• 1
  • 2

Papa was a rolling stone

A dal, mely az igazi funk zenét játszó klubok kedvence volt úgy itthon, mint a nagyvilágban. A Rolling Stone magazin, Minden idők legjobb 500 dalának listájában, a The Temptations énekegyüttes három dallal van jelen, ez az egyik, a 168 helyen. Az 1973 év eleji, szokásos Grammy díj átadó gálán három gramofon szobrocskát kaptak érte az alkotók. Ez a dal volt 1972 legjobb soul zenéje, a legjobb soul énekegyüttesnek járó díj és a legjobb dalszerzői produkció. A megjelenést követő hetekben vezette a Billboard Hot100 dalok listáját, a soul kislemezek listáján az 5. helyig jutott.Az All direction nagylemez, melyen megjelent, vezette a soul zenei nagylemezek eladási listáját, de az összesítettben is a második helyig jutott.

A fenti számok és helyezések tekintetében nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem csak kasszasiker volt a dal, hanem rendkívül népszerű is, mindenféle hallgatói körben.

A dalt, eredetileg a Motown kiadó 60-as évek végi két sláger gyárosa, Norman Whitfield és Barrett Strong írt, az Undisputed Truth-nak. 1971 végén rögzítették a detroiti Hitsville stúdióban az első verziót, melynek alapötletét Whitfield adta és mindössze három és félpercesre írta meg. Az Undisputed Truth 1972 elején jelentette meg kislemezen. A dal nem került a soron következő albumukra a Facet to face with the truth-ra, mert nem szerepelt kielégítően Berry Gordy jr megítélése szerint, amit az eladási számok is igazoltak. Az Undisputed kiadás, melyről azért meg kell jegyezni, hogy szintén kiváló volt, mindössze a 24. helyig jutott a soul kislemezek listáján, az összesített Billboard-on, pedig éppen hogy bekerült a legjobb 50 dal közé. Pedig mikor elkészítették azt gondolták, hogy ez lesz a második Undisputed Truth albumhúzó dala. Nem lett az és ez nagyon idegesítette Whitfield-et. Először nem értette, illetve fel nem foghatta, hogy mi lehet vele a baj és elkezdte tovább gondolni. Az alapötlet maradt, mindössze a sok variálás folytán kidolgozott egy sokkal bővebb, közel 12 perces verziót. Igen ám, de ezt már a fiatal Undisputed Truth nem játszhatta el, mert izzadtságszagúnak tűnt volna funk kifejezéssel élve. Viszont támadt egy ötlete, mely szerint az éppen megjelenés előtt álló The Temptations album „a” oldalának utolsó dalaként elmenne, miután annak stúdió munkáit éppen akkor készítették. Az akkor, 1972. május hónapját jelentette.

A The Temptations épp a stúdióban dolgozott az új All direction nagylemez dalain, amikor Whitefield előállt az ötlettel és megmutatta a fiúknak a dalt. Finoman szólva mindegyik kiakadt rajta és csúnya összeveszéssel zárult az a májusi nap. Egy folyamat kezdete volt és több probléma folyamodványa. Eddie Kendricks, a csoport meghatározó tagja nem olyan régen hagyta el a csoportot, hogy szóló karriert kezdjen. A másik alapító tag, Paul Williams, akkor már nem tudott aktívan részt venni a munkákban, májbetegsége okán. Csupán tanácsadóként volt jelen a felvételek alatt. Az előző nagylemezeik rajongói és főként vásárlói fogadtatása messze elmaradt az elmúlt időszakban, a 60-as évek csúcs teljesítményétől. Frusztrált volt a hangulat és jobb híján, a Gordy által melléjük rendelt szerzőket okolták az előző nagylemezeik, (Sky’s the limit, Solid rock 1971) sikertelenségei miatt. A korszakalkotó énekcsoportnak nagyon sok olyan dalt írtak, melyek kevés ének és vokál munkát, annál több instrumentális betétet tartalmaztak. Ez elfogadhatatlan volt számukra és a fentiek ismeretében el lehet képzelni, hogy mit szóltak hozzá, amikor Whitefield előállt a Papa was a rolling stone közel 12 perces verziójával, melynek első perceiben nulla az énekmunka. Sőt a dal egy egyszerű kizárólag b moll basszusgitár menetre és egy egyszerű dobra és tapsra épült némi waka waka (wah-wah) gitár hangzás és csipetnyi fúvós szakasz résszel. Egy kifejezetten vokál csoport kapott egy olyan dalt, melynek az első négy percében nem kell énekelni. Mindennek a teteje volt a fiúk szerint.

undibustedFélre tették a Papa was a rolling stone-t és dúlva-fúlva hazamentek. Ekkor, mint előtte sok-sok alkalommal megmutatkozott Berry Gordy jr „zsenialitása”, aki nem hagyta annyiban. Kötelezte a fiúkat a dal felvételére. Viszont újabb problémák jelentkeztek. A szöveggel volt baj. Dennis Edwards-t jelölték ki az első szólista szerepére. Problémái voltak a szövegel, az alábbi résszel: „It was third of september, The day I’ll always remember, cause that was a day that my daddy died”. ( Szeptember harmadika volt, a nap, melyre mindig emlékezni fogok, mert az volt a nap, amikor apám meghalt) Ismét csúnyán összekaptak a stúdióban a szerzővel. Dennis megvádolta, hogy direkt írt ilyen tapintatlan szöveget a dalhoz, csak azért, mert szívatni akarta őt. A történethez, illetve a valósághoz hozzátartozik, hogy Dennis édesapja éppen előző év szeptemberében hunyt el. Persze a szerzők előzőleg nem tudták, de Edwards apukája szeptember 3-án halt meg és kérte őket módosítsák a szöveget, különben nem fogja elénekelni. Whitfield ragaszkodott az eredetihez, miután szerinte ez véletlen egybeesés csak. Gordy jr újra közbe lépett és szokásos ellentmondást nem tűrő utasítására vették csak fel, így ahogy ismerjük. Ez volt az a pont, ahol Norman Whitfield és a zenekar tagjai között végleg megszakadt az előzőekben sem túl jó viszony. Ez volt olyannyira az utolsó közös munkájuk, hogy az All Direction lemezre mindössze a nyitó dal és a Papa was a rolling stone került fel a Whitfield-Strong párostól és soha többet nem írtak nekik dalt. Miközben tudni kell, hogy előtte évekig szinte mindegyik lemezüket, pontosabban az azokon lévő dalokat, a legnagyobb slágereiket, Ők jegyezték. A konfliktus után a Motown-t is elhagyta Norman és egy évvel később megalakította saját kiadóját a Whitfield Rewcords-t. A későbbi Plasticman és Masterpiece albumaikon megjelenő Whitfield-Strong szerzemények a Motown-nál maradt, előtte ki nem adott dalok voltak.

Az All direction nagylemez, rajta a Papa Was a rolling stone 11 perc 45 másodperces verziójával 1972. szeptember 28-án került a boltokban. Az első szólista szerepében Dennis Edwards míg a vokálban Melvin Franklin -alapító tag-, Damon Harris ( akit Eddie Kendricks helyett vettek be) Richard Street (Paul Williams helyett lett állandó tag). A zenekari szerepben a Funk Brothers tagjai játszottak, míg a szimfonikus betéteket a Detroiti Szimfonikus Zenekar játszotta fel. A dal 1974-ben jelent meg kislemezen a Plasticman bemutató kislemez „b” oldalán egy 7 perces verzióban. A 70-es évek végén jelent meg a maxi single verziója, de az teljesen megegyezett az eredeti közel 12 perces változattal. 1987-ben remixelték át a dalt – house-os köntösbe bújtatták- és az akkori maxi single változat radio edit változata, mely 3,5 perces volt újra felkerült az angol slágerlistákra. Ennek a kópiának a 8 perces változata pedig a táncos klubok kedvence lett. Utoljára az a pimasz kérdés fordult meg a fejembe, hogy vajon, mikor gondolja úgy Pharrell Williams vagy Robin Thicke, hogy ezt is magáénak téve picit átvariálva, újra slágerré teszi az eredeti szerzők említése nélkül.

A The Temptations együttesről és lemezeinek történetéről a bio&discog menüben olvashat!

Megjelent: 776 alkalommal

Média