles-szal egy színpadon fellépni, és hogy mennyire ideges volt, hogy ne játsszon hamisan..

- Félbeszakított és ezt mondta „Fogadok, hogy beszéltél a szaxofonoddal, és azt mondtad neki, ’A jó édes anyádat, jobb, ha ma szépen szólsz!”; majd csípőre tett kézzel előre hajolt és úgy nevetett- teszi hozzá Parker kuncogva. - Tisztára megijedtem, mert a feje szinte a padlót súrolta.



A küldetés teljesítve, és Parker még mindig szívesen emlékszik vissza az együtt töltött percekre. Évekkel később, az egyik németországi koncertjén a Westdeutsche Rundfunk Bigband közreműködésében Ray Charles dalokkal emlékezett a zongoristára. Ez a 2008-as „Roots & Grooves” albumot eredményezte, amely Ray Charles-számok gyűjteménye, majd a „Soul Classics” következett ugyanazzal a big banddel 2012-ben, Stevie Wonder és Aretha Franklin kedvelt dalaival.

Még több klasszikus soul-számot adva repertoárjához, a Legnagyobb Kis Funk Zenekar a Földön egy még kerekebb revüt tudhat magáénak. De Parker számára ez több, mint az örökség érzése. Ez élő dolog számára; a zene, amit mindig is csinálni akart, a hangok, amelyekről hitte, hogy arra született, hogy játszhassa őket.

- Teszem, amit teszek. Lehet, hogy mondok olyasmit, hogy „Mióta hosszú évekkel ezelőtt elkezdtem,’ vagy, hogy ’Már nem sok maradhatott hátra.” De mindig is hallottam a dolog funky oldalát, és ez az, amit magammal vittem - mondja. - Úgy tűnik, hogy ez nálam működik.

Maceo Parker és együttese, az interjú után egy újabb nagyon sikeres koncertet tudhatott maga mögött Philadelphiában, az Ardmore Music Hallban 2016. január 09-én.

Fordította: Dienes Orsolya.


Gulics Norbert megjegyzései a csillagozott szavakhoz:

Papa’s Got a Brand New Bag* dal volt James Brown első átütő sikere. A Billboard Top10-es listájába is felkerült, valamint Brown ezért a dalért kapta első Grammy díját. A dalt 1965 februárjában rögzítették és júniusban jelent meg kislemezen.

Mothership Connection*, a Parliament negyedik nagylemeze volt és a csoport rajongói ezt tartják a legsikeresebb albumnak. 1975-ben jelent meg. Egy p-funk stílusú koncepió lp volt. A Rolling Stones magazin Minden Idők legjobb albumai listáján, a 274.

P-funk*. A funk egyik alstílusa, melyet George Clinton és zenekara a Parliement Funkadelic játszott először. A pure funk, vagy a plainfield funk kifejezésekből származtatják a rövidítést.

Rodney „Skeet” Curtis* basszusgitáros, Magyarországon is Maceo Parker zenész csapatához tartozott, amikor 2009. júliusában a Veszprémfeszten felléptek.

Megjelent: 621 alkalommal