Most is az audiofilek az áldozatok. A sorozat előző részében már volt szó a Memory-Tech nevű japán cégről és az UHQCD-ről. Azt gondolhatnánk, hogy az UHQCD továbbfejlesztésének tekinthető az üveg CD, valójában fordítva történt: az üveg CD volt előbb, és ennek lebutítása lett az UHQCD.

Az üveg CD-nek négy változata volt, illetve kicsit van még: a Crystal Glass CD, a Glass CD, az Extreme Hard Glass CD és az Extreme Hard Glass CD-R. Ezek gyártási technológiái ugyan részleteiben különböznek egymástól, de ami fontos, ugyanaz: polikarbonát helyett edzett üvegbe préselik vagy közvetlenül írják a piteket. Ez lényegében egyedi, legfeljebb kis sorozatú gyártást jelent, ezért az üveg CD-k darabja félmillió Ft-nál többe is kerülhet. Többségük sajnos újrakevert változat.

Az üveg CD-k forrása sok esetben valamilyen nagy felbontású filé, pl. DSD (lásd a sorozat 27. részét, csak sokkal nagyobb mintavételi frekvenciával és felbontásban).

Az üveg előnye, hogy átlátszóbb, mint a polikarbonát, a mérete kevésbé változik a hőmérséklet és a páratartalom függvényében, és ha nem vágod a földhöz, tartósabb is, mert az üveg szervetlen kismolekulái közel sem annyira mozognak, bomlanak el, mint a polimerek óriásmolekulái. Az üveg CD síklapúsága (lásd a sorozat 467. részét) is jobb, mint a polikarbonáté. Néhány esetben az üveg CD-hez csomagoltak hagyományos CD-t is, hogy értékelhessed a hangminőségbeli különbséget. Ha nem észlelsz ilyet, az persze gáz, de ennyi pénzt csak nem dobsz ki az ablakon, biztosan fogsz valamit hallani, főként akkor, ha a gyalog CD-t manipulálták, hogy biztosan rosszabbul szóljon.

Az üveg CD-k hangminősége az internetes Hi-Fi és audiofil portálok szubjektív tesztjei szerint nagyon jó, de csodák nincsenek, és inkább egy nagyon precíz, hideg CD hangzás ez.

Most pedig vegyél egy nagyon mély lélegzetet, mert ismét olyasmivel ismerkedhetsz meg, ami körül hatalmas, szinte áthatolhatatlan a szmog. A rendszer kidolgozójának és értékesítőjének ugyanis nagyon nem érdeke, hogy megértsed, hogyan is működik az eljárása. Az MQA (Master Quality Autenthicated) névre hallgató eljárás a szaksajtóban vagy az annak álcázott, különböző üzleti érdekeket képviselő irományokban folyamatosan éles vitákat vált ki az első, 2014-ben tartott bemutató óta. De mindent megelőzően legyen szó az MQA eredetéről, arról a cégről, ahonnan a módszer indult. A Meridian Audio nevű vállalatot az Egyesült Királyságban alapította Bob Stuart és Allen Boothroyd 1977-ben.

A cég megalakulása óta állítólag minden Meridian terméket az Egyesült Királyságban gyártanak.

Ez volt az első brit cég, amely saját gyártású CD-játszót dobott piacra 1983-ban. A két társalapító 1984-ben a Philipshez fordult segítségért, mert az első próbálkozás nem volt túl sikeres. A Philips a kis cégeknek a CD-101 futóművét és a lézeregységét külön is árusította, s e vállalkozások elkészíthették a saját CD-játszóikat. A Meridian azt gyanította, hogy a sorozatgyártású CD- játszók mechatronikai alkatrészeinek egy része és elektronikája rontja a hangminőséget. Abból indultak ki, hogy a hanghibák nagy része nem magának a rendszernek köszönhető, hanem a pitek átmeneteinek bizonytalan leolvasásából, a digitális-analóg átalakítók gyengeségeiből, a kimeneti szűrők tökéletlenségeiből és a lemez fizikai instabilitásából, vibrációjából fakad. Ezért kidobták a futómű hangtechnikai áramköreit, módosították a tápegységét, s felgyorsították a futómű lézerkövető szervójának reakcióidejét, hogy az jobban nyomon követhesse az elvetemedett lemezek pitjeit. Beépítettek egy új hangkártyát is, javítottak a földelésen és az árnyékoláson, megbízhatóbb elkókat szereltek be, és teljesen új szűrőt terveztek.

A Meridian CD-játszója napjainkban is az egyik legjobbnak számít, ám a CD-játszó csak az egyik legendás terméke a cégnek. A Meridian nyomul az autó Hi-Fi felső kategóriájában, például a Jaguar Land Roverbe is ő szállítja a hangtechnikát.

Minőségi DA átalakítóiról is híres. Az MQA elődjének a Meridian Losless Packung (MLP) tekinthető, ami az azóta megpusztult DVD Audio veszteségmentesen tömörített (lásd a sorozat 96. részét) hangformátuma volt, de egyes DVD és Blu-ray kiadványokban is használták.

Az MQA célja az volt, hogy igen jó minőségű, nagy felbontású, nagy mintavételi frekvenciájú hangfiléket kis terjedelműre zsugorítsanak össze annak érdekében, hogy minél kisebb digitális adatsebességgel lehessen továbbítani és feldolgozni őket.

Van egy jelenet a Kapcsolat című, 1997-ben bemutatott tudományos fantasztikus filmben, amelyben a csillagászok rájönnek, hogy a világűrből származó titokzatos adás valójában az egyik elsőként észlelt, földön kívüli intelligens élőlény tévéadásának kódolt jele. Az üzenet prímszámokat közöl és magában rejt egy képsort, amelyben Hitler megnyitja az 1936-os berlini olimpiát. Szimbolikus jelentése van ennek, mert az eseményt a német televízió élőben sugározta, és bár nem valószínű, hogy idegen lények venni tudták volna, a gyönge jel kijutott a világűrbe. A 26 fényévnyi távolságból érkező jelfolyamban azonban még egy rejtett csatornát találnak, ami több mint 60 000 lapnyi dokumentumot tartalmaz egy különleges gépezetről, kommunikációs gömbről, amellyel utazni lehet a csillagok között.

A teljes, 150 perc hosszúságú, kicsit vontatott, időnként a giccs határát súroló, de nagyon szép filmet az alábbi linkre kattintva nézheted meg magyar szinkronnal:

https://videa.hu/videok/film-animacio/kapcsolat-f82eMvnZCkx5uCcX

Az MQA hasonlóan működik. Amikor egészében letöltöd vagy folyamatosan sztrímingeled a PCM formátumú (lásd a sorozat 27. részét) MQA-t, valójában egy 24 bites filét töltesz le vagy sztrímingelsz a három veszteségmentes filé típus valamelyikébe csomagolva. Ez a három a .flac, az .alac vagy .wav, de sok más is lehetne A .flac formátummal a sorozat 96. részében ismerkedhetsz meg. A legelterjedtebb csomagolás a .flac, mert ebben egyszerűbb metaadatokat rögzíteni. Ezek a 24 bites filék továbbra is lejátszhatók olyan eszközökkel is, amelyek 16 bites lejátszásra korlátozódnak, például CD-játszóval. Ha az eredeti felvétel csak CD-minőségű, 16 bit felbontású 44,1 kHz mintavételi frekvenciájú filé, akkor az MQA-verziónak gyakorlatilag nincsen sok előnye, kivéve az elmosódás állítólagos csökkentését. De mi is az elmosódás, külföldiül blurring? Az analóg hang digitalizálása során olyan szűrőket alkalmaznak, amelyek az időtartomány elkenődését okozhatják. Ez bizonyos frekvenciák feldolgozási sebességének enyhe csökkenését jelentik. Pedig az emberi hangfeldolgozó rendszer egy 1976-os kutatási eredmény szerint 2 µs időtartamú amplitúdó eltérést is képes érzékelni kétfülű hallás esetén. A napjainkban elfogadott nemzetközi kutatások megerősítik, hogy az emberi hallórendszer már 8 µs-nyi tranziens információkat is képes feldolgozni. Az elkenődés miatt tehát lesznek olyan jelrészletek, amelyek kevésbé pontosak az eredeti forráshoz képest, vagyis torzak. A digitális-analóg visszaalakítás tovább maszatolja a jelet. Ismétlem, a másodperc rendkívül apró töredékeiről beszélünk, de az MQA működési elmélete szerint az agyunk képes ezt észlelni, és jobban élvezzük a zenét, amikor ez a maszatolás nincs, vagy legalábbis jelentősen csökken. A 8 µs-os szinuszos periódus 125 kHz-es frekvenciát jelent – ám nincs olyan pszichoakusztikai kutatási eredmény, amely szerint az emberi hallás érzékelési sávszélessége ennek a közelébe kerülne. A jelenség oka az lehet, amit már a sorozat 478. részében is említettem, vagyis, hogy a gyors jelváltozások a középfülben felharmonikusokat termelnek, megzavarva a hullámfrontot. Az is lehet, hogy teljesen különböző hallószervi és agyfunkciók vesznek részt a jel időbeliségének és frekvenciatartalmának észlelésében. A széles körben elterjedt 20 kHz körüli hallási sávszélesség mellett feltételezhető, hogy egy másodlagos rendszer felelős a jeltranziensek figyelemreméltó pontosságú észlelésében. Az egyik oka annak, hogy az elmúlt években egyre nagyobb mintavételi frekvenciával dolgoznak a nagyfelbontású rendszerek, az lehet, hogy a szaporább mintavétel bizonyos mértékig javítja az időbeli pontosságot.

Bob Stuart szerint az időtartomány elkenődése hatással lehet bármilyen digitálisan feldolgozott hangra – beleértve a CD-hangot is –, nem csak a digitális zene sztrímingelésére.

Az MQA elsősorban az interneten való valós idejű jeltovábbítás, sztríming céljaira készült, hiszen fontos, hogy minél kisebb sávszélességet igényeljen a jel továbbítása. A Meridian, később az önálló MQA Ltd. sokáig azt állította, hogy a módszerével teljesen veszteségmentes a tömörítés, de elég gyorsan kiderült, hogy hazudott, csak részben veszteségmentes. Kár volt hazudni, mert sokakban ez bizalmatlansághoz vezetett. Mostanában azt állítja, hogy a forrással – digitális mesterlemezzel, analóg mesterszalaggal, stb. – a hangzás szempontjából azonos minőségű, sőt, jobb jelet kapsz, ami még akkor is meghökkentő, ha néhány torzításfajtát analízissel ki lehet deríteni és csökkenteni lehet, illetve, becsléssel mérsékelhető. Az egyik torzításcsökkentő módszer egyébként az az MQA-ban, hogy rengeteg digitális átalakítót modelleztek, és ezek torzításait az MQA filé készítésekor kompenzálják – ha a kódoló felismeri, hogy melyik átalakítóval készült az eredeti felvétel.

Az MQA zsenialitása abban rejlik, hogy különböző szintű dekódolásokkal egyre jobb eredmény érhető el lejátszáskor, tehát ha megelégedsz azzal, hogy nem használsz speciális dekódereket, akkor is a CD minőségét kapod. Az MQA specialitása az a kódolás, amit a cég hajtogatásnak, zenei origaminak nevez.

Természetesen nem papírhajtogatásról van szó, de akkor lássunk egy példát! Tegyük föl, hogy az eredeti filénk mintavételi frekvenciája 192 kHz, a felbontása 24 bit! A „hajtogatás” első lépéseként a 192 kHz-es mintavételi frekvenciájú jelet 96 kHz-es mintavételi frekvenciájúra csökkentik egy digitális, IIR szűrővel. Az IIR szűrőről a sorozat 75. részében volt szó, s ez a fajta szűrő eleve bevisz egy kis hibát a jelbe. Esetünkben a szűrőnek kicsi a meredeksége, s ez minden bizonnyal javít a helyzeten. Az alulmintavételnek van néhány elvi hibája is, ezeket csökkentik a második hajtogatással. Az egyik ilyen elvi hiba, hogy zaj keletkezik. Ezt a zajt betolják a 0-48 kHz-es sávba. Előírás, hogy a 0-7 kHz-es sávban a zaj és a hasznos jel között legalább 32 dB-nyi távolságnak kell lennie. Nem kötelező, de bekapcsolható egy olyan szűrő, ami az ultrahangokat kikukázza 48 kHz-ig. Ez a szűrő csökkentheti az ún. csengő effektust, külföldiül a ringinget. Ha egy DA-átalakítót impulzussal hergelünk, annak szűrője kimenetén nemcsak az impulzus jelenik meg kissé lekerekítve, hanem előtte és utána is van még hullámzás. Ez a ringing, ami nyilvánvalóan nem volt az eredeti jelben.

Rögtön hozzáteszem, hogy létezik olyan DA-átalakító, amelynek szűrője jóval kisebbet hullámzik. Az alábbi ábrán az úgynevezett apodizáló szűrő időbeli viselkedését láthatod a fekete görbén.

A következő hajtogatási művelet a csonkolás. Ez már legalább fél évszázada ismert eljárás, amikor a 24 bites jel felbontását 16 bitre csökkentik, egy egyébként is nagyon csúnya torzítási termék, a kvantálási zaj szintjét növelve. Hogy enyhítsék a kínt, két olyan módszert is alkalmaznak, amellyel már találkozhattál. Az egyik a sorozat 21. részében bemutatott zajmoduláció, a ditherezés. A másik a sorozat 442. részében bemutatott zajformálás, az SBM, illetve ennek az MQA-hoz idomított változata. Ami viszont ezt követi (egyébként már a 4. hajtás), az ismeretlen lehet. A jelet két sávra bontják: egy kb. 0-24 kHz-esre és egy kb. 24-48 kHz-esre. (Azért nem pontosak a sávhatárok, mert te azt is tudod, hogy ha 96 kHz a mintavételi frekvencia, akkor a legnagyobb frekvenciájú mintavett jel frekvenciájának kisebbnek, akár csak egy icipicivel is kisebbnek kell lennie 48 kHz-nél.) A kb. 24-48 kHz-es tartományt veszteségesen tömörítik, és a 24 bitből megmaradt 8 biten tárolják. Ez a veszteséges tömörítés azonban nagyon izgalmas. Ugyanis egy algoritmus segítségével (ez persze titkos) adatokat képeznek annak alapján, hogy az ebben a sávtartományban levő jelek milyen tulajdonságúak. S mert jelentős részük fölöslegesnek tűnő zajok, ezek a tömörítvények utasítják majd az MQA dekódert, hogy ne állítsa helyre a zajt, a hasznos jelet természetesen ne bántsa. Ez a – nevezzük így – vezérlő jel kis helyet, parányi többlet sávszélességet igényel, de a hasznos, nem zaj jellegű részek sem növelik túlságosan a terjedelmet, mert általában nagyon kicsi az amplitúdójuk, tehát kevés bittel kódolhatók. A kb. 0-24 kHz-es tartományhoz viszont nem nyúlnak. A hagyományos, 24 bit felbontással, 48 kHz-es mintavételi frekvenciával dolgozó DA átalakítók 16 biten hasznos jelet érzékelnek, 8 biten pedig a maradékot. A 16 bites átalakítók csak az alapsávi jeltartományt érzékelik. Az MQA metaadatokat tartalmazó része egy HSM nevű vízjel, amellyel az MQA Ltd. garantálja, hogy a termék eredeti, a kiadó és a szerző által jóváhagyott felvételből készült.

Már csak egy kérdés maradt hátra: a 96 kHz-es mintavételi frekvenciából hogyan lesz a CD-n használt 44,1 kHz? Ugyanilyen hajtogatással, csak pöppet többet kell dolgoznia a kódernek az MQA filé létrehozásakor. Hozzáteszem, hogy azért egyszerűbb és kevesebb hibát okoz, ha a forrás mintavételi frekvenciája 44,1 kHz egész számú többszöröse.

Az MQA vetélytársa a teljesen veszteségmentes, nagy felbontású .flac. Az alábbi nóta egy 24 bit felbontású, 192 kHz mintavételi frekvenciájú .flac filében 135,3 MB terjedelmű, míg az ugyanilyen felbontású és mintavételi frekvenciájú MQA filében csak 46,2 MB, tehát kb. akkora, mint egy 16 bit felbontású, 44,1 kHz mintavételi frekvenciájú, veszteségmentes .flac.

Ez egyben azt is jelenti, hogy egy MQA filé továbbításához sokkal kisebb sávszélesség kell. – És akkor mi van? – kérdezheted, hiszen ma már az otthoni internet sávszélesség is sok helyen akkora, hogy a lakás több helyiségében is 4K-s felbontással, akadozás nélkül csordolgál a Netflix. Ez igaz, viszont a zeneszolgáltatónak nagyon nem mindegy, hogy mekkora kapacitásért kell fizetnie, ha több millió fogyasztót kell kiszolgálnia. Amit aztán veled fizettet meg, tehát nagyon nem kell félteni a kufárokat. Ugyancsak a zeneműkiadók érdeke, hogy ne az eredeti, mester felvételt osztogassák, hanem a vele a hangélmény szempontjából állítólag azonos (vagy jobb?) MQA-t.

Egy egészen különleges felvétel készítéséről és az ezzel végzett tesztről számolt be a sorozat 457. részéből már ismerős Koscsó Ferenc. Sajnos, a magyar nyelvű eredeti nem érhető el. Őszinte lelkesedéssel ajánlom, hogy olvasd el a cikket az alábbi linkre kattintva!

https://mediaengineering.medium.com/my-reel-club-recording-of-juh%C3%A1sz-g%C3%A1bor-trio-featuring-julia-karosi-and-tony-lakatos-planets-23cee8c97e93

Az MQA-ról még biztosan lesz szó részletesebben is a sorozatban, hiszen az MQA Ltd.-t 2023-ban megvásárolta a Lenbrook cégcsoport média ágazata, és hatalmas fejlesztéseket tervez, több millió nótával.

Az MQA-CD tehát olyan CD, amely speciális, MQA dekódert tartalmazó CD-játszóval nagy felbontásban hallgatható meg, hagyományos, gyalog CD-játszóval pedig rendes CD-ként.

A világ első, kereskedelmi forgalomba került MQA-CD-je 2017. március 17-én jelent meg.

Aztán sorra jöttek az MQA-CD-k, pl. ez:

Ha már MQA-CD, akkor a visszaverő réteg legyen arany ötvözet!

A legtöbb MQA-CD egyszersmind UHQCD is, és jogosult a Hi-Res Music (nagyfelbontású zene) logó használatára.

Ha az üveg CD-ktől eltekintünk, napjaink legjobb CD-iről beszélhetünk, persze, megint sok függ az alapfelvételtől.

Nem mernék jósolni, hogy az MQA-CD és az UHQCD házasság a kompaktlemez utolsó dobása-e a haldoklónak, hiszen az MQA eljárás is fejlődik. Például már van blútuszon is továbbítható változata MQAir vagy SLC6 néven.

Mindenesetre, még mindig sok a titok. Ám ez is milyen érdekes. Még az is nehézséget jelent, ha egy emberek által kitalált dolog rejtélyeit kell más embereknek megfejteni. Hát még, ha idegen civilizációkkal kéne felvenni a kapcsolatot, nem csupán ábrándozni róla.