• 1
  • 2
- Hírek

A hanghordozók története


fonografhenger1Az emberiség évezredes álma volt a hang rögzítésének a megvalósítása, amire 1877-ig kellett várni. Az amerikai Thomas Alva Edison nevéhez fűződik az első, valójában működő hangrögzítő eszköz, a fonográf. Egy körbe forgó hengerre rögzített, lágy ónfóliára vésték a hangot, egy tölcsér és egy tű segítségével, mely visszajátszható volt.

10 évvel később, 1887-ben a német Emil Berliner szabadalmaztatta a gramofon nevű készülékét, mely már korong formájú lapra rögzítette a hangot. Ez már hasonlított a mai vinyl lemezekre.A fonográfhoz képest hatalmas előnye volt, hogy egy nyomóminta segítségével sokszorosítható volt.

1904-től, az addig csak egy oldalra rögzített gramofonlemezek mindkét oldalára rögzítettek hanganyagot és a fordulatszámot 78 fordulat/perc-en szabványosították. A hangot cink, illet keménygumi korongokba préselték, illetve vésték, majd megtalálták a sellak nevű anyagot, mely sokkal olcsóbbá és gyorsabbá tette a hanglemezek sokszorosítását. Ezután közel 3 évtizedet kellett várni az újabb előrelépésre. 1931-ben, az RCA Viktor hanglemeztársaság fejlesztései után, bevezette és szabványosítatta a 33 1/3 fordulatszámot, mely lehetővé tette az addig max 4-5 perc hanglemezenkénti játékidő 20 percre hosszabbítását. Ez a ma is használt mikrobarázdás eljárás volt, melynek kikísérletezése egy magyar származású emberhez, Peter C. Goldmark-hoz köthető. A 20-as évekig a hangot kizárólag mechanikus úton rögzítették, majd a rádiózás rohamos elterjedésével, - annak, technika eszközeinek rohamos fejlesztésével- áttértek az elektromechanikus eljárásra, amikor is mikrofont s hangszórót kezdtek használni.

A nagylemez, vagyis a 10 és 12 inches (25 és 30cm) formátum 1948-től került kereskedelmi forgalomba. Egy évvel később, a nagylemez mellett vezették be a 7 inches (17,5 cm) kislemezt, melynek a 45-ös fordulatot jelöltek ki szabványként. A 33 1/3 fordulatszámú nagylemezek megjelenésével az eladások megtöbbszöröződtek és gyakorlatilag az 50-es évek elejétől beindult és rohamos fejlődésnek indult a zeneipar. Ezt a folyamatot jelentősen segítette, hogy 1958-től elkezdődött a stereo hanglemezek gyártása, melynek eredményként a 60-as évek második felétől megszűnt a mono lemezek kiadása. A 60-as évektől a kislemezeket általában, mint a nagylemezek bemutató anyagát használták, azzal tesztelték a hallgatót, abból kaptak a rádióadók sugárzandó anyagot. A készítők által legjobbnak ítélt dal került a nagylemezre elsőként, míg a kislemezen előzőleg megjelent, általában az utolsó lett az oldalon.

1974 végén Tom Moulton és Jose Rodriguez hangmérnökök egy véletlen folytán találták fel a 12 inches kislemezt, vagy népszerűbb nevén a maxi single formátumot. Éppen egy kislemez utómunkálatain dolgoztak egy éjszaka, amikor tapasztalták, hogy elfogyott a próbanyomathoz szükséges alapanyag. A munkát reggelig be kellett fejezniük, így mivel nagylemez alapanyaguk volt, arra készítették a próbanyomatot kitöltve annak teljes felületét. Amikor visszahallgatták ujjongva tapasztalták, hogy mennyivel dinamikusabb, hangosabb lett a felvétel, köszönhetően a nagyobb kerületi sebességnek és a szélesebb barázdáknak. A felvétel, mely először került erre a formátumra, de a kereskedelembe még nem jelent meg, Al Downing, I’ll be holding on című dala volt. A maxi single formátum lett a lemezlovasok kedvelt vinyl hanglemez verziója az 1976-os kereskedelmi megjelenést követően.

A szalagos, vagyis mágneses hangrögzítéssel is kísérleteztek már a XIX. sz. végétől, de áttörést csak az elektroncső feltalálása hozott az 1920-as évektől. A német AEG vállalat mutatta be először a világon a Magnetophon nevű készüléket 1935-ben, melynek alapelve volt, hogy egy acetát szalagra vörös vasoxid port vittek fel, amit elektromos hullámok segítségével mágneseztek, majd annak jeleit csöves erősítővel erősítették fel. A II. világháborúig csak Németországban használták a megnetofont, majd annak végével a hadizsákmányként elkobzott eszköz elterjedt a világ minden pontján. Az amerikai Ampex cég ismerte fel a mágnesszalagban rejlő lehetőségeket, mely lehetővé tette a több sávos rögzítést is. További áttörést a Philips 1963-ban megjelent szabadalma a kompakt magnókazetta, majd az 1969-ben megjelent Dolby zajszűrő rendszer jelentette. A  kazetta vezető szerepe a  80-as évek elejére csúcsosodott ki, melyet nagyban elősegített, a Sony 1979-ben bemutatott walkmanje.

 A walkman megjelenése mellett az  1979-es év kétségkívüli szenzációja, a Philips cég bejelentése volt a lézeres letapogatású compact disc, vagyis a CD. 1982-ben jelent meg az első kereskedelmi forgalmú CD lemez, melyet a a Philips és a Sony cégek közösen fejlesztettek tovább. Az első CD-n az Abba együttes Visitors című albuma jelent meg. Eredetileg komolyzenei művek sokszorosítására használták és szabvány szerint azért lett 74 perces és 12 cm-es a mérete, hogy Beethoven IX. szimfóniáját ki lehessen adni egy lemezen. A CD és a számítógépes digitális hangtechnika ma már teljesen visszaszorította az analóg lemezeket. Manapság számítógépes merevlemezeken és digitális adathordozókon tárolják a dalokat a CD mellett.

Az LP vinyl lemezek manapság reneszánszukat élik és valószínűleg ez a Dj-k munkájának köszönhető, hogy nem halt ki teljesen a „bakelit”. Mi a Soul Session rádióműsor készítői valljuk, hogy az igazi zenegyűjtők kizárólag analóg hanglemezen szerzik be kollekciójuk darabjait. Ebben nem az ésszerűség, mint inkább a zenekészítők iránti tisztelet dominál. Továbbá az a tény, hogy a dalt igyekszünk valódi, életszerűbb, analóg formájában hallgatni, mint nullák és egyesek rendszerének a konvertálásából.  

Megjelent: 1522 alkalommal