Ha egy követ, keményebb fadarabot vagy fém tárgyat megütünk, hangot hallunk. Így keletkeztek az idiofon hangszerek, amelyek rugalmas szilárd testük rezgése révén hoznak létre hangokat. Az idiofon hangszerek között vannak hangoltak, melyek többé-kevésbé meghatározható magasságú zenei hangot adnak ki, és hangolatlanok, amelyek nem. Az idiofon hangszerek nagy csoportja valóban bizonyíték arra, hogy bármiből lehet hangszert készíteni, ha a cuccot zenélésre használjuk. E hangszerek egy része elég hangosan szól önmagában is – ilyen pl. a triangulum vagy más néven fémháromszög.

A tudomány még nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a beszéd volt-e előbb vagy az ének. Mégis valószínűbb, hogy az ének. A kisbaba első gügyögései még inkább az énekhez hasonlítanak, mint a beszédhez, sőt, az első szavakat is különböző hanglejtésekkel, énekszerűen mondjuk ki. Nem a későbbi hangsúlyozás ez, hanem ennél gazdagabb hangzó világ.

Hű, de rengetegen voltak: 2015-ben 1 085 lány regisztrált az ausztrál bikini parádéra. Ezt a számot ugyan még nem sikerült felülmúlni a nagyobb koncertek hangosításakor, ám az nem ritkaság, hogy több száz mikrofon jelét kell összekutyulnia a hangmesternek, hangmérnöknek egy-egy rendezvény élő hangjának vagy felvételének készítésekor. Azt az eljárást, amikor sok hangforrás vagy ezek valamilyen csoportja külön-külön legalább egy mikrofont kap, polimikrofonozásnak nevezzük.

Az utóbbi évek nagy divatja az úgynevezett virtuális valóság – virtual reality, VR. Számunkra, akik térhatású hanggal foglalkozunk, egyáltalán nem akkora újdonság ez, hiszen a sztereó, kvadró, 5.1 és annál is nagyobb csatorna számú rendszerekben sokkal több a virtuális, vagyis a hallórendszerünk által összerakott hangforrás, mint a valódi. Sőt, tágabb értelemben minden rögzített vagy átvitt információ virtuális, hiszen egy festményen látható képi világ nem is ott van – a kiállító teremben vagy szobánk falán –, ahol gyönyörködünk benne.

A műalkotásokkal szemben sokáig az volt az elvárás, hogy olyanok legyenek, mint a valóság, mi több, még szebbek is legyenek annál. Hiszen mi magunk is szebbek akarunk lenni, mint amilyenek vagyunk, e célból próbálunk divatosan öltözködni, hajat formáztatni, a nők vakolni, a pasik szakállat növeszteni vagy levágni. Mert az igaz ugyan, hogy a szépség belülről jön, meg a természetes a legszebb – kivéve, ha a természetes ronda.

A minimálmikrofonozás elnevezése is azt sugallja, hogy minél kevesebb mikrofont akarunk használni a hang rögzítéséhez vagy továbbításához. Már a sztereónál is kiderült, hogy erre számos eljárás van, a kvadró pedig lényegében kiterjesztette a sztereónál már bevált megoldásokat. Logikus, hogy az 5.1-es megoldások tovább tupírozzák ezeket. Azt gondolnád, hogy az 5.1-hez legalább hat mikrofon kell. Az élet azonban cáfolja ezt a vélekedést, mert igyekszünk elcsalni, amit csak lehet. Így például a szubbasszust a legtöbb esetben nem mikrofonozással, hanem szűréssel állítják elő.

Nem biztos, hogy a címképet látva, a Walt Disney stúdió első egész estés rajzfilmje ugrott be neked, az meg még kevésbé valószínű, hogy láttad a „Hófehérke és a hét elgyötört törpe” című, brazil pornóparódiát – bár ki tudja, az ncore-ról letölthető.

Miközben a film már régen a sokcsatornás hanggal csábította el a nézőket és próbálta őket jobban bevonni a mű környezetébe, a kép nélküli hang nagyon nehezen kecmergett ki a sztereó fogságából. Pedig a jelenlét érzése fontos egy alkotás befogadásához. Ezt bizonyítja az is, hogy nagyon gyakran úgynevezett térmikrofonokat is használunk. Ezek – akár AB, akár közös tengelyű, akár félkoincidens elrendezésűek – a nézőtér felé, a színpaddal ellentétes irányba néznek, s ezek jelét hozzákeverjük a többi mikrofonéhoz. „Csodálatos” eredménye van ennek, az, hogy a közönség tapsait és tüdőbaját is elölről halljuk. Furcsa, hogy ez nem is nagyon zavaró.

Jártál már úgy, hogy az aktuális nagy ő meghívott egy moziba, és nem jött el? Ha nem élted át ezt a szörnyűséget, szerencsés vagy. Az én egyik első nagy szerelmem amúgy azt mondta, hogy ha a két ember valóban szereti egymást, akkor van jobb szórakozásuk is, mint filmet bambulni.

A világirodalom és az emberek többsége társkapcsolatainak egyik legrégebbi problémája, hogy az ember nem monogám lény. A törzsfejlődés során alakult ez így, ami nem azt jelenti, hogy nem léteznének sírig tartó, hűséges kapcsolatok. Persze, ennek annál nagyobb a valószínűsége, minél közelebb a sír; még a 20. század elején is csak 31 év volt az újszülöttek várható élettartama. Ha erre még egy jóféle pestisjárvány vagy háborús pusztítás is rájátszott, nem is volt idő „megcsalni” a másikat, jóllehet, a szándék mindig megvolt.