A sztereó minimálmikrofonozás két mikrofonját úgy is fölszerelhetjük, hogy a két mikrofon membránja azonos helyen van. Az ilyen mikrofon elrendezéseket közös tengelyű vagy külföldiül koincidens (egybeeső) eljárásoknak tekintjük. Mivel tehát a két mikrofon membránja ideális esetben ugyanott van, a membránokhoz ugyanabban a pillanatban érkeznek a hanghullámok, a fáziskülönbség nem játszik. Ha mindkét mikrofon gömbkarakterisztikájú volna, akkor hangerő különbség sem lenne, nem tudnánk sztereó felvételt készíteni. Ahhoz, hogy intenzitás különbség legyen, legalább az egyik mikrofonnak irányítottnak kell lennie.

Napjainkban már természetes, hogy a hangfelvételek és -közvetítések többsége legalább sztereó, de nagyon elterjedtek a többcsatornás megoldások is. Ahhoz képest, hogy az irányok megkülönböztetése és a térbeliség észlelése – miként ezt a sorozat 80-86. részéből részletesen megismerhetted – milyen összetett folyamat, a modern hangtechnika is nagyon kevéssé épül a pszichoakusztikai kutatásokra, és csak a hallórendszerünk jóhiszeműségén múlik, hogy egyáltalán kialakul bennünk a térérzet, s meg tudjuk különböztetni az egyes hangforrások irányát is.

Tegyük föl, hogy az egyetlen, jól elhelyezett mikrofonunk középen van, viszonylag közel a nagyon széles színpadhoz!

A hangközvetítés, a hangrögzítés és a hangosítás első évtizedeiben még a legfejlettebb keverőasztalok is csak néhány csatorna jelének összekeverésére voltak alkalmasak, mert az elektroncsövek korán haltak, tehát sok csövet tartalmazó berendezést kockázatos lett volna üzemeltetni. E kényszer miatt a minimálmikrofonozás alapjai elég korán kialakultak.

Valamikor, nagyon régen, azt hittem, hogy a mikrofonozást, vagyis a mikrofonok használatát számítógépes programok fogják segíteni. Csak megadunk a gépnek néhány paramétert, és hipp-hopp, kiszámolja a program, hogy milyen mikrofonokat, mennyit és hová kell elhelyezni. Alapvetően nem volt ez annyira buta elképzelés, pl. a koncerthangosításnál tényleg számítógéppel tervezik meg, hogy milyen hangsugárzót hová, milyen szögben és milyen magasan célszerű elhelyezni. S ha jó adatokat adtunk meg, csak kicsit kell masszírozni a számítással meghatározott pozíciókon.

Valamikor, régen, egy baromállat kitalálta, hogy úgy illik, hogy a randiról késsenek a csajok. Sajnos, sok ember fejében és viselkedésében még mindig él ez a szokás, és ez a nem késő félnek nagyon vacak szokott lenni.

Digitális mikrofon nincs, legalábbis abban az értelemben nincs, hogy az akusztikai és az elektromos átalakító digitális lenne. Olyan mikrofonok azonban léteznek – és egyre több fajtájuk van a leggagyibbtól a stúdió minőségűig – amelyeknek a kimenetén nem analóg, hanem digitális jel jelenik meg. Ezeket hívjuk digitális mikrofonoknak. A nagy cégek mindegyike elkészítette a saját digitális mikrofonját.

A sírás állítólag a bánatos gyenge nők eszköze, az erős nők shoppingolni mennek. Gyere hát vásárolni velem, de legyél erős: még elképzelni is nehéz, hogy mennyi pénz kell ahhoz, hogy igazán jó minőségű előerősítőket vehessünk!

A mikrofonok mechanikai-elektromos átalakítójának parányi, a µV-mV (-70 dBu … -50 dBu) feszültségtartományba eső jelét több száz millivoltra vagy néhány voltra kell feltornázni ahhoz, hogy azt rögzíteni tudjuk, vagy még tovább erősítve, a hangsugárzóból hallható hangot csiszolhassunk belőle. Az a szerkezet vagy áramkör, ami ezt a kezdeti erősítést végzi, az előerősítő (preamp) nevet kapta.

A mikrofon tartozékai közé soroljuk a tápegységeket. Ezek az eszközök a mikrofonba épített impedancia váltót, a mikrofon belső erősítőjét és a kondenzátor előfeszítő feszültségét előállító áramköröket látják el megfelelő feszültséggel és árammal, amihez csöves mikrofon esetén a cső fűtőfeszültsége is hozzájön.