Úgy 90 évvel ezelőtt, a háború utáni mámorban, kiderült, hogy az énekesek hangereje nem mindig elég nagy ahhoz, hogy a fúvós szekciót túlüvöltse. Hogy mégis szóljon valami, a ’20-as évek közepétől egyre gyakoribbá vált, hogy az énekesek szája elé mikrofont tettek, és annak jelét erősítőre, majd hangsugárzóra vezették.

Amikor az első tranzisztort megalkották, még nem sejtették, hogy a fejlődés milyen rohamos lesz. De nincs még egy találmány az emberiség történetében, ami akkora karriert futott volna be, mint a tranzisztor, és annyira megváltoztatta volna világunkat. Hiszen az első tranzisztor még nagyon nagy volt, és nem is rétegszerkezetű.

Szeretjük a kristályokat. Van bennük valami misztikus; szabályos szabálytalanságuk ékesíti a testünket, ritka példányai milliárdokat érnek. A krimik jelentős része is kristályok elrablásáról szól, amelyért emberek az életüket is kockára teszik. Persze, a mindig ügyes nyomozók néhány megtévesztő hulla után a tettesek nyomára bukkannak, és az ékkő végül elfoglalja a helyét az őt megillető – de legalábbis gazdag – hölgyemény kebelén.

A 19. század végén már nyilvánvaló volt a fizikusok számára, hogy a mágnesség és az elektromosság között nemcsak szoros kapcsolat, hanem nagy hasonlóság is van. Tehát ha léteznek olyan anyagok, amelyeket ha belső mágneses erőtérbe helyezünk, a mágneses erőtér megszűnése után is mágnesként viselkednek (ferromágnesek), van északi és déli pólusuk, akkor létezhetnek olyan anyagok is, amelyeket ha elektromos erőtérbe helyezünk, akkor az elektromos tér megszűnése után is az egyik oldalukon pozitív, a másikon negatív töltöttségűek maradnak. Az ilyen anyagokat ferroelektromos anyagoknak hívjuk.

Hát még a jó kondimiksi, vagyis a kondenzátor mikrofon! S nemcsak azért, mert sok kondenzátor mikrofonban arany is van, hanem mert az áruk is jóval magasabb a minőségi kategóriában, mint a dinamikus mikrofonoké – néhány gyűjtői példányt leszámítva. S persze, kondenzátor mikrofonból is sokféle van, miként emberből is. A jó nem azt jelenti, hogy sovány vagy kövér, hanem, hogy a forma igényes tartalmat rejt-e.

A feljegyzések szerint az 1830-as években, Selmecbányán rendezték az első szalagavató bált. Azokban az időkben még “valétálás”-nak hívták, ami a latin eredetű “Valete” szóból ered, s azt jelenti, hogy“Éljetek boldogul!”. A legidősebb diák egy botra tűzött tölgycsokrot vitt elöl, mögötte a többiek kalapját egy-egy tölgyfa levél ékesítette. Általában egy zöld selyem szalagot tűztek a vállukra, amelyből kétféle létezett: az egyik egy rövid karszalag aranyrojtokkal, a másik pedig monogrammal és évszámmal ellátva. Ezután az alsóbb éves diákok fáklyás menettel kísérték ki a végzősöket a város kapujáig, ahol egy fenékberúgással búcsúztak el tőlük. A diákok innen egyenesen a vigadóba vonultak, ahol bál zárta az ünnepséget.